Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

5 ok, amiért a katolikusok nem evangelizálnak

Közzétéve

2013-ban az amerikai Barna Csoport egy átfogó felmérést készített, melyben a keresztények hitük átadását vagy megosztását, egyszóval az evangelizációs hajlamát vizsgálták. Valószínű nem meglepő, ám beigazolódott, hogy a katolikusok azok, akik legkevésbé osztják meg hitüket, megtérésük élményét másokkal. A felmérésben csak olyan embereket céloztak meg, akik azt nyilatkozták, hogy „személyesen elkötelezettek Jézus Krisztus iránt, aki még ma is fontos az életükben”, és akik azt is jelezték, hogy azt hiszik, „hogy amikor meghalnak, a Mennybe fognak menni, mert bűneiket megvallották és elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak.” Ez azt jelenti, hogy a hívő és gyakorló katolikusokat kérdeztek meg, akiknek személyes kapcsolatuk van Jézussal.

Megállapították, hogy 3 katolikusból csak 1 ért egyet a következő kijelentéssel „nekem személyes felelősségem megosztanom embertársaimmal a vallási meggyőződésemet”. Továbbá a katolikusok csak egyharmada számolt be arról, hogy „az elmúlt 12 hónapban, megosztotta vallási meggyőződését valakivel, akinek más a hite azzal a reménnyel, hogy elfogadja Jézus Krisztust megváltójának.”

A felmérés tükrében kijelenthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő katolikusok nagyon gyengék az evangelizációban, ami egyébként az egyház legfontosabb missziója.

Nem csoda, hogy oly kevés katolikus egyházközség gyarapodik új hívőkkel. A statisztikák nem hazudnak, elvesztettük az utat.

Mielőtt túlságosan elcsüggednék, arra gondoltam, hogy az oldal átlagos olvasója nagyobb valószínűséggel evangelizál. De ez is nagyobb terhet jelent számunkra – nem egyszerűen az evangelizációra törekszünk. Célunk, hogy lelkileg sokszorozzuk és bátorítsuk az evangelizáló tanítványokat! De először meg kell értenünk, hogy a katolikusok miért nem evangelizálnak, azért, hogy jó stratégiát tervezhessünk a problémák leküzdésére.

Forrás: Shutterstock

OKOK

1. Soha nem evangelizálták őket – ezért soha nem döntöttek igenlően egy életet megváltoztató esemény mellett, nem fogadták el tudatosan Jézust életük megváltójának.

Hitünk valójában változó életekről szól, melyek a feltámadt Jézussal való találkozás eredményeként alakulnak át. Miután találkoztunk Jézussal, válaszolhatunk azokra a kegyelmekre, amelyeket nekünk ad és melyek által életünk megváltozik. A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb ember az USA-ban aki „katolikusnak” vallja magát, soha nem mondott „igent” az életében egy ilyen Jézussal való találkozás után. Következésképpen a szívükben nem fogadták be azt a kegyelmet, mely a megtérést eredményezi és mindazt, ami utána következik.

Sherry Weddell írja: Több száz megyéspüspöktől és plébánia vezetőtől kérdeztük hatvan egyházmegyéből az angol nyelvű világból ezt a kérdést: Mennyire becsülöd híveid között a tudatosan tanítványok arányát? Megdöbbenésünkre ugyanazt a választ kaptuk újra és újra: “Öt százalék”. VI. Pál pápa a következőt mondja: “Az evangelizált ember másokat is evangelizál, ebben rejlik az igazság próbája, az evangelizáció tapintása: elképzelhetetlen, hogy valaki elfogadja az Igét és átadja magát az Igének, anélkül, hogy olyan személyé válna, aki tanúja lehet Neki és hirdeti azt a maga módján (EN 24). Hogyan várhatjuk el a meg nem evangelizálttól az evangelizációt? Nem tudjuk!

2. A plébániák jelenlegi kultúrája valójában elriasztja a katolikusokat az aktív személyes evangelizációtól, nem pedig támogatja és képezi őket erre.

Ezzel a témával korábban is foglalkoztunk, az Ügyfélszolgálati szeretet – Miért hagyják el a katolikusok az egyházat? című cikkünkben.

Olyan rendszert építettünk, amely osztályokat tanít, programokat és eseményeket kínál (melyek mind lehetnek jó dolgok). De ha önkéntes munkát vállalsz egy ügyért vagy katekétává válsz, akkor az nem felel meg a kötelességednek, hogy evangelizálj az életed más területein is. Továbbá tudjuk, hogy a kulturális katolicizmus a kényelemes és könnyű utat jelenti. Nem vagyunk eléggé kihívva a szent evangélistákká való válásra, hanem azt mondják nekünk, hogy gyermekinket vezessük szentségek elé és mutassuk meg egyszer nekik a templomot. Ez a fajta könnyű és kényelmes katolikus kultúra ellentétes az egyetemes hívással, miszerint mindannyiunknak a jó hír és az evangélium terjesztőivé kellene válnunk.

3. Hiányzik a valódi közösség, az elszámoltathatóság és a mély keresztény barátság a mi plébániáinkon, így senkinek sem jelent kihívást.

Megállapodtunk egy megengedő hozzáállás mellett a kereszténység számára, ami nem proaktív, nem jelent kihívást és nem akar növekedni. Igen, van egy időszakos konfliktus vagy visszavonulás az igazán elkötelezett katolikus számára. Egyre több kiscsoport is van. De ezeknek ellenére van néhány, amely tényleg tudja mit jelent az elszámoltathatóság, az igazság kimondása, a bűnök meggyónása és közösség elé tárása, a Szentlélekben való növekedés és a nyomulás a missziós területeken. Így kellene kinézzen egy igazi keresztény közösség.

4. Sok katolikus túlságosan fél az evangelizálástól, kifogásokat fogalmaz meg, hogy miért ne tegye, és elutasítja a komfort zónájából való kilépést.

A kifogások, ürügyek nem újak, láttuk őket a történelem során… Még Mózes is félt, hogy válaszoljon az Úr hívására, amikor a rabszolgaságban levő izraeliták felszabadítására hívta. Új rabszolgasággal küzdünk, a bűn rabszolgaságával. A Kivonulás 3-4-ben látjuk a hívást, hogy menjenek és győzzék le a fáraót, és látjuk a kifogásokat, amelyeket Mózes mondott: 1 kifogás: Nem vagyok méltó (Kiv 3:11); 2. kifogás: Nem tudok eleget (3:13); 3. kifogás: Ők nem fognak rám hallgatni. (4:1); 4. kifogás: Nem vagyok elég tehetséges (4,11-12); 5. kifogás: Nem akarom megtenni (4,13)

5. Gyakorlatilag sok katolikus univerzalista, vagy hiszi, hogy a hit különbségei nem igazán számítanak. Vagyis úgy vélik, hogy az emberek túlnyomó többsége a mennybe fog menni és / vagy nincs valódi pont arra, hogy segítsen valakinek abban, hogy megismerje Jézust, mert minden hit hagyomány alapvetően ugyanaz.

Ez a fajta elképzelés a vallási relativizmus. Kiválaszthatod, hogy mi igaz, és ez nem igazán számít. A pokol egy olyan társadalmi konstrukció, amely valójában nem létezik, vagy a legrosszabb, néhányan csak vége (tömeggyilkosok és terroristák). Szóval miért érdekelne? Ez ellentétes az Egyház világos tanításával. A pokol valóságos. Az ég igaz. Örök üdvösség van az élvonalban!

Mindezen okok (és még sok más) miatt láthatjuk, hogy egyáltalán nem pozitív dolgok miatt nem evangelizálnak a katolikusok. Most itt az ideje, hogy megragadjuk a szent munkánkat, hogy segítsünk másoknak megismerni Jézust, majd segítsünk nekik evangélistává válni.

Napjainkban, ebben a Jézus által parancsolt „menjetek”-ben jelen vannak az Egyház evangelizáló küldetésének mindig új helyszínei és kihívásai, és mi valamennyien meghívást kaptunk erre az új missziós „kilépésre”. Minden keresztény ember és minden közösség maga fogja felismeri, hogy melyik az az út, amelyet az Úr kér tőle. Ám valamennyien egyaránt arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a hívást: lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára. Ferenc pápa, Evangelii Gaudium, 20

*

Ugyan az AEÁ-ra vonatkoztatva dolgoztuk fel a témát, ám érdemes lenne elgondolkodni az itthoni helyzeten is. Ehhez ajánlunk pár kérdést:

  • Tudatosan tértem-e meg?
  • Eleget teszek-e Krisztus hívásának? Evangelizálok-e?
  • Melyik az az út, módszer, ahol én ezt a szolgálatot végezni tudom?
  • Ismerjem fel és tudatosítsam ehhez a szolgálathoz az egyház hozzáállását. Nézzek szembe a valósággal.
  • Imádkozz, kérd a Szentlélek kegyelmeit és indulj el!

A cikk megosztásával is evangelizálhatsz. 😉 Ha médiamissziós területen tevékenykednél kattints ide.

A Catholic Missionary Disciples cikke nyomán

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Reflexió

A tökéletes pap profilja

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: America Magazine
Pamflet

A püspök megelégelte a sok névtelen levelet, ezért előkapta a legújabb iPhone okostelefont, simogatva beindította, majd letöltötte az Úr honlapjáról a frissített, zsinat utáni, posztmodern, Z-generációs papi profil alkalmazást, rátelepítette egyházmegyéje plébániáira, vírustalanította, majd működésbe hozta a hozzá csatolt konvergenciaprogrammal együtt. Még egy klikk, és a kütyü ki is dobta az eredményt.

Íme a koordináták:

  • A tökéletes pap alig harmincéves, de legalább negyvenéves tapasztalattal és  mérhetetlen bölcsességgel (N.B. sapientia) rendelkezik. Megjárta már a szórványt, s a hadak útját is, volt nagyközségben, kisvárosban, ismeri a rétegpasztorációt, több mint tízéves káplánsággal a háta mögött ideális főnök. Jelenleg tizenhét filiája van, miközben egyetlen káplánjával vasárnaponta legalább ötöt miséznek fejenkint, tíz főállású alkalmazottjuk van, 13 gyakornok, számtalan jóravaló, plébániai önkéntes segíti munkájukat. Húsz hektár erdejük, harminc üzlethelységük, hét szegénykonyha és tízezer hívük tartozik még a leltárba. Bejárnak a kórházba, a börtönbe, a rádióba, az egyházi iskolába. Havonta lelkigyakorlatot tartanak üzletembereknek, szakácsnőknek, baktereknek, kórházi alkalmazottaknak, politikusoknak, IT-szakemberek szemét csillantják fel a „management by Jesus” újdonságával, zarándoklatot vezetnek a Szentföldre, Medjugorjéba, Lourdesbe és Rómába, elsőszombatos virrasztást tartanak Csíksomlyón, baba-mama klubot és délutáni iskolát működtetnek a plébánia  eleddig még nem használt helyiségeiben, turkálót és kegytárgyboltot üzemeltetnek, ahol felváltva szolgál (ki)  gondnok és a kántor.
  • A tökéletes pap mindig épít. Persze előbb a régit le kell bontani, de ez nem rombolás, hanem hallgatás az idők szavára. Új bor  – új tömlőbe. Haladni kell a korral, ez a huszonegyedik század. Amit örököltem az elődöktől, az elavult, ócska, kifakult. Valami új kell, hogy idecsaljam a híveket. Amúgyis annyi az alternatív művészeti-kulturális program, ihaj-csuhaj, verseny, koncert, magánóra, hétvégi kulimunka, salsa est és kizomba tréning, hogy kell valami tetszetős a templomba és környékére is. Legalább lehet választani.
  • A tökéletes pap mindig elérhető, ha kell, mise közben, vagy a vécén is felveszi a maroktelefont. Sosem lehet őt zavarni. Mindig kedélyesen, szépen, udvariasan beszél, bárki, bármilyen ügyben keresheti. Nem kapja fel a vizet, nem fáradt, van ideje másokra, éjfél után kettőkor is  szívesen ugrik, ha a sürgősségre hívják.
  • A tökéletes pap korán kel és korán fekszik. Reggel ágyat vet, este lábat mos. Nemcsak az irodában, a plébániáján is rend, patikatisztaság van.
  • A tökéletes pap sosem hízik el. Csak annyit eszik, amennyire szüksége van, sőt abból is naponta másfél órát lekocog, lebiciklizik, a többit meg ledolgozza…
  • A tökéletes pap tiszteletben tartja hívei emberi méltóságát, szabadidőhöz  és másik 2714 polgári jogához fűződő rendelkezését, esze ágában sincs holmi holmi templomba járással szekálni őket. Inkább ő csinál mindent egyedül. Helyettük. Nélkülük. Meg amúgy is. Fészbukon gyóntat, digitálisan áldoztat, virtuálisan prédikál.
  • A tökéletes pap nem tesz kivételt hívei lelkiségi igényei, beállítottságai,  csoportjai között. Minden szeánszon, karizmatikus gyűlésen, zarándoklaton, lelkiző találkozón részt vesz, ahol csak két tányért összeütnek. Mindenütt hirdeti az igét, osztja az áldást.
  • A tökéletes pap sosem sértődékeny, sosem lehet őt felmérgesíteni, sosem gurul dühbe, sosem borul ki, sosem veszíti el lélekjelenlétét, sosem lámpalázas.  Bírja a gyűrődést, a kritikát, a vádaskodást, állja a bosszúálló, sértett hívek tekintetét, megvédi az egyház jogait és a saját becsületét is. Kiáll a közösség érdekeiért, és ha kell, a hivatallal szemben is harcol a rá bizottak igazáért. Indulatait szelíd erővel kezeli, mosolyogva tartja mederben. Ő a hívek békéltetője, a konfliktusok villámhárítója. De ha légy vagy muslica repül a kehelybe, képes a  keze ügyében levő feszülettel odacsapni…
  • A tökéletes pap messze elöl jár a tanulásban, a tudásban. Sziporkázó értelmiségi. Minden témához ért, bármihez hozzászól, minden tudomány és művészeti ág kedves előtte. De akadnak olyan vájtfülű, guglin és interneten, s még ki tudja miken nevelt, jól értesült hívek, akik  rangon alulinak tartják leereszkedni az ő szintjére, nem tudnak vele elcsevegni bármiről, mondván: attól, hogy pap, nem biztos, hogy értelmiségi…
  • A tökéletes pap jó vitapartner. Őt nem lehet sarokba szorítani, még az ovális  tévéstúdióban sem. Ha szükség, legföljebb lekapja a mikrofont, földhöz vágja, és kisétál élő adás alatt. Ha meg kedvező a konjunktúra, akkor higgadtan érvel, az igazságnak megfelelően támasztja alá indítékait, szavainak súlya van, pontosan idéz, és őt is boldog-boldogtalan idézi. Ő arra predesztinált, hogy közössége ikonikus figurája legyen. Vagy nem.
  • A tökéletes papnak sosem fáj semmije. Mindig makkegészséges. Képes naponta három kollégát is helyettesíteni, folyton úton van, de általában otthon szokott tartózkodni, és zsolozsmával a kezében szundít el, miközben reverendásan és cipősen, a diványra heveredve, félszemmel a Szulejmán-sorozatot bámulja a tévében. De 39 fokos lázzal is rendelkezésre áll, hisz első a köteles szolgálat.
  • A tökéletes pap nem avatkozik a nagypolitikába. Számára minden párt egyforma, mindegy, kire vagy mit szavaznak meg a hívei, mégcsak arra sem biztatja őket, döntsenek lelkiismeretük szerint. Mekkora bunkóság őket „politikailag” terelgetni! Egyébként is, mi az, hogy: lelkiismeret!?…
  • A tökéletes pap egyszerre liberális és konzervatív, progresszív és maradi, nemzeti és globalista, hiszen mindenkire ki kell vetnie hálóját, nehogy a gonosz elcsábítsa híveit.
  • A tökéletes pap igényes a ruházkodásban, érdeklik őt a márkás cuccok, a legújabb autók, de legszívesebben a szalonnás kenyeret, a zakuszkát, a házi kolbászt, a homórodi(jó)borvizet és az Ukrajna-biciklit kedveli. Ha pedig a kutyariasztó paprika-spray vagy az elektrosokkoló nem használ, saját bicskájával faragott bunkósbottal űzi távol a pásztorkutyákat, ha a két filia közt megtámadnák.
  • A tökéletes pap mindig ott van otthon, ahol szívesen látják, és mindig haza vágyik előző plébániájára.
  • A tökéletes pap nem szereti az áthelyezéseket, de ha megunta valahol, még akkor sem maradna, ha a hívek és a püspök fizetésemeléssel vagy esperesi kinevezéssel riogatnák.
  • A tökéletes pap nem szereti, ha neki parancsolnak, de nehezére esik, hogy híveit a hirdetésekben állandóan emlékeztesse az egyházadóra, közmunkára, közerkölcsre, köz…mindenre, egyszóval a kötelességeikre.
  • A tökéletes papnak megvan a véleménye mindenről, és jó tanácsokat is szívesen adna bárkinek, de senki sem kíváncsi rá.
  • A tökéletes pap soha nem szemetel a papi listán, nem szereti a szócsatákat, de annál jobban tudja, melyik paptestvérnek mi jár a fejében, hiszen nemrég olvasta (szörnyülködve) legutóbbi bejegyzésüket. Meg is van róla a véleménye.
  • A tökéletes papnak nincs ideje – bokros, halaszthatatlan lelkipásztori teendői miatt, miután jól meghányta-vetette a kényelmi és fiskális szempontokat – a másikat meglátogatni, még akkor sem, ha annak kapuja előtt száguld el rendszeresen;  az meg végképp szóba sem jöhet, hogy erre külön egy napot áldozzon. Ne adj’isten, hogy ketten vagy hárman felkerekedjenek, és megnézzék az egyházmegye másik felében tengődő kisebb vagy nagyobb testvéreiket, hogyan élnek, mik a hírek arrafelé. Ennyi időre nem lehet a híveket magukra hagyni.
  • A tökéletes pap temetésén sokan vannak, papokból is több, mint száz, plusz legalább két püspök. Persze az is lehet, ehhez jó korán, fiatalon, vagy  mi több, hirtelen kell meghalnia, de az is megeshet: volt  bőven idő  ellépni a temetésre, mert otthon aznap éppen nem volt temetés. Lesz róla is egy emléktábla a templom falán, és utódja még tökéletesebb lesz, mint ő. Aztán a harmadik utód a táblát ódivatúság címen le is szereli majd. Papi sors, vagy amit akartok…
  • A tökéletes pap arra jó, hogy kopjafákat, dísznyergeket, turulmadarakat, gázelosztó állomást, erdészlakot és éjjeli menedékhelyeket megáldjon, tartson nyugdíjasbúcsúztatót a volt szakszervezeti étkezdében, emlékezéseket, konferenciákat, falunapokat lelkimenedzseljen, torokat, lagzikat, testvérkapcsolati bulikat, gulyásfőző versenyeket zsűrizzen, aztán ha sikerült őt leitatni, három napig van témája a jereváni rádiónak és a csepűtelefonnak. A hívek meg annál jobban szeretik.
  • A tökéletes pap csak azt csinál, azzal van elfoglalva, amivel őt a főpásztor megbízta. Se többet, se kevesebbet. Abban éli ki kreativitását, ami keze ügyébe kerül. Úgyis  egyre jönnek a körlevelek, s onnan aztán biztosan  megtudja, mi a dolga. Úgyhogy… minek önállóskodni és menni a saját feje szerint? Még ráírnak, hogy honnan a pluszjövedelme, erre nem kért engedélyt, másképp kellene végezni a liturgiát, miért vakarta meg az orrát az oltárnál, s különben is, ne egyénieskedjen, mert az egyház s a Szentlélek okosabb, mint ő…
  • A tökéletes pap minden gyűjtést bevezet és kivezet, minden fillérrel elszámol, és minden lejt oda tesz, ahol a legnagyobb szükség van rá. De tarisznyája sosem üres. Éhhalál miatti boldoggáavatása már évszázadok óta húzódik.
  • A tökéletes pap, ha nyugdíjba ment, álljon félre, ne szívja mások elől a levegőt. Neki már lejárt, minek erőlködik. Nemcsak másokat temetett el hivatásszerűen, éltében már őt is  földbe döngölték…
  • A tökéletes pap holta után is tanult még valamit, mert a tisztítótűzben rájött: a szenvedést ugyan nem lehet megúszni, de azért sokmindent elkerülhetett volna. Példának okáért, jobb lett volna, ha a szentségre törekszik és nem a tökéletességre…
  • A tökéletes papot helyettesíti a hitoktató, az adminisztrátor, a nép ügyvédje, a pénzosztó politikus, a caritas-referens, a civil teológus, az orvos, az ápoló, a mentálhigiénés szakember, a telefonos lelki segélyszolgálat… Anyagi ügyeit rendezi a könyvelő, a gazdasági igazgató, a pályázatíró. Helyette manapság már mindent jobban tud, mindent megold a média, a pszichológia, a különféle társadalomtudományok.
  • Talán szabadidőszervezési projektfelelős menedzser még mindig lehetne belőle, de ezt az állást egyelőre egy Bábeş-Bolyain frissen diplomázott kolozsvári egyetemista tölti be. Ideiglenesen.

Aztán pittyegni kezdett a telefon kijelzője. A püspök feltette az egyik okuláréját a másikra, azzal silabizálta ki az üzenetet: „A készülék lemerült, kérem  helyezze a töltőbe.”

 

Utóirat:

A fenti írás a fantázia szüleménye. Afféle fikció-vízió. Álom, s esős idő. Amennyiben a benne leírt személyek, helyek, stb. a valósággal megegyeznének, az pusztán a véletlen műve lehet…

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

A családot érintő népszavazás tanulságai keresztény szemmel

Közzétéve

Az október 6-7-i családot érintő népszavazás szavazólapja - Fotó: TimpOnline.ro

Rövid de annál inkább megosztó és felkavaró kampány után két nap zajlott Romániában a házasság alkotmányban történő pontosításáról szóló népszavazás. A hivatalos eredmények alapján 91,56% (3.531.732 választópolgár) szavazott igennel, míg 6,47% (249.412 választópolgár) nemmel 21,10%-os részvétel (3.857.308 választópolgár) mellett arra a kezdeményezésre, hogy az alkotmány egyértelműen mondja ki, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. (Mivel a részvétel nem érte el a 30%-ot, ezért a népszavazás érvénytelennek lett nyilvánítva.)

Többen is azt tapasztaltuk, hogy még mi katolikusok is jó erősen megosztottak lettünk egyik percről a másikra. Tapinthatóan. Hitét elég aktívan gyakorló testvéreink álltak hirtelen szembe ezzel a kezdeményezéssel és azok támogatóival is. Döbbenet!

Főleg keresztényeknek fontos következtetéseim, elmélkedésre egy picit más megközelítésből a sok egyéb következtetés mellé:

1. Az Egyház nem tudott helytállni e kampány megfelelő kivitelezésén. Amit eddig elméletben kommunikációs szakemberek gondoltunk, most gyakorlatban is bebizonyosodott: ha az Egyház nincs erőteljesen és világos üzenetekkel jelen a média minden egyes csatornáján, beleértve az online világot is, akkor az evangéliumot nem lesz képes hatékonyan közvetíteni és megvédeni. Még saját híveivel szemben sem. Ehhez sok jó kommunikációs szakemberre és a kommunikációt segítő hívekre van szükség az Egyház szolgálatában.

2. Mi katolikusok sok esetben nem vagyunk tisztában az Egyház tanításával. Nem ismerjük a Szentírást. Hiányzik vagy nagyon feledésbe múlt ebbéli kulturális tudásunk. Vagy egyszerűen már nem elég “kényelmes”, trendi?

3. Sokan magukat keresztényeknek mondók közel sem keresztények. Isten bocsássa meg, de 1-2 tetszetős igerész kiragadása korántsem a valóság. Kultúrkereszténység! Vasárnapi kereszténység.

4. Ez nem csak ránk, de nem keresztény testvéreinkre is érvényes: egyre inkább nem tudunk konstruktív vitákat folytatni. Logikai érvelés és filozófiailag helyes gondolatmenet már egyre ritkább a beszélgetésekben. Bármilyen oldalt képviseljen is az illető. Persze tisztelet a kivétel.

5. Demokratikus jogaink mellett különböző mondvacsinált ürügyek miatt nem állunk ki. Elszomorító. Nem vállaljuk fel a hitünket! Pedig csak alig 30 éve volt a “rendszerváltás”. Fiatal felebarátaim sem érzik a demokrácia súlyát és lehetőségét. -most azt hiszem még a hitét sem! Keresztény mondja látva az alacsony részvételi adatokat: “Hát minek menjek el, már úgysem számít.”

6. Az ördög elég jól kikezdte Egyházunkat. Mindenféle szinten. Imádkozzunk egymásért, az Egyházért. Vegyük komolyan magunkat, hitünket, Istenünket.

7. Nem tudom eldönteni, hogy a szekularizáció erős vagy mi lettünk annyira gyengék. Ide talál egy atya mondata: “Ellene állunk a gonosznak, de csak egy kicsit.”

Kedves keresztény testvéreim!
Egy idézet végezetül, talán önvizsgálatra, talán elmélkedésre:

“Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Jel 3,15-16

Nem könnyű ma kereszténynek lenni. Sok oldalról tör ránk a veszély. De ha éljük Jézus tanítását és követjük az Egyház iránymutatásait, akkor semmi okunk a félelemre. Cselekedni a hitet azonban kell!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Október 6. – vértanú lesz a család is?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Erdély. Kolozsvár jut eszembe. Ott, ahol Mátyás szobra szigorúan figyeli a főteret és a múló időket. Gyulafehérvárt látom magam előtt, ahol erdélyi fejedelmek székeltek. Látom magam előtt a régi idők szász mestereit is, ahogyan fontoskodva sétálnak fel-alá Szebenben. Nagyvárad is emlékeket hoz: Ady Endrét ismerem fel gondolataimban, ahogy a kávézóban ül. Csíkszereda harangjai is konganak gondolataimban. Brassóra figyelek, mely szigorúan őrzi Erdély távoli szegletét. És nem feledem Aradot sem, ahol 13 vértanú vesztette életét. Közülük sokan nem is voltak magyarok, de mégis a magyar szabadságért harcoltak.

Bizony, a vértanúk között sokan nem voltak magyarok, mégis az országért harcoltak. Hittek abban, hogy a szabadság fontos, hogy jobb helyzetet lehet teremteni a Kárpát-medencében, mint a császári „diktatúra.” Érdekes, hogy a romániai népszavazás október 6-án kezdődik. Úgy érzem nekünk magyaroknak, és főleg erdélyi magyaroknak fontos üzenete van annak, hogy a családról október 6-án és 7-én dönt Románia. Itt egy olyan döntésről van szó, amely egyáltalán nem semleges az erdélyi magyarság számára. De ezzel egyetemben nem semleges a románok számára sem. Pontosan ezért kell menni szavazni. Nem szabad azt mondani: „nem megyek szavazni, döntsék el a románok mit akarnak, nekünk magyaroknak úgysincs beleszólásunk.” Az aradi vértanúk, amikor elkezdték szolgálni a magyar szabadság ügyét, nem foglalkoztak azzal, hogy ők milyen nemzetiségűek. A célt, az eszmét tartották szem előtt: szabadság. Egyébként ezért is óriási tragédia, hogy minket magyarokat összeugrasztottak a Kárpát-medence más nemzeteivel, hiszen 1848-ban még szerbek, románok, szlovákok és magyarok tudtak együtt harcolni a szabadságért.

Azt hiszem, a legnemesebb módja annak, hogy idén az erdélyi magyarság megemlékezzen az aradi vértanúkról az, ha elmegy a népszavazásra. A nő és férfi által alapított család olyan nagy érték, amelyért nagyon fontos kiállni. Ha nem megy el elegendő polgár a szavazásra, akkor nem lesz érvényes az eredmény. Ezt úgy fogja venni a világ, hogy a népet nem érdekli a család. Nem fontos neki. Lehet, hogy a mérleg nyelvét pontosan a magyarok döntik el. Lehet. A család védelme ugyanolyan érték, mint a szabadság védelme. A román népszavazás egy Kárpát-medencei esemény is egyben. Azaz nem csak a román nemzet ügye, a döntés hat ránk is. Mindezért, aki nem szeretné, hogy a hagyományos család is vértanú legyen október 6-án, az menjen el és szavazzon bátran igennel.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű