A házasság két személynek egészen intim és felelős én-te-közössége.
Ez a közösség abban jellegzetes, hogy férfi és nő egymásra vannak utalva nem csak fiziológiailag, nem csak nemző vonatkozásban, hanem szellemi-erkölcsi területen is, az életfeladatok minden vonalán. Ez az a közösség, amikor személy adja át magát a személynek, fenntartás nélkül és örökre.
Mert tárgyakat lehet használhatóságuk tartamára birtokba venni, de személyt csak örökre. A szeretet nem ismerhet alkut.
A szeretet a sírig szól.
(Márton Áron: A keresztény házasságról)
A házasságról az emberek különféleképpen, és gyakran elég könnyelműen gondolkoznak.
A kereszténység tanítása szerint a házasságot Isten alapította. Isten akarata a férfi és nő törvényes együttélése. Isten akarja, hogy egyek legyenek, olyan egyek, mint az egy szív, egy lélek és egy test.
Az ember szabadon dönt, hogy a házaséletet választja-e, vagy lemond róla, de ha mellette döntött, olyan törvény alá hajtja a fejét, melyet az Isten állapított meg, s azon az ember nem változtathat.
Márton Áron: Előadás a házasságról (1935)
A férfit és a nőt a szerelem hozza össze, de a házasélet olyan életállapot, mely csak lassan az élettapasztalatok között bontakozik ki… A házastársak a valóságra csak a mindennapok egyformaságában ébrednek rá. Akkor, amikor szembekerülnek a nehézségekkel, kezdik felfedezni egymás hibáit, gyengeségeit, rossz szokásait. S ha ekkor, a mindennapi csalódás ellenére elfogadják egymást olyannak, amilyenek, s megtanulják a mindennapi bajokat együtt hordozni, és az élet élményeit egymással megosztani, akkor érik meg a házasság igazi kapcsa, maga a szeretet. Ez pedig abban áll, hogy megtanulták egymást tisztelni és becsülni, s felelősséget éreznek egymásért.
Márton Áron: Beszédsorozat a családról (1937)
Áldottak az anyák, akik vérük árán gyermeket szülnek és nevelnek.
Áldottak az apák, akik Isten szándéka szerint hűséggel vállalják a verejtékes munkát és a gondokat családjukért. De jaj a népnek, mely saját gonoszságával magára hívja az Isten bosszúját. Mert van-e valami értelme annak, ha tiltakozunk az atombomba ellen, s ugyanakkor békében évente százezer megfogamzott emberi életet pusztítanak el csírájában a törvény oltalma alatt és az orvostudomány közreműködésével. Amint veszteség az országnak, ha a vetést csírájában pusztítja el a féreg, vagy aratás előtt veri el a jég, ugyanígy veszteség az országnak, ha az állampolgárok ezreit az anyaméhben pusztítják el az élet védelmére berendezett kórházakban, vagy pedig gyilkos fegyverek ölik meg a harctéren. Mindkét esetben állampolgárok pusztulnak el. A különbség csak annyi, hogy az első esetben nem az ellenség öli meg őket, hanem azok, kiket a természeti törvény, az emberi élet védelmére kötelez.
Márton Áron: A gyermekáldásról
A gyermeki léleknek, hogy egészségesen fejlődjék,
olyan kimondhatatlanul finom dolgokra van szüksége, melyeket pénzen nem lehet megvenni, gyárilag előállítani nem lehet, s melyeket sem a tudomány, sem a tanulás, sem zseni nem tud pótolni, mert egészen személyes erők. Abból a szeretetből, jóságból, gyöngédségből és figyelmességből sugároznak ki, melyből a szülők felépítik a gyermek körül minden ember legkedvesebb emlékét: a szülői házat.
Márton Áron: Sorok a házasság feladatáról
Mennyire áldottak a szülők!
Ha valakinek nem volt gyermekszobája, megérzi és hiányolja azt is. De ha valakinek nem volt otthona, ha lelke a gyermekkor elején nem állott az apai és anyai szeretet sugárzásában, ha soha nem érezte a szülői szeretet komolyságát, bensőségét, felelős gyöngédségét, annak lelke bizonyos fokig mindig fejletlen, a szárnyalásra, nagy jóságokra és lelkesedésekre képtelen marad. Áldott a szülő, aki ezt megérti, s gyermekét szülői szeretettel bélelt otthonban neveli.
Márton Áron: Az apai és anyai szeretetről
A gyermek a szülőktől kapja első ismereteit, a kicsi lélekhez az apa és az anya viszik érthető közelségbe a világ nagy csodáit. Édesanyáinktól halljuk az első dallamokat, a legédesebb zenét, az anyanyelv első szavait, tőle értesülünk az élet nagy titkairól, lélekről, örökéletről, a Mennyei Atyáról, a gyermek Jézusról. Tőlük tanuljuk a szeretetet, a más ember megbecsülését, a nemes gondolkozást és becsületességet. Ők mesélnek először a nagyszülőkről s azok apáiról, az ősökről. Ekkor a szülői házban, a mesélő apa térdén ébred fel lelkünkben a lelkesedés azok iránt, akik a múltban dolgoztak, nagyokat alkottak, életünk alapjait lerakták s védelmezték, s az emberiség egén is a fénylő csillagok között vannak.
Márton Áron: Az apai és anyai szeretetről
Kövesd a Katolikus.mát a Facebookon is!
