II. János Pál pápa 30 éve, Munkás Szent József ünnepén adta ki a CENTESIMUS ANNUS kezdetű enciklikáját.
Karol Wojtyla a német megszállás idején munkásként dolgozott, előbb egy mészkőbányában, majd egy vegyi üzemben. Az itt látható fénykép készítésének helyét és idejét nem ismerem, de munkásként, munkások között ábrázolja a későbbi szent pápát.
XIII. Leó pápa 1891. május 15-én adta ki az egyház társadalmi tanítását elindító Rerum Novarum című enciklikáját, amiben az akkori munkáskérdést tárgyalta. Vallotta, hogy a marxista és a liberális-kapitalista álláspontok végletei között, a magántulajdont nem megszüntetni kell (ahogy a marxisták akarták), hanem olyan bérezést, és az államnak a gazdasági folyamatokba olyan kiegyenlítő szerepet kell biztosítani, amivel a nincstelenek is vagyont szerezhetnek, kiemelkedhetnek a szegénységükből, és így a megfelelően polgárosult társadalom jöhet létre. Márton Áron ugyanígy gondolkodott 1945-bem, amikor Krisztus Király vasárnapján arról beszélt Kolozsváron, hogy a munkás számára igazságos családi bért kell biztosítani, amivel magántulajdont is szerezhet, és gyermekeinek megfelelő képzést adhat. A következő 100 évben a Rerum Novarum megjelenésének kerek évfordulói lehetőséget adtak jelentős pápai szociális megnyilatkozásoknak.
A Rerum Novarum 100. évfordulójára (Centesimus Annus!) adta ki II. János Pál a katolikus társadalmi tanítás egyik legjelentősebb dokumentumát. Figyelemre méltó, hogy nem május 15. az évszázados évforduló dátuma, hanem 1991. május 1., tehát Munkás Szent József ünnepe szerepel dátumként. II. János Pál pápa visszaemlékezve elődjére, XIII. Leóra, az első modern pápára, vallja, hogy a termelési folyamatoknak nem a pénztőke felhalmozását, hanem a magántulajdon biztosítása mellett az embert kell szolgálnia. A teremtett embert tehát, aki nem merőben individuum, hanem közösségi lény, akinek a nagy szabadsága mellett nagy felelőssége is van embertársáért, a társadalomért. A termelési folyamatokban az ember a döntő tényező, nem a pénztőke. A katolikus társadalmi tanítás vallja, hogy a tulajdonnak szociális elkötelezettsége kell, hogy legyen, éppen ezért nem is lehet megfosztani az embert tulajdonától, hanem felelősen kell azt használni.
A Centesimus Annus két évvel az alapvető társadalmi-politikai változásokat hozó 1989-es év után jelent meg. Ennek az esztendőnek külön fejezetet szentel az enciklika. II. János Pál pápa az erőszakmentesség erejét látta meg abban, ahogy megváltozott a „második világ”, az államszocialista rendszer. „Miközben a marxizmus azt hangoztatta, hogy a társadalmi ellentmondásokat a végletekig ki kell élezni, mert csak erőszakkal oldhatók meg, addig a marxizmus bukását előidéző küzdelmek határozottan arra irányultak, hogy a tárgyalás, a párbeszéd és az igazság felmutatásának valamennyi útját bejárják. … Már-már úgy látszott, hogy a második világháborúból született és a Jaltai Egyezmény által rögzített európai rendet csak egy másik háborúval lehet megrendíteni. A mégis elsöpörte az emberek ERŐSZAKMENTES akciója”. (CA. 23. pont.) Figyelemre méltó az, hogy a marxizmus az ellentétek végletekig történő kiélezésére és az erőszakra helyezte a hangsúlyt. A marxizmusra építő államszocialista rendszer eltűnt ugyan, de az ellentétek végletekig való kiélezése, az erőszak kiprovokálása változatlanul jelen van a világban, a hatalommegragadásnak a marxista módszertana tehát változatlanul maradt!
II. János Pál pápát nem csak a „fejlett” világ érdekelte, hanem az egész Föld, melynek kétharmada, a gazdagok által kizsigerelt egykori gyarmati országok, éppen az egykori gyarmataik kirablásából meggazdagodott hatalmak miatt, változatlanul nyomorog. A szent pápa felteszi a kérdést: „Mondhatjuk-e azt, hogy a kommunizmus bukása után a kapitalizmus a győztes társadalmi rendszer, … Vajon ezt a modellt kell-e ajánlani a harmadik világ országainak, amelyek valódi gazdasági és polgári fejlődésük útját keresik?” II. János Pál nem ítél fehéren-feketén, látja, hogy nagy végletek, szakadékok között kell emberhez méltó utat találni. „A válasz természetesen összetett. HA a ‘kapitalizmus’ olyan gazdasági rendszert jelent, amely ELISMERI a vállalkozás, a piac, a magántulajdon és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó FELELŐSSÉG, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben, AKKOR A VÁLASZ TERMÉSZETESEN IGEN. … DE HA a ‘kapitalizmus’ alatt olyan rendszert értünk, amelyben a gazdasági téren érvényesülő szabadság NEM egy olyan szilárd politikai rendbe illeszkedik be, amely a gazdasági szabadságot a teljes emberi szabadság szolgálatába állítja és a teljes emberi szabadság egyik összetevőjének tekinti, melynek etikai és vallási magja van, AKKOR A VÁLASZ EGYÉRTELMŰEN NEM.” (CA. 42. – kiemelések tőlem; V.L.)
A katolikus társadalmi tanítás egyértelművé tette, hogy a nemzeti parlamentek fölé emelkedett, a nemzetek szuverenitását semmibe vevő, a népek által nem ellenőrizhető pénztőkének nincs etikai, vallási tartalma, nincs legitimitása. Még VI. Pál pápa írta 1971-ben, a Rerum Novarum 80. évfordulóján: „Az új termelési rendszerek hatására bizonyos értelemben elmosódnak az országhatárok, új gazdasági hatalmak születnek, olyan MULTINACIONÁLIS VÁLLALKOZÁSOK, amelyek … az adott ország politikai hatalmától is nagyrészt független viselkedési stratégiát tudnak kialakítani, és még a közérdek szempontjaira tekintő ellenőrzéstől is mentesek. Az ilyen magánkézben lévő szerveződések tevékenységük kiterjesztésével arányosan a gazdasági hatalom újabb, mégpedig ILLEGITIM formáját tudják érvényesíteni a társadalom, a kultúra, sőt a politika területén is.” (Octogesima Adveniens c. enciklika, 44. pont. – kiemelések tőlem; V.L.))
MÁJUS ELSEJE VAN! ÉLJEN MUNKÁS SZENT JÓZSEF ÜNNEPE!
Virt László
