Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

A betegség Isten büntetése?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Egy súlyos betegségre – legyen az váratlan vagy krónikus betegség –   gyakran úgy tekintünk, mint isteni megpróbáltatásra vagy büntetésre. De vajon így van ez?

A betegség önmagában véve rossz. „A betegség időnként olyan mélyen van bennünk, mint egy ismeretlen leigázó erő”, mondta Szent II. János Pál pápa. És ez különösen felháborító és elviselhetetlen, ha egy gyermeket érint. Szülőként bármit megadnánk azért, hogy átvegyük gyermekünk betegségét, hogy helyettük szenvedjünk. Ennek ellenére tehetetlen szemlélői vagyunk az eseményeknek, gyakran a kétségbeesés, a harag és a bűntudat emészt minket. De amint az egészség nem a legfőbb jó, a betegség sem a legfőbb rossz.

Isteni büntetés a betegség?

„A jó egészség” – írta Nagy Szent Vazul – nem tartozik azok közé a dolgok közé, amik önmagukban véve, természettől fogva jó dolgok, hacsak nem teszik jóvá azt az embert, aki jó egészségnek örvend.” Mely gondolatot egy másik egyházatya, Nazianzoszi Szent Gergely így folytatott:  „Ne csodáljuk az egészséget, és ne gyűlöljük a betegséget.” Más szóval minden attól függ,  hogyan válik hasznunkra az egészség vagy a betegség. Attól függ, hogyan tekintünk rá, hogyan közelítjük meg.

A betegség nem átok. Legyen bár az eredendő bűn következménye, vagy akár rossz szokásainké, az nem Isten által ránk mért személyes büntetés. Idézzük fel, mit kérdeztek az apostolok a vakon született emberrel kapcsolatban. „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Amire Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei. (vö. Jn 9:1-2).  Jézus újra és újra ugyanezt mondja nekünk. Mégis amikor szembenézünk a betegséggel, azt kérdezzük magunktól: „Mit tettem, mivel érdemeltem ezt ki?” És Ő ugyanazt válaszolja.

 „Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős”

Jézus is szenvedett és velünk együtt szenved. A betegség alkalmat ad arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, mélyebben megértsük szeretetének misztériumát. Persze könnyű ezt mondani, de végtelenül nehéz átélni mind a szenvedőnek, mind hozzátartozóinak. Ugyanakkor lehetséges, mert Isten lehetővé teszi, még a kisgyermeknek is, még akkor is, ha a fájdalom elviselhetetlen, és a kimerültség annyira erőt vesz rajtunk, hogy a szenvedésen kívül másra már képtelenek vagyunk.

Isten nem kér tőlünk többet, csak azt, hogy próbáljunk igent mondani arra, ami most történik velünk, minden percben, anélkül, hogy a múlton bánkódnánk, vagy a jövőtől rettegnénk. Olyan igent, ami Krisztus erejéből táplálkozik: „Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12, 10) Amikor szembekerülünk a betegséggel, különösen ha az súlyos, csodáért könyörgünk Istenhez. Nagyon gyakran úgy tűnik, Isten nem hallja meg a kérésünket. De vajon Ő az, aki nem hallgat meg minket, vagy mi nem tudjuk, hogyan halljuk meg Őt? Mert a látszat ellenére azt akarja megadni nekünk, ami a legjobb.

Írta: Christine Ponsard / Aleteia

Ezt a cikket Eiben Ingeborg önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű