Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

4 hasonlat, ami segít megérteni az Egyház lényegét

Közzétéve

Fotó: Giotto di Bondone | Public Domain

Az egyház hajó, menyasszony, ház vagy juhakol: gazdag tartalommal bíró jelképek

Az elmúlt több mint hét évben, amióta Jorge Mario Bergoglio bíboros Ferenc pápaként szolgál, számtalan alkalommal utalt az Egyházra kedvenc képével, a „tábori kórház” hasonlattal.

„Tisztán látom, hogy amire az Egyháznak ma leginkább szüksége van, az a sebek begyógyításának és a szívek felmelegítésének a képessége” nyilatkozta a Szentatya egy 2013. szeptemberi interjúban. „Ehhez pedig mindenekelőtt közelségre és egymáshoz közeledésre van szükség. Úgy tekintek az egyházra, mint egy tábori kórházra csata után.”

Az egyháznak és szerepének képekben való magyarázása nem újkeletű. A történelem során különféle hasonlatokat, metaforákat szoktak használni, mint például „Péter bárkája”, juhakol, szőlőskert vagy ház.

Joby Provido (catholic365.com oldalon megjelent) írásában ezeket a metaforákat boncolgatja, és áttekinti eredetüket, illetve a különböző módokat, ahogyan alkalmazzák őket.

Az egyház, mint hajó (vagy bárka)

Ez a kép az Ószövetségig vezet vissza. A földet özönvíz borította és csak azok menekültek meg, akik Noé bárkájába bemehettek. A megpróbáltatások végén egy galamb jelezte az új élet kezdetét. (Ter, 6 -9)

Az egyház az új bárka, amely védelmezi az emberiséget a bűn özönvizétől és a haláltól, a Szentlélek pedig a galamb, aki elhozza az új életet.

Az Újszövetségi Szentírásban, Krisztus életének számtalan epizódjában találkozhatunk különféle hajókkal. Például amikor Jézus megígéri Péternek, aki hajón töltötte életét, hogy halászból emberhalásszá teszi. Vagy amikor Galileai-tengeren vihar tombol, és a tanítványok hányódó hajója csakis azért menekül meg, mert Krisztus a fedélzeten van. De olyan is többször előfordult, hogy Krisztus Péter bárkájából tanított.

Ez a kép inspirálta a gótikus templomok szerkezetét is. Köztudott, hogy a templomok középfolyosóját hajónak hívják, mert a szó a latin navis kifejezésből ered, amelynek a jelentése hajó. Ezért is hajógerinc alakú a gótikus templomok boltíves födémje.

És az sem volt eltúlzott, hogy Orson Welles (Mapple Atya) hajóformájú szószékről prédikált az 1956-os Moby Dick fimben.

Mivel Péter az apostolok fejedelme, és mert Róma Püspöke szent Péter utódja, ezért szokás az Egyházra Szent Péter bárkájaként hivatkozni.

A juhakol

Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál,” mondja Jézus Szent János Evangéliumának 10. fejezetében (Jn. 10,9). Ezt azután mondja, hogy önmagát a pásztorhoz, követőit pedig a juhokhoz hasonlította.

“A pásztorok ugyanis a karám nyílásában alszanak, és kapuként viselkednek” – magyarázza Provido. „Így a farkasok nem merészkednek közel és a birkák sem ki, tudván, a pásztor őrzi őket…” Ekként óv meg bennünket is az egyház a hibáktól.

„A juhot vállán vivő juhász képe abból a tényből ered, hogy ha egy különösen makacs juh következetesen elkóborol a nyájtól, a pásztor enyhén megsebesíti, hogy ne hagyja el a védett területet.” Provido szerint „A pásztor a sérült juhot a nyakán viszi, egészen addig, amíg meg nem gyógyul a lába. És addigra már a juh megismeri a juhász szagát, ettől fogva keresi azt és többé nem hagyja el az ő oldalát. És talán, amikor a saját szenvedéseinkről panaszkodunk, Krisztus is megtöri a lábunkat, és ezt azért teszi, hogy közel kerülhessünk hozzá.

A püspöki ruhák és liturgikus tárgyak a juh és a pásztor jelképrendszerét tükrözik. Így a fehér bárány gyapjából szőtt „pallium” – vagyis a püspökök és a pápa által a nyak körül viselt, stólaszerű liturgikus kendő, – olyan, mintha viselője bárányt vinne a nyakában. A püspöki bot pedig pásztorbotot formáz.

Ház

Szent Péter írja az egyházról: „És magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.” (1Pt 2,5)

Az egyház az Isten háza, nem kőből, de emberekből, „élő kövekből” épül fel – magyarázza Provido, aki szerint az első században a zsidók értették annak a súlyát, hogy Krisztus Simont „Péternek” nevezte és azt mondta neki „… Te Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat”. (Mt 16,18)

A Jeruzsálemi Nagytemplom is sziklára épült – mutat rá Provido. „Ez világossá teszi, hogy mire utalt Krisztus, amikor kijelentette, hogy lerombolja templomot és három nap alatt felépíti titokzatos testével – az új Templomot, Isten házát. És amint a Régi Templomban, úgy Istennek ebben az élő (egy)házában ajánljuk fel azóta is a Neki tetsző egyetlen áldozatot, Krisztust, minden Szentmisében”.

Krisztus menyasszonya

Mózes Első könyvében, a második teremtéstörténetben Isten Évát Ádámnak egyik bordájából alkotta meg (Ter 2,22). Az Egyházatyák ezt úgy tekintették, mint annak szimbólumát, hogy az Egyház a keresztfán függő Krisztus oldalán lévő sebből született. Így amint Éva Ádám felesége volt, úgy vált az Egyház is az Új Ádám, Jézus Krisztus menyasszonyává.

„Nem véletlen egybeesés az sem, hogy Isten következetesen vőlegénynek nevezi magát az Ószövetségben, pont, mint Krisztus az Újszövetségben – írja Provigo.

Forrás: Aleteia

Fordította: Dr. Süle Katalin

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű