fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Reflexió

9 dolog, amit nem szeretek a karácsonyi időszakban – egy amerikai pap gondolatai

Fotó: ChurchPop

Az Amerikai Egyesült Államokban szolgáló Dwight Longenecker atya az elmúlt évben Karácsony előtt egy írásában bevallotta, hogy van egy sereg olyan dolog, amit ő nem szeret ebben az időszakban. Annyira igaza van, hogy nem tudtuk megállni, hogy Karácsony közeledtével ne osszuk meg Önökkel, hogy melyek ezek a dolgok.

Dwight Longenecker atya

Longenecker atya először nyelvtudományi és anglisztikai tanulmányokat folytatott, majd az Oxfordi Egyetemre ment teológiát tanulni, anglikán lelkész lett és egy vidéki egyházközségben, illetve egy iskolában kezdett szolgálni. Idővel azonban ráébredt, hogy az anglikán vallást nem igazán tudja elfogadni, és 1995-ben a családjával együtt áttért a katolikus hitre. Tíz éven át szabadúszó íróként és szociális munkásként dolgozott Angliában, majd 2006-ban visszatért az Egyesült Államokba. Itt szentelték fel katolikus papnak, és jelenleg Dél-Karolinában működik. Papi szolgálata mellett sokat ír. Mintegy húsz kötete jelent meg az apologetika, a szentek és a katolikus kultúra témájában, és gyakran publikál rövidebb írásokat is a katolikus sajtóban.

„Mindig is író akartam lenni, de amikor katolikus lettem, akkor lett igazán miről írnom. Ezáltal a világon egyre több embert tudok szolgálni”

– vallja.

Lássuk tehát, hogy többek között mi nem tetszik Longenecker atyának a karácsonyi időszakban!

Először is, a vásárlási láz.

„Valóban szükségünk van még több szemétre? Torkig vagyok azzal, hogy mi mindenünk van. Már nem tudok kitalálni semmit, amit valakinek vehetnék. Mindenünk megvan. Vajon miért bukkannak fel Amerika-szerte a raktározóhelyek? Mert annyi cuccunk van a házban, a garázsban, a padláson és a pincében, hogy külön raktározóhelyet kell béreljünk a holminknak. A feleségem szokott segíteni idős embereknek abban, hogy selejtezzenek.”

Másodszor, a karácsonyi dalok.

„Vannak szép énekek Urunk születéséről, de a világi daloktól egyszerűen rosszul vagyok. „Rudolf, a piros orrú rénszarvas”, „Gesztenyék sülnek a nyílt tűzön”, „Frosty, a hóember”. Na ne! A legjobban ezt utálom: „Egy vízilovat kérek Karácsonyra”, mert ez olyan rossz, hogy az már jó.

Harmadszor, Dickens Karácsonyi ének c. regényének feldolgozásai.

„Kell nekünk ennek a szentimentális mesének még egy újabb változata? A szellemek története? Ne prédikáljanak nekem itt a fösvény, lelketlen Scrooge uzsorásról. A mű a megtestesülés egész misztériumát arra redukálja, hogy legyünk kedvesek másokkal.”

Negyedszer, a felfújható karácsonyi kerti díszek.

„Ki találta ki a felfújható világító hóembert?? Valaki ugyanis kitalálta, miután ezen törte a fejét! Tényleg. És a szomszédom tényleg felmászott a háztetőre, hogy egy felfújható Télapót rögzítsen oda. Talán azért olyan magasra, hogy nehogy bármelyikünk éjszaka egy késsel kiszúrja ezt a szörnyűséget.”

Ötödször: a „Kellemes Ünnepeket” kívánság.

„Igazából senkire nézve sem sértő a „Boldog Karácsonyt” vagy az „Áldott Karácsonyt” kívánság! Csak éppen valami paranoiás pasas egy íróasztal mögött kitalálta, hogy talán valahol valakit mégis csak sért ez a szóhasználat. Ezért senkinek sem szabad Karácsonyt úgy emlegetnie, mint aminek köze lenne Jézus Krisztus születéséhez. Én a magam részéről elhatároztam, hogy ha nem szabad azt mondanom, hogy Boldog Karácsonyt, akkor azt fogom mondani: Áldjon meg Téged Jézus Krisztus, a Világ Királya, Isten és Mária fia. Sőt, talán énekelni fogom. Gregorián dallammal.

Hatodszor: a meleg betlehemek.

„Na, ez igazán szép. Mi nem mondhatjuk azt, hogy Boldog Karácsonyt, mert valakire nézve ez sértő lehet, de a keresztények aztán nehogy megsértődjenek, ha olyan Betlehemet látnak, amelyben két rózsaszínbe öltözött József térdepel.”

Fotó: @cameronesposito Twitter

Hetedszer: a Mikulás szerepe.

Megjegyzés: az Egyesült Államokban és több más országban a Mikulás (Santa Claus) hozza a gyermekeknek a karácsonyi ajándékokat.

„Nagyra becsülöm Szent Miklóst, aki pofon vágott egy eretneket, na de a pufók, Coca-Colát hörpölgető, pirosba öltözött jó öreg Mikulást??? A repülő rénszarvasokkal, akik egy szánkót húznak? A feleségével, Mikulásnéval, aki gondozza a rénszarvasokat és süteményt süt a tündérekkel? Az Északi Sarkkal? Nem!”

Nyolcadszor: az álságos jótékonykodás.

„Hogy van az, hogy az év egyetlen hetében mindenki sürgős szükségét érzi annak, hogy játékokat gyűjtsön a szegény gyerekeknek és segítse a rászorulókat? Kiről szól ez, kiért van ez? Ugyan ki az, aki ettől a végén jól érzi magát? Egész évben kellene másokon segítenünk, nem csak Karácsonykor!”

Ráadás: egy másik vélemény

Nem csak Longenecker atyának van elege az elsekélyesedett, elüzletiesedett „ünneplésből”, hanem egy katolikus bloggernek, Elizabeth Clare-nek is, aki az Aleteián tett közzé egy cikket.

„Úgy döntöttem, annyi év után most már elegem van abból, hogy azt nézzem, hogyan túrja ki Santa Claus a kis Jézust a karácsonyi fényáradatból. Rosszul vagyok, ha csak rágondolok az ajándékozásokra, a karácsonyi partikra, a házak felcicomázására és a konyhai bravúrokra. A ránk nehezedő nyomás, hogy az ünnepet nagyrészt vásárolgatással, főzéssel és házimunkával töltsük, elhomályosítja az Ünnep tényleges megélését. Hogyan fér meg a kis Jézus a Karácsonyfa alatt ezekkel az északi sarki sztorikkal, a piros orrú rénszarvasokkal és a nagy kupac játékkal? Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy a Mikulás-kérdést úgy oldom meg, hogy december 6-án, a szent ünnepnapján fogom Szent Miklóst megünnepelni. Így a szent is a maga helyére került, és december is nyugodtabbá vált a családunk számára. A nagyszülők, nagybácsik és nagynénik ajándékaival ugyan még mindig sok mindent kell kibontanunk, de a hangsúly azon van, hogy az egyik családtag a mi Urunk születésének tiszteletére ad a másiknak szeretetteljes ajándékot.”

Forrás: ChurchPop

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Tanítás

A „Nehéz kérdések – világos válaszok” című, a Szombathelyi Egyházmegye által készített online előadássorozat 6. részében Dr. Martos Levente Balázs újonnan kinevezett esztergomi segédpüspök...

Múltidéző

Olykor azért kell írni, hogy a feledés ellen dolgozzunk. Ez az írás is a feledés ellenében született. Ötven évvel ezelőtt, 1973. március 25-én, Gyümölcsoltó...

Család

Párkapcsolat, szerelem, szexualitás, házasság, gyerekek, család… Találjuk meg egymást! – ez a Katolikus.ma családos podcast műsora. Minek menjek paphoz tanácsért? –halljuk gyakran ismerősöktől, barátoktól...

Életmód

Új, eddig ismeretlen történetek jelentek meg egy visszaemlékezésben arról a papról, akit egy hajléktalan ölt meg, akinek segített. Zef Karaci úgy beszél Roberto Malgesini...