fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

15 szép idézet II. Erzsébet királynőtől

II. Erzsébet királynő - Fotó: Steve Parsons | POOL | AFP

A brit uralkodó halálával elevenítsük fel 15 legemlékezetesebb mondását!

Miközben a világ továbbra is sokat foglalkozik II. Erzsébet királynő halálával, idézzük fel azt a bölcsességet is, amelyre életének 96 éve során szert tett. Karácsonyi üzeneteitől a nyilvános beszédekig a királynőt mindig inspirálta hite, családja, valamint Isten és hazája iránti kötelességtudata.

Vessünk tehát egy pillantást bölcsességének számos gyöngyszeme közül néhányra, és gondolkozzunk el, hogyan inspirálhatnának minket saját életünkben.

„Egész életemben Krisztus üzenete és tanítása voltak a vezetőim, és bennük találok reményt. Szívből jövő imádságom, hogy a megpróbáltatások idején továbbra is a hit támogasson benneteket, a kétségbeesés idején pedig a remény bátorítson.”

„Amikor az élet nehéznek tűnik, a bátrak nem adják fel, és nem fogadják el a vereséget; ehelyett annál elszántabban küzdenek egy jobb jövőért.”

„Férjem egész egyszerűen erősségem és legnagyobb támaszom volt az évek folyamán, és sokkal többel tartozom neki, mint amit Ő valaha is elvárna tőlem.”

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

„Amikor eljön a béke ideje, ne feledd, a mi dolgunk lesz, a mai nap gyermekeié, hogy a holnap világát jobbá és boldogabbá tegyük.”

„Modern világunk olyan súlyos kihívások elé állít minket időnket és figyelmünket illetően, hogy minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy ne feledjük mások iránti felelősségünket.”

„Akkor is, amikor életed a legmonotonabbnak tűnik is, ne feledd. hogy amit csinálsz, mindig valódi értéket képvisel – és fontos embertársaid számára.”

„Számomra Jézus Krisztusnak, a Béke Fejedelmének az élete inspiráció és biztos kapaszkodó az életemben.”

„Az idő múlását egyikünk sem tudja lelassítani. Annak ellenére, hogy gyakran arra figyelünk, ami az elmúlt évek során megváltozott, sok minden változatlan maradt, – beleértve Krisztus evangéliumát és tanításait is.”

„Minden nap egy új kezdet, tudom, hogy csak úgy élhetem az életemet, ha megpróbálom azt tenni, ami helyes, ha hosszú távra tekintek, a lehető legjobbat nyújtom abban, amit az adott nap hoz, és bízom Istenben.”

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

„A bánat a szerelem ára.”

„Az évek során számomra azok az emberek tűntek a legboldogabbaknak és legelégedettebbeknek, akik a legnagyszerűbb és legönzetlenebb életet élték.”

Érdemes nem elfelejteni, hogy gyakran a kis lépések, nem pedig az óriási ugrások hozzák a legmaradandóbb változást.”

„A gyűlölet és a pusztítás mindig is könnyebb útnak bizonyult. Építeni és ápolni sokkal nehezebb.”

„Lehet, hogy különböző nézőpontokat képviselünk, de a stressz és a nehézségek idején kell leginkább emlékeznünk arra, hogy sokkal több bennünk a közös, mint amennyi elválaszt bennünket.”

„Tudjuk, hogy a jutalom a földön a béke, az emberek iránti jóakarat. Eltökéltség és összehangolt erőfeszítés nélkül azonban ezt nem nyerhetjük el.”

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Tanítás

Hétpecsétes titok, hétszilvafás nemes, hétpiculás malac, hétágra süt a nap, hétfán fityegő…, hétfejű sárkány, heten, mint a gonoszak, hét élete van, hétszépség, hétalvó, hétfalusi,...

Reflexió

Aki húsvét előtt fellépett a Twitterre, vicces fotót láthatott a szupermodern pufidzsekis Ferenc pápáról. Vagy talán mégsem. Nem vicces, nem valódi, nem egyedi eset....

Életmód

Ha néhányan még mindig kételkednek, hogy miért fontosak az Ifjúsági Világtalálkozók az életben, ismerjék meg David Cueto történetét. Ez a spanyol pap a kölni...

Múltidéző

„Szent és hatalmas székfoglalója a Szentléleknek a pünkösd ünnepe” Nem a  legmagátólértetődőbb dolgok egyike, ha megpróbáljuk beleélni magunkat abba az  érzületbe, amit a pünkösd,...