Lépj kapcsolatba velünk

Család

A házaspárrá válás időszaka: az elköteleződés alapelvei

Közzétéve

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

 

– Az előző részben a házaspárrá válás folyamatáról kezdtél el beszélni. Házassággondozó és családpasztorációs munkád során, hogy tapasztalod, mik jellemzik az új házasok mindennapjait, milyen belső folyamatokon mennek át?

– Jellemzően három szakasza van a házaspárrá válás hosszú, olykor nem könnyű folyamatának.

Amit szinte minden házaspártól hallani lehet, az az, hogy házasságuk első periódusában új módon tapasztalják az egymáshoz tartozás örömét és felelősségét. A pozitív és intenzív érzések, a szerelem növekedésének vagy tovább erősödésének időszaka ez. Az együtt töltött idő tartalmas, büszkeséggel tölti el szívüket a „mi” tudat, jellemző az egymásra figyelés, az igények és elvárások kölcsönös és könnyed teljesítése. Aztán jellemzően egy új életciklus következik, amikor ez a szimbiotikus közösség, az egymás felé fordulás intenzitása kissé meglazul. A mézeshetek szükségszerűen véget érnek egyszer. Újra előtérbe kerülnek a különbözőségek, a differenciálódás periódusa kezdődik el. Kihangsúlyozódnak az otthonról hozott szokások, mindkét fél kiáll származási családjából eredő értékei mellett, és megpróbálja meggyőzni házastársát is annak helyességéről (pl. hogyan szervezni meg egy névnapot, miként ünnepelni meg a karácsonyt, minek hol legyen helye a lakásban, stb). Viták, veszekedések alakulnak ki, néha elhangzik egy-egy epés megjegyzés, gyanúsítgatás, haragot éreznek, a gondok megbeszélésének elnapolását vagy elutasítását, szexuális ridegséget, a hibák beismerésének képtelenségét élik meg.

A házaspárrá válás folyamatában ezt követi az újrakezdés, a továbbfejlődés szakasza, melyben a házastársak újra képesek lesznek egymás felé fordulni, megnyílni egymás előtt, elfogadni egymást erősségekkel és gyengeségekkel együtt, tanulni a saját és egymás hibáiból, közösen találni meg a kapcsolat megerősítését szolgáló erőforrásokat. Képessé válnak újra hibáik elismerésére, a bocsánatkérésre és megbocsátásra, a dolgok őszinte megbeszélésére, a közös imádkozásra, ezáltal a nehéz érzésekből való kilépésre és a szeretet melletti döntésre. Ezáltal gyakorolgatják férj-feleség szerepeiket és egymás mélyebb megismerésére és elfogadására törekednek és jutnak.

Megjegyzem, hogy az említett három szakasza a házaspárrá válásnak általánosítható, vagyis a legtöbb házasságban ebben a sorrendben fellelhető, abban azonban mindig eltérés lehet, hogy egy-egy szakasz kinél mennyi időt tart, miként sikerül egyik szakaszból a másikba átlépni, illetve az is, hogy milyen gyakorisággal ismétlődnek vagy váltakoznak.

– Egyre inkább világossá válik, hogy a házasságban élőknek tudatosan kell újra és újra egymás mellett dönteni. Ehhez azonban szükséges az, amit az imént említettél: a kapcsolat megerősítését szolgáló erőforrásokból való táplálkozás. De mik lehetnek ezek?

– Amit mondasz, nagyon igaz! Csak az él, ami táplálkozik. A házastársi szeretetnek is táplálékra van szüksége, a kapcsolatot szüntelenül ápolni és tudatosan építeni kell. Hadd mondjak újra egy tapasztalatot. Egy olyan keresztény, családos csoportban, ahol idősebb házaspárok is jelen voltak, megkértem, hogy írjanak össze olyan pontokat, melyek szerintük az új házasoknak segítség lehet a növekedésben. Hét pontot írtak össze. Azt a címet adták: Fogadalmunk. Ezt írták:

Elhatározzuk, hogy

1. Nem vetünk véget a kapcsolatunknak, hanem újraépítjük azt. Döntésünket arra alapozzuk, hogy tudjuk, Isten azt szeretné, hogy együtt maradjunk, és házasságunkat a Szentháromságban megvalósuló isteni egység tükröződésévé tegyük.

2. Türelemmel nézünk a jövő elé. Tudjuk, hogy a növekedés néha fájdalommal jár és apró konkrét döntések által következik be, de megígérjük, hogy a kegyelem segítségével türelmesek leszünk egymással szemben.

3. Itt és most, mindig megbocsátjuk egymásnak a múltbeli hibákat. Búcsút intünk a múlt rossz érzéseinek, emlékeinek, sebeinek és tiszta lapot kezdünk. Tudjuk, hogy meg kell bocsátanunk egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nekünk és Jézus nevében meg is tesszük ezt.

4. Betöltjük egymás szükségleteit, és inkább adni, mint kapni igyekszünk házasságunkban. Arra fogunk törekedni, hogy észrevegyük, mire van szüksége a másiknak, és mindennap megpróbálunk örömet szerezni egymásnak, attól függetlenül, hogy a mi kérésünket párunk teljesítette-e vagy sem. Különösen arra fogunk figyelni, hogy mindennap legalább egy olyan dolgot tegyünk, ami jólesik társunknak.

5. Vállaljuk a felelősséget megbántottságunkért, nem vonulunk némaságba, hanem mindig kimondjuk azt. Vagyis felelősséget vállalunk érzéseinkért és igyekszünk megosztani egymással azokat.  6. Minden este együtt imádkozunk és olvassuk a Bibliát. Belátjuk, hogy lelkiéletünk fejlődésével hozzájutunk azokhoz az erőforrásokhoz, amelyek által nagyobb belátással és megértéssel kezelhetjük problémáinkat, mélyebb kapcsolatra juthatunk Istennel és egymással.

7. Törekszünk a jó kommunikációra. Meghatározunk olyan időpontokat, amikor a fontos kérdéseket meg tudjuk beszélni. Minden problémával szembenézünk, nem hibáztatjuk társunkat, hanem saját érzéseinkről beszélünk, addig gondolkodunk, amíg kölcsönösen kielégítő megoldást nem találunk.

– Nevezhetjük ezeket az új házasok hét fogadalmának?

– Én nagyon sokat tanulok a házaspároktól. Ők azt mondják, nem feltétlenül fogadalmak ezek, de valóban nagyon sokat segíthetnek abban, hogy Isten és az oltár előtt kimondott valamikori fogadalmaikat hűséggel teljesíteni tudják. Én a házassági elköteleződés alapelveinek nevezném inkább.

Az egyes kérdéseknek a pontról pontra való átnézése, átbeszélgetése akár több órát is igénybe vehetne. Használni lehet házaspárok csoportjában is, hét alkalommal feldolgozni a hét pontot.

De fel lehet fogni játékként is. Az egyik házaspár, pl. felírta a fenti hét pontot egy-egy kis lapocskára, betették egy dobozkába, minden héten kihúztak belőle egyet. A következő héten próbálták azt az egyet szem előtt tartani és meg is valósítani, tettekre váltani. Aztán visszajeleztek egymásnak, hogy mit éreztek, hogyan növekedtek az elmúlt héten.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Család

Élet a családi asztal körül (1.) – Ki vagy mi uralja a te asztalodat?

Közzétéve

Szerző:

A családi asztalnál megült együttlétek összekovácsolhatják a családot. - Fotó: Shutterstock

Fogyasztói társadalmunkban a családi étkezések többnyire véletlenszerűekké váltak. Egyre gyorsabban élünk, egyre felületesebbek leszünk, ha valami tetszik, gyorsan nyomunk egy „lájkot” és megyünk tovább. Ha beletörődünk ebbe, és nem próbáljuk visszafordítani a folyamatot, a családi kapcsolataink építésére fordítható értékes időt veszítjük el.

Egy asztal attól lesz családi, hogy közösséget teremt. A családi asztalon ott kell lennie a testi erőt, életet adó egészséges, tápláló ételnek, de a közös étkezés befejezése után is lehet összetartó szerepe a különleges berendezési tárgynak: jól meghatározott helye lehet a játékoknak, a jó beszélgetéseknek. A bútorkészítés ősi foglalkozásának a magyar megjelölése az „asztalos” kifejezés, amely arra utal, hogy igen fontos bútordarabról van szó.

A családi asztal körül kialakuló kötődések a valahová tartozás érzését mélyítik el a családtagokban, gyermekekben, segítenek a szociális készségek fejlesztésében és önbizalom fejlesztésében. Ezért a családi étkezések nem válhatnak csupán a napi kötelező táplálékbevitel díszleteivé, a „faljál valamit és rohanj tovább” otthoni változataivá.

A tapasztalat azt mutatja, hogy ahonnan kiszorulnak a családi asztalok, ott a képernyők kerülnek a figyelem középpontjába, némely háztartásban a nappali mellett a hálószobákban, sőt még az ebédlőben, a konyhában is szorítanak helyet a tévének, hogy lehetőleg egy perc nyugta se legyen a családnak az információáradattól.

A készülékeink – ha hagyjuk – képesek uralni a családi kapcsolatainkat. A közös étkezésekre amúgy is nehéz „begyűjteni” a családtagokat, de néha még a tányér fölött is a képernyőre bámul az asztaltársaság. Ezért, ha élvezni akarjuk a nemcsak asztali örömöket ígérő családi együttlétek áldásait, kapcsoljuk ki a „varázsdobozt”!

Jézus Krisztus életének kiemelkedő pillanatai voltak azok, amikor „asztalhoz ült” a barátaival, bár abban a korban inkább leheveredtek az asztal körül a vendégek. Az első csodáját egy lakodalmi asztaltársaság szeme láttára tette, az Atya által ígért örök boldogságot ünnepi vacsorához hasonlította, a kenyeret és bort választotta, hogy nekünk adja magát az Oltáriszentségben.

Fontos, hogy a családi étkezéseink az imádság helyei is legyenek! A családi ima egyik leggyakoribb formája épp az étkezés előtti vagy utáni ima és hálaadás. Pedig majdnem biztos, hogy sem a mi, sem a gyermekeink generációja nem tapasztalt valódi éhséget, szinte magától értetődőnek tartjuk, hogy naponta többször is a bőségesen megterített asztal mellé ülhetünk.

„Aligha kérhetjük őszintén: »mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma«, amikor az éléskamrában egyhavi élelmet halmozunk föl.”

– figyelmeztet az imádságról szóló könyvében Philip Yancey amerikai keresztény író.

Ennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mennyire kiváltságosak vagyunk, és tudjuk ezért dicsőíteni és áldani Teremtőnket, minden jónak a forrását.

A 2001. szeptember 11-i new yorki terrortámadás után a ledőlt ikertornyok romjai alatt egy súlyosan sérült édesapa a családjára gondolt. Utolsó emléke róluk az aznapi közös étkezés, az indulás előtti reggeli volt. Békességet adott annak a tudata, hogy ha nem is éli túl a katasztrófát, de a felesége, a gyermekei a családi étkezés emlékével együtt gondolnak majd rá. Az édesapát később sikerült kimenteni a romok alól. Néhány év múlva az egyik fia egy újságcikkben arra emlékezett, hogy épp a családi asztalhoz kötődő együttlétek kovácsolták egységbe a családjukat, annyira hogy a bajban hittel, egy szívvel, egy akarattal tudtak Istenhez kiáltani az édesapjukért.

A mi gyermekeinknek milyen emlékeik vannak a családi asztal kapcsán?

(folytatjuk)

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Család

Legyen még több játékosság a házasságunkban! – TESZT

Közzétéve

Szerző:

Játékos házaspár - Fotó: klublu /Fotolia

A játékosság nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is nélkülözhetetlen. Ha jelen van a házasságunkban, olyan fontos „vitaminokkal” látja el a párkapcsolatunkat, mint a kíváncsiság, a humor, a türelem és az alkalmazkodóképesség.

„Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.”

– talán ez a világ egyik legismertebb első mondata, amellyel egy regényt elindítottak. Joseph Heller, a „22-es csapdája” című nagy sikerű szatirikus történelmi regény írója talán nem is sejtette, hogy híres mondata lesz az egyik leggyakrabban idézett meghatározás a hirtelen lecsapó, mindent elsöprő szerelemre. Arról azonban már jóval kevesebbet beszélnek, írnak és értekeznek, hogy hogyan lehetne ezt a csodás pillanatot a lehető leghosszabb ideig fenntartani, esetleg újra meg újra átélni – a házasságban is.

A kíváncsiság a köztünk vibráló szerelem ébren tartásának, az új dolgokra való nyitottságunknak egyik fontos kelléke. Ha a házasfelek már nem érdeklődnek egymás iránt, és azt hiszik, hogy már mindent tudnak a másikról, lassan elveszítik egymást. Kapcsolatuk megszokottá és unalmassá válik és egy idő után már egy másikkal, máshol kezdik keresni a frissességet, a felpörgető élményeket.

A humorérzék a mindennapi összezörrenések, csüggedések és csalódások leküzdésében segít a pároknak, máskülönben ezek a lassan ható „mérgek” kiszívják a kapcsolat erejét. Ha tudunk nevetni a saját hibáinkon, könnyebben túltesszük magunkat társunk hibáin, tökéletlenségein is, sokkal megbocsátóbbak, irgalmasabbak leszünk. Egy kis humor a házasságunk nagy összezördüléseit, a kötelékeinket megerősítő élményekké alakíthatja.

Párkapcsolataink játékos, vidám pillanatai emlékezetünkben a pozitív élmények „tartályába” kerülnek, és könnyen előidézhetőkké válnak a nehéz, megterhelő időszakok idején. Ma is szívesen olvassunk bele azokba a szerelmeslevelekbe, amelyek közös életünk kezdetén születtek, és ugyancsak bizsergető érzésekkel jár házasságunk első, „fészekrakó” hónapjainak felidézése. Ezek a „mi” életérzést erősítő visszatérések az „első szeretethez”… Ma is azok a legszebb pillanataink, amikor tudunk felszabadultan nevetni a hétköznapjaink egy-egy fonákságán, vagy amikor egymás torkának ugorhatnánk, de nem tesszük, hanem inkább kifigurázzuk a helyzetet.

Illusztráció – Fotó: mercatornet.com

A nyitott szemmel való álmodozás, a pajkos képzelődés lehet a játékosságnak az a formája, amelynek leginkább a gyermekek a mesterei. Sajnos ez a színfolt is már alig-alig azonosítható a „nagyon komoly” és „földhözragadt” házasságokban. Mi lenne, ha időnként azon is törnénk a fejünket, hogy milyen új és főként romantikus randevú-ötletekkel tudnánk felfrissíteni házasságunk levegőjét?

A játékosság a szerelmi életünkre is hatással lehet, és ez esetben nem a szexuális játékokra gondoltam. A jól megszervezett, vagy időnként véletlenszerűen alakuló közös szórakozás, együtt lazítás úgy fűz össze bennünket, hogy fogékonyabbá vállunk a szeretetre, és ennek a hangulata átterjed a hálószobánkra is.

Ha ideje volt az elgondolkodásnak, akkor itt az ideje a felmérésnek, de főként a döntéseknek: akarunk-e még több játékosságot engedni a házasságunkba?  

 

Mennyire játékos a párkapcsolatotok?

 

Válaszlehetőségek:

1 napja (5 pont), 2-5 napja (4 pont), 6-12 napja (3 pont), több mint két hete (2 pont), több hónapja (1), már nem is emlékszem rá (0)

  1. Mikor nevettetek együtt utoljára?
  2. Mikor volt az utolsó randevútok, közös sétátok, amikor csak egymásra figyeltetek?
  3. Mennyi idő telt el azóta, hogy valami újjal próbálkoztatok a szerelmi életetekben?
  4. Mikor lepted meg utoljára a párodat valami szokatlan ajándékkal, figyelmességgel?
  5. Mikor voltál igazán kíváncsi arra, hogy a társad mit gondol egy téma kapcsán?
  6. Mikor sikerült legutoljára olyan – páros életetekkel, házasságotokkal kapcsolatos – kellemes emléket, szép pillanatot elraktározni, amelyre később is szeretnél visszaemlékezni?
  7. Mikor volt utoljára, amikor felszabadultan hancúroztatok és szeretgettétek egymást?
  8. Mennyi ideje annak, hogy napközben a társadról álmodoztál, és alig vártad már, hogy találkozhassatok?
  9. Mikor daloltatok vagy táncoltatok együtt utoljára?
  10. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor egy szabadidős tevékenységben együtt voltatok?

 

Minden 15 pont alatti eredmény, jelentős „játékosság-deficitet” jelent. Ideje tenni azért, hogy még több vidámságnak, játékosságnak, hancúrozásnak adjatok helyet a párkapcsolatotokban, házasságotokban! 

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Család

Csaba testvér véleménye a családot érintő népszavazásról

Közzétéve

Szerző:

Csaba testvér - Fotó: echotv.hu

Böjte Csaba ferences szerzetes a Maszolnak a család fogalma kapcsán elmondta: szerelem tanösvény kialakításán dolgozik annak apropóján, hogy Petőfi Sándor Erdély területén lett szerelmes Szendrey Júliába. „Kilencállomásos tanösvényben próbálom megfogalmazni az ismerkedés, az önismeret, a szerelem, az együtt járás és barátság, házasság, nászút, gyermekvállalás stációit. Ennek a szerelemútnak – amely Nagyváradtól Koltóig tart – első állomásán mindig arról szoktam beszélni, hogy meg kell határozni: „ki vagyok én?”. Isten szent ajándéka vagyok, ugye, mert a Szentírás is úgy fogalmaz „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte”. A huszonegyedik században, én úgy látom, nagyon sokan identitáskrízissel küzdenek: de mindannyian Isten ajándékai vagyunk, egy simogatás, egy jó szó” – vélte a ferences atya, aki szerint az ember azért van a világon, hogy embertársainak, de különösen a családban egy valakinek áldásává váljon, boldoggá tegye őt.

A másik fontos dolog Böjte Csaba szerint az, hogy az ember megkeresse a belőle hiányzó részt, a társát. „Sokat lehet tévedni, de az Isten a Szentírásban is azt mondja: hogy a férfi elhagyja a családját és ragaszkodik feleségéhez, és vele egy test és lélek lesz. Tehát a Szentírás egyértelműen azt mondja, hogy a házasság férfi és nő között köttetik” – hangsúlyozta. Hozzátette: fontos az is, hogy a társak egymást, a másik vágyait és céljait megismerjék. A házasság és a gyermekvállalás ilyen tekintetben a beteljesedés – vélekedett.

„Isten nem egy fapados megoldást akar adni egy fiatalnak, ahol nincsenek meg ezek a lépések, nincs meg igazából a kiteljesedés. Mert az egy társas önzés. De ha ezeket az ember szépen végigjárja, akkor az maga a business class-on való utazás” – foglalta össze a házasságról és családról kialakított elképzelését. „Logikus, hogy én is leadok egy szavazatot a referendumon” – mondta Böjte Csaba, aki szerint az első számú társadalmi prioritás a családi életre való felkészítés kéne hogy legyen, hiszen ennek hiányából „rengeteg fájdalom és szomorúság” adódik. „Mennyi válás, mennyi veszekedés és árva gyermek van. Ennél sokkal több pénzt is elköltenék a referendumra, ha ezzel helyre lehetne ezt hozni” – summázott.

„Én a gyermekeimnek mindig mondom, hogy ha az állomásban valaki leül és egy újságpapírról kolbászt eszik, akkor ettől a Jóistennek biztos, hogy nem fog az agyvize felfőni. De én azt gondolom, hogy az a normális, ha meg van terítve az asztal, párolog a finom húsleves, megfogjuk egymás kezét, együtt eszünk, és hálát adunk a Mindenhatónak, családként ebédelünk. És ahogy a táplálkozásnak megvan a kultúrája, úgy a családalapításnak, szerelemnek és házasságnak is megvan a maga kultúrája” – vélte a ferences atya, aki szerint a referendum erre szeretne valamilyen módon „rávilágítani”. „Sokan mondják, hogy a család, a házasság krízisben van. De ha én kimegyek a sípályára és ott valaki elesik, akkor nem a sízés van krízisben, mert a sízés önmagában egy csodálatos dolog – repülés ég és föld között –, egy álom, de ezt meg kell tanulni. Ugyanígy a családról is azt gondolom, hogy egy csodálatos dolog, de azt is meg kell tanulni” – következtetett a ferences atya.

Hozzátette: ha kevesebb munkája lesz gyermekvédelmi szakemberként, mert kevesebb árva gyermek és szétvert család lesz, akkor a társadalom, a család nyert a referendum nyomán. „Ha kevesebb lesz a magányos és szenvedő szingli, akkor már önmagában is sokat nyert a társadalom. Ezzel a témával mindenképp kell foglalkozni, de úgy gondolom, nem csak a politikusoknak, hanem a közembereknek, a pedagógusoknak és orvosoknak is” – tette hozzá végezetül.

maszol.ro

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű