Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

5 ok, amiért a katolikusok nem evangelizálnak

Közzétéve

2013-ban az amerikai Barna Csoport egy átfogó felmérést készített, melyben a keresztények hitük átadását vagy megosztását, egyszóval az evangelizációs hajlamát vizsgálták. Valószínű nem meglepő, ám beigazolódott, hogy a katolikusok azok, akik legkevésbé osztják meg hitüket, megtérésük élményét másokkal. A felmérésben csak olyan embereket céloztak meg, akik azt nyilatkozták, hogy „személyesen elkötelezettek Jézus Krisztus iránt, aki még ma is fontos az életükben”, és akik azt is jelezték, hogy azt hiszik, „hogy amikor meghalnak, a Mennybe fognak menni, mert bűneiket megvallották és elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak.” Ez azt jelenti, hogy a hívő és gyakorló katolikusokat kérdeztek meg, akiknek személyes kapcsolatuk van Jézussal.

Megállapították, hogy 3 katolikusból csak 1 ért egyet a következő kijelentéssel „nekem személyes felelősségem megosztanom embertársaimmal a vallási meggyőződésemet”. Továbbá a katolikusok csak egyharmada számolt be arról, hogy „az elmúlt 12 hónapban, megosztotta vallási meggyőződését valakivel, akinek más a hite azzal a reménnyel, hogy elfogadja Jézus Krisztust megváltójának.”

A felmérés tükrében kijelenthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő katolikusok nagyon gyengék az evangelizációban, ami egyébként az egyház legfontosabb missziója.

Nem csoda, hogy oly kevés katolikus egyházközség gyarapodik új hívőkkel. A statisztikák nem hazudnak, elvesztettük az utat.

Mielőtt túlságosan elcsüggednék, arra gondoltam, hogy az oldal átlagos olvasója nagyobb valószínűséggel evangelizál. De ez is nagyobb terhet jelent számunkra – nem egyszerűen az evangelizációra törekszünk. Célunk, hogy lelkileg sokszorozzuk és bátorítsuk az evangelizáló tanítványokat! De először meg kell értenünk, hogy a katolikusok miért nem evangelizálnak, azért, hogy jó stratégiát tervezhessünk a problémák leküzdésére.

Forrás: Shutterstock

OKOK

1. Soha nem evangelizálták őket – ezért soha nem döntöttek igenlően egy életet megváltoztató esemény mellett, nem fogadták el tudatosan Jézust életük megváltójának.

Hitünk valójában változó életekről szól, melyek a feltámadt Jézussal való találkozás eredményeként alakulnak át. Miután találkoztunk Jézussal, válaszolhatunk azokra a kegyelmekre, amelyeket nekünk ad és melyek által életünk megváltozik. A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb ember az USA-ban aki „katolikusnak” vallja magát, soha nem mondott „igent” az életében egy ilyen Jézussal való találkozás után. Következésképpen a szívükben nem fogadták be azt a kegyelmet, mely a megtérést eredményezi és mindazt, ami utána következik.

Sherry Weddell írja: Több száz megyéspüspöktől és plébánia vezetőtől kérdeztük hatvan egyházmegyéből az angol nyelvű világból ezt a kérdést: Mennyire becsülöd híveid között a tudatosan tanítványok arányát? Megdöbbenésünkre ugyanazt a választ kaptuk újra és újra: “Öt százalék”. VI. Pál pápa a következőt mondja: “Az evangelizált ember másokat is evangelizál, ebben rejlik az igazság próbája, az evangelizáció tapintása: elképzelhetetlen, hogy valaki elfogadja az Igét és átadja magát az Igének, anélkül, hogy olyan személyé válna, aki tanúja lehet Neki és hirdeti azt a maga módján (EN 24). Hogyan várhatjuk el a meg nem evangelizálttól az evangelizációt? Nem tudjuk!

2. A plébániák jelenlegi kultúrája valójában elriasztja a katolikusokat az aktív személyes evangelizációtól, nem pedig támogatja és képezi őket erre.

Ezzel a témával korábban is foglalkoztunk, az Ügyfélszolgálati szeretet – Miért hagyják el a katolikusok az egyházat? című cikkünkben.

Olyan rendszert építettünk, amely osztályokat tanít, programokat és eseményeket kínál (melyek mind lehetnek jó dolgok). De ha önkéntes munkát vállalsz egy ügyért vagy katekétává válsz, akkor az nem felel meg a kötelességednek, hogy evangelizálj az életed más területein is. Továbbá tudjuk, hogy a kulturális katolicizmus a kényelemes és könnyű utat jelenti. Nem vagyunk eléggé kihívva a szent evangélistákká való válásra, hanem azt mondják nekünk, hogy gyermekinket vezessük szentségek elé és mutassuk meg egyszer nekik a templomot. Ez a fajta könnyű és kényelmes katolikus kultúra ellentétes az egyetemes hívással, miszerint mindannyiunknak a jó hír és az evangélium terjesztőivé kellene válnunk.

3. Hiányzik a valódi közösség, az elszámoltathatóság és a mély keresztény barátság a mi plébániáinkon, így senkinek sem jelent kihívást.

Megállapodtunk egy megengedő hozzáállás mellett a kereszténység számára, ami nem proaktív, nem jelent kihívást és nem akar növekedni. Igen, van egy időszakos konfliktus vagy visszavonulás az igazán elkötelezett katolikus számára. Egyre több kiscsoport is van. De ezeknek ellenére van néhány, amely tényleg tudja mit jelent az elszámoltathatóság, az igazság kimondása, a bűnök meggyónása és közösség elé tárása, a Szentlélekben való növekedés és a nyomulás a missziós területeken. Így kellene kinézzen egy igazi keresztény közösség.

4. Sok katolikus túlságosan fél az evangelizálástól, kifogásokat fogalmaz meg, hogy miért ne tegye, és elutasítja a komfort zónájából való kilépést.

A kifogások, ürügyek nem újak, láttuk őket a történelem során… Még Mózes is félt, hogy válaszoljon az Úr hívására, amikor a rabszolgaságban levő izraeliták felszabadítására hívta. Új rabszolgasággal küzdünk, a bűn rabszolgaságával. A Kivonulás 3-4-ben látjuk a hívást, hogy menjenek és győzzék le a fáraót, és látjuk a kifogásokat, amelyeket Mózes mondott: 1 kifogás: Nem vagyok méltó (Kiv 3:11); 2. kifogás: Nem tudok eleget (3:13); 3. kifogás: Ők nem fognak rám hallgatni. (4:1); 4. kifogás: Nem vagyok elég tehetséges (4,11-12); 5. kifogás: Nem akarom megtenni (4,13)

5. Gyakorlatilag sok katolikus univerzalista, vagy hiszi, hogy a hit különbségei nem igazán számítanak. Vagyis úgy vélik, hogy az emberek túlnyomó többsége a mennybe fog menni és / vagy nincs valódi pont arra, hogy segítsen valakinek abban, hogy megismerje Jézust, mert minden hit hagyomány alapvetően ugyanaz.

Ez a fajta elképzelés a vallási relativizmus. Kiválaszthatod, hogy mi igaz, és ez nem igazán számít. A pokol egy olyan társadalmi konstrukció, amely valójában nem létezik, vagy a legrosszabb, néhányan csak vége (tömeggyilkosok és terroristák). Szóval miért érdekelne? Ez ellentétes az Egyház világos tanításával. A pokol valóságos. Az ég igaz. Örök üdvösség van az élvonalban!

Mindezen okok (és még sok más) miatt láthatjuk, hogy egyáltalán nem pozitív dolgok miatt nem evangelizálnak a katolikusok. Most itt az ideje, hogy megragadjuk a szent munkánkat, hogy segítsünk másoknak megismerni Jézust, majd segítsünk nekik evangélistává válni.

Napjainkban, ebben a Jézus által parancsolt „menjetek”-ben jelen vannak az Egyház evangelizáló küldetésének mindig új helyszínei és kihívásai, és mi valamennyien meghívást kaptunk erre az új missziós „kilépésre”. Minden keresztény ember és minden közösség maga fogja felismeri, hogy melyik az az út, amelyet az Úr kér tőle. Ám valamennyien egyaránt arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a hívást: lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára. Ferenc pápa, Evangelii Gaudium, 20

*

Ugyan az AEÁ-ra vonatkoztatva dolgoztuk fel a témát, ám érdemes lenne elgondolkodni az itthoni helyzeten is. Ehhez ajánlunk pár kérdést:

  • Tudatosan tértem-e meg?
  • Eleget teszek-e Krisztus hívásának? Evangelizálok-e?
  • Melyik az az út, módszer, ahol én ezt a szolgálatot végezni tudom?
  • Ismerjem fel és tudatosítsam ehhez a szolgálathoz az egyház hozzáállását. Nézzek szembe a valósággal.
  • Imádkozz, kérd a Szentlélek kegyelmeit és indulj el!

A cikk megosztásával is evangelizálhatsz. 😉 Ha médiamissziós területen tevékenykednél kattints ide.

A Catholic Missionary Disciples cikke nyomán

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Reflexió

Nagyboldogasszony – Mária mennybevételének ünnepére

Közzétéve

A Szűz Máriát tisztelő ünnepeink közül a legbensőbb és legmagasztosabb a Nagyboldogasszony ünnepe, amikor Mária megdicsőülését ünnepeljük, – meghajolva előtte, mert ő az az asszony, aki “áldott az asszonyok között”, aki testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe.

Ma három történést állít szemünk elé az ünnep. Az első a Szűzanya földi életének a vége, a második a föltámadása és mennybevétele, a harmadik a dicsősége. A dicsőséges rózsafüzér negyedik és ötödik titka: Jézus, aki Téged, Szent Szűz, a mennybe felvett, a mennyben megkoronázott.

Az Egyház szent hagyománya úgy tartja, a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja testét. Magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul dormitio) napját már a VI. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a következő évszázadtól Rómában is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte. Sőt, e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezzük Krisztus szülőanyját Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nek. Az ünnep még amiatt is kötődik első szent királyunkhoz, hogy 1038-ban ezen az ünnepen hunyt el.

A Veneto úti templom (Róma) mennyezete Szűz Mária mennybevételéről – Fotó: Livioandronico (Wikipedia)

Főegyházmegyénkben számos templom és kápolna titulusa Nagyboldogasszony. A teljesség igénye nélkül íme néhány helység,  amelyben templom vagy kápolna áll Nagyboldogasszony tiszteletére: Bodola (grófi kápolna), Csíknagyboldogasszony, Csíkszentgyörgy (Posa-hegy), Csíkszereda (millenniumi-templom), Désakna, Déva, Felsőboldogfalva, Gyergyótölgyes, Hosszúaszó, Kapjony, Kászonújfalu, temetőkápolna, Kézdisárfalva, Királybánya, Kohóvölgy, Kolozsmonostor (apátsági templom), Kolozsvár (piarista templom), Kontumác, Küküllővár, Lisznyó, Magyarszarvaskend, Marosszentkirály-Náznánfalva, Mezőerked, Nyárádköszvényes, Oroszhegy, Palotailva, Radnót, Retteg, Sepsibükszád, Sinfalva, Szárhegy (ferences), Székelyföldvár, Szentdemeter, Topánfalva, Vajdahunyad, Vulkán.

Nagyboldogasszony ünnepén úgy áll előttünk a Szent Szűz, mint megváltottságunk példaképe, mintája. Márián látjuk beteljesedve, hogy Isten, Fia által, mire kaptunk meghívást, mire szeretne elvezetni mindannyiunkat az Isten.

Ezen a napon ünnepeljük, amit minden vasárnap megvallunk a hiszekegyben: „…hiszem a test feltámadást és az örök életet”.

Amint Máriát, úgy holtunk után minket is testestül-lelkestül magához akar ölelni, házába, országába vár az Isten. Mária mennybevételének ünnepe hittel és reménnyel tekint tehát az ember testére is. A testnek is isteni méltósága van, mert az Ige azt mondja, hogy feltámasztásra szánt test. A keresztségben vízzel öntjük le az ember testét, elsőáldozáskor nyelvünkre helyezi az Egyház Krisztus Testét, a bérmálásban krizma szent olaja érinti homlokunkat. Testünkkel fejezzük ki szeretetünket társaink iránt. Mást jelent, ha valakit szóban üdvözlünk és mást, ha ott és akkor meg is öleljük. A test emlékezetünk tárháza. Minden tapasztalatunk itt halmozódik fel, amelyet életünk során szerzünk. Ha mi is testestül-lelkestül vétetünk fel egykor a mennybe, ez azt jelenti, hogy érzéseinket, élményeinket, barátságainkat, kapcsolatainkat is megváltja, megtisztítja az Isten. Teljes lényünkkel jutunk Mennyei Atyánk színe elé. Mindazzal, ami emberségünkhöz tartozik. Az emberi test számára nagyobb méltóságot, mint amit a mennybevétel ünnepe kifejez, talán nem is lehet elképzelni. Igaz, mekkora öröm ez?

Mária, a megdicsőített testű, a megváltott asszony mutatja, hogy az egész teremtést Isten jóságos, rólunk gondoskodó (szerető) keze irányítja. Isten gyógyító ereje, a teremtményein, a növényeken keresztül is elér bennünket. Nagyboldogasszony napját nem véletlenül ünnepeljük a termést érlelő nyár tetőpontján, közepén. Máriában virágzik ki, nyílik ki a teremtés teljes szépségében és mutatja meg gyógyító, átváltoztató erejét. Máriában látjuk, hogy Isten jónak teremtett bennünket. A testünk nem veszélyezteti és hátráltatja a Lélek kibontakozását, hanem Isten iránti vágyódásunk kifejezője. A testünk legfontosabb társunk, lelkiéletünk útján. Az imádságban és az istentiszteletben már most megtapasztalhatjuk, hogy testünk Isten dicsőségét tükrözi, átsugárzik rajta Isten szépsége. Így Mária mennybevételének ünnepét Krisztusban történt megváltásunk felett érzett igazi, mély öröm hordozza.

Testvérek! A Mária ünnepek a megváltott ember örömének ünnepei. Azt mutatják meg, hogy a bűnnek, a gonoszléleknek nincs hatalma rajtunk! Tartsunk bűnbánatot, fogadjuk el a megtisztító bűnbocsánatot, forduljunk el minden bűntől, önzéstől, szeretetlenségtől. Forduljunk el a sötétség erőitől és tetteitől. Valljuk, meg, hogy ezeknek nincs többé hatalma fölöttünk Jézus nevében!

Rajtunk annak van hatalma, aki teremtett, megváltott minket: Mennyei Atyánknak, Jézus Krisztusnak, Isten jóságos Lelkének, Isten Szentlelkének van, aki átjárja és saját képére formálja testünket-lelkünket. Mária arra hív ma is bennünket, hogy hívő lelkülettel hagyatkozzunk Isten szavára és hálatelt szívvel engedjük rajtunk beteljesedni a Krisztus hozta megváltás művét. Segítsen minket a Lélek a megtisztulásban, hogy Isten végtelen kegyelme egykor minket is testestől-lelkestől, egész valónkkal felemeljen mennyei dicsőségébe.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

A mai tudomány igazolja a Biblia szexuális etikáját

Közzétéve

Szerző:

Fotó: christianae.wordpress.com

A szex során az agyban termelődő vegyületek függőséget és rendkívül erős kötődést váltanak ki.

E biokémiai folyamatok hatásai hatalmas erővel kötik egymáshoz a házastársakat. A rövidebb távú szexuális kapcsolatok viszont fájdalmas, olykor súlyos pszichoszomatikus következményekkel járnak. Több, egymást követő szexuális kapcsolat során meggyengül, sőt el is veszhet a kötődési képesség, akárcsak a többször feltépett és újra használt ragasztószalag tapadása.

Az alábbiakban két amerikai szülész-nőgyógyásznak az alkalmi szexről írt kiváló könyvéből foglalunk össze néhány lényeges gondolatot.

Utak az agyban

McIlhaney Jr. és Freda McKissic Bush részletesen ismertetik a szerelem során zajló biokémiai folyamatokat. Emlékeztetnek, hogy az agyi idegsejteket elektromos vezetékekként működő szinapszisok és ingerületátvivő (neurotranszmitter) vegyületek kötik össze. Kapcsolódásaik révén az agyban „utak” jönnek létre. Az agy ugyanis éppúgy alakítható, mint az izmok. A szokásos viselkedéseket szabályozó szinapszisok erősödnek, míg a ritkább viselkedést szabályozók gyengülnek.

A szerzőpáros rámutat, hogy szex is ilyen viselkedésminta: ha szokássá válik, a megerősödött szinaptikus kapcsolatok útján igen könnyen ismétlődik. Jellemző például, hogy ha egy szexuálisan aktív kapcsolat felbomlik, és a felek új kapcsolatokat létesítenek, ezek a kapcsolatok is hamarosan szexuálissá válnak. Létrejött a viselkedésminta, így ez a cselekvéssor tűnik „természetesnek”.

E késztetés nem elhanyagolható. A szexualitás azonban ennél hatalmasabb erőket is működésbe hoz.

A szex függőséget okoz

Az emberi szexualitás valójában agyi jelenség, még ha a nemi aktusban a nemi szervek vesznek is részt. Három vegyület játszik benne fontos szerepet: a dopamin, az oxitocin és a vazopresszin.

A dopamin az agyban boldogságérzetet kelt, ezért boldogsághormonnak is nevezik. A szerelem kezdeti időszakának bódultságában is szerepet játszhat, mivel a gyengéd pillantás, a kézfogás, az ölelés hatására dopamin szabadul fel. Egyik legfőbb forrása azonban a szex. Ezért a fiatalok különösen kiszolgáltatottak: ha nem elég bölcsek a szexualitás terén, dopaminfüggővé válhatnak – figyelmeztetnek a szerzők.

Robert E. Rector és szerzőtársainak kutatása igazolja, hogy a legtöbb fiatalnak, aki 16 éves kora előtt kezdi a szexuális életet, több szexuális partnere van, mint azoknak, akik 20 éves korukig vártak a szexszel.

„Ezeknél a fiataloknál a szexuális viselkedés szinte kényszeresnek tűnik, ha egyszer elkezdték. Ez nyilvánvalóan összefügg azokkal a tudományos felismerésekkel, melyek szerint a szex addiktív hatást fejt ki az agyban” – mutat rá McIlhaney és Bush.

Erős kötődés

Nőknél az oxitocin, férfiaknál a vazopresszin a kötődést segíti elő. A vajúdás, szülés, szoptatás idején felszökő agyi oxitocinszint eredményezi az anya és az újszülött közötti rendkívül erős kötődést. Ugyanez a vegyület működik a férfi és a nő romantikus pillanataiban is.

„A szeretetteljes, gyengéd érintés hatására a női agyban oxitocin szabadul fel. Hatása kettős: vágyat ébreszt még több érintésre, valamint kötődést hoz létre a férfi felé, akivel a nő a fizikai kontaktust átélte. E vágy és kötődés sokszor a legintimebb testi kapcsolathoz, a szexuális egyesüléshez vezet.”

A szex hatására még több oxitocin termelődik a női agyban, amitől a nő „ismételten ilyen kapcsolatra vágyik a férfival, akivel létrejött ez a kötődés. Mindez még tovább erősíti kettejük kapcsolatát.” Férfiakban az oxitocin megfelelője a vazopresszin, amely szintén a társhoz való kötődést és a gyermekhez való ragaszkodást segíti elő – írják a szerzők.

Nem nehéz felismerni: e neurokémiai „segítség” a Teremtő elgondolása szerint a házastársi kapcsolatot erősíti, hogy a gyermekek stabil, biztonságos környezetben nevelkedhessenek. A dopaminéhség újabb és újabb egyesülésre ösztönzi a házastársakat, ami folyamatosan erősíti kapcsolatukat. Az oxitocin és a vazopresszin hatására még szilárdabbá válik a kötődés. Nem kétséges, hogy erre is utal a Teremés könyvében szereplő megfogalmazás: a férfi és a nő „egy test lesz”.

Csapdák

A szexualitás ereje valóságos; úgy működik, mint valami ragasztó. Csakhogy a Teremtő törvénye ezt a „ragasztót” a házasság számára tartja fenn. Minden bizonnyal azért, mert a házasságon kívül létrejövő, rövidebb távú szexuális kapcsolatokból rengeteg szenvedés fakad. Hogy csak hármat említsünk:

1. Veszélyes kötődések

Az oxitocin és a vazopresszin nem tesz különbséget: ugyanúgy termelődik egyéjszakás kaland során, mint életre szóló testi-lelki kapcsolatban. Ezért a nőben egy rövidnek szánt szexuális kapcsolat is erős kötődést idézhet elő; vágyni kezd a kapcsolat folytatására az illető férfival, még ha az esetleg kihasználja vagy bántalmazza is.

Ugyanez a házasságtörő kapcsolatokra is igaz. A szex akkor is egyesíti a két embert, ha egyikük szerelme a házastársát illetné. „Az oxitocin által előidézett kötődés veszélyes. Aki elégszer együtt hál valakivel, nem tud nem kötődni hozzá. Ezért tiltja oly sok normarendszer a házasságtörést – mert a barátnőből később feleség lehet, ami az első család szétesését jelenti” – állapítja meg Paul J. Zak (Psychology Today).

2. Fájdalmas szakítások

A szerelmi bánat az élet egyik legnagyobb szenvedése akkor is, ha a kapcsolatban nem volt szex. A szex azonban még fájdalmasabbá teszi a dolgot Akár egy rövid távú szexuális kapcsolat felbomlása is a kialakult oxitocin-vazopresszin-kötődés szétszakítását jelenti, ami mindkét fél számára mérhetetlen érzelmi szenvedéssel jár – mutat rá McIlhaney és Bush.

3. A kötődési képesség gyengülése

Aki egymás után több rövidebb-hosszabb ideig tartó szexuális kapcsolatot létesít, a kötődés–elszakadás állandó körforgásában él. Közben folyamatosan gyengül a kötődési képesség. Több szexuális kapcsolat után az illető képtelenné válik arra, hogy valakihez igazán mélyen kötődjön. „Olyan ez, mint amikor egy ragasztószalagot többször feltépünk és újra használunk: egy idő után nem tapad többé.”

*

Valahányszor szexuális tartalmú képekkel, képsorokkal, helyzetekkel találkozunk, elemi erővel kezdenek működni az agyunkban ezek a vegyületek. A mai túlszexualizált világban sok fiatalra idő előtt zúdul rá a kémiai lavina.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lélek tiszta szándéka ellenére a test hatalmas erőivel állunk szemben. Csakis így állhatunk ellen, megzabolázva vágyainkat és ösztöneinket. A jó hír, hogy Isten nem kér lehetetlent: nemcsak biztat a tisztaságra, hanem erőt is ad, hogy nap mint nap megküzdhessünk érte.

A szexualitás erejét Isten alkotta. Használati utasítást is adott hozzá. Mindkettőt azért, hogy boldog családi életet élhessünk.

párKatt.hu (Forrás: Ed Vitagliano/physiciansforlife.org)

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Mi az a kereszténydemokrácia?

Közzétéve

Szerző:

Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tőkés László Tusványoson - MTI Fotó: Veres Nándor

A Tusványosi Szabadegyetemen kaptunk erre egy választ a miniszterelnök úrtól, azonban jó, ha valamivel mélyebbre ásunk egy kicsit. A katolikus lexikon a következőt írja:

a kereszténydemokrácia az a politikai irányzat, mely a közjót a demokrácia révén, a minden emberhez szóló evangéliumi üzenetből merített keresztény elvek szerint akarja szolgálni.”

Jelen írásunkban induljunk ki ebből az idézett meghatározásból, és kalandozzunk ebben a demokráciában: nézzük meg, hogy milyen lehetne.

Érdekes módon Machiavelli azt mondja, hogy az állam nem lehet olyan, mint egy jó keresztény. Természetesen ő más korban gondolkodott, történetesen a királyságok működésében, azért mégsem léphetünk tovább anélkül, hogy szemügyre vegyük a meglátását. Az olasz állambölcselő szerint nem lehet ugyanolyan mértékkel mérni a jó uralkodót, mint a jó szerzetest. Ennek feladata vezetni az országot, amannak pedig, hogy Krisztus követőjeként szent életet éljen. A királynak néha kegyetlennek kell lennie, a szerzetesnek mindig szentnek. Miért a kegyetlenség az uralkodó esetében? Mert van, amikor háborúzni kell, van, amikor felkeléseket kell leverni, van, amikor összeesküvőket kell kivégeztetni. Hiszen ha ezt nem teszi meg, akkor saját hatalmát és államának létét veszélyezteti. Végsősoron arról van szó, hogy egy szent életű emberből nem lesz jó diktátor. De mi a helyzet a demokráciában?

A kereszténydemokrácia szótári értelmében azt jelenti, hogy az alkotmányt úgy írják meg, hogy az Evangéliumból átemelik az értékeket az alkotmányba (gondoljunk bele ennek érdekes implikációiba!). Továbbá azt is, hogy a bürokrácia is az evangélium értékei alapján kerül megszervezésre. A törvények, amelyeket hoznak, szintén az evangélium fényében íródnak. A kereszténydemokrácia tehát nem azt jelenti, hogy egy államvallás kormányozza az országot. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az ilyen állam nem liberális. Előbb nézzük meg azonban közelebbről, hogy milyen a liberális állam. Szükségünk van ezt tisztázni, mert gyakorta a nyugatot pusztán értetlenül szemléljük.

Körülbelül az I. világháborúig a liberális gondolkodás többek között azt jelentette, hogy egyenlővé kell tenni a társadalom minden tagját: legyen az paraszt, nemes stb. Az I. és II. világháború nehéz évei után, a vasfüggöny kecsegtető felén mivel nem volt kommunizmus, az ottani társadalmakban elkezdődött a háborúk egyfajta feldolgozása. Nagyon leegyszerűsíthetjük egy mondatba a folyamat eredményét: mindent szabad, csak háború ne legyen. Tehát, a háború borzalmaira adott válasz lassan elindította azt, hogy bármit meg kell engedni, mert mindent tiltás a diktatúrára emlékeztet. Eszerint az Európai 0 pont nem Krisztus születése, hanem átvitt értelemben a háborúk. A második világháborút túlélők megundorodtak a harctól és öldökléstől. Valamiképpen az öreg kontinens csalódott lett önmagában. Ezt a mély csalódottságat kívánta a nyugat teljes liberalizmussal helyreállítani: azaz tegyünk mindent szabaddá, hogy háború ne legyen többé. Érdekes módon azonban a háború utáni újrakezdést a kereszténydemokraták vitték végbe Franciaországban és Németországban. Az ők érdeme voltaképpen, hogy létrejött az Európai Unió. Mindezek ellenére nem tudták megállítani a háború okozta csalódás hosszútávú következményeit lelki szinten.

A tegyünk mindent szabaddá és szabadítsunk fel mindenkit elv érdekes módon például a homoszexuálisokat is úgy kezelte, mint a jobbágyok felszabadítását. Őket fel kell szabadítani a társadalmi elnyomás alól, és egyenlő „kapcsolati” jogokat kell adni nekik. Ne értsen félre a kedves olvasó, az egyenlőséget nagyra értékelem, és az emberek szabadságát úgyszintén. Azonban keresztény emberként szkeptikus vagyok minden olyan törvényesítéssel kapcsolatban, amely a hagyományos évezredek alatt bevált családot szaggatja szét. De mindemellett beszélhetünk a feminizmusnak is arról a fajtájáról, ami nem a nők megbecsülését kívánja megteremteni, hanem már komédiát csinál önmagából. Valahogy úgy, miként Robespierre-nek sikerült a forradalmat is terrorrá változtatni.

Haladjunk tovább azonban a kereszténydemokrácia útján. Az ilyen állam mindenkinek biztosítja alkotmányosan az emberi jogait és méltóságát. Azonban nyilván az evangéliumból kiindulva nem mondja azt, hogy mindent szabad, ameddig más szabadságát nem bántjuk. Nem mondja ezt, mert ez ugyan szép mondat, de nem hasznos. Nézzük csak: a liberális állam azt mondja például, hogy a pornó ipar rendben van, ameddig más szabadságát nem sérti (illetve adót fizet!). Igen ám, de az ilyen állam nem számol a manipulálással, nem számol azzal, hogy a rengeteg fiatal, aki függőségben lesz eme filmektől, később nem tud normális kapcsolatot kialakítani.

Tehát: a kereszténydemokráciában vannak értékek, amelyeket nem kérdőjelezünk meg. Nem azért mert diktatúra van, hanem azért mert elfogadja az állam: az ember nem csak polgár, hanem teremtés is. Nos, itt van a legérdekesebb és legvitatottabb kérdése az ilyen államnak. Hiszen elméletileg akkor működik a kereszténydemokrácia, ha valamilyen fedezet van rá. Az ország, amely elveszíti hitét az Istenben, az nem tud kereszténydemokráciát létrehozni. Napjainkban keresztény értékekről beszélünk csak. Amennyiben CSAK értékekről fogunk beszélni, nem lesz mélyen gyökerező keresztény államunk. Hogyan értem ezt? A napi sajtóban legtöbbszőr azt halljuk, hogy meg kell védeni a keresztény értékeket és társadalmunkat. Ez nemes, és igencsak örömteljes gondolkodás. De mi, a nemzet őriznünk kell hitünket, hiszen a keresztény értékek hit nélkül összeomlanak, miként nyugaton is történt, mert csak az érti az értékek lényegét (és nem vezethető meg) aki hisz: azaz élő kapcsolatot ápol Krisztussal. Mindez azért, mert a népakaratot testesíti meg az állam, mi szervezzük környezetünket, amelyben élünk.

Összefoglalásként: a kereszténydemokrácia olyan demokrácia, amely alaptörvényében tartalmazza az evangéliumi emberszeretetet és olyan rendszert hoz létre (egészségügy, oktatás, gazdaság stb.), amely szintén ezeket az erkölcsi normákat követi. Ugyanakkor elengedhetetlen annak érdekében, hogy a kereszténydemokrácia megmaradjon, hogy a polgár is keresztény ember legyen, aki ápolja kapcsolatát Krisztussal, és tisztában van az evangélium tanításával. Az egyén jogainak határa a másik szabadsága, de csak azzal a feltétellel, hogy e jog nem rombolja a társadalmat és a másik ember életének kiteljesedését nem gátolja. Eszerint például a prostitúció intézményesítését nem engedélyezi a keresztény állam. A liberális állam azt mondja ilyen esetben (pl. Hollandia), hogy amennyiben senkit nem kényszerítenek, és saját belelegyezésével választja e szakmát, és természetesen adót fizet, minden rendben van. A keresztény állam ezzel szemben nem engedélyezi, mondván, hogy ez a fajta pályaválasztás ellentmond az emberi teremtmény szakralitásának, hiszen Isten képmása. Az ilyen állam feltételezi azt is polgárjáról, hogy ennél többre is képes, és ebben segítséget nyújt. Nem utolsó sorban: az keresztény állam nem kíván adót szerezni erkölcstelen dolgokból.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű