Lépj kapcsolatba velünk

Család

A házaspárrá válás időszaka: A kulcs a kommunikáció

Közzétéve

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

– Családépítő sorozatunkban, különösen a házaspárrá válás időszakáról beszélve, a szeretet szó gyakori elhangzása mellett talán legtöbbször a kommunikáció kifejezést használtad legtöbbször. Tudom, hogy sok jegyespárral és házaspárral állsz közvetlen kapcsolatban és ismered a családok gondjait. Hogy látod, milyennek ítéled meg a hétköznapokban megélt kommunikációt?

– Tapasztalatom az, hogy sok házasság és családi élet azért nem boldog, mert hiányos a kommunikáció képessége, vagyis a párbeszéd, a dialógus, a beszélgetés, a dolgok kibeszélése és megbeszélése. Pedig -egy hasonlattal élve- ami a szív az emberi testnek, az a kommunikáció a házasságnak. A jó házasság feltétele a jó kommunikáció. Ha van egyáltalán olyan bölcs tanács, amely nélkül egy fiatal pár nem kezdheti el közös életét, akkor az az, hogy minden áron tanuljanak meg nagy szeretettel és türelemmel jól kommunikálni, és tartsák nyitva minden körülmények között a kommunikáció csatornáit. A házastársak közötti szeretet akkor valósul meg, ha mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól kommunikáljanak. Nagyon fontos, hogy ha azt érezzük is, hogy hát nálunk is gondok vannak a kommunikációval, ne keseredjünk el. Ne érezzük azt, hogy mi lekéstünk valamiről. Mindig lehet újabb és újabb utakat találni, mindig lehet keresni a dialógus által az egymás szívéhez, egymás jobb megértéséhez vezető utat. Ebben akar segítség lenni ez a rádiósorozat is, ezzel témával foglalkozik számos keresztény kiadvány, munkafüzet vagy könyv is, melyeket könnyen beszerezhetünk. És hogy mi a gyümölcse a jó kommunikációnak? 1. önmagunk megértése: amit megfogalmazunk, azt magunk is jobban értjük. Láthatóvá válik a rejtett szeretet is. 2. Lelki békesség: megszűnnek a rejtett zúgok, tudatosodnak elfojtott érzések és gondolatok. 3. Megszületik az egység érzése, a harmónia és a boldogság két ember kapcsolatában.

A házastársak közötti kommunikációnak három egyszerű és hatékony szabálya van: beszéd, figyelem és megértés. Az elkövetkezendőkben, mindenikre majd egy egész műsort szánunk, ma vegyük szemügyre a helyes kommunikáció első alapelvét – a beszédet.

Egyszer egy férfi azt mondta: „Amióta összeházasodtunk, kicsit szétesett a házasságunk. Sosem veszekszünk, de nem is szólunk egymáshoz. Ez a némaság megőrjít.” Később feleségével is elbeszélgettem, ő meg ezt mondta: „Nincs miről beszélnünk. Akárhányszor régebben barátainkhoz mentünk, mindig kritizálta, amit mondtam, vagy ahogyan beszéltem. Úgyhogy aztán le is szoktam a beszédről”. Ez a két, intelligens ember úgy viselkedett, mint az a két zenész, akik duettet játszottak, és amikor rosszhangzásúnak érezték a játékukat, ahelyett hogy tovább gyakoroltak volna, inkább szétváltak és abbahagyták a zenélést. Úgy éreztem, hogy ennek a fiatal házaspárnak zátonyra futott a házassága, mert hagyták, hogy közéjük álljon a sértődés magas fala. Arra bíztattam, hogy merjenek tiszta lappal újra kezdeni. Üljenek le és beszéljék ki magukat, mondják ki összes sérelmeiket. Mivel szerették egymást, megegyeztek, hogy ezentúl ha nézeteltérés adódik, ahelyett hogy elfordulnának egymástól, igyekezni fognak beszélni a gondjaikról.

– A házasságban is úgy van, hogy egyesek túl sokat, mások túl keveset beszélnek egymással, sokak beszédében pedig alig van tartalom. A hatékony kommunikáció tehát az, ha kibeszéljük magunkból az érzéseket, gondjainkat?

– Igen, így van. Az elfojtott neheztelés a házasságok egyik legnagyobb veszedelme. Szerintem az őszinte beszédből csak jó származhat, még akkor is, elsőre az eredmény megdöbbenés vagy sértett büszkeség. Én azért lelkipásztorként hozzáteszek valamit e tanácshoz, mert hiszem, hogy egy keresztény pár számára nem elegendő csupán a beszéd. Beszéljétek ki magatokból – szeretettel! Hát nem erre buzdít minket a Szentírás is? Szent Pál apostol az Efezus 4,15-ben azt tanácsolja, hogy szeretettel mondjuk meg mindig az igazat. Mondjuk meg – ez azt jelenti, hogy készek vagyunk beszélni dolgainkról, és nem menekülünk a hallgatásba, hogy mindenben nyitottak és őszinték igyekszünk lenni egymással szemben.

A jó beszélgetés kezdeményezésének kulcsa egyszerű: tegyünk fel kérdéseket! Mint testnek az étel, olyan a kérdés a házastársi kapcsolatnak. Egy kis gyakorlással hamar rájövünk, milyen kérdésekkel segíthetjük elő a beszélgetést. A „hogy érzed magad” jó kérdés lehet, de szükségképpen csak olyan egyszavas válaszokat válthat ki társunkból, mint „jól” vagy „nem túl jól”. A beszélgetés kérdésekkel való ösztönzésének alapelve az, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, amelyek arra bátorítják a másikat, hogy elmondja hogyan érez egy bizonyos kérdéssel, eseménnyel kapcsolatban. Pl. Mi volt ma a legjobb dolog, ami veled történt? Miről nem beszéltünk eleget az utóbbi hónapban? Szerinted mit kellene másként csinálnom, hogy jobb feleség vagy férj lehessek? Vannak olyan szokásaim, amelyek bántanak? Tettem valami olyant, ami miatt neheztelsz rám? Mit gondolsz, mivel gazdagította házasságunk az életünket? Mi mindent tanultunk azóta, hogy összeházasodtunk?

Még néhány tanács a beszéd szabályaival kapcsolatosan:

  1. Ne erőltessük a dolgot! Lesznek olyan alkalmak, amikor egyikünk sincs olyan hangulatban hogy túl mély vagy túl bonyolult dolgokat akarna beszélni. A beszélgetésnek természetesnek és szabadnak kell lennie.
  2. Gyakran nézzünk a társunkra, amikor hozzánk beszél, legyen köztünk szemkontaktus.
  3. Legyünk kitartóak és következetesek. Lehet, hogy először némely kérdések megfeneklenek. Ami nem megy ma, lehet bejön holnap. Tudjunk várni, türelmesnek is lenni. Társunk egy tágabb értelmű kérdésre azt válaszolhatja, hogy „nem tudom” vagy „erről nincs semmi véleményem”. Ne adjuk fel! Ragaszkodhatunk a témához, természetesen gyengéden, és mondjunk valami ilyesmit: „Jó, de akkor gondolkozzunk együtt hangosan!”

Sok házaspár, akikkel foglalkoztam, elmondta, hogy ezek a beszélgetést segítő javaslatok elmélyítették kapcsolatukat. Javaslom, próbálják ki kedves olvasóink is: ha időt szentelnek a beszélgetésre, biztosan közelebb fognak kerülni egymáshoz.

Olvasás folytatása
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Család

Családként a plébánián (IV.)

Közzétéve

Családnap a Remeteszegi Plébánián, Marosvásárhely - Fotó: Facebook

– Családbarát templom és liturgia. A család együtt imádkozik. Az ima nemcsak komoly, csendes felnőttek privilégiuma. Lehet az ágyban egy beteg nagyszülő, és lehet a szobában szaladgáló kisgyermek is. Legalább néha, ha összekapcsolódunk közös imában, ez felmelegíti szívünket és titkos szálak ölelése kapcsol egybe minket. Ha a templomhoz és szentmiséhez szoknak a gyermekek, a maguk módján találkozni fognak az élő Istennel. Ezt pedig nem fogják elveszíteni soha! Ahol megoldható, az a járható út, hogy a lelkipásztorral közösen szülők és hitoktatók, beszéljenek arról, miként lehet a szentmiséhez közel hozni, abba belekapcsolni (nem mindig, de legalább néha, mondjuk havonta) a gyermekeket is. Család-e gyermek nélkül a család? Van-e jövője egy plébániának, ha nem látunk benne vidám lurkókat, játszadozó gyermekeket, nem hallunk benne zsivajt és lármát? Néha nehéz megtalálni a középutat és egyensúlyt: szentmisére hívni és bekapcsolni minél több gyermeket és szülőt, ugyanakkor méltósággal igét hirdetni, áldozatot bemutatni… Jó lenne megismerni, bemutatni megvalósult, konkrét példákat, ahol ezt egy-egy közösség már évek óta bevezette és gyakorolja… Tanuljunk egymástól!

– Megtalálni helyem a közösségben. A családban szerepeknek is kell lenniük. Apa, anya, gyermekek. Szülők, nagyszülők, testvérek, stb. A fennmaradáshoz, napi működéshez, jó hangulathoz és közérzethez mindenkinek jut egy-egy konkrét feladat, felelősség. Nem hárulhat minden mondjuk csak az apára… A plébánián ugyanígy. A „csecsemő” lelkületűek (ezek sokszor felnőttek is), azt várják, hogy gondoskodjanak róluk, „anya mindjárt jön és ad tejet”. Ezek az elvárások azonban sokszor nem teljesülnek be, így néha emberek kiábrándulnak saját lelkipásztorukból, plébániájukból… A „kamasz” lelkületűeknek szűk a tér, rugdalóznak, forradalmat, újításokat akarnak. Ötleteik vannak, ezeket általában mondják is. A „felnőtt” keresztények párbeszédben állnak lelki vezetőjükkel és egymással, párbeszédben szűrik le és tűzik ki a közös célokat, közösen munkálkodnak érte, tudván, hogy egységben az erő. Kezdeményeznek, de ha kell, türelmesen engedni tudnak a közös jó érdekében. Megérezték, meggyőződtek: „Jobb egy dolgot kevésbé tökéletesen véghezvinni együtt, mint azt megvalósítani, egyedül”.

– Házaspárok és családok pasztorációja. A család fennmaradásának és jó közérzetének feltétele, hogy gondozzuk és ápoljuk azt. Házasság- és család ápolás. Minél több egészséges, harmonikus családja van egy plébánia közösségnek, annál inkább válik családiassá a nagy közösség is. Ebben nagy segítséget nyújt a családlátogatás, a családok közösségei és csoportjainak támogatása egy plébánián. Sokszor egy-egy ilyen csoport megszervez egy plébániai családnapot, ahol az egész közösség egyetlen családként ünnepel.

Olvasás folytatása

Család

Családként a plébánián (III.)

Közzétéve

Remeteszegi Plébánia, Marosvásárhely, Fotó: Csatlós Ferenc Róbert

– Együtt-lenni. Az a családi közösség élhető, ahová jó hazamenni, benne lenni, mert együtt lenni jó. Megtanultuk a közeledés-távolódás dinamikáját. Ideje van a csendes magánynak, ideje van a családi együtt létnek. Ha egy plébánián lehetőséget teremtünk együtt lenni, ennek gyümölcsei hamar megmutatkoznak: az emberek megismerik egymást, közösbe teszik mindazt, amit a hétköznapokban élnek, kapcsolatok születnek, „identifikálódnak”, azaz azonosulnak saját plébániájukkal, felelősséget és feladatot vállalnak benne. A plébánia az „együtt lenni jó” élettere. Megtanuljuk egymás nyelvét, igazodunk és alkalmazkodunk egymáshoz, megsebezzük egymást, de kiengesztelődünk. Beszélgetünk, tanulunk, elmélyülünk a keresztény életben, dolgozunk, imádkozunk, játszunk, kirándulunk: együtt! Egyszóval: kapcsolatba kerülünk az élettel, egymással. Ha mindez nem képeződik le a plébániára, a plébánia nem lesz otthonos és családias. A család fennmaradásának titka: az együttlét, a közösség megtartó ereje.

– A testvéries kapcsolatok megélésétől. Nemrég egy plébánián járt egyik testvérünk, ő mesélte: ahogy a kapun belépett, meglepődött, mert kedvesen ráköszöntek. Látták, hogy idegen. Megszólították, behívták, hellyel kínálták. Mondta, hogy ő valamit intézni jött. „Ettől függetlenül –mondták- hozhatunk azért egy kávét, teát, nem?” – és rámosolyogtak. Ez egy alapvető emberi magatartás. A kereszténységgel való találkozás kapuja is. Tanítani kéne. Odafordulás… megszólítás… ráfigyelés… befogadás… megvendégelés… párbeszéd… Utána jöhet az „ügyintézés”. A templom, a plébánia lehet annak helye ezen a földön, ahol azért figyelnek rám, mert létezem, személy vagyok. És nem azért, mert valamit kérek/nyújtok/elintézek/”csinálok”. Ezt nevezhetjük nyugodtan a szeretet civilizációjának.

– Éltető kapcsolat lelkipásztorunkkal. A családban a szülőkre hárul a családi élet vezetése, a nevelés felelőssége. Ezen belül a férjnek, édesapának családfői tisztség jut. Családfő, de nem főnöke a családnak. Hanem az egésznek egy része, mégis gondoskodó fenntartója. Jelenlétével és munkájával szolgálja a rábízottakat, akiket szeret. Ugyanígy a plébánián. Szükséges a papságban kapott szentség méltóságának kijáró tisztelet, de még szükségesebb a lelkipásztorral, mint emberrel való kapcsolat. Minél közvetlenebb, őszintébb, annál családiasabbá válik plébániánk. Segíteni kell őt, mint vezetőt. Támogatni kell, mint érző lényt. Fontos a baráti, testvéri hang megtalálása. Fontos, hogy tudjuk, ő az egész családnak, az egész plébániának lelkipásztora, nemcsak miénk, nemcsak egyeseké, nem sajátíthatjuk ki. Ha kezdeményezünk valamit a közösség életében, legyünk folyamatos egységben és párbeszédben vele. Mint egy családban… Esetleg, adott ponton tudni kell, hogy ő dönt. Ferenc pápa szava: a pásztort segíteni kell, hogy haladjon nyája élén, hogy vezessen minket. Segíteni kell, hogy legyen nyája között, középen, hogy érezze a bárányok szagát, hallja hangjukat. Segíteni kell, hogy hátul is legyen, hogy biztatni tudja a leszakadókat, lemaradókat. Sokat segít, ha meglátogatjuk. Ha beteg, gondoskodunk róla. Ha elhívjuk sétára, közös sportra, egy családi ünnepre, közös étkezésre. Ha érzékeltetjük, hogy nincs egyedül. Együtt, közösen formáljuk plébániánk életét és ebben számíthatunk egymásra.

Olvasás folytatása

Család

Családként a plébánián (II.)

Közzétéve

Fotó: Boldog Özséb Római Katolikus Plébánia, Kézdivásárhely

VI. Pál pápa úgy látta, hogy a plébánia a hívek testvéri és családi közössége, találkozási helye. És elsősorban mindenkinek saját plébániáján kell otthonra lelnie: „A plébánia a hívek otthona, a lélek és reménység háza, ahol találkoznunk és egyesülnünk lehet a mi Urunk, Jézus Krisztussal. Ha valaki tehát kérdezi: hol vár rám az Úr, ahol rendszeresen találkozóra hív engem? A válasz egyszerű: az én plébániámon! Ez a kegyelem és isteni jelenlét biztos pontja. És ez érvényes minden korosztályra: a kisgyermek, a kamasz, a felnőtt, a házas vagy családos, egyedülálló, idős vagy beteg. Minden életállapot és hivatás itt találjon otthonra, itt találja meg az igazságot, az Üdvözítő megtestesült misztériumát és ez kell életre váljon mindnyájunkban” (1964. március 8-án elhangzott beszédéből). „A plébánia a testvérek igazi családja, a hitnek iskolája, az imádkozók egybehangzó kórusa, az egyetlen kenyér asztala, a keresztény élet erényeinek és a szeretet edzőszobája, az egység első és igazi megtapasztalásának színtere” (1972. január 30-i beszédéből).

Micsoda reményteljes szavak. De mitől lesz ilyen családias plébániánk? Attól, hogy kölcsönhatásba hozzuk a család és plébánia valóságát. A házasság adja az életet, növeli fel az életet, a család ölén tanulja meg az ember, mit jelent az elfogadás, a kibontakozás, a növekedés, az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség. Ezen értékek nélkül, nem tud létezni a plébánia, az Egyház, se a társadalom. Aki a házasságot mellőzi, idejemúltnak tekinti, az a nemzet és a jövő ellen szól, a társadalmat lazítja fel és teszi életképtelenné. A házasság szentségére épülő keresztény család képe segíthet plébániáink családiassá formálásában.

Mitől lesz családbaráttá plébániánk?

Egy-két gondolat, ami most nekem eszembe jutott és fontosnak tartok.

– A családias környezettől. Ahogy a családi életben is az első lépés a lakásunk széppé, otthonossá tétele, ugyanígy a plébánián is. Meg van az ideje a csukott ajtóknak is, de lehet üzenete a nyitott kapuknak is. Ha már messziről látszik, hogy szép az udvar, kellemes a környezet, az emberek többsége szívesen lép be. Több plébánia udvara családbarát. Padok vannak, szép zöld sövény, virágok. Adott esetben játszótér. Könnyű így megérteni, hogy bizony igaz lehet a mondás: a gyermekek hozzák el szüleiket, a felnőtteket a templomba, az Egyházba. És maga az épület, az iroda is lehet barátságos elrendezésű, családias. Természetes fény, elegendő ülőhely.  Falon a képek: csak a múltból üzennek (szentek, itt szolgált lelkipásztorok) vagy e mellett más is? Esetleg egy mindenkit megszólító ige, természeti táj, virágok, arcok…

– Otthon lenni otthon. Egy családi ház sokszor az apa nevére van íratva. Hivatalosan az övé. Mégsem mondhatja, hogy a család többi része itt csak vendég. Valójában akkor működik jól a család lelki egészsége, ha benne mindenki igazán otthon van. Ugyanígy a plébánián. Többször érdemes tudatosítani, hogy a plébánia ugyan a lelkipásztor lakását is magába foglalja, és valóban meg kell lennie a saját személyes életterének, ahol teljesen otthonosan érzi magát. De a plébánia mindenki másé is, közös otthonunk. Jó, ha vannak kialakítva kis sarkok, szoba vagy terem, ahol minden korosztály otthonosan mozog, azonosul a hellyel és felelősséget is érez iránta. Nemcsak bejáró vendég, aki fogyaszt, fizet és hazamegy. Hanem családtag, aki ha kell épít, együtt dolgozik velünk, takarít vagy éppen havat seper. Hozzáadja a maga részét, tudását, karizmáját. Jelszó: együtt, közösen.

Olvasás folytatása

Népszerű