Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

5 ok, amiért a katolikusok nem evangelizálnak

Közzétéve

2013-ban az amerikai Barna Csoport egy átfogó felmérést készített, melyben a keresztények hitük átadását vagy megosztását, egyszóval az evangelizációs hajlamát vizsgálták. Valószínű nem meglepő, ám beigazolódott, hogy a katolikusok azok, akik legkevésbé osztják meg hitüket, megtérésük élményét másokkal. A felmérésben csak olyan embereket céloztak meg, akik azt nyilatkozták, hogy „személyesen elkötelezettek Jézus Krisztus iránt, aki még ma is fontos az életükben”, és akik azt is jelezték, hogy azt hiszik, „hogy amikor meghalnak, a Mennybe fognak menni, mert bűneiket megvallották és elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak.” Ez azt jelenti, hogy a hívő és gyakorló katolikusokat kérdeztek meg, akiknek személyes kapcsolatuk van Jézussal.

Megállapították, hogy 3 katolikusból csak 1 ért egyet a következő kijelentéssel „nekem személyes felelősségem megosztanom embertársaimmal a vallási meggyőződésemet”. Továbbá a katolikusok csak egyharmada számolt be arról, hogy „az elmúlt 12 hónapban, megosztotta vallási meggyőződését valakivel, akinek más a hite azzal a reménnyel, hogy elfogadja Jézus Krisztust megváltójának.”

A felmérés tükrében kijelenthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő katolikusok nagyon gyengék az evangelizációban, ami egyébként az egyház legfontosabb missziója.

Nem csoda, hogy oly kevés katolikus egyházközség gyarapodik új hívőkkel. A statisztikák nem hazudnak, elvesztettük az utat.

Mielőtt túlságosan elcsüggednék, arra gondoltam, hogy az oldal átlagos olvasója nagyobb valószínűséggel evangelizál. De ez is nagyobb terhet jelent számunkra – nem egyszerűen az evangelizációra törekszünk. Célunk, hogy lelkileg sokszorozzuk és bátorítsuk az evangelizáló tanítványokat! De először meg kell értenünk, hogy a katolikusok miért nem evangelizálnak, azért, hogy jó stratégiát tervezhessünk a problémák leküzdésére.

Forrás: Shutterstock

OKOK

1. Soha nem evangelizálták őket – ezért soha nem döntöttek igenlően egy életet megváltoztató esemény mellett, nem fogadták el tudatosan Jézust életük megváltójának.

Hitünk valójában változó életekről szól, melyek a feltámadt Jézussal való találkozás eredményeként alakulnak át. Miután találkoztunk Jézussal, válaszolhatunk azokra a kegyelmekre, amelyeket nekünk ad és melyek által életünk megváltozik. A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb ember az USA-ban aki „katolikusnak” vallja magát, soha nem mondott „igent” az életében egy ilyen Jézussal való találkozás után. Következésképpen a szívükben nem fogadták be azt a kegyelmet, mely a megtérést eredményezi és mindazt, ami utána következik.

Sherry Weddell írja: Több száz megyéspüspöktől és plébánia vezetőtől kérdeztük hatvan egyházmegyéből az angol nyelvű világból ezt a kérdést: Mennyire becsülöd híveid között a tudatosan tanítványok arányát? Megdöbbenésünkre ugyanazt a választ kaptuk újra és újra: “Öt százalék”. VI. Pál pápa a következőt mondja: “Az evangelizált ember másokat is evangelizál, ebben rejlik az igazság próbája, az evangelizáció tapintása: elképzelhetetlen, hogy valaki elfogadja az Igét és átadja magát az Igének, anélkül, hogy olyan személyé válna, aki tanúja lehet Neki és hirdeti azt a maga módján (EN 24). Hogyan várhatjuk el a meg nem evangelizálttól az evangelizációt? Nem tudjuk!

2. A plébániák jelenlegi kultúrája valójában elriasztja a katolikusokat az aktív személyes evangelizációtól, nem pedig támogatja és képezi őket erre.

Ezzel a témával korábban is foglalkoztunk, az Ügyfélszolgálati szeretet – Miért hagyják el a katolikusok az egyházat? című cikkünkben.

Olyan rendszert építettünk, amely osztályokat tanít, programokat és eseményeket kínál (melyek mind lehetnek jó dolgok). De ha önkéntes munkát vállalsz egy ügyért vagy katekétává válsz, akkor az nem felel meg a kötelességednek, hogy evangelizálj az életed más területein is. Továbbá tudjuk, hogy a kulturális katolicizmus a kényelemes és könnyű utat jelenti. Nem vagyunk eléggé kihívva a szent evangélistákká való válásra, hanem azt mondják nekünk, hogy gyermekinket vezessük szentségek elé és mutassuk meg egyszer nekik a templomot. Ez a fajta könnyű és kényelmes katolikus kultúra ellentétes az egyetemes hívással, miszerint mindannyiunknak a jó hír és az evangélium terjesztőivé kellene válnunk.

3. Hiányzik a valódi közösség, az elszámoltathatóság és a mély keresztény barátság a mi plébániáinkon, így senkinek sem jelent kihívást.

Megállapodtunk egy megengedő hozzáállás mellett a kereszténység számára, ami nem proaktív, nem jelent kihívást és nem akar növekedni. Igen, van egy időszakos konfliktus vagy visszavonulás az igazán elkötelezett katolikus számára. Egyre több kiscsoport is van. De ezeknek ellenére van néhány, amely tényleg tudja mit jelent az elszámoltathatóság, az igazság kimondása, a bűnök meggyónása és közösség elé tárása, a Szentlélekben való növekedés és a nyomulás a missziós területeken. Így kellene kinézzen egy igazi keresztény közösség.

4. Sok katolikus túlságosan fél az evangelizálástól, kifogásokat fogalmaz meg, hogy miért ne tegye, és elutasítja a komfort zónájából való kilépést.

A kifogások, ürügyek nem újak, láttuk őket a történelem során… Még Mózes is félt, hogy válaszoljon az Úr hívására, amikor a rabszolgaságban levő izraeliták felszabadítására hívta. Új rabszolgasággal küzdünk, a bűn rabszolgaságával. A Kivonulás 3-4-ben látjuk a hívást, hogy menjenek és győzzék le a fáraót, és látjuk a kifogásokat, amelyeket Mózes mondott: 1 kifogás: Nem vagyok méltó (Kiv 3:11); 2. kifogás: Nem tudok eleget (3:13); 3. kifogás: Ők nem fognak rám hallgatni. (4:1); 4. kifogás: Nem vagyok elég tehetséges (4,11-12); 5. kifogás: Nem akarom megtenni (4,13)

5. Gyakorlatilag sok katolikus univerzalista, vagy hiszi, hogy a hit különbségei nem igazán számítanak. Vagyis úgy vélik, hogy az emberek túlnyomó többsége a mennybe fog menni és / vagy nincs valódi pont arra, hogy segítsen valakinek abban, hogy megismerje Jézust, mert minden hit hagyomány alapvetően ugyanaz.

Ez a fajta elképzelés a vallási relativizmus. Kiválaszthatod, hogy mi igaz, és ez nem igazán számít. A pokol egy olyan társadalmi konstrukció, amely valójában nem létezik, vagy a legrosszabb, néhányan csak vége (tömeggyilkosok és terroristák). Szóval miért érdekelne? Ez ellentétes az Egyház világos tanításával. A pokol valóságos. Az ég igaz. Örök üdvösség van az élvonalban!

Mindezen okok (és még sok más) miatt láthatjuk, hogy egyáltalán nem pozitív dolgok miatt nem evangelizálnak a katolikusok. Most itt az ideje, hogy megragadjuk a szent munkánkat, hogy segítsünk másoknak megismerni Jézust, majd segítsünk nekik evangélistává válni.

Napjainkban, ebben a Jézus által parancsolt „menjetek”-ben jelen vannak az Egyház evangelizáló küldetésének mindig új helyszínei és kihívásai, és mi valamennyien meghívást kaptunk erre az új missziós „kilépésre”. Minden keresztény ember és minden közösség maga fogja felismeri, hogy melyik az az út, amelyet az Úr kér tőle. Ám valamennyien egyaránt arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a hívást: lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára. Ferenc pápa, Evangelii Gaudium, 20

*

Ugyan az AEÁ-ra vonatkoztatva dolgoztuk fel a témát, ám érdemes lenne elgondolkodni az itthoni helyzeten is. Ehhez ajánlunk pár kérdést:

  • Tudatosan tértem-e meg?
  • Eleget teszek-e Krisztus hívásának? Evangelizálok-e?
  • Melyik az az út, módszer, ahol én ezt a szolgálatot végezni tudom?
  • Ismerjem fel és tudatosítsam ehhez a szolgálathoz az egyház hozzáállását. Nézzek szembe a valósággal.
  • Imádkozz, kérd a Szentlélek kegyelmeit és indulj el!

A cikk megosztásával is evangelizálhatsz. 😉 Ha médiamissziós területen tevékenykednél kattints ide.

A Catholic Missionary Disciples cikke nyomán

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Olvasás folytatása
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Reflexió

Árnyékos pünkösdi gondolatok – P. Vértesaljai László SJ elmélkedése

Közzétéve

Szerző:

A szentmise során van egy fölséges pillanat, mely az 1982-ben történt, immár 36 éves papszentelésem óta újból és újból fel-lelkesít, ez pedig a Lélekhívás magasztossága. A háromszor-szent Isten dicsőítése után az egyház így imádkozik:

„Valóban szent vagy, Istenünk, minden szentség forrása. Kérünk, szenteld meg ezt az adományt, áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és † vére legyen”.

A felszentelt pap ilyenkor kezeit a kenyér és bor fölé tárja, s a két összetett tenyér olyan, mint az Isten jelenlétét hordozó felhő- és tűzoszlop, vagy még inkább a szövetség sátra. Pontosan olyan, mint a Máriát beárnyékoló isteni kegyelem. Halljuk csak az angyalszót: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el” (Lk 1,35). Leszáll és beborít. A Spiritus Sanctus, a Pneuma Hagion leszáll, onnan föntről érkezik, mint az adventi harmat, mert „fölöttem” van, akire bizalommal és határtalan tisztelettel nézek fel. S ha egyszer leszáll, akkor nemcsak beborít ez az erő. Ha itt megállok és nem lépek tovább, akkor szó szerint elvesztem a fonalat, azt a történelmi szálat, amit Isten a Teremtéssel adott és Teofániáival, Isten-megnyilvánulásaival mindig tovább szőtt. A kereszténység szőttes, ha szálaira bontom és azokat bogozgatom csak, az Egészet vesztem el. Ez végzetes hiba. Másképpen: Csak ez végzetes hiba!

A Szentlélek tehát beborít, de úgy, mint az a Felhő ott a pusztában. A nyelv segít. Od-umbrábit, mondja a latin az umbra-árnyék szóval, tehát beárnyékol. A latin a görögtől vette a képet, mert a görög imígyen szól: epi-szkiászei. A szóban a szkía ugyanaz az árnyék, mint a latinban, de a görög a héberhez, pontosabban Jézus és az apostolok arámi nyelvéhez fordult és ott talált rá egy kulcsszóra. Ez pedig a latin umbra, a görög szkía jelzette Shekinah, vagyis Isten jelenlét. A láthatatlan és kimondhatatlan Isten a vándorló választott népének a vezetésére jellé lett: nappal felhő, éjjel tűz, mely leszállt rájuk, beárnyékolta, beborította őket.

Amikor a történet Máriában folytatódik és benne tetőpontjára hág, akkor Mária az angyalszó által teljesen és maradéktalanul Isten árnyékába kerül, Isten ereje borítja be, körülveszi és átjárja. Az angyalszó így folytatja Máriának: „Ezért a születendő szent is Isten fia lesz”. „Is” – halljuk, mert a Máriát beárnyékoló-beborító erő, miután átjárta őt – ettől lesz Ő kegyelemmel teljessé – átjárja a születendő Gyermeket is. A Felhő és a Felhő megszentelte Mária, kegyelmet közvetít.

Vissza a miséhez, vissza a kezeimhez! Ez a két tenyér, mely nagyon tud simogatni és időnként bogos ökölbe szorul, most Isten kifeszített sátra lesz falat fehér kenyér és kupányi bor fölött. A közepében ott lebeg a Szentlélek, kiterjesztett szárnyai árnyékot vetnek az egész oltárra és…

El kell mondanom, meg kell vallanom..! Nem szándékosan, nem egy teológiai döntés jegyében, inkább megmaradó isteni sugallatra, még inkább isteni vonzásra, a kezeim a Lélek-hívás, az Epikézis pillanatában lassan és kicsit elmozdulnak a kenyér és a bor felé, így tényleg csinálom, amit mondok, tehát „leszáll” a kéz, mígnem ünnepélyesen a kereszt jelével, lassan és finoman, áldást adok az adományokra.

Nekem minden szentmise Pünkösd, Lélek-hívás és Lélek-alászállás, Lélek-beborítás!

Ahogy ezt gondolom és írom, a gyermek megébred bennem. Becsukott szemmel emlékezem. Kicsi-kicsi vagyok, hanyatt fekszem, úgy 64 éve, fölöttem a nyitott égbolt vagy szobánk fehér mennyezete, mígnem egyszer valaki beárnyékol engem, elveszik az égbolt, a mennyezet, mert fölém hajlik Édesanyám és Édesapám. Látom az arcukat és a bennük közeljött Istent. Hát nem titok ez, ez az árnyékvilág…?

Na és akkor Pünkösd? Folytasd! Eljön az a „pentekosztészes” ötvenednap, hiszen pünkösd szóformára gyalulta a mi magyar nyelvünk az ősi görög pentekosztész, ötvened szót. Abban az emeleti teremben, tehát nem akárhol, hanem a Vacsora, az örökérvényű Testamentum-átadás helyén, nem akárki, hanem Mária, az első Pünkösdös Asszony társaságában, ugyanaz történik, mint korábban. Az az árnyékos beborítás! Most még eloszló, leszálló, tüzes lángnyelvek is kísérik. De a lényeg ugyanaz, amint az Üdvözlet eredeti angyalszava és táborhegyi Színeváltozás jelenet felhő-alászállása során: Onnan felülről, a Lélek isteni ereje beborít mindenkit. Isten beárnyékoló ereje és ez a mindenki, nos, ez a Pünkösd! És ebben az isteni jelenlétben megszentelődik minden és mindenki, aki megnyílik erre, mert erővel tölt be a Lélek.

Hát nem fölséges! Hát nem felejthetetlen. Hát nem piros-betűs ünnep! Még a másnapja is. Legalább Magyarországon! Legyen is otthon a Lélek Mária Országában! Csak tudjuk befogadni és hagyni-engedni, hogy Lékek erejében, de rajtunk keresztül, megújuljon a föld színe!

Ezt a cikket szerkesztőségünknek P. Vértesaljai László SJ küldte be. Várjuk a te írásodat, ötletedet is! Lépj velünk kapcsolatba ide kattintva. 

Olvasás folytatása

Reflexió

Pünkösd ünnepére

Közzétéve

A pünkösd Nyugati ábrázolása, Jean II Restout festménye, 1732.

Az Apostolok Cselekedeteiből (2,1-4)

„Pünkösd napján történt. Ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre zúgás támadt az égből. Mintha heves szélvész közeledett volna és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a Lélek szólásra indította őket”.

Ez az Isten Igéje. Áldunk Téged Krisztus!

Pünkösd ünnepe közeleg. A szó a görög pentekoszté hémerá azt jelenti, az ötvenedik nap. Pünkösd, vagyis a Szentlélek kiáradása ugyanis Jézus Feltámadásának ötvenedik, Mennybemenetelének tízedik napján történt. Az eseményt idéző szentírási leírást az imént olvastuk az ApCsel-ből.

Mi is történt ott és akkor? Az utolsó vacsora termében vagyunk. Együtt van a 11 apostol, jelen van Mária, Jézus édesanyja, jelen vannak az asszonyok. Azért vannak együtt, mert a zsidó pünkösdöt ünnepelték. De mit jelent a zsidó ember számára a pünkösd? Aratási ünnep. Vagyis a beérettségnek az ünnepe. A termés betakarításáé, amit hálás és vidám lélekkel ünnepeltek meg minden esztendőben. Amint Jézus halálával és feltámadásával beteljesítette Izrael várakozását, és elhozta a szabadulást, ugyanúgy most beteljesíti az ószövetségi pünkösdöt. Mert a Szentlélek mennyei kiáradása a megváltott emberi életnek a betetőzése és beteljesítése itt a földön. Nemcsak az ünnepek körén értük el a csúcspontot –hiszen azért küldte el az Atya Egyszülött Fiát Karácsonykor, azért halt meg Nagypénteken és támadt fel Húsvétvasárnap, hogy a Szentlelket adja nekünk-, hanem egyéni-személyes keresztény életünkben is ez a legtöbb. Ennek kell beérnie a pünkösd ünnepe után folytatódó évközi időben, amelyet az Egyház olyan egyszerűségben és szín nélkül ünnepel, ennek a misztériumnak kell beérnie hétköznapjainkban is éveink múlásával. Igazából azt mondhatjuk, ennél nagyobb isteni cselekvésre nem kell várnunk sem az üdvösség történetében, sem személyes életünkben, minthogy az Édes Vendég, a harmadik Személy, a Szentlélek itt van a lelkünkben…

Aztán jelentette ez az ötvenedik nap, amit ünnepeltek ott, az utolsó vacsora termében az apostolok és a Szűzanya, a sínai szövetséget. A szövetségkötés ünnepe. Amikor Isten szélvihar, tűzlángok között megkötötte népével a szövetséget. Sok szövetséget kötött Isten az emberrel. Már Ádámmal is szövetséget kötött, azzal hogy isteni lényegét, képét belenyomta testébe-lelkébe. Ezért van az, hogy az az ember is, éljen bárhol a világban, aki nem is tud a kinyilatkoztatásról, nem tud Krisztusról és a megváltásról, mégis hordozza magában az Isten jegyét, képét önmagában, mélyen a lelkében. De aztán a bűn eset után egy újabb szövetséget ajánlott és kötött meg Noéval, a béke szövetségét. Majd Ábrahámmal és Mózessel. Amikor eljön Jézus, azért jön, mert új és örök, végleges szövetség köt az Ő Vérében. És ma, Pünkösd napján értjük meg, hogy ez a szövetség a legszorosabb. Hogy ez nem más, mint szeretet- és életközösség Isten és ember között Jézus Krisztusban a Szentlélek által. Hogy Isten az Ő belső életét adja nekünk. Nemcsak egy vallási és morális kötődés ez Istenhez, hanem Isten gyermekei vagyunk, hozzá tartozunk, teljesen az Övéi vagyunk…

És végül Pünkösd napján ünnepelték a zsidók a törvény, a Tóra adását vagyis a tízparancsolatot. A Szentlélek kiáradásával beteljesedik Joel próféta jövendölése, hogy majd az idők végén Isten a szívünkbe fogja írni törvényét. Pünkösd óta már nem egy külső kőtáblára írt törvény ad keretet az ember életének, hanem van egy belső törvény, Isten Lelke, a lelkiismeret szava, az élet és szeretet mindent felülíró törvénye mozgat, indít és irányít gondolkodásunkban és cselekedeteinkben.

Fotó: Shutterstock

Mi történt az első Pünkösd napján: Lélek-áradás, beteljesedés, az új szövetség megkötésének és törvény adásának az ünneplése.

Az ApCsel a Sínai szövetségkötésnek a jeleivel írja le a történéseket. A Sínai hegyre ráereszkedett Isten dicsősége, ereje, miközben hatalmas szélvész tombolt és tűzlángok csaptak fel. Ezek az Ószövetségben mindig annak a jelei, hogy Isten személyes módon jelen van. Tehát az egész leírásban a lényeg nem a kísérő jelekben van, nem a tűz és a szél, hanem ez a három szó: Mindnyájan beteltek Szentlélekkel.

A keresztségben és bérmálásban betöltekezünk mi is Szentlélekkel. Nemcsak az apostolok kapták meg a Szentlelket, nemcsak Kornéliusz százados házanépe töltekezett be Lélekkel, hanem azóta is a történelem folyamán mindig megismétlődik a pünkösdi esemény. Aki elfogadja Jézus Krisztus megváltását, kész megújítani az életét a hitben, az megkapja Isten Szentlelkét. Eljön a Szentlélek. Mit jelent, hogy eljön a Szentlélek? Mit jelent, hogy eljön az Isten? Hiszen Isten mindenütt jelen van… Aki ott van valahol, az hogy tud eljönni? Ez azt jelenti, hogy újra és újra egészen személyesen kinyilvánítja jelenlétét. Akit megérint, annak a hitben felnyílik a szeme és lelke megtelik békével, örömmel. Érezhetővé válik a jelenléte.

De nem feltétlenül látványosan. Sőt. Legtöbbször a Szentlélek kiáradása és jelenléte az Egyházban, noha isteni módon valóságos, mégis szinte észrevétlen és alázatos.

Egy-két konkrét példát felhozok. Eljön a Szentlélek és bennünk lakozik, amikor vágyat ébreszt a szívünk mélyén. Ezt akkor tapasztaljuk, amikor szeretnénk, hogy valaki észrevegyen, valaki értékesnek és fontosnak tartson, amikor több szabadságra vágyunk, amikor a szeretet után vágyakozunk-áhítozunk. Amikor szeretnénk, ha valaki mélyen megértene és elfogadna minket olyannak, amilyenek vagyunk. Volt ilyen tapasztalásom? Átéltem már ilyent? Ilyenkor a Szentlélek vesz körül és ösztönöz, hogy megtaláljuk az Élet forrását. Eljön a Szentlélek és bennünk lakozik, amikor mondjuk egy hívő ember, arra érez ösztönzést, hogy jobbá legyen, megváltozzon, hogy szakítson valamelyik bűnével. Ez nem természetes dolog. Természetfeletti erő, a Lélek ereje kezd el dolgozni bennünk és lassan-lassan, fokozatosan vezet a boldog élet irányába. Ezt akkor tapasztaljuk, amikor kellő alázattal beismerjük, hogy tévedtünk, sőt, vétkeztünk, bűnt követtünk el, így ezért nem is lehetünk kiegyensúlyozottan éberek, boldogok. Ilyenkor megyünk el egy igazi szentgyónást elvégezni, bűneinket Isten elejébe vinni és Jézusnak átadni… A Szentlélek meggyőz arról, hogy van tovább, lehet újra kezdeni és felfrissülve, erővel töltekezve tovább lépni. Ismerek valakit, aki iszákos volt. Döntött és elment egy helyre, ahol ezt kezelik, segítik. Most már nyolcadik éve teljesen tiszta. Családja, gyermekei örömére. Ez nem természetes. Ez természetfeletti történés: a Lélek munkája bennünk.

Még mikor van jelen a Szentlélek az életünkben? Amikor szeretünk. Isten maga a szeretet és aki a szeretet tetteit műveli, az a Lélek ösztönzésére cselekszik. A Szentlélek gyakran úgy van jelen az életünkben, hogy ösztönöz és ötletet ad, hogyan tudunk valakin igazán segíteni, valakinek jót enni. Már az a látás, hogy valakiben észrevesszük a jót – már ez is a Lélek műve bennünk. Amíg közömbösek vagyunk mások fele, vagy amikor csak ellenfelet, ellenséget látunk egy másik emberben, csak azért mert másként gondolkodik, más nemzetiségű, nyelvű vagy vallású, az még nem tapasztalta mélyen a Lélek kiáradását. A Szentlélek, amikor kiárad, akkor egységet szül ember és ember között a szeret által. Minden emberben, kivétel nélkül, Isten megalkotott valami szépet, értékeset. Ez minden ember szívében ott van valahol mélyen elásva. Ösztönözni, segíteni kell, hogy ezt felfedezze. Ha megtalálja, használja és él vele, helyére kerül az életben, megtalálja saját útját és hivatását. A Szentlélek ebben támogat. Hogy az alapvető emberi képességeknek és karizmáknak ezt a sokszínűségét meglássuk és felfedezzük egymásban. Ez is pünkösd. Vagy mi ad erőt egy kórházi ágyon egy betegnek, aki hősies lélekkel veti alá magát a különböző vizsgálatoknak, melyek legkevésbé sem kellemesek, és akik olykor betegségük ellenére lelki nyugalommal viselik a megpróbáltatásokat és békéjük, sokszor mosolyuk másokra is szétárad. Nem az Erősség Lelkének jelenléte-e bennük? Vagy mi késztet sokakat arra, ahogy azt interneten vagy a tv képernyőjén is gyakran látni lehet, hogy valaki élete kockáztatásával kész azonnal cselekedni, csak hogy valakit, aki veszélybe vagy bajba keveredett, megmentsen? Egyik fővárosban, ahol egy részeg ember esett a metró sínek közé, egy bátor utas ugrott azonnal megmentésére, noha az éppen érkező metró szerelvény mindkettőjük életét veszélyeztette. Micsoda bátorság, milyen lélekjelenlét! A Szentlélek indít, ösztönöz, hogy életet adjunk és az élet szolgálatában álljunk. De éppen így a Szentlélek van jelen közösségeinkben, amikor tudunk egymásra figyelni, egymást megbecsülni, egymást kiegészíteni. Vagy, amikor egy plébánián konkrét cselekedettel állunk Egyházunk, a lelkipásztor és a közösség fontos célkitűzései mellé, és közösen cselekszünk egymás boldogulása érdekében. Ha a szeretet kapcsol össze és képesek vagyunk alkotni, együtt dolgozni, a Szentlélek munkatársaivá válunk. Mindez a Szentlélek ajándékainak eleven jelenléte bennünk.

Legyünk hálásak most egy pillanatra, szívből, hogy Isten elküldi nekünk a Szentlelket. Köszönjük meg és kérjük újra és újra a Lélek jelenlétét, ajándékait.

Olvasás folytatása

Reflexió

Jó dolog a katolikus egyház? (V. rész)

Közzétéve

Szerző:

Nekünk lehet nem kérdés hogy jó dolog-e a katolikus egyház, ám vannak olyan embertársaink, akiknek ez bizony nagy fejtörést okoz. Sok ellentmondás, feszültség, tévhit, álhír és bélyegzés lengi körül az egyház megítélését. A következő 5 részes cikksorozat az Egyesült Királyságban zajlott vitán alapszik, melyben a vitát megvitatva a keresztes háborúk, az inkvizíció, a zsidók, a nők szerepe az egyházban, a térítések, Galileó, a molesztálások, a homoszexualitás, az óvszerhasználat, a pápa tévedhetetlensége, a vagyon témaköreit fogjuk egy kicsit alaposabban pontra tenni. Vagy legalábbis megpróbáljuk. A cikk első része itt, a második itt, a harmadik itt és a negyedik itt olvasható.

Pápa tévedhetetlensége

Még nézzük meg a pápa tévedhetetlenségének a tételét. Ezt úgy támadják sokan, mint Napóleont Waterloonál. Sokan úgy vélik, nagyon helytelenül, hogy ez a tévedhetetlenség mindenre vonatkozik, minden egyes mozdulatára a pápának. Nézzük, mit mond a katekizmus:

 “A római Pápa, a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a hitben, hit vagy erkölcs kérdésében végérvényes tételt hirdet ki (…). Az Egyháznak ígért tévedhetetlenség megvan a püspökök testületében is, amikor Péter utódával együtt gyakorolja a legfőbb Tanítóhivatalt”, főként egyetemes zsinaton. Amikor az Egyház legfőbb Tanítóhivatala segítségével “a hit tárgyául” valamit “mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot” és mint Krisztus tanítását előad, a hívőknek “az ilyen határozatokat hívő engedelmességgel kell fogadniuk”. E tévedhetetlenség “arra a körre terjed ki, ami az isteni kinyilatkoztatás letéteménye”.

Ez tehát azt mondja ki, hogy amikor a pápa hivatalából szól, akkor tévedhetetlen. Másként, ha egy kérdésben döntött, akkor azt nem kérdőjelezik. Felmerül a kritika, hogy ez miféle diktatórikus rendszer. Meg kell magyaráznunk egy dolgot azonban ennek kapcsán. A szentek életében is láthatjuk, hogy mindig is engedelmeskedtek a felettesnek, és végső soron a pápának. Miért? Mert egyikük sem tudta elhinni a hatalmas és szerető Istenről, hogy miután egyszülött Fia felmegy a mennybe, egyedül hagy minket. A szentekben mindig azt az alapvető hitet látjuk, hogy ha a felettesnek nincs is igaza, akkor majd Isten kijavítja őket, ha meg később kiderül, hogy igaza volt a felettesnek, akkor nagyobb értelme volt az engedelmességnek. Nos, meglepő, de az egyház nem egy demokratikus intézmény, nem is lehet. Jézus nem egy házelnök volt, aki a 12 tagú bizottsággal megszavaztatta, hogy mi a szeretet, mi az alázat, milyen a mennyek országa, milyen az igazság, az út és az élet, hanem Ő kinyilatkoztatta. Az egyház alapvető hite tehát, hogy Krisztus mielőtt a mennybe ment, előtte megbízta Pétert, aki a szentlélek segítségével elkezdte az alakuló egyház vezetését. Aztán ezt a stafétát tőle napjainkig mindig átadták. Hiszi az egyház, hogy a hatalmas Isten nem hagyja magára az emberiséget, hanem mindig vigyáz arra, hogy Szent Péter utódja ne tévedjen: így születik a tévedhetetlenség a tanítások kérdésében. Tehát a pápa tévedhet, de mikor Péter utódjaként szól, akkor nem. Ha megnézzük, akkor láthatjuk, hogy nem mindennap teszi ezt, és hihetetlenül megfontoltan.

Forrás: Best Tour In Italy

A vagyon

Végül utolsó problémánk: miért nem adományozza el az egyház a vagyonát? Dávid Katalin munkáiban olvashatunk arról, hogy korunk egy szimbólum vesztett valóság. Régen természetes volt, hogy valaki, amikor besétál a templomba, akkor értette a jeleket, a szentek kezében tartott tárgyak jelentőségét stb. Mikor az egyház gazdagságára gondolunk, akkor a Vatikán jelenik meg előttünk, a maga monumentális épületeivel. Fontos tudni, hogy az arany, festmények, minden tulajdonképpen Isten dicsőségét hivatottak elmesélni és szimbolizálni. Az egyház legfőbb vagyona a művészeti alkotásokban van, amely tulajdonképpen egyfajta nyelvnek értékelhetünk, amely az evangélium nagyságát hivatott kiemelni a mindennapokból. Olyan ez, mint amikor egy esküvőre nem megyünk farmernadrágban és pólóban, mert az tiszteletlen lenne. A múltban egyértelmű volt, hogy Istennek nem a rosszat adjuk, nem a disznóólat szenteljük fel, hanem templomot építünk, amelyben az anyaghasználattal is megtiszteljük Istent.  Gondoljunk csak bele, valójában ezt az államok irányába is megfogalmazhatnánk: miért nem adják el a parlamenteket, és például fektetik bele az egészségügybe? El tudjuk képzelni, hogy a nemzet katedrálisát, a Duna parton álló parlamentet eladjuk a Kínaiaknak, és ebből pár kórházat építünk?

Azt sem felejtjük el, hogy volt, amikor az egyház visszaélt hatalmas vagyonával, és nem segített ott ahol kellett. Azonban láttuk mit mondott Onaiyekan bíboros. Még egy dolog: pontosan az egyház ellenségei azok, akik nagyon várnák, hogy szétossza vagyonát, mert ha anyagias világunkban ez megtörténik, ahogyan a kedves olvasó is gondolhatja, nem fogja már senki sem komolyan venni az egyházat, és akkor nem lesz Taiwani nagykövetsége a szentszéknek, nem lesz lehetősége pénzt pumpálni a jótékonysági szervezeteibe, intézményeibe, oktatásába stb.

 

Összefoglalás

Végezetül még megjegyezném az irgalmat. Amikor az egyházról beszélünk, nem érdemes szigorúbbnak lenni Istennél. Mint tudjuk, Saul keresztényeket gyilkolt, majd Pál lett belőle, aki rengeteget tett az egyházért: így lett a gyilkosból Szent Pál. Jézus látta, hogy ebből az emberből, aki igencsak bűnös, ki fogja hozni a legjobbat. Amikor tehát az egyházat kritizáljuk hívőként, lennie kell bennünk annyi alázat, hogy elismerjük: ha én odakerülnék, biztosan követnék el hibákat. Ezen írással nem tagadni szeretném az egyház bűneit, hanem megértetni: nem érdemes az egyházat elítélni és elhagyni, érdemesebb megismerni történetét, gondolkodását és útját. Csak ennek utána lehet helyesen megítélni milyenségét. Sokan vannak, akik azt mondják: én hiszek Istenben, de nem az egyházban. Ez voltaképpen olyan, mintha azt mondanánk: én sportoló vagyok, de nem járok edzésre, nem hiszek az edzésben. Az egyház alapvető hivatása a szentségek és az evangélium kiszolgáltatása. Minden ember téved, és nem a papért, és nem a pápáért veszünk részt a helyi egyházi közösségünkben illetve a misén. Szükség van egyfajta nagyvonalúságra bennünk hívekben, hogy Krisztus követése érdekében megbocsájtsunk.                

Olvasás folytatása

Népszerű