fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Evangélium

A halálból az életre – Gondolatok nagyböjt 5. vasárnapján

Közzétéve

Fotó: Pinterest

Sebestyén Péter atya gondolatai nagyböjt 5. vasárnapján.
Az evangélium ide kattintva olvasható.

1. Nézzétek, kinyitom sírjaitokat, és kihozlak benneteket… Belétek oltom lelkemet és életre keltek. (Ez 37,12–14)

Ezekiel próféta látomása nem valami horrorfilm nyitánya, ahogyan gyerekésszel elképzeltük. Utána sokáig azon csodálkoztunk, hogy a halotthamvasztás miatt milyen problémás lesz a feltámadás… Isten lelke által teremt, újjáteremt. Ez felér a halott feltámasztással. A test feltámadásáról szóló hit már az ószövetségben is tettenérhető, akár a jelen perikópára, akár Dániel könyvére gondolunk. Isten az élet szuverén ura. A ruach lélek és lélegzet egyszerre, ahogyan a héber szójátékot a magyar nyelv árnyalatai is igyekeznek visszaadni. Isten teremtő lelke nélkül nincs új élet sem testnek, sem az anyagi világnak – az embernek sem. A jövendölés nemcsak a fogságban levő zsidó honfitársakat bátorította, hanem minket is, akik épp most olvassuk ezeket az igéket. Ahogyan Isten feltámasztotta népét halottaiból, amikor megszabadultak a fogságból, Jézus Krisztusban ugyanígy kelt életre minden embert, aki hitével belekapaszkodik Krisztus feltámadásába és az általa hozott új életbe. Isten az élet ura.

2. Ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. (Róm 8,8–11)

Szent Pál a rómaiaknak azt akarja értésére adni, hogy a test szerint, önző módon, anyagiasan gondolkodó ember nem nyerheti el Isten tetszését. Hiába van megkeresztelve, ha még nem járta át Isten Lelke. Aki hagyja, hogy a Lélek által Isten lakást vegyen benne, az lassan Isten szemével tekint mindenre. Átalakul gondolkodásmódja, életszemlélete, a munkához való viszonyulása, másképp néz emberi kapcsolataira, figyel a belső Lélek-indításokra, és mindenben Isten akaratát keresi. Ez a fajta magatartás már nem tudással, pénzzel, törtetéssel szerezhető meg, hanem állandó Isten-kereséssel, mély imaélettel. Egyházi szóhasználattal erre mondjuk, hogy Isten kegyelme dolgozik bennünk. Az új életre való feltámadás ilyen értelemben már a földön elkezdődik. Testi feltámadásunk „csak” végképp beteljesíti mindezt.

3. Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. (Jn 11,1–45)

Egy kis túlzással mondhatjuk, hogy Lázár feltámasztása Jézus életébe került. A farizeusok számára végképp betelt a pohár, amikor ez a galileai vándortanító nemhogy politikai messiási vágyaikat hagyja szétfoszlani, de halottfeltámasztásai már-már az ő törvényességüket is megingatják. Jézus szívesen vett szállást a Jeruzsálem elővárosának számító, a kb. három kilométerre fekvő Betániában, barátainál, Lázárnál, Máriánál és Mártánál. A szemtanú, János evangélista finom részleteket is szolgáltat. Azzal, hogy Jézus nem siet nagyon, hogy barátját, még „élve” meglássa, és azzal is, hogy Tamás nagy lelkesedésében félti is Jézust a zsidók gyűlöletétől, de elszántan biztatja társait is, ha már meg kell halni, gyertek, haljunk meg vele együtt. Az evangélista nem hagy kétséget afelől sem, hogy Mária és Márta hitt a feltámadásban, és hogy emberileg Jézust is megviseli a gyász fájdalma. Könnyekre fakad Lázár sírja előtt. Farkasfalvy Dénes ciszterci teológus megfogalmazásában Jézus együtt gyászol a hívő barátaival és a hitetlen zsidókkal. Mintha mindenkinek ezt mondaná:

– én vagyok a feltámadás, és én vagyok a gyászoló,

– én vagyok, aki az életet adom, de a halált elszenvedem,

– én vagyok, aki azt parancsolja, hogy hittel elfogadj és elém borulj,

– én vagyok, aki könnyedet, gyászodat megosztom, és hozzád lehajolva átölellek,

– én vagyok a valóságos Isten és a valóságos ember.

Lázár feltámasztásának gesztusai egy kicsit a mi feltámadásunkat is elővételezik. Aki Jézusban hisz, már most részese az örök életnek. Annak halála sem örök. De Jézus feltámadása különbözik azokétól, akiket feltámasztott. Mert akiket feltámasztott, azok ebbe az életbe jöttek vissza, és ezt az életet folytatták tovább, nem mentek át a túlvilágra. Még egyszer meg kellett halniuk. Húsvét óta viszont Jézus az örök életet, a megdicsőült, örökre Istenhez tartozó, új életet nyitotta meg. A mi feltámadásunk igazából Krisztus feltámadásában nyeri el valódi ígéretét. Ő nemcsak életre képes kelteni a halottat, hanem ő maga az élet. Életünk szuverén ura, aki nincs alárendelve a halál törvényének, a bűn átkának. Ezért az egyházra bízott műve sem hiúsulhat meg. Mi ezt az örömhírt hirdetjük.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Evangélium

A régi parancs újdonsága – gondolatok húsvét 5. vasárnapjára

Közzétéve

Fotó: Pixabay

1. Pál Antióchiában (Ap Csel 14, 20b–27)

A ma idézett szentírási szakasz Szent Pál első missziós útjának befejezéséről tudósít. A szíriai Antióchiában a tanítványok megnyitották az üdvösség lehetőségét a pogányok számára. Kialakult a vezetés rendje, a hívek élére elöljárók kerültek. Ezt mindig böjt és imádság előzte meg. A már megalapított közösségekbe erőt öntöttek. Képet kapunk a tanítványok toborzásáról, a missziós munka nehézségéről és áldozatáról. Az emberséges lelkipásztorkodás ma is művészet. Állandó szentségre törekvést, az Úrra való odafigyelést igényel. A lelkipásztor csak így kerülheti el a dölyfösség, az önteltség csapdáját, és így maradhat nyitott, hogy senkit ki ne rekesszen, hanem inkább mindenkinek nyissa meg az üdvösség kapuit.

2. A menyei boldogság (Jel 21, 1–5a)

Szent János látomásában a végidőbeli „új Jeruzsálem” Isten hajléka lesz köztünk. Isten újjáalkotó Szentlelke megszüntet minden szakadást, gyászt, megosztottságot. Talán nekünk is figyelmeztetés, hogy túl díszes, funkcionális, de üres templomainkban engedjünk nagyobb teret neki, hogy jól érezze magát bennük. A templom attól válik otthonossá, hogy Isten asztaltársaságában érezhetjük magunkat.

3. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást…
(Jn 13, 31–33a. 34–35)

Bibliánk alcíme is új parancsként emlegeti Jézus utolsó vacsorán elmondott szeretetparancsát. De mitől, miért új ez a parancs? Hiszen az emberi együttélés szabályai egyidősek az emberiséggel… Mi ez a kétezer év a megközelítőleg 30 ezerhez képest? A tízparancsolat is valamiképpen az emberi szívbe van belevésve. Az ember mindig is tudta, érezte, hogy ha meg akar maradni, akkor nem ölnie kell a másikat, hanem összefogni, támogatni, szeretni. Így győzi le az állatot, a természet erőit. Miért új akkor a szeretet parancsa, ha az ószövetség is kifejezetten beszél róla? Mind az Isten, mind az ember szeretetéről.

Azért új parancs, mert Jézus látva a közelgő keresztet, amelyen a maga részéről megdicsőíti az Atyát és visszavezeti hozzá az embereket – kiüresíti önmagát. Odaadja életét szeretetből. Belehal az Atya iránti szeretetbe. A válasz tehát ebben a szócskában van: amint én szerettelek titeket. Ne csak úgy szeressétek egymást, hanem legyetek képesek meghalni egymásért. Szeretetünk mindig meg van jelölve a halállal. Szeretni mindhalálig, szeretni akkor is, ha belehalunk. Isten nem úgy győzi le a rosszat, hogy bosszút áll, és látványosan elnémítja, kiiktatja, hanem „kiszenvedi” belőlünk, meghal értünk. Magára veszi annak gyalázatát, átkos következményeit, és segít minket felemelni, hogy el ne vesszünk. Ez a jézusi szeretet. Ez győzi le a világot. Ilyen a keresztény szeretet. Óriási újdonság ez ma is, ha az üzleti korrektséget, a politikai, jószomszédi viszonyok és megnemtámadási szerződések kényes békéjét vesszük alapul.

De akár azért is új lehet, mert emberi természetünk ösztönösen tiltakozik ellene. Ezért magunkat is szüntelenül le kell győznünk, ahhoz hogy szeressünk. Túllépve vonzáson és szimpátián, érdeken és hasznossági szempontokon, sutba dobva az olyan kérdést, hogy: érdemes egyáltalán, megéri?

Amint én szerettelek titeket… – ez különböztessen meg titeket az átlagembertől. Mintha csak azt mondaná: ebben legyetek többek, mások, tartóra tett mécsesek. Haljatok meg mindennap önzéseteknek, haljatok bele mindennap a világ elvárásaiba, és szeressétek ki belőle az istenarcot, amelyet belerejtettem. Úgy szeressétek a másik ember, hogy mentsétek is meg. Mentsétek meg önmagától, mentsétek ki a gonosz karmaiból…

Ha meg akarjuk érteni, tanulni, mi a szeretet, nézzünk Jézus Krisztusra. Az ő földi története, a szentek élete révén beavatást nyerhetünk a titokba. És megszűnnek a kérdéseink: hogyan, miért… Nem lesz értelme akadékoskodni, és egérutat keresni: csakhogy, de hát, igen de… – hanem tetten érjük bennük a szeretet titkát. Nagypéntek és húsvét titkát. Akár már egy családban is, ahol a szeretet nem alkalmi hőstettek vagy fellángolások sorozata, nem a világnak szánt bűvészmutatványok esetleges, amatőr próbálkozásai, hanem: életet adni a másikért… megvalósulhat a krisztusi szeretet. Odaadni magunkat kölcsönösen, elégni a hűség, a bizalom és az „értelmetlen” szeretet oltárán. Jézus erre nem példa, hanem maga az alap, az erőforrás és a jutalom egyben.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Evangélium

Nyájas pásztor – gondolatok húsvét 4. vasárnapjára

Közzétéve

1. Sokan követték… (Ap Csel 13, 14. 43–52)

Az Apostolok Cselekedete a fiatal egyházról, Pál és Barnabás munkamódszeréről tudósít, ahogyan először a zsinagógákban hirdették Isten igéjét.

2. Ezután nagy sereget láttam… a Bárány előtt állni… hosszú, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal (Jel 7, 9. 14b–17)

A látnok János apostol a megdicsőült, győztes Krisztust látja mint bárányt Isten jobbján. A pálmaág a győzelmet, a fehér ruha a mennyei dicsőséget jelenti.

3. Jézus a jó pásztor (Jn 10, 27–30)

A zsidó templomszentelés ünnepe – héberül hanukka –  arra az időszakra vezethető vissza, amikor a szírektől megszentségtelenített második salamoni templomot Makkabeus Júdás pap és szabadságharcos
Kr. e. 165-ben megtisztította. Meggyújtották a nyolckarú gyertyatartó, a menóra gyertyáit, és nyolc napon át ünnepelték, hogy Isten „visszaköltözhetett” házába. Ez a mi naptárunk szerint december tájékán lehetett. Ezért is jegyzi meg Szent János tömören: tél volt. A zsidók számára ez egy szabadságharc pillanatnyi győzelmét jelezte, aminek megerősítését Jézustól is elvárták volna. Ekkor beszél Jézus magáról mint jó pásztorról. Furcsa is tőle, hogy ilyen környezetben ilyen képet használ. Salamon tornácában azonban kézenfekvő a hasonlat, hisz a templom az Atya karámja, ahol a szokás szerint a gazda legbátrabb fia őrzi a juhokat, míg a béresek alszanak.

A szentmiséinkben három részben idézett „jó pásztoros” hasonlat harmadik részén elmélkedünk idén, ahol Jézus azt mondja: „Az én juhaim hallgatnak szavamra… ismerem őket… senki sem ragadhatja ki kezemből azt, amit Atyám adott…, mert én és az Atya egy vagyunk.”
A korabeli vallási vezetőknek ez már sok. Betelt a pohár. Ez a mondat
– Én és az Atya… – a biblikusok szerint a jánosi evangélium mértani közepe is. Mintha azt sugallná olvasóinak: ez a gondolkodásom, hitem szíve közepe.

Vajon nekünk lényünk centruma az Istennel való személyes kapcsolatunk? A feltámadt Krisztus lakik lelkünk templomában vagy rablók barlangjává tettük azt? Jézusnak az igazhitűekkel folytatott egyre meddőbb és elmérgesedő vitájában a jó pásztor hasonlat nagyon is kézenfekvő. A pásztornépek mindennapi tapasztalatát tükrözte, hogy a bárányok teljesen rábízzák magukat a pásztorra. Ő vigyáz rájuk, forráshoz, jó legelőre vezeti, és nem terelgeti, hanem gondjukat viseli minden tekintetben.

Önállósulni akaró, egyedeire szétbomló társadalmunkban még keresztény körökben is idegennek, idejétmúltnak tűnik Jézus pásztorképe. Vágyódunk ugyan a líderre, aki megmondja nekünk, kijárja helyettünk, elintézi, kiharcolja… – másrészt kínosan féltjük önállóságunkat, nehezünkre esik engedelmeskedni, sőt mi jobban tudnánk, hogyan vezényeljen a karmester a zenekarnak. Félünk a hatalomtól, félünk, hogy vezetőink visszaélnek bizalmunkkal, kihasználnak, egyenesen feláldoznak „érdekeik oltárán”. Holott pásztor és juhok között nem alá- és fölérendeltség van, hanem a szőlőtő és venyigék életadó, egymást átjáró viszonya.

Simone Weil szerint a jó pásztor és juhai-bárányai együttélése mindig hordoz magában valami feloldhatatlan tragikumot: a pásztor az, aki végül leöli a bárányt… Valóban, igaza lehet a múlt század kimagasló misztikus-filozófusának, ha csak a „természet” rendjét vesszük alapul. Ez a gondolat már Jézus Urunk előtt is megjelent vádként a népet kihasználó ószövetségi papok ellen. De jézusi összefüggésben teljesen másról, más gondolkodási és létbeli szintről van szó.

Ilyenkor, húsvét táján hívő tapasztalatunk ugyanis teljesen feloldja és átírja ezt a „tragikumot”. Húsvéti bárányunkat leölték, feláldozták, hogy nekünk életünk legyen. Jézus Krisztus egyszerre áldozati bárány és jó pásztor. Szent Péterre bízza nyáját: legeltesd juhaimat! Az ő áldozata nyomán nyer értelmet a pásztor és nyáj hasonlata, mert a bárány vére fehérre mosta a vértanúk ruháját.

Ez a tény kötelez ma is minden pásztort és minden juhot. A mai pásztornak is fel kell áldoznia magát a nyájért. Ez a hivatása. Van pásztorunk, aki vezet minket és gondoskodik rólunk. Minél inkább hasonlít egy lelkipásztor örök főpásztorához, minél inkább tudatosul a hívőben, hogy az összetartozás nem a keretekre (karám, bot, pásztorkutyák), hanem elsősorban a kölcsönös bizalomra támaszkodik, annál inkább eljutunk arra a felismerésre, hogy érdemes mindent feláldozni érte, és semmit sem érdemes elébe helyezni.

Így tárul fel az egyház misztériuma, ahol Péter és apostoltársai emberhalászok és pásztorok egyben, akik Jézus nevében, őt helyettesítve, akár életüket is feláldozva összefogják, vezetik és óvják minden veszélytől a rájuk bízott nyájat. A feltámadt Jézus saját magával ajándékozza meg nyáját, saját magában ad örök életet, – ami már itt a földön elkezdődik.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Evangélium

Jobban szeretsz, mint ezek? – gondolatok húsvét 3. vasárnapjára

Közzétéve

Fotó: Bible Ask

1. Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek… (Ap Csel 5, 27b–32. 40b–41)

Az induló és fejlődő egyháznak maga a Szentlélek adja az erőt, inspirációt, bátorságot és ajkára a szavakat, hogy Krisztus művét rendíthetetlen bizonyossággal terjessze.

2. A huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna… (Jel 5, 11–14)

A pathmoszi látnok, János a feltámadt Jézust, a Bárányt mutatja be, aki magán viseli a keresztrefeszítés sebeit, immár megdicsőülve, az Atya jobbján.

3. Jézus Tibériás tavánál (Jn 21, 1–19)

A negyedik evangélium utolsó fejezetében olvassuk az egyik legmegrázóbb feltámadás-beszámolót. Az első húsvét után vagyunk, de még a mennybemenetel előtt. Az apostolok nem kapva különleges utasítást, visszatérnek Galileába, eredeti foglalkozásukhoz, a halászathoz. Mint annyiszor, ezen az éjszakán sem fognak semmit. Isten nélkül valahogy nem megy… Lehet, hogy ezzel szerették volna kiverni fejükből a csalódásokat, a munkába temetkezve akartak napirendre térni a „történtek” fölött, de sehogy nem sikerült. Hajnaltájban azonban ott a Mester a parton. Füstölgő parázs, rajta hal. Odakiált nekik: vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán! És ismét megtörténik a csoda. Kivetik a hálót, és színültig megtelik, 153 nagy hal. A szám is sokatmondó.

Csupa szimbólum, mélyértelmű jelkép. A feltámadt Jézus az örök élet túlsó partján. Mennyei kenyerével vár minden szentmisén. A vendégből vendéglátó lesz, és a kenyérszaporítás emléke is megelevenedik. Milyen öröm együtt étkezni azokkal, akik egy családhoz tartoznak, egy forrásból isszák az örök élet vizét!

Most is a szeretett tanítvány az, aki elsőnek kapcsol, hamarább felismeri, de Péterben nagyobb a bizonyítási vágy. Beugrik a vízbe, és úszik a part felé. Az életéért, a Mester bizalmáért úszik. Hogy mihamarabb meggyőződjön, a (feltámadás) csodájára járjon. Mert az igazi halász,  most már ő is rájött: az Úr az! Reggeli után pedig nekiszegzik a kérdést: Péter, jobban szeretsz, mint ezek? Jézus nem Péter hitére vagy tudására kíváncsi. Azt jól ismeri. Nem az álmai, reményei felől faggatja, hanem a szeretetére kérdez rá. A hit a múltat alapozza meg, a remény a jövőre irányul, de a szeretet a „most-ra”, a jelenre vonatkozik. Itt és most: szeretsz engem? Jelen időben. Ez mutatja hitedet is. Többet kérek tőled, mint a többiektől. Hogy te erősítsd meg azokat, akik rád vannak bízva. Példát kell adnod nekik hűségben, ragaszkodásban, hitben, szeretetben. Könnyeidet elfogadtam, most feladatot bízok rád. Ez lesz az elégtétel…Tudsz jobban szeretni engem, mint magadat? Hisz csak akkor tudod jól szeretni családtagjaidat, munkádat, a teremtett világot, a bűnösebbeket, az ellenséget, a másképp gondolkodókat, mindenkit. A Mester aztán hallja az őszinte választ: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek! Most már nincs kivagyiság, oda a majd én megmutatom büszkesége, mostanra szertefoszlott a magabiztos önismeret beképzeltsége. Már nem hasonlítgatja hitét másokéhoz. A Mester jobban ismeri szívét, mint ő maga. Péter a hármas tagadást, hármas szeretetvallomással teszi jóvá. Sőt mentségére azt is felhozhatnók, hogy ezután sosem tagadta meg Jézust.

Ez a hármasság életünkben is egyfajta fokozatosságot, mélyülést, változást tükrözhet: eleinte csak tanítják, hagyomány lesz a hit. Gyermekkori kötelesség. Aztán tudatosul, amikor a szavak, fogalmak megtelnek tartalommal, és gazdagszik a hitünk, látásmódunk. Az igazi vallomás azonban az, amikor tettekre is váltjuk. Amikor képesek vagyunk szavak nélkül, minden hősködést mellőzve, szeretetünkkel alkalmazni a hétköznapokban. Amikor már magától értetődő, hogy szeretjük Jézus Krisztust, hiszen nélküle semmi sem megy. Ez a felismerés ad erőt, hogy a fogyasztói világnak, a pénzimádatra sarkalló lázadó angyalnak is nemet mondjunk, mint Péter és társai.

Legeltesd juhaimat és bárányaimat! – hallja a rehabilitációként is felfogható feladatot! Ez a péteri szolgálat lényege minden időben. A legfőbb Pásztor, a feltámadt húsvéti Bárány rábízza egyházát a gyarló emberi pásztorokra, de Lelkével velük marad. Ez a garanciája az egyház hitelességének. Munkája ezért hatékony. Pétert a Mester most iktatja be a szolgálat hatalmába, hogy helyettese legyen, míg új ég és új föld nem lesz.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű