Lépj kapcsolatba velünk

Család

A gyermekem lop: mit tegyek, hogy máskor ez ne forduljon elő?

Közzétéve

Fotó: Olimpik

A gyermek zsebében olyan édességeket talált, amit nem Ön vásárolt neki, vagy olyan játékot, ami nem az övé? Nem kell pánikba esni, ezért nem mindjárt tolvaj a gyerek. Viszont hogy ez ne ismétlődjék, meg kell értenie a gyermek cselekedetét és nagyon világosan meg kell beszélnie vele a dolgot.

A szülők számára mindig nagy sokk hirtelen szembesülni evvel a magatartással. Különösen, amikor házon kívül (az iskolában, a bevásárló központban) történt lopásról van szó. A szülők szó szerint úgy érzik, hogy elvesztették becsületüket, és érintettnek érzik magukat a „jó szülő” elképzelésükben. Elbizonytalanodnak, érthetetlenek számukra a gyermek cselekedetei, aki addig látszólag problémamentes és viszonylag jól nevelt volt. A szégyenhez hozzájárul a jövőtől való félelem: „Ha így folytatja, hová jut?”

Elsősorban talán okos nem túldramatizálni a dolgot. Őrizkedni kell az eset túlzott felnagyításától, és főként ne ragasszunk a gyerekre „tolvaj” címkét, amitől többé nem lesz képes szabadulni. Igaz, hogy egy kis elcsenés maga után vonhat nagyobbakat: „Aki ellop egy tojást, egy egész marhát is lophat (szerk.: rímelő szójáték a francia nyelvben)”. Szükségét érezzük tehát, hogy sürgősen gátat vessünk a baj betörésének. Meg kell azonban gondolni, hogy a gyermekkori bűnözés távolról sem azonos a fiatalkori bűnözéssel: a kis elcsenőből nem okvetlenül válik később tényleges bűnöző.

A lopás a gyermek számára nem ugyanaz, mint a felnőtt számára

Természetesen rá kell világítani a gyermek számára a lopás súlyos voltára. Elsősorban válogatni kell a szókincsünkben, hogy kifejezhessük ezt az igen összetett valós tényt. Az eltulajdonítás, elsajátítás vagy elrablás szavak erősen elítélendő és szégyenteljes viselkedésekre vonatkoznak, az elcsenésről, elcsórásról, megfújásról, lopkodásról, dézsmálásról több-kevesebb elnézéssel szólunk. Megértjük ekkor, hogy egy gyermek nem tudja világosan megkülönböztetni a lopás súlyát. A tulajdon fogalma, hogy egyes dolgok valaki más tulajdonát képezik, nem veleszületett ismeret. A gyermek ösztönösen szükségét érzi annak, hogy tulajdonába vegye azt, ami megítélése szerint neki jó. A lopás a gyermek számára nem ugyanaz, mint a felnőtt számára, nem is méri fel legtöbbször annak értékét, amit meg akar szerezni.

Jó még megvizsgálni saját magunk viselkedését is. Vajon a mindennapi élet során, a mindennapokban, gyermekünk szeme láttára nem fordul-e elő, hogy nem vagyunk teljesen tisztességesek? Nem fejezzük-e ki elismerésünket azok iránt, akik „ügyeskedéssel viszik sokra”? Dicsérjük-e a szomszéd „hőstettét”, aki fizetés nélkül vette igénybe a vonatot vagy hozta rendbe a házát olyan anyagokkal, amiket a munkahelyéről hozott el? És akkor még nem is szóltunk a hamis adóbevallásokról vagy a biztosítási csalásokról, amelyeket teljesen jogosnak tartunk. A médiák is előszeretettel írnak hatalmas összegű korrupciós ügyekről és más pénzügyi botrányokról, amelyek néha az eljárás megszüntetésével végződnek.

Kíséreljük meg megérteni a lopáson ért gyermek cselekedetének indítóokát

Ha kiderül, hogy a gyermek valamit ellopott, első dolgunk legyen megpróbálni megérteni, miért tette. Játékból, főként 8 éves kor alatt, vagy hogy kielégítse parancsoló vágyát? Melyik gyerekkel nem fordult elő, hogy elcsent egy „pici” csokit vagy egy desszertet a nagymama cukorkás dobozából? Előfordulhat az is ebben a korban, hogy a lopás oka „nagylelkűség”, mint annál a kislánynál, aki ellopott egy almát, hogy megajándékozza vele nővérét, és amikor tolvajnak kiáltották ki, nem volt képes megérteni, miért büntetik meg.

Ahogy nő a gyermek, lophat azért, hogy pótolja valaminek a hiányát, amit vagy a szegénység vagy a szülő szigora okoz, akik elutasítják a gyermek vágyainak teljesítését („Nincs arra pénzünk, hogy ezt megvegyük neked”). Nehéz csorgó nyállal ácsorogni a kirakatok előtt és látni, hogy a többi gyerek az iskola udvarán diadalmasan mutogatja azt a dolgot, amire ő vágyott. A gyermek azért is lophat, hogy „úgy tegyen, mint a többiek”, kipróbálva saját értékét vagy a veszély ízét, vagy hogy megmutassa a haveroknak, hogy van ő is olyan legény.

Célszerű azonban megkeresni, hogy az ok nem mélyebben gyökerezik-e, és a gyermek nem szenved-e valamiféle frusztrációtól, amit a lopással akar kompenzálni. Talán nehéz helyzetbe került? A lopás ebben az esetben SOS értékű. Mit akar nekünk jelezni a gyermek? Azt kívánja kierőszakolni a felnőttől, hogy foglalkozzék vele? Akkor ez talán egész egyszerűen annak a szembeszökő jele, hogy a gyermek – okkal vagy ok nélkül – azt hiszi, hogy nem szeretik eléggé? Ebben az esetben a túl szigorú büntetés még meg is erősítheti ebben a meggyőződésében, és arra indítja, hogy tovább lopjon, kompenzációképpen vagy figyelemfelhívás céljából.

7 éves kor után fel kell lépni, de keménység nélkül

Milyen legyen a magatartásunk? Mindenekelőtt segíteni kell a gyermeknek, hogy elmondhassa tettének valós okát. Még ha eleinte „nagyszerű” okokat sorakoztat is fel! Segíteni kell neki, hogy megismerje saját magát. Hét éves kor előtt meg kell neki tanítani a magántulajdon értelmét. „Te sem szereted, ha elveszik a holmidat? Na látod, a többiek sem szeretik ezt. Felelős vagy azokért a kellemetlenségekért, amiket másoknak okozol, a szomorúságért, amit nekik szerzel. Most mondd meg a kezednek, hogy máskor ilyet ne tegyen, mert te ezt nem akarod”. Hét éves kor után fel kell lépni, de keménység nélkül. Büntetni kell, de mértékkel. Meg kell értetni a gyermekkel a dolgok értékét, nyíltan rá kell világítani, miben nem járt el helyesen és hogyan lehetne ezt jóvátenni. Visszaszolgáltatni? Talán igen, de akkor segítsük őt, hogy ezt a nehéz lépést megtegye.

Ha a gyermek zsebpénzt kap, meg kell tanulnia korlátozni vágyait. Apránként rá kell őt nevelni a frusztráció érzésére, ami a gyermeket felkészíti az emberi természet hiányosságainak elfogadására. Mindenekfelett azonban a szülők véssék a szívükbe, hogy gyermeküket több szeretettel vegyék körül, szenteljenek neki több időt. Nem lehet elégszer ismételni: minden probléma megoldása a szeretet.

Írta : Denis Sonet
Forrás: Aleteia

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű