Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

A családot érintő népszavazás tanulságai keresztény szemmel

Közzétéve

Az október 6-7-i családot érintő népszavazás szavazólapja - Fotó: TimpOnline.ro

Rövid de annál inkább megosztó és felkavaró kampány után két nap zajlott Romániában a házasság alkotmányban történő pontosításáról szóló népszavazás. A hivatalos eredmények alapján 91,56% (3.531.732 választópolgár) szavazott igennel, míg 6,47% (249.412 választópolgár) nemmel 21,10%-os részvétel (3.857.308 választópolgár) mellett arra a kezdeményezésre, hogy az alkotmány egyértelműen mondja ki, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. (Mivel a részvétel nem érte el a 30%-ot, ezért a népszavazás érvénytelennek lett nyilvánítva.)

Többen is azt tapasztaltuk, hogy még mi katolikusok is jó erősen megosztottak lettünk egyik percről a másikra. Tapinthatóan. Hitét elég aktívan gyakorló testvéreink álltak hirtelen szembe ezzel a kezdeményezéssel és azok támogatóival is. Döbbenet!

Főleg keresztényeknek fontos következtetéseim, elmélkedésre egy picit más megközelítésből a sok egyéb következtetés mellé:

1. Az Egyház nem tudott helytállni e kampány megfelelő kivitelezésén. Amit eddig elméletben kommunikációs szakemberek gondoltunk, most gyakorlatban is bebizonyosodott: ha az Egyház nincs erőteljesen és világos üzenetekkel jelen a média minden egyes csatornáján, beleértve az online világot is, akkor az evangéliumot nem lesz képes hatékonyan közvetíteni és megvédeni. Még saját híveivel szemben sem. Ehhez sok jó kommunikációs szakemberre és a kommunikációt segítő hívekre van szükség az Egyház szolgálatában.

2. Mi katolikusok sok esetben nem vagyunk tisztában az Egyház tanításával. Nem ismerjük a Szentírást. Hiányzik vagy nagyon feledésbe múlt ebbéli kulturális tudásunk. Vagy egyszerűen már nem elég “kényelmes”, trendi?

3. Sokan magukat keresztényeknek mondók közel sem keresztények. Isten bocsássa meg, de 1-2 tetszetős igerész kiragadása korántsem a valóság. Kultúrkereszténység! Vasárnapi kereszténység.

4. Ez nem csak ránk, de nem keresztény testvéreinkre is érvényes: egyre inkább nem tudunk konstruktív vitákat folytatni. Logikai érvelés és filozófiailag helyes gondolatmenet már egyre ritkább a beszélgetésekben. Bármilyen oldalt képviseljen is az illető. Persze tisztelet a kivétel.

5. Demokratikus jogaink mellett különböző mondvacsinált ürügyek miatt nem állunk ki. Elszomorító. Nem vállaljuk fel a hitünket! Pedig csak alig 30 éve volt a “rendszerváltás”. Fiatal felebarátaim sem érzik a demokrácia súlyát és lehetőségét. -most azt hiszem még a hitét sem! Keresztény mondja látva az alacsony részvételi adatokat: “Hát minek menjek el, már úgysem számít.”

6. Az ördög elég jól kikezdte Egyházunkat. Mindenféle szinten. Imádkozzunk egymásért, az Egyházért. Vegyük komolyan magunkat, hitünket, Istenünket.

7. Nem tudom eldönteni, hogy a szekularizáció erős vagy mi lettünk annyira gyengék. Ide talál egy atya mondata: “Ellene állunk a gonosznak, de csak egy kicsit.”

Kedves keresztény testvéreim!
Egy idézet végezetül, talán önvizsgálatra, talán elmélkedésre:

“Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Jel 3,15-16

Nem könnyű ma kereszténynek lenni. Sok oldalról tör ránk a veszély. De ha éljük Jézus tanítását és követjük az Egyház iránymutatásait, akkor semmi okunk a félelemre. Cselekedni a hitet azonban kell!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Böjte Csaba: Szülőt, tanárt, előadóművészt, politikust és papot is börtönbe küldenék

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány Facebook oldal

„Sajnálom a népet.”
Mt 15,29

Krisztus Urunk sajnálja a népet! December 3-án, advent első napjaiban, Csák Jánossal és V. Simon Lászlóval egy látogatást tettünk Magyarország egyik legismertebb fegyházába Budapesten, a “gyűjtő” néven emlegetett büntetés-végrehajtási intézetbe! Egyszerű emberekhez egyszerű szavakkal szóltam, elmondtam, hogy mindannyian adventi várakozásban élünk, és hiszem, hogy az ő adventjük bármennyire is hosszú, előbb-utóbb eljön számukra is a Karácsony, arra kértem, hogy ne adják fel a reményt, mert biztos, hogy számukra is felvirrad az szabadságot elhozó várva várt nap!

Magyarországon közel húszezer embernek börtönben, fegyházban jön el az idén is az angyal! Néztem az embereket és bár tudtam, hogy sokan szörnyű bűnöket követtek el, mégis őszinte sajnálattal telt el a szívem! A sajnálat mellett egész végig, és még most is ott van a szívemben a mardosó harag! Igen, haragszom magamra, az egyházra, az egész oktatási rendszerre, mert nem tudtuk, nem tudjuk eléggé szépen, érthetően, világosan elmondani az embereknek az Isten által kőtáblára írt tízparancsolatot! Ha ezeket a parancsokat megtanítottuk volna, ha az emberek szívébe véstük volna Istenünk boldogságra vezető útmutatását, akkor hiszem, hogy ma nem börtönöket építenénk, hanem azokat múzeumokká alakíthatnánk át!

Ezeknek az embereknek be kellene pereljék a mindent elfogadó, toleráló, cinkosul elnéző liberális oktatási rendszert és a saját szüleiket is, amiért ők most 10-20-40 évet itt kell 3-4 négyzetméteren raboskodjanak! Én minden szülőt, tanárt, színpadra álló előadóművészt, a közvéleményt formáló politikust és természetesen a papokat is elhoznám egy adventi elcsendesedésre, és legalább egy napra bezárnám egy itteni cellába, melynek mindkét párhuzamos falát vígan meg lehet simogatni ha két kezünket kinyújtjuk! Igen, minden egyes ember ki szólni kíván a gyermekekhez, felnőttekhez, alázattal legalább egy – egy napra be kellene vonuljon egy ilyen fegyházba, hogy rádöbbenjen a saját felelősségére, a tetteinek, az általa kimondott szavaknak súlyára!

A fizika, kémia, matematika, a helyesírás szabályait tanítjuk a gyermekeinknek! Miért nem magyarázzuk, tanítjuk meg szépen, világosan a felnövekvő generációnak Isten tízparancsolatát?! Szerintem érettségi tantárgy kellene legyen Isten drága útmutatása, melynek fényében erőben, egészségben, békességben élhetnénk földi életünket! A közlekedésben bevezették a biztosító öv használatát, meg a kisbabáknak, gyermekeknek előírt ülést és lám, az emberek előre mérgelődtek, lázadoztak, de ma már kimutatható, hogy csak e két rendelkezés következtében sokkal kevesebben vesztik életüket, lesznek nyomorultak az országutakon! A parancsok, a szabadság korlátozása, az igazi szabadságunk szárnyai!! Hiszem, hogy nem csak a börtönök ürülnének meg ha komolyabban vennénk az életünket irányító törvényeket, de a gyermekvédelmi intézetek, a kórházak, a válóperes törvényszékek, sőt még a nyugtatókat forgalmazó patikák is mind mind szerre építhetnék le a személyzetüket.

Adventi jó feltételként állj neki és tanuld meg kívülről Isten drága tízparancsolatát, közben legalább az interneten keresztül látogass meg egy fegyházat!

A szabadságért imádkozva,
Csaba t.

 

Isten tízparancsolata

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

magnificat.ro

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Adventi bakancslista…

Közzétéve

Fotó: croatia.hr
  • Várom, hogy szétmenjen a függöny és kezdődjön az előadás.
  • Várom, hogy lehulljon a lepel.
  • Várom a hajnalt.
  • Várom, hogy kiderüljön az igazság.
  • Várom, hogy befusson a következő szállítmány.
  • Várom, hogy zöldre váltson a lámpa.
  • Várom, hogy a pályázatomat sikeresen elbírálják.
  • Várom, hogy túl legyek az érettségin.
  • Várom a percet, hogy felérkezzek a csúcsra és gyönyörködjem a látványban.
  • Várom, hogy kikeljenek a kiscsibék.
  • Várom, hogy meghűljön a leves.
  • Várom a lottó-sorsolást.
  • Várom a harmadik kisbabát.
  • Várom, hogy valaki rám nyissa az ajtót.
  • Várom a postást a nyugdíjjal.
  • Várom, hogy megérhessem: munkámat megbecsülik és értékelik.
  • Várom, hogy megéreztesse valaki: így fogad el és így szeret, ahogy vagyok.
  • Várom a nyári szabadságot.
  • Várok a kedvező pillanatra.
  • Várom, hogy sorra kerüljek.
  • Várom, hogy visszajelezz.
  • Várom, hogy kiszabaduljak a börtönből.
  • Várok egy kedvező sms-t a barátomtól.
  • Várom, hogy hazajöjjön a fiam.
  • Várom, hogy végre szabadon, félelem nélkül élhessünk.
  • Várom a holtak feltámadását.
  • Várom, hogy felfedd a titkot.
  • Várom, míg megsül a süti a lerben.
  • Várom az eredményhirdetést.
  • Várom megérkezésem pillanatát.
  • Várok rád, mert nemsokára érkezel.
  • Várlak, hogy találkozhassunk.
  • Várlak, mint éjjeliőr a hajnalt.
  • Várlak, mint vadász, a becserkészett vadat.
  • Várlak, mint menyasszony vőlegényét.
  • Várlak, mint földműves a jó időt, hisz e nélkül nincs jó termés.
  • Várlak, mint diák a vakációt a sikeres vizsga után.
  • Várlak, mint édesanya gyermeke születését.
  • Várlak, mint a természet a tavaszt.
  • Várlak, mint elítélt a felmentést.
  • Várlak, mint beteg a gyógyulást, mint haldokló, hogy átmehessen a halál kapuján.
  • Várok, mert Te jössz elém.
  • Várlak, hogy Te légy vágyaim beteljesítője.
  • Várok, hisz az időt épp az teszi értékessé, azért „áll meg”, mert Rád várok.
  • Várlak, mert szeretlek!

Elvárok, megvárok, kivárok, bevárok, odavárok, hazavárok, visszavárok… Ki vagy mi várakozásaim alapja? Mit várok (el) magamtól vagy másoktól? Istennek vannak-e elvárásai felém? Melyek ezek?

Amit a várakozásra, Istenre fordítasz, az lesz igazán hasznos idő.

Ne mondd, hogy nincs időd rá. Hiszen miközben Rá vársz, nem ujjaidat tördelve toporogsz egy helyben, hanem elindulsz Feléje. Tudva, hogy vár rád, kijön eléd, érdeklődik utánad, egyengeti útjaidat…

Kérlek Uram, várakoztass, hogy neked adhassam várakozásom izgalmát, örömét. Mert érkezésed ad értelmet várakozásomnak.
Marana’Tha, Jöjj el !!!

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Az ünneplési kultúránk mély zuhanást mutat – Interjú Balla Imre atyával

Közzétéve

Balla Imre atya - Fotó: Facebook

Balla Imre atya Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János plébánián szolgál segédlelkészként, illetve a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Iskola lelkésze. Imre atyát kértük fel, hogy adventben segítsen elmélkedéseivel, buzdításaival ráhangolódni az ünnepre. Írásai  szombat délutánonként fognak megjelenni a Katolikus.mán. Ez alkalomból kérdeztük az atyát ünnepről, ünneplésről, adventről és a karácsonyról.

 

– Kedves Imre atya! Milyennek látja népünk ünneplési szokásait, ünneplési kultúráját?

A kérdésre válaszolnom nem egyszerű. Az az igazság, hogy rövid papi szolgálatom során három egymástól merőben eltérő közegben fordultam meg, így az általánosítások szintjén hitelesen nem tudnám visszaadni azt, amit külön-külön megéltem. De  nem akarok a kérdés alól kibújni.

Nagyon hagyományos közegből indul az életem és a hivatásom. Felcsíki székely vagyok. Ehhez az alaptapasztalathoz kapcsolnám gyorsan a még hagyománytisztelőbb elveken működő gyimesi világot, ahol az első papi éveimet éltem. Ez a két vidék és kultúrkör erősen vallásos alapokon szerveződik, még akkor is, ha mostanában ez már legtöbb helyen felbomlani látszik.

Csíkban és Gyimesekben az ünneplés kultúráját mindig a vallásosság járja át, legyen szó családi ünnepségről vagy akár közösségi eseményről (pl. szüreti bálról.) Főleg a gyimesi ember életében sarokpont az ünnep. Szinte ünneptől-ünnepig él a csángó. Mivel hétköznapra eső egyházi ünnepből is bőven van a naptárban, amit munkaszünettel és szentmisével ünnepelnek meg, szinte versenyt futnak nyáron az idővel, hogy a gazdaság körüli teendőket rendre el tudják végezni (különösen, ha esős a nyár). Ott még nagyon erős kontrollja van a közösségnek. Így hát ezek az ünneplések szinte kikényszerítettek, amelyekben nem biztos, hogy a lélek felemelkedik.

Csíkban viszont már érződik a hagyományos közösség felbomlása, így egyre jelentéktelenebbek lesznek a különféle ünnepek, mintha az emberek belefáradtak volna az ünneplésbe. Hosszan lehetne még ezeket a tényezőket elemezni. Nem tudnám ezt ebben az interjúban kimerítően átfogni. Az ünneplési szokásokkal kapcsolatban sajnos így egy rossz érzésem alakul ki, ha a gyimesi és csíki emberre gondolok. Nem kendőzöm el azt a tényt sem, hogy az ünneplések elengedhetetlen része a tömény és kontrollálatlan italozás is (gondolok egy családi eseményre, például eljegyzés, lakodalom vagy temetés). Nem szeretnék egy negatív képet nyújtani ezekről a vidékekről, mivel a sajátjaim, és mindennél jobban tisztelem, de azt észlelem, hogy az ünneplési kultúránk mély zuhanást mutat. Ennek számos oka van, de amit én kiemelek ebből, az hogy a hagyományos társadalmi rend megbomlott és erősen hullafoltossá lett. Ez egyben feladat is a helyi egyház számára, hogy kiépítsen egy öntudatos, személyes jellegű hit- és vallási kultúrát. A hagyományosból, meg kell tartani és felhasználni mindazt, ami még éltető, de el kell hagyni mindent, ami nem élet-ízű. Meg kell tanítani újból az embereket az igaz öröm lényegére, vagyis az ünneplésre.

Röviden a másik két közegről is szólnék, ahol megfordultam: Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről. Általánosságban elmondható, hogy az ünneplés kultúrája itt nem annyira hagyományelvű, hanem sokkal személyesebb jellegű és öntudatos. Jobban meghatározza a magyarságtudat és történelmiség ezekben a városokban élő embereket. Így minden ünnep egy kicsit a magyar öntudatról is szól (nemhiába, hiszen a protestáns egyházak befolyása érzékelhető). Ugyanakkor itt is feladat lenne az egyház részéről, hogy az igazi ünnep meghittségének és átélésének az elemeit tanítsa, erősítse a hívekben. A vallásos ünneplésekben viszont egyre több az öntudatos és aktív hívő bekapcsolódása, ami örvendetes. Ennek az igénye növekedni látszik.

Hát csak így tudok erre a bonyolult kérdésre röviden válaszolni. Reménnyel tekintek összességében erre a kérdésre: van munka és van munkatárs is, akikkel építeni kell az erdélyi katolikus ünneplés kultúráját.

Úrnapi körmenetre készülve a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban – Fotó: Velicsek László

– Papként egyfajta külső, de belső szemlélőként is rálát arra, hogy mi van ilyenkor a hívek lelkében, szívében. Mi a tapasztalata? Sikerül az embereknek lélekben átélni a karácsony üzenetét? Hol tévedünk?

Ebben a kérdésben is óvatosan fogalmaznék. A külső tekintetében azt látom, hogy az erdélyi katolikus hívő mindent próbál megteremteni, hogy az ünnep feltételei adottak legyenek. Ez nagyszerű dolog, mert jelzi, hogy még nagy érzékenység él bennünk azzal a kapcsolatban, hogy tegyünk önmagunkért, az ünnep sikeréért (takarítás, ajándék, sütés-főzés stb.), mert fontos számunkra az ünneplés, nem vagyunk kiégve és közömbösségbe borulva. A belső átéléssel kapcsoltban pedig szintén örömmel nyugtázom a törekvést, a komoly készületet, amelyet az adventi idő biztosít. Ilyenkor viccesen fogalmazva – facebookon olvastam – mindenki komoly keresztény üzemmódba kapcsol.

Viszont, gyakran tapasztaljuk, hogy a komoly hozzáállás minduntalan kudarcba fullad, alig néhány nappal karácsony ünnepe után. Miért? Hol tévedünk?  Szerintem ott tévedünk, mint amikor az imádkozó ember az imában megtapasztalt kegyelmi kényeztetést akarja minduntalan átélni, amelyet egyszer életében megismert. Karácsonykor, szerintem sokan a gyermekkorukban megélt karácsonyok idillikus karácsonyát szeretnék visszakapni. És itt van a hiba! Ezért fullad meg az ünnep. Isten minden nap valami újjal akar megajándékozni, de ha a régit görcsösen szorítjuk, akkor az újnak, az élettel telinek nem jut hely. Így egy vágyott múltbeli élmény visszaidézésének a csúfos kudarca lesz a karácsony, amely a lelket nem elégíti ki, mert nincs részünk igazi bensőséges megrendülésben a születés öröme láttán, és nincs élet az ünnepben, csak a külső máz csillog. De azért látok olyan ünneplőket is, akit mernek az új karácsony új tömlőjéből új bort inni.

– Mindenki igyekszik ajándékot vásárolni, készíteni a szeretteinek. Sokszor az az érzésem, hogy többen vannak vasárnap a plázában, mintsem a templomban. Adventben. Hogy van Imre atya ezzel?

Az ajándékozás az egy nagyon erős szeretet-tett, minden korban és kultúrában ez így volt.  Ha megajándékoznak, akkor azzal a nagyrabecsülésüket, ragaszkodásukat és tiszteletüket fejezik ki az emberek. Vannak, akiknek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelvük, ők így tudnak csak hitelesen szeretni. Ha viszont az ajándékozásnak csak az a célja, hogy az ünnep külső kereteit erősítse, akkor én nagyon szomorúnak és elkeserítőnek tartom a helyzetet. Nagyobb érettséget feltételez szerintem úgy ajándékot adni, hogy abba önmagunkat adjuk bele. Sokszor ezt nem látom karácsonykor az ajándékbontogatásában. Éppen akkor hiányzik ez, amikor azt szemléljük az egyházban, hogy Isten SEMMIT sem akart az embernek adni önmaga helyett. Isten nem örömet akart okozni és meglepni minket, hanem ÖNMAGÁT adta. Szeretném egyre többször azt látni, hogy ez valósul meg az ajándékozásokban! Remélem, az idén sokszor felfedezhetem ennek a nyomait karácsonykor.

 

– Mi lenne az a három tanács, amivel ellátná az ünnepre készülődőket?

Az első: Teremts meghittséget! A meghittség bizalmas együttlétet jelent. Bizalmas és bensőséges megnyílás Isten számára, a szeretteid számára, önmagad számára!

Második: Adj időt! Ne siess és ne rohanj! Engedd kipihenni a tested, a lelked, a pszichéd fáradtságát!

Harmadik: Játszódj! Légy gyermek, aki őszintén nevet és sír! Vedd le az álarcot és dobd el a játszmáidat. Merd gyermeki énedet megmutatni!

Ne maradj le tartalmainkról. Kövess minket a Facebookon is!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű