fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Tanítás

A Biblia története

Fotó: Cathopic

A legősibb szövegek nem a Teremtés könyvéből származnak. A mai tudósok egyetértenek abban, hogy a legrégebbi szövegtanúk Ámosz próféta könyvének egyes részei, melyek i. e. 750 körül íródtak. A könyv többi részét az évszázadok során átírták és kiegészítették (az ókori társadalmak még egyáltalán nem ismerték a „szellemi tulajdon” fogalmát). Az Ószövetség legkésőbbi könyve pedig, (mely nem szerepel a zsidó Bibliában) a Bölcsesség Könyve, amelyet az egyiptomi Alexandriában írtak a Kr. e. 1. század végén.

A legkorábbi újszövetségi szövegek Pál apostol levelei (Kr. u. 50-től). A legkésőbbi írás pedig a Jelenések Könyve (Kr. u. 100. körül). Ezek többek között Júdeában, Szíriában, Görögországban, Kis-Ázsiában íródtak. Különbözőek, de mindet a keresztényeket az első század végén élénken foglalkoztató kérdések jellemzik. Mind azt hirdeti, hogy Krisztus feltámadt, viszont mindegyik közösség sajátos módon értelmezi, hogy mi a keresztény hit lényege.

Az alábbiakban bemutatjuk a bibliai könyvek történelmi időrendjét, amely Izrael népe történetének időrendjén alapul. Nyilvánvaló, hogy minél messzebbre megyünk vissza az időben, annál nehezebb történelmi bizonyosságot szerezni.

A kezdetekről (1200 előtt)

A Krisztus előtti második évezred egy meghatározatlan korszakában, Ábrahám „pátriárka” arámi népével Kánaánba vándorolt. Később, a Krisztus előtti 12. század környékén egy másik fontos személyiség tűnik fel: Mózes, aki kivezeti a zsidó népet az egyiptomi fogságból.

Összefoglalva az időszakot, felmerül a kérdés: mi igazolja a pátriárkák, Ábrahám, Izsák és Jákob, illetve az Egyiptomból való kivonulás történetiségét? Semmilyen külső – egyiptomi vagy mezopotámiai – bizonyíték nem erősítette meg ezeket a történeteket. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk őket, azért kiemelhetjük, hogy a jelenleg rendelkezésre álló, a Krisztus előtti hatodik, vagy ötödik századi beszámolóknak nem feltétlenül volt az a szándékuk, hogy „informálják” Izrael népét arról, hogy mi is történt valójában, sokkal inkább az, hogy grandiózus stílusban „formálják” az Úr (Jahve) által kiválasztott nép vallásos tudatát, hogy ellensúlyozzák annak kicsinységét.

Kánaántól (Kr. e. 1200?) Babilonig (587)

Kr. e. 1200 körül

A „bírák” által vezetett, tizenkét törzsbe szerveződött héberek Kánaán földjének középső hegységében telepedtek le.

A bibliai történetek eredetét valószínűleg a szentélyekben kell keresnünk. Talán ezeken a helyeken kezdtek el himnuszokat és történeteket komponálni az ősökről: lehet, hogy Ábrahámot például Beérsebában vagy Hebronban, Jákobot pedig Bételben vagy Sichemben idézték meg…

Kr. e. 1000 körül

Saul után Dávidot kiáltják ki királlyá Sámuel, Izrael bírája és prófétája támogatásával.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a királyság megalakulásával kezdődött-e el az írástudók által a krónikaírás a bírákról, Saulról és Dávidról, mint ahogy máshol is a Közel-Keleten?

Kr. e. 970-ben

Salamon követte a trónon apját, Dávidot. A Biblia neki tulajdonítja a Templom felépítését Jahve (az Úr) tiszteletére.

Tudósok vizsgálják, hogy ebben az időszakban kezdődött-e a szentélyekben terjesztett, az alapítási időkre vonatkozó szájhagyományok gyűjtése. További kérdés, hogy vajon ugyanekkor kezdték-e szerkeszteni a törvényhozási szövegeket is? A zsoltárantológiák összeállítása is ekkor kezdődött el?

Kr.e. 930-ban

Politikai szakadás következik be az északi királyság (Izrael, melynek utolsó fővárosa Szamaria) és a déli királyság (Júda, fővárosa Jeruzsálem) között.

Kr. e. 850 körül

Izraelben megjelennek Illés és Elizeus próféták, a királyi hatalom kritikusai. Majd, egy évszázaddal később Ozeás és Ámosz próféták.
Állítólag Ámosz és Ozeás voltak az elsők, akik írásba foglalták néhány jóslatukat, amelyeket később tanítványok egészítettek ki. Ezenkívül, a Krisztus előtti kilencedik és nyolcadik században az írástudók, – valószínűleg a közel-keleti fejedelmi udvarok mintájára – évkönyveket írtak Júda és Izrael királyainak uralkodásáról (amelyek mára elvesztek). Elképzelhető, hogy átdolgozták a törvényszövegeket, és az ősökről szóló történeteket is átírták?

Kr. e. 721-ben

Szamária városát ostromolják és elfoglalják az asszírok: ez Izrael királyságának a vége. A zsidókat Asszíriába, főként Ninivébe deportálják. Az asszír fenyegetésnek szintén kitett Júdai királyságban Izajás próféta (730 körül) egyszerre ítélkezik, bírál és ébreszti fel Jeruzsálem lakóinak reményét. Hiszkija király (kb. 716-687) uralkodása alatt jelentős szerkesztői tevékenység folyik.

Kr. e. 622-ben

Júda királyságában Jozija király nagy vallási reformot hajt végre. Jeremiás próféta szembeszáll a nála kevésbé vallásos utódaival.

Kr. e. 721 után a szamariai írástudók Jeruzsálembe menekültek. Egy nekik tulajdonított írás – amely a Deuteronomium (Második Törvénykönyv) egyik első változata lehetett – szolgálhatott zsinórmértékül Jozija reformjához is. Ennek az úgynevezett „deuteronomikus” reformmozgalomnak a szellemében láttak hozzá egyes jeruzsálemi írástudók Izrael történetének nagyszabású átgondolásához. Mások az ősi jogszabályszövegeket aktualizálták, formálták át kortárs viszonyokra. Minden bizonnyal új zsoltárok is születtek…

Kr. e. 587-ben

A babilóniaiak, a Közel-Kelet új urai ostromolják és elfoglalják Jeruzsálemet, majd felgyújtják a templomot. Ez Júda királyságának a vége. A vagyonosokat Babilonba és környékére száműzik. Többen Egyiptomba menekülnek.

Babilóniában megjelentek a zsinagógák, ahol az emberek összegyűltek felolvasni az ókori írásokat és elmélkedni rajtuk. Ebben az időszakban egy új próféta lép fel a száműzöttek között: a pap Ezekiel. A száműzetésben egyébként a papok kezdik el megírni Izrael történetét a kezdetektől (ez az úgynevezett „papi hagyomány”), míg a laikus írástudók a „deuteronomikus” hagyományt veszik át és gazdagítják. Egy másik próféta, aki „második Izajásként” vonult be a történelembe, egy reményteljes fordulat ígéretét hirdeti.

Összefoglalva ezt az időszakot: a királyság vége és a babiloni száműzetés az az eseménysor, amikor rájövünk, hogy a Jahve (az Úr) és Izrael közötti szövetség egy időszaka a végéhez közeledik – olyan időszak, amikor törvények és elbeszélések keletkeztek, amelyeket ma is olvasunk és újraolvasunk. Ezek a „deuteronomikus” és a „papi” hagyományok által formált törvények és narratívák ezentúl referenciaként, mintaként szolgálnak, hogy jobban meg lehessen élni a következő, reményteljes, új időszakot, amelyre a „második Izajás” irányítja a figyelmet.

A perzsa uralom alatt (Kr. e. 538-től kb. Kr. e. 330-ig)

Kr. e. 538-ban

Círusz perzsa király elfoglalja Babilon városát, és engedélyezi a zsidóknak, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, amely immár a perzsa fennhatóság alatt álló Júdea fővárosa. Néhányan a zsidók közül inkább Babilonban maradnak.

Kr. e. 520-ban

Aggeus és Zakariás próféták felhívására újjáépül a jeruzsálemi templom.

Újra megtalált földjükön a visszatelepülő papoknak és laikusoknak sikerül egységbe hozniuk, szintetizálniuk a „deuteronomikus” és a „papi” történelmi hagyományokat. A Kr. e. 5. és 4. században a bölcsességkeresés komolyabb és könnyedebb irodalmi műveket is eredményezett, mint Jób könyve, az Énekek éneke, Rut könyve. A templomi istentiszteletek ünneplésére új zsoltárokat írtak.

Kr. e. 400 körül

A hagyomány szerint az írástudó Ezdrást bízza meg (talán a perzsa hatalom?) a zsidó „Tóra” kijavításával. Ettől kezdve a Tóra (a Törvény) az ismert öt könyv formájában jelenik meg, melyet a zsidó hit és Jahve (az Úr), az egyetlen Isten iránti engedelmesség lényegének tekintenek.

Összefoglalva ezt az időszakot: a Tóra kiigazítása után többé nem fogalmazták újra a Szövetség alapításának történetét, ezután csak fordítások és kommentárok születtek (ezek a „targumok”, melyeket arámi nyelven írtak, amit a nép is beszélt). Az elmélkedések a királyok korával és a száműzetés korával foglalkoznak: a Krónikák könyve szinte megismétli a Királyok könyvét. A (korai vagy újabb) próféták írásait a Tóra legjobb értelmezéseiként tartjuk számon, az Istennek való engedelmesség és a szövetségben való élet tekintetében. A zsoltárok és a bölcsek írásai előmozdítják, hogy a zsinagógák liturgiája kapcsolatot teremtsen az élet és a Szentírás között.

A görög uralom alatt (kb. Kr. e. 330 és Kr. e. 63 között)

Kr. e. 320-ban

Nagy Sándor utódai versengenek a birodalomért. Júdeában a Lagidák (Lagosz tábornok leszármazottai) uralkodnak. Egyiptomban a zsidó településeken virágzó élet folyik.

Kr. e. 250 körül az egyiptomi Alexandriában elkészül a Tóra görög fordítása (a Septuaginta). A szent iratok gyűjteménye bővül, többek között Tóbiás vagy Eszter könyveivel. Egy bölcs kiadja a Kohelet-t, későbbi nevén a Prédikátor könyvét.

Kr. e. 200-ban

A Szeleukidák (Szeleukosz hadvezér leszármazottai) elragadják Júdeát a Lagidáktól. IV. Antiokhosz Epiphanész uralkodó a görög kultúrát és vallást akarja ráerőltetni az egyistenhitű zsidó népre[M1] [AG2] , kegyetlenkedései kiváltják a Makkabeus felkelést (167-164). Ennek következménye a Hasmoneus dinasztia politikai autonómia-kísérlete.

Elmélkedésünket a zsidó nép identitásáról a Makkabeusok, Judit és Sirák fia könyveivel mélyíthetjük el. Megjelenik egy új gondolati irányzat, amely már Izajás és Ezékiel írásaiban is jelen van: az apokaliptika (Istennek a népével kapcsolatos terve kinyilatkoztatása). Markánsan jelenik meg Dániel könyvében, a megpróbáltatások közepette főként a reményre összpontosítva.

Kr. e. 63-ban

Pompeius tábornok bevonul Jeruzsálembe és megalapítja a római uralmat.

Összefoglalva az időszakot: az apokaliptikus irodalom reményt nyújtott a megpróbáltatások idején. Megidézve a múlt nagy alakjait (Hénok, Mózes, Illés, Ezdrás stb.) „feltárul” az idők végezete. Rejtélyes nyelvezetén, bőséges képzelőerővel számol be Istennek, aki a történelem bírája, csodálatos ajándékáról, az üdvösségről. A zsidó és keresztény Bibliák kevés példát őriztek meg ebből az ősi zsidó irodalomból, de néhányat fellelhetünk a qumrani kéziratokban (Kr. e. 2. század – Kr. u. 1. század). A keresztények számára Jézus feltámadása az „utolsó idők” kezdetét jelenti.

A Római Birodalom uralma alatt (Kr. e. 63-tól Kr. u. 135-ig)

Kr. e. 34-ben

A rómaiak által támogatott Nagy Heródes egyszerre volt vérszomjas zsarnok és nagyszerű építtető: az ő nevéhez fűződik a jeruzsálemi templom helyreállítása. Az ezt követő években rengeteg vallási mozgalom jelenik meg: farizeusok, szadduceusok, esszénusok, baptisták, zelóták…

Kr. u. 30-ban (vagy 33-ban)

Jézus keresztre feszítése, amelyet feltámadásának „evangéliuma” (az örömhír) követ. Ez az Egyház kezdete, amely kezdetben a judaizmuson belüli mozgalom volt.

70-ben

A római uralom elleni első zsidó felkelés során Titus tábornok felgyújtja Jeruzsálemet és a templomot. A farizeusi mozgalom hatására a judaizmus újraszerveződik, a kereszténység pedig elterjed a Földközi-tenger térségében.

Az első keresztény írások Szent Pál levelei (50-65 körül?), ezt követik a Jézusról szóló történetek, az evangéliumok (Márk 70 körül, Lukács 80 körül, Máté 85 körül és az Apostolok cselekedetei 80 körül). A János apostolnak tulajdonított művek (az evangéliuma, a levelei, a Jelenések könyve) kérdése eléggé összetett, több szerzőtől származnak, és számos évet ölelnek fel Krisztus után 100 körül.

135-ben

Hadrianus császár leveri a második zsidó felkelést. Jeruzsálem elveszti a nevét, és Aelia Capitolina lesz belőle.

A zsidó aspektus: a második században a rabbik hivatalosan elfogadtak egy 24 könyvtekercset tartalmazó három gyűjteményt: Tóra (Törvény), Nebiim (Próféták), Ketubim (Írások). A héber szövegeket továbbra is lefordították és magyarázták nemcsak arámi („targumok”), hanem görög nyelven is. Később a görögöt elhagyták. Az ötödik századtól kezdve a rabbik, akik többségükben Galileába menekültek, megtartották[M3] [AG4]  a héber szöveget, a Talmudban pedig arámi nyelven összegyűjtötték az ősi szövegváltozatokat.

A keresztény aspektus: a 200-as év előtt az egyházak csaknem elkészültek a görög nyelvű Szentírással, amely két részre oszlik: „Ószövetség” (vagy Első Szövetség) és „Újszövetség”. Az Ószövetség esetében a Septuagintát vették alapul. Ezt követték a szír, kopt, örmény, latin stb. nyelvű fordítások, az egyházatyák értelmezései és virágoztak a legendák, az ezoterikus írások (az „apokrifek”, jelentése elrejtendő, fenntartással olvasandó).

A korszak összefoglalása: A vallási értelmezések nehézségei mind a zsidóknál, mind a keresztényeknél vita tárgyát képezték.

A zsidó tudósok, a rabbik szájhagyomány útján örökített szóbeli vitáit egy impozáns műben, a zsidó kultúra kincsében, a Talmudban gyűjtötték össze (a héber Talmud szó jelentése „tanulmány” vagy „tanítás”), amely két formában létezik: a jeruzsálemi Talmud (a 4. század végéről) és a babiloni Talmud (a 6. századból).

A keresztény tudósok közötti viták elszórtan jelennek meg az egyházatyák (kb. 2-6 századi teológusok) homíliáiban és értelmezéseiben, a zsinatokon, irodalmi művekben… Sok jámbor legenda az „apokrif” írásokból (a 2. századtól kezdődően) olyan helyzeteket vagy szereplőket mutat be, amelyekről a Biblia semmit, vagy csak nagyon keveset mond: ilyenek például a Jézus gyermekkoráról, az ő anyjáról, Máriáról, vagy a Szent Péter utazásairól és Rómában bekövetkező haláláról szóló történetek… Ezeket érdemes kritikus távolságtartással olvasni, még akkor is, ha nagy hatással voltak a liturgiára és a művészetekre.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: catholique.fr

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Reflexió

A német katolicizmussal kapcsolatban gyakran beszélnek egyházszakadásról. De az egyházszakadás szó nem írja le megfelelően a német krízist. A „Szinódusi Út” dokumentumaiban megjelenő német...

Aktuális

Prágában február 5-én kezdődik a Szinodalitásról szóló Szinódus utolsó előtti, kontinentális szakaszának európai gyűlése. Ez a szakasz ékelődik a korábbi egyházmegyei szintű, illetve az...

Ferenc pápa

A pápa szavait idéztük, aki február 1-jén, a kinshasai apostoli nunciatúrán olyan áldozatok vallomásait, történeteit hallgatta meg, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti...

Bemutatjuk

Mivel január 31-től február 3-ig Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba repül, az Aleteia szerkesztősége közelebbről is érdeklődni kezdett ez iránt az ország iránt,...