Lépj kapcsolatba velünk

Család

A házaspárrá válás időszaka: Esküvő után

Közzétéve

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

 

– Az eddigiekben a házasságra való előkészületről beszéltél, a jegyesség lényeges témáit, több esetben gyakorlati kérdéseit érintettük a hit szemével nézve. Hogyan fordul az Egyház a fiatalok felé az esküvő után?

– A katolikus egyháznak van dokumentuma a házasságkötés utáni pasztorációról, egy tanítás, ami segítség lehet egyházi közösségeknek arra vonatkozóan, hogy a lelkipásztori igyekezetben vagy a lelki gondozásban mikre érdemes figyelni. A Familiaris Consortio 69-es pontjában ez áll: „A törvényesen létrejött család lelkipásztori gondozása a helyi egyházi közösség minden egyes tagjának feladata. Segítséget kell nyújtaniuk a házastársaknak új hivatásuk és küldetésük megértéséhez és megéléséhez”.
Az első teendő tehát a fiatal házasok új hivatásának megértése. Látnunk kell, hogy az esküvő utáni periódus, a nászutazás és a mézeshetek utáni időszak, a házaspárrá válás időszaka. Az esküvő és az első gyermek születése közötti időszak a házasság megalapozásának jelentős szakasza, olyan életciklus a fiatal házasok életében, mely a szülőkről való leválás begyakorlását hozza magával, az önálló házastársi identitás kialakításának, -hogy úgy mondjam- a saját családi fészek rakásának időszaka. Az önálló döntéshozatal és a közös életvezetés képességének megtapasztalása. Az új életszakasznak megvannak a maga nehézségei is: lakáskeresés, sok esetben az albérlet körülményeinek a szűkös keretei… Másutt a lakásberendezés… a közös kassza felállítása… az alkalmazkodási képesség, a férj-feleség szerepek gyakorolgatása… a saját családmodell kialakítása… a férfi-nő különbözőségből adódó feszültségek új megtapasztalása.
Egy fiatal házasok részére tartott találkozón azt kértem a résztvevőktől, egy-két mondatban írják le, mit tapasztaltak házasságuk első évében. Valaki ezt írta: „Az összeköltözésben sok minden megváltozott közöttünk. Előjöttek a problémák. Szembetaláltuk magunkat az élet kuszaságaival és terheivel. Jelenleg jó a házasságunk, de szeretnénk növekedni az egymás iránti szerelemben”. Egy másik frissen házasodott, pedig ezt írta: „Kimondhatjuk: kritikus időszakot élünk. Felfedeztünk egymásban addig nem is gyanított gyengeségeket és fogyatékosságokat, de addig nem látott értékeket is. De egyikünkben sem merült fel, hogy nem jól döntöttünk”. Másvalaki így írta le helyzetüket: „Azt érzem, elveszítettük azt a szerelmet, amit valamikor éreztünk egymás iránt, de mindketten megtanultuk szívből szeretni egymást, és ez a fontos”.
Az egyháznak az a feladata, hogy a frissen házasodottak részére találkozási lehetőséget biztosítson, meghívja éppen elindult új hivatásuk közös átbeszélgetésére. Hogy tudatosítsa az új házasokban, hogy nem kell a szerelemnek elmúlnia, Istennek az az akarata, hogy boldogok legyenek. Hogy kapcsolatuk alapja legyen az Isten gondviselésébe vetett hit és a kettőjük közötti megtörhetetlen bizalom. Hogy a házaspár teljes embert igénylő lelki, érzelmi és testi vonzódással szeresse egymást és ez a szeretet-kapcsolat folyamatosan élő legyen.

– A házasságkötést követően sokak életében jelentkezik a frusztráció és boldogtalanság érzése. Van a szerelem megőrzésének valami titka?

– A Bibliában azt olvassuk, hogy az Úr egyéves növekedési és elmélyülési időt engedélyezett az új házaspároknak arra, hogy összeforrjanak, és egy egész életre szóló meghitt partnerkapcsolatot alakítsanak ki. „Ha valaki új házas, ne vonuljon hadba, ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon kötelezettség nélkül egy évig, és örüljön feleségével, akit elvett (MTörv 24,5).” Az örüljön kifejezés héber megfelelőjének jelentése: gyönyörködtesse feleségét, ismerje meg őt és fedezze fel, hogy mivel szerezhet örömet számára.

Van egy nagyszerű könyv, melynek címe „Szerelemről minden házaspárnak”, a szerző orvos és házassági tanácsadó, Ed Wheat. Keresztény körökben elterjedt, nálunk is viszonylag könnyen beszerezhető. Azt hallottam, hogy Erdélyben több településen is fiatal házasok közösen olvassák, apró részleteket tanulmányoznak belőle, majd megbeszélik, megvitatják azt és igyekeznek beépíteni mindennapjaikba. A fejezeteknek vannak elméleti részei, de jó néhány megválaszolandó kérdést is felvet, egészen gyakorlatias szempontokat is ad. Sok szentírási utalást és lelki gondozói tanácsot találunk benne, mely komoly segítség a házaspároknak elmélyíteni szeretetkapcsolatukat. A szerző azt vallja, hogy a házaspárrá válás hosszú folyamat, melyben együtt töltött időre, türelmes együttműködésre van szükség. Felhívja a figyelmet arra, hogy a Teremtő Isten bölcsessége szerint az első év sorsdöntő minden házasságban, amire nagyon oda kell figyelni, és előrelátóan kell leélni. Szerinte a szerelem megőrzésének, a házastársi szeretetkapcsolat elmélyítésének titka a meghittség. A meghittséget a kapcsolatunk különböző területein érzékeljük, ezért négy irányból érkeznek: Testi érintkezés, érzelmi érintkezés, értelmi érintkezés és lelki érintkezés. Emellett még három fontos életelvet ajánl az új házasoknak: az egymás megáldását, az örömök és nehézségek rendszeres megosztását és az egymás építését. Ez utóbbival kapcsolatban ezt írja: „Miközben egymást építitek, egy közös otthont is létrehoztok. De otthonotok soha nem válhat azzá, aminek lennie kell mindaddig, míg el nem sajátítottátok az egymás építésének gyakorlatát”.

Olvasás folytatása
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Család

Családként a plébánián (IV.)

Közzétéve

Családnap a Remeteszegi Plébánián, Marosvásárhely - Fotó: Facebook

– Családbarát templom és liturgia. A család együtt imádkozik. Az ima nemcsak komoly, csendes felnőttek privilégiuma. Lehet az ágyban egy beteg nagyszülő, és lehet a szobában szaladgáló kisgyermek is. Legalább néha, ha összekapcsolódunk közös imában, ez felmelegíti szívünket és titkos szálak ölelése kapcsol egybe minket. Ha a templomhoz és szentmiséhez szoknak a gyermekek, a maguk módján találkozni fognak az élő Istennel. Ezt pedig nem fogják elveszíteni soha! Ahol megoldható, az a járható út, hogy a lelkipásztorral közösen szülők és hitoktatók, beszéljenek arról, miként lehet a szentmiséhez közel hozni, abba belekapcsolni (nem mindig, de legalább néha, mondjuk havonta) a gyermekeket is. Család-e gyermek nélkül a család? Van-e jövője egy plébániának, ha nem látunk benne vidám lurkókat, játszadozó gyermekeket, nem hallunk benne zsivajt és lármát? Néha nehéz megtalálni a középutat és egyensúlyt: szentmisére hívni és bekapcsolni minél több gyermeket és szülőt, ugyanakkor méltósággal igét hirdetni, áldozatot bemutatni… Jó lenne megismerni, bemutatni megvalósult, konkrét példákat, ahol ezt egy-egy közösség már évek óta bevezette és gyakorolja… Tanuljunk egymástól!

– Megtalálni helyem a közösségben. A családban szerepeknek is kell lenniük. Apa, anya, gyermekek. Szülők, nagyszülők, testvérek, stb. A fennmaradáshoz, napi működéshez, jó hangulathoz és közérzethez mindenkinek jut egy-egy konkrét feladat, felelősség. Nem hárulhat minden mondjuk csak az apára… A plébánián ugyanígy. A „csecsemő” lelkületűek (ezek sokszor felnőttek is), azt várják, hogy gondoskodjanak róluk, „anya mindjárt jön és ad tejet”. Ezek az elvárások azonban sokszor nem teljesülnek be, így néha emberek kiábrándulnak saját lelkipásztorukból, plébániájukból… A „kamasz” lelkületűeknek szűk a tér, rugdalóznak, forradalmat, újításokat akarnak. Ötleteik vannak, ezeket általában mondják is. A „felnőtt” keresztények párbeszédben állnak lelki vezetőjükkel és egymással, párbeszédben szűrik le és tűzik ki a közös célokat, közösen munkálkodnak érte, tudván, hogy egységben az erő. Kezdeményeznek, de ha kell, türelmesen engedni tudnak a közös jó érdekében. Megérezték, meggyőződtek: „Jobb egy dolgot kevésbé tökéletesen véghezvinni együtt, mint azt megvalósítani, egyedül”.

– Házaspárok és családok pasztorációja. A család fennmaradásának és jó közérzetének feltétele, hogy gondozzuk és ápoljuk azt. Házasság- és család ápolás. Minél több egészséges, harmonikus családja van egy plébánia közösségnek, annál inkább válik családiassá a nagy közösség is. Ebben nagy segítséget nyújt a családlátogatás, a családok közösségei és csoportjainak támogatása egy plébánián. Sokszor egy-egy ilyen csoport megszervez egy plébániai családnapot, ahol az egész közösség egyetlen családként ünnepel.

Olvasás folytatása

Család

Családként a plébánián (III.)

Közzétéve

Remeteszegi Plébánia, Marosvásárhely, Fotó: Csatlós Ferenc Róbert

– Együtt-lenni. Az a családi közösség élhető, ahová jó hazamenni, benne lenni, mert együtt lenni jó. Megtanultuk a közeledés-távolódás dinamikáját. Ideje van a csendes magánynak, ideje van a családi együtt létnek. Ha egy plébánián lehetőséget teremtünk együtt lenni, ennek gyümölcsei hamar megmutatkoznak: az emberek megismerik egymást, közösbe teszik mindazt, amit a hétköznapokban élnek, kapcsolatok születnek, „identifikálódnak”, azaz azonosulnak saját plébániájukkal, felelősséget és feladatot vállalnak benne. A plébánia az „együtt lenni jó” élettere. Megtanuljuk egymás nyelvét, igazodunk és alkalmazkodunk egymáshoz, megsebezzük egymást, de kiengesztelődünk. Beszélgetünk, tanulunk, elmélyülünk a keresztény életben, dolgozunk, imádkozunk, játszunk, kirándulunk: együtt! Egyszóval: kapcsolatba kerülünk az élettel, egymással. Ha mindez nem képeződik le a plébániára, a plébánia nem lesz otthonos és családias. A család fennmaradásának titka: az együttlét, a közösség megtartó ereje.

– A testvéries kapcsolatok megélésétől. Nemrég egy plébánián járt egyik testvérünk, ő mesélte: ahogy a kapun belépett, meglepődött, mert kedvesen ráköszöntek. Látták, hogy idegen. Megszólították, behívták, hellyel kínálták. Mondta, hogy ő valamit intézni jött. „Ettől függetlenül –mondták- hozhatunk azért egy kávét, teát, nem?” – és rámosolyogtak. Ez egy alapvető emberi magatartás. A kereszténységgel való találkozás kapuja is. Tanítani kéne. Odafordulás… megszólítás… ráfigyelés… befogadás… megvendégelés… párbeszéd… Utána jöhet az „ügyintézés”. A templom, a plébánia lehet annak helye ezen a földön, ahol azért figyelnek rám, mert létezem, személy vagyok. És nem azért, mert valamit kérek/nyújtok/elintézek/”csinálok”. Ezt nevezhetjük nyugodtan a szeretet civilizációjának.

– Éltető kapcsolat lelkipásztorunkkal. A családban a szülőkre hárul a családi élet vezetése, a nevelés felelőssége. Ezen belül a férjnek, édesapának családfői tisztség jut. Családfő, de nem főnöke a családnak. Hanem az egésznek egy része, mégis gondoskodó fenntartója. Jelenlétével és munkájával szolgálja a rábízottakat, akiket szeret. Ugyanígy a plébánián. Szükséges a papságban kapott szentség méltóságának kijáró tisztelet, de még szükségesebb a lelkipásztorral, mint emberrel való kapcsolat. Minél közvetlenebb, őszintébb, annál családiasabbá válik plébániánk. Segíteni kell őt, mint vezetőt. Támogatni kell, mint érző lényt. Fontos a baráti, testvéri hang megtalálása. Fontos, hogy tudjuk, ő az egész családnak, az egész plébániának lelkipásztora, nemcsak miénk, nemcsak egyeseké, nem sajátíthatjuk ki. Ha kezdeményezünk valamit a közösség életében, legyünk folyamatos egységben és párbeszédben vele. Mint egy családban… Esetleg, adott ponton tudni kell, hogy ő dönt. Ferenc pápa szava: a pásztort segíteni kell, hogy haladjon nyája élén, hogy vezessen minket. Segíteni kell, hogy legyen nyája között, középen, hogy érezze a bárányok szagát, hallja hangjukat. Segíteni kell, hogy hátul is legyen, hogy biztatni tudja a leszakadókat, lemaradókat. Sokat segít, ha meglátogatjuk. Ha beteg, gondoskodunk róla. Ha elhívjuk sétára, közös sportra, egy családi ünnepre, közös étkezésre. Ha érzékeltetjük, hogy nincs egyedül. Együtt, közösen formáljuk plébániánk életét és ebben számíthatunk egymásra.

Olvasás folytatása

Család

Családként a plébánián (II.)

Közzétéve

Fotó: Boldog Özséb Római Katolikus Plébánia, Kézdivásárhely

VI. Pál pápa úgy látta, hogy a plébánia a hívek testvéri és családi közössége, találkozási helye. És elsősorban mindenkinek saját plébániáján kell otthonra lelnie: „A plébánia a hívek otthona, a lélek és reménység háza, ahol találkoznunk és egyesülnünk lehet a mi Urunk, Jézus Krisztussal. Ha valaki tehát kérdezi: hol vár rám az Úr, ahol rendszeresen találkozóra hív engem? A válasz egyszerű: az én plébániámon! Ez a kegyelem és isteni jelenlét biztos pontja. És ez érvényes minden korosztályra: a kisgyermek, a kamasz, a felnőtt, a házas vagy családos, egyedülálló, idős vagy beteg. Minden életállapot és hivatás itt találjon otthonra, itt találja meg az igazságot, az Üdvözítő megtestesült misztériumát és ez kell életre váljon mindnyájunkban” (1964. március 8-án elhangzott beszédéből). „A plébánia a testvérek igazi családja, a hitnek iskolája, az imádkozók egybehangzó kórusa, az egyetlen kenyér asztala, a keresztény élet erényeinek és a szeretet edzőszobája, az egység első és igazi megtapasztalásának színtere” (1972. január 30-i beszédéből).

Micsoda reményteljes szavak. De mitől lesz ilyen családias plébániánk? Attól, hogy kölcsönhatásba hozzuk a család és plébánia valóságát. A házasság adja az életet, növeli fel az életet, a család ölén tanulja meg az ember, mit jelent az elfogadás, a kibontakozás, a növekedés, az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség. Ezen értékek nélkül, nem tud létezni a plébánia, az Egyház, se a társadalom. Aki a házasságot mellőzi, idejemúltnak tekinti, az a nemzet és a jövő ellen szól, a társadalmat lazítja fel és teszi életképtelenné. A házasság szentségére épülő keresztény család képe segíthet plébániáink családiassá formálásában.

Mitől lesz családbaráttá plébániánk?

Egy-két gondolat, ami most nekem eszembe jutott és fontosnak tartok.

– A családias környezettől. Ahogy a családi életben is az első lépés a lakásunk széppé, otthonossá tétele, ugyanígy a plébánián is. Meg van az ideje a csukott ajtóknak is, de lehet üzenete a nyitott kapuknak is. Ha már messziről látszik, hogy szép az udvar, kellemes a környezet, az emberek többsége szívesen lép be. Több plébánia udvara családbarát. Padok vannak, szép zöld sövény, virágok. Adott esetben játszótér. Könnyű így megérteni, hogy bizony igaz lehet a mondás: a gyermekek hozzák el szüleiket, a felnőtteket a templomba, az Egyházba. És maga az épület, az iroda is lehet barátságos elrendezésű, családias. Természetes fény, elegendő ülőhely.  Falon a képek: csak a múltból üzennek (szentek, itt szolgált lelkipásztorok) vagy e mellett más is? Esetleg egy mindenkit megszólító ige, természeti táj, virágok, arcok…

– Otthon lenni otthon. Egy családi ház sokszor az apa nevére van íratva. Hivatalosan az övé. Mégsem mondhatja, hogy a család többi része itt csak vendég. Valójában akkor működik jól a család lelki egészsége, ha benne mindenki igazán otthon van. Ugyanígy a plébánián. Többször érdemes tudatosítani, hogy a plébánia ugyan a lelkipásztor lakását is magába foglalja, és valóban meg kell lennie a saját személyes életterének, ahol teljesen otthonosan érzi magát. De a plébánia mindenki másé is, közös otthonunk. Jó, ha vannak kialakítva kis sarkok, szoba vagy terem, ahol minden korosztály otthonosan mozog, azonosul a hellyel és felelősséget is érez iránta. Nemcsak bejáró vendég, aki fogyaszt, fizet és hazamegy. Hanem családtag, aki ha kell épít, együtt dolgozik velünk, takarít vagy éppen havat seper. Hozzáadja a maga részét, tudását, karizmáját. Jelszó: együtt, közösen.

Olvasás folytatása

Népszerű