fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

A jókívánságok 6 másféle módja

Ne csak mindig „Boldog új évet, jó egészséget” mondjunk!

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Minden évben ugyanúgy kínlódunk ihletért, hogy eredeti mondanivalót agyaljunk ki újévi jókívánságaink céljaira. Most adunk néhány tanácsot, hogy ne essünk mindig az olyan konvencionális formák csapdájába, mint a „Boldog új évet” és a „Minden jót kívánok”.

Az év vége egybecseng azzal a kötelezettséggel, hogy muszáj jó kívánságokat küldözgetnünk? Vagy alkalom arra, hogy figyelemmel forduljunk azok felé, akik messze kerültek tőlünk, és elmélyítsük a kapcsolatot azokkal, akik drágák nekünk? A Pápa maga is az új év alkalmából rengeteg nyelven nyilvánítja ki jókívánságait, hogy mindenkit elérhessen. Egy telefonhívás, vagy egy egyszerű levelezőlap pár szívből jövő szóval megédesítheti a magányt, még akkor is, ha ez nem helyettesít egy látogatást. Lehetséges, hogy ez a kis megemlékezés egyike lehet az év folyamán kapott gyér figyelmességeknek.

„Számomra – vallja Cyril – ez egy módja annak, hogy jelen legyek agyonzsúfolt életünkben. Ezt igazán meg lehet tenni egyszer egy évben, nem?” Stéphane ez évben rájött, hogy nem korlátozhatja jó kívánságait barátai zárt körére, és úgy döntött, hogy „legjobb ellenségének” is elküldi őket. Julie úgy határozott, hogy ír a férjének, a szüleinek és a gyermekeinek is: „Olyan kevés időt szakítunk arra, hogy elmondjuk nekik, hogy szeretjük őket, néha pedig megnehezíti ezt a közelség ténye”. Ezért hát ebben az évben miért ne szakítanánk időt arra, hogy meggondoljuk, kinek szeretnénk elsősorban jókívánságainkat továbbítani? És főleg azt, hogy ezt más formában tegyük, ne mondjunk egy szokványos „Boldog új évet, jó egészséget”.

1. Mondjunk jót a másikról (Ez nagyon jót tesz!)

Kapcsolatainkat a többiekkel többnyire „a veszekedések, a bírálatok, az ítéletek, az elítélés uralja, sokkal inkább, mint az áldás, a szív megnyitása” – magyarázza Yves Boulvin pszichológus. Újra megtalálni fogadalmaink mély értelmét abban állna, hogy jót mondunk a másikról (benedicere latinul szó szerint annyit jelent, mint „jót mondani”). Ez annyit tesz, hogy belépünk a szeretet gondolkodásmódjába, amely a jót veszi észre, a szép dolgokat, mindennek a jó oldalát és ezért hálát is ad. Idézzünk fel egy jótulajdonságot vagy mutassuk ki hálánkat egy váratlan reagálásért: „Az áldásos szavak jót tesznek a léleknek” – állítja Anselm Grün bencés szerzetes.

2. Kölcsönösen áldjuk meg egymást

Erzsébet megáldja Szűz Máriát, amikor az meglátogatja őt, és meglátja benne az asszonynak a misztériumát, a gyermekét, akit hord. Ez a kifejezés nincs fenntartva a szellemi elit számára, mivel Isten közülünk mindenkit megáldott. Ha Isten mindegyikünket teljesen ingyenesen szeret, akkor mi is megáldhatjuk egymást. Ezáltal az áldás forrásaivá válhatunk, ugyanúgy, mint ahogyan mások a mi számunkra. A keresztény hagyományban az áldást mindig szavak kísérik. Szavainkkal kifejezzünk a megáldott személynek, hogy Isten mit nyújthat neki, hogyan látja őt és hogy mit jelent Neki. A megáldás több, mint egy közbenjáró ima, mivel biztonsággal közli: „Isten szeret téged, értékes vagy számára”.

3. Használjunk személyes szavakat

„Amikor telefonálok vagy írok jókívánságokat, meséli Perrine, igyekszem emlékezni arra, hogy mi a levelem címzettjének legfőbb kívánsága.” A személyes szavak használata jobban megérinti a levél címzettjét, mint bármely kész fordulat. Feltéve persze, hogy ezeket a szavakat óvatosan választjuk meg, hiszen a szó személyes kapcsolatot teremt a másikkal.

Az a mód, ahogyan megfogalmazzuk a mondanivalót, ugyanolyan lényeges, mint a tartalom. Nem kell hosszan írni, hanem pontosan megközelíteni azt, amit a másik vár tőlünk, anélkül, hogy valaha is megtudnánk, hogy elértük-e célunkat. Ez egy módja a lemondás megtanulásának, a viszonzásmentes cselekvésnek. Mi esik jól a másiknak? Mi a vágya? A jókívánságaink, az udvariassági formákon túl, ebben az esetben olyan rokonszenvet fejezhetnek ki, ami megérintheti a másikat. Néha érkezik válasz, ami igazolhatja szavaink helyességét, mint „az egyik barátom esetében, aki egy rövid kis választ küldött, amit nem is vártam” – mondja Sophie. – „Amit mondasz, örömmel tölt el és megvilágít olyan dolgokat, amiket éreztem, de nem tudtam megfogalmazni.” Sajnos a legjobb indulattal megfogalmazott gondolatok is ellaposodhatnak, vagy hiányozhat belőlük a tapintat. Hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, „imádkozom előbb az Oltáriszentség előtt – vallja Sophie – és arra kérem a Szentlelket, hogy adjon ihletet, amikor az egyes személyekre gondolok”.

4. Fogadjuk el, hogy kimondjuk érzelmeinket

Az őszinte jókívánságok megkívánják, hogy vegyük a bátorságot kimondani mély érzelmeinket, ez egy módja, hogy valóságosan mutassuk meg magunkat, hagyjuk magunkat szeretni. Ezek az érzések különböző regisztereken mutatkozhatnak meg: a barátságén, a kegyelmi pillanatokért érzett háláén, a megpróbáltatásokat átélőkkel szemben érzett rokonszenvén, egy meglazult kötelék újrafelvételén vagy a bocsánatkérésén, amely minden esetben a szeretet kifejezése és megélése. Elősegítik az autentikus találkozást. Anne-Charlotte, a barátaitól távol élő családanya számára „ez egy mód arra, hogy megosszuk mindazt, amit mi élünk meg, ugyanakkor elismerjük a másik félnek az ő helyzetét, tiszteletben tartva az ő életét”.

5. Igazságban kívánjunk jót

A jókívánságokat megfogalmazása nem jelenti azt, hogy el akarjuk hitetni, hogy a következő évben nem lehet részünk szenvedésekben, nehézségekben. Csak azt kívánhatjuk, hogy bizalommal fogadjunk el mindent, ami jön, és higgyünk abban, hogy az Úr vár minket, hogy mindezt vele éljük meg. „Nekünk, keresztényeknek, talán ez egy alkalom, hogy új születésként tekintsünk erre az új évre, mint egy kis gyermek, aki mindent vár” – mondja Anne-Charlotte.

Békességgel fejezzük ki jókívánságainkat, ne diadalénekkel – ezt a tanácsot adta XVI. Benedek pápa 2006. október 19-én a Veronában tett pápai látogatásán elmondott beszédében. „Éltessen minket annak tudata, hogy egyedül Krisztus képes kielégíteni minden emberi szív legmélyebb vágyait, és választ adni a legzavarbaejtőbb kérdésekre a fájdalommal, igazságtalansággal, gonoszsággal, a halállal és a túlvilági élettel kapcsolatban.”

6. Tegyünk tanúságot Isten jelenlétéről

Hogy visszatérjünk a hagyományok kezdetéig, még régebbre kell visszatekintenünk, mint a régi római időkre, amikor madarakat reptettek fel magasba a Capitoliumról, hogy azok elvigyék jókívánságaikat a Birodalom túlsó végébe. Minden évben, január elsején, a miseliturgia végén szerepel Isten Áronra adott áldása, ez a szöveg több mint háromezer éves. „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6, 24-26). Az eredeti szövegben Isten nevének háromszoros megidézése biztosítja Izraelt a Szövetség Istenének jelenlétéről, aki minden áldás forrása.

Amikor személyesen megáldunk valakit, szavainknak ki kellene fejezniük Isten irántunk tanúsított anyai gyengédségét, amely érvényben marad az idők végezetéig.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Lelkiség

Amikor az imáinkra a válasz: „nem”

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Unsplash

Pat McCloskey ferencesrendi szerzetesnek a következő kérdést tették fel a franciscanmedia.org oldalon:

„Jézus azt mondta az apostoloknak: “Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14, 13-14). Hogyan hihetjük ezt el, ha egy imánkra nemleges választ kapunk? Ha Isten akaratát mindenben el kell fogadnunk, akkor miért tenné Jézus ezt a kijelentést? Mit mondott az apostoloknak – és mit mond nekünk?”

A szerzetes atya így válaszolt:

Ha a 14. verset szó szerint vesszük, akkor gondoljuk el, vajon mi történik akkor, ha ezer ember kéri Istent arra, engedje meg, hogy ők nyerjék meg, méghozzá ugyanazon a napon, a Powerball-lottó főnyereményét? Közülük legalább 999 csalódni fog – de az is lehet, hogy mind az 1000!

Persze, ön erre mondhatja azt, hogy az ön imái nem olyan dolgokról szólnak, amelyek közvetlen haszonnal járnak az ön számára. Lehet például, hogy ön azért imádkozik, hogy valaki más kevesebbet szenvedjen, vagy a szenvedése megszűnjön.

De ha így van, imáinknak akkor is ugyanabban a szellemben kell történniük, mint Jézus imájának a Getszemáni-kertben: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26, 39). A “nem” is egy válasz – még akkor is, ha nem ezt a választ akartuk.

Nem azért imádkozunk, mert Isten nyilvántartását frissíteni kell. Nem azért, mert Isten esetleg elfelejtette, ki nagyon beteg, ki kapott nagyon rossz hírt az orvosától a múlt héten, kinek égett le a háza, vagy kinek az otthonát mosta el az árvíz. A mi imáink nem képeznek Isten számára valamiféle listát a tennivalókról. Az ima megvallja, nyugtázza, hogy kik vagyunk Isten előtt és más emberekhez viszonyítva. Az imádkozás őszintének tart meg bennünket.

Tehát akkor rossz dolog, ha valami konkrét dologért imádkozunk? Nem! Köszönetet mondunk Istennek, amikor az életünk jól alakul, és megemlítjük a konkrét szükségleteket, amikor azok felmerülnek.

Problémát jelent azonban, ha úgy cselekszünk, mintha imáink állandóan Isten becsületét tennék kockára. Isten jobban tenné, ha úgy segítene, ahogyan mi a legjobbnak gondoljuk – mert különben…!

Imáink nem adnak Istennek új információkat, és nem késztetik Őt arra, hogy a mi érdekeinket egy másik ember vagy egy másik csoport elé helyezze. Imáink Isten szerető gondviselésébe helyezik szükségleteinket, és arra emlékeztetnek minket, hogy a világ valójában nem ámokfutó – ámbár néha úgy tűnik.

Imáink arra is motiválnak minket, hogy megtegyünk minden olyan lépést, amely segíthet. Például imádságom nem fogja elpusztítani a barátom testében túlságosan gyorsan szaporodó fehérvérsejteket, de engem ösztönözhet arra, hogy Isten szeretetének és együttérzésének nagylelkűbb, élőbb jele legyek.

Minden olyan ima, amely megpróbálja Istent védekező pozícióba hozni, mélyen hibás. Jézus azért imádkozott, hogy a szenvedés kelyhe múljék el tőle, de ez nem történt meg. Jézus nem megkeseredett emberként halt meg a kereszten, noha több oka volt panaszkodni az élet igazságtalanságai miatt, mint bárki másnak.

Az ima magába vonz bennünket, hogy osztozzunk az isteni kegyelmi életben. Az számít leginkább, az jelenti a legtöbbet, hogy mit csinálunk akkor, miután befejeztük az imádkozást. Az őszinte ima mindig megváltoztat minket.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: franciscanmedia.org

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Odafent nem a Photoshoppolt képet nézik!

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Ha valaki, hát Isten biztosan mindig tiszta szándékkal közeledik hozzánk, vagyis a javunkat akarja! Mindig! Mindennel! Ezért puszta illedelmességből is van okunk hálát adni. A hálaadás mindig, minden körülmény között megilleti Istent, hiszen ha a javunkat akarja, akkor meg is kell a jó szándékát köszönjük! Igen, a rossz dolgokkal, a megalázó dolgokkal, a kudarcokkal, sőt a kísértésekkel, az anyagi nehézségekkel, a betegséggel és a magánnyal is az a célja, hogy magához vonzzon. Isten tanít, olyan tanárunk Ő az életünk során, aki nem hagy ott, ha nem fogjuk fel elsőre a tananyagot, mindig újabb és újabb módszertanhoz folyamodik. Vágyik rá, hogy megértsük Őt, de nem erőszakos, cserébe rendkívül kreatív. És Ő nem vár jótett helyébe jót, legalábbis nem vár el, pedig mennyire ki tudjuk vetíteni még Rá is saját számító, elvárásokkal teli, önző indíttatásainkat.

Isten úgy ad, hogy az ajándékai, bár sokszor nem egyeznek az elképzeléseinkkel, mégis a legjobbak, a legminőségibb, a leginkább ránkszabottak, a legegyedibbek, még akkor is, ha mi tehernek érezzük az áldását. A várandós nőkre áldott állapotosként, vagy terhesként is lehet tekinteni, ugye ez nézőpont kérdése. Az Isten szemében áldott állapot minden esetben, Ő mindig céllal ad életet. Tehernek csak ember nézheti a gyermeket, ha emberi véleményekre ad: nincs elég hely, pénz, túl korán, túl későn, túl gyorsan a testvér után, az anya testét kimeríti, a társadalomnak megterhelő, így is elegen vagyunk… stb. Számtalan emberi kifogás és a mások véleménye már-már el is hiteti, hogy a várandósság teher!

Saját keresztjeink örömmel vagy keserűséggel töltik ki a mindennapjainkat? Különösen az új élethelyzetekben, mint friss házas, friss munkavállaló, friss szülő, friss pap vagy szerzetes felsejlenek a mi kis hátsó gondolataink, nem tiszta szándékaink is. Elvárom mások csodálatát? Kifelé mást mutatok, mint ami a valóság? Ki vagyok? Szülő, szakember, házastárs, pap, szerzetes? Ha az identitásom már nem titulusokból áll, nem a munkám sikeressége, mások elismerése, dicsérete révén vagyok értékes, hanem Isten véleménye a mérvadó, akkor az én szándékom is kezd hasonlítani Istenéhez. Márpedig tiszta szándék nélkül az imánk sem igazi, nem igaziak a kapcsolataink, színészkedni nem művészet az élet színpadán, hanem öncsonkítás. Nem vállalni a valódi arcomat mások tetszését keresve tömegemberré tesz. A divatjaink, az elvárt viselkedéstől az elvárt öltözködésig ellopják a valódi arcunkat, azt hisszük, a Facebook profilra kapott lájkok száma határozza meg a népszerűséget!? De odafent nem a Photoshoppolt képet nézik! Az Úr a szívet vizsgálja, és ott bizony a tiszta szándékunk lesz a mérvadó. Mi vajon, akik kereszténynek mondjuk magunkat, mindig követjük Krisztust, aki a legtisztább életet élte elénk? Aki testi, lelki értelemben áttetsző volt, és kristálytisztasága magához vonzott minden embert, aki hajlandó volt elengedni a régi gondolkodást, ahol az emberek véleménye számít, és mert belevágni az új életbe Vele!?

Megtérni, vagyis megújulni gondolkodásunkban és végre Isten tetszését keresni hihetetlen kiváltság. Mi a legtökéletesebb Mestertől ingyen tanulhatunk a legnívósabb iskolában: a szentek közösségében.

Istennek elkülönített, vagyis szent. Ez a valódi identitása mindannyiunknak, kudarcainkban is, szégyeneinkben is, az élet terhe alatt görnyedve is! Ezt az identitást akarja előcsalni földi életünk során Isten minden eszközzel. Adjunk hálát Neki mindig, mindenért, mert megilleti a dicséret a legprecízebb művészt, aki a szentséget munkálja ki a lelkünkben. Adjon Isten felismerést nekünk az Ő tiszta szándékára, és tisztítsa meg a mi szándékunkat is, hogy a munkánk, imádságunk, szolgálataink és kapcsolataink egyre inkább igazivá váljanak!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Aki bemutatta Szent Pált az apostoloknak: Szent Barnabás

Közzétéve

Szerző:

Szent Pál és Szent Barnabás - Fotó: Wikipedia

A június 11-én ünnepelt Szent Barnabás jóindulata és bátorsága nélkül talán soha nem lett volna Szent Pálból apostol. A két férfi mégis összeveszett, sőt útjaik szét is váltak.

Barnabás, ez a Ciprusról származó zsidó ember, az apostolok korában létező legelső közösségekbe tartozó keresztény volt. Apostolnak nevezik, noha nem tartozik az úgynevezett “tizenkettek” közé. Ráadásul nem is Barnabásnak, hanem Józsefnek hívták, mígnem az apostolok másként nem határoztak, és el nem küldték őt, hogy vezesse az antiochiai egyházat. Olyan nagy tiszteletben tartották a “vigasztalás fiát” (ezt jelenti a neve héberül), hogy Jézus 72 hűséges tanítványából tétováztak közte és Mátyás között, hogy melyikükkel pótolják az Iskarióti Júdást, aki meghalt, miután elárulta Jézust.

Barnabás az Úr életének, halálának és feltámadásának a tanúja. Pünkösdkor a Szentlélek reá is rálehelt, mint ahogyan az egész jelenlévő gyülekezetre. Amint mindenki mást, őt is “a szíve mélyéig megérintette”, és azután már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Hűségének és elkötelezettségének jeleként, a jeruzsálemi ősegyház szabályaival összhangban eladta mindenét, mielőtt a kereszténység terjesztésére a tanítványokhoz csatlakozott volna, és az ebből származó pénzt az apostolok lábai elé helyezte, hogy osszák szét a nincstelenek között (ApCsel 4, 36-37).

Barnabás, a jóindulatú

Ekkor lépett színre Pál, Barnabás gyermekkori barátja, akit a “damaszkuszi úton” villámcsapásként ért Krisztus megjelenése, hiszen ő a keresztények egyik nagy üldözője volt. Damaszkusz után állítólag Arábiába ment. Azt mondják, vagy az evangelizálás iránti nagy vágy hajtotta, vagy az a vágy, hogy megtérését követően visszavonuljon. Barnabás Jeruzsálemben talált rá, és vette magának a bátorságot, hogy bemutassa ezt az egykori üldözőt az apostoloknak.

Szent Barnabás “jó ember, telve hittel, akit eltöltött a Szentlélek” – mondja a Szentírás. Kezeskedett barátja megtérésének őszinteségéért akkor, amikor még senki más nem bízott benne. Elmondta a tanítványoknak, „hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében”. (ApCsel 9, 27). Miután meggyőzte őket, és Szent Péter jóváhagyta a gondolatot, Barnabás bevonta Pált abba a küldetésbe, hogy a pogányoknak hirdessék az örömhírt. Ezt a küldetést kapta ő maga is az égből kapta Antiochiában, és így bátorította a barátja missziós hivatását.

Az elválás

Tizenkét év telt el Barnabás és Pál első ciprusi és kis-ázsiai útja, és egy olyan vita között, amely elég jelentős volt ahhoz, hogy Barnabás Pál nélkül térjen vissza Ciprusra, Pál pedig más helyeken folytassa missziós útjait, nem arrafelé látogatva, amerre a társa jár. Hogyan jutott el Pál és Barnabás idáig? A Szentírásból tudjuk, hogy első missziójuk sikerei után, amikor számos városban és országban prédikáltak és sok megtérést értek el, vissza akartak térni ezekre a helyekre, hogy megnézzék, hogyan alakult a helyzet. Ugyanakkor nem értettek egyet abban, hogy magukkal vigyék-e harmadik társukat, egy bizonyos Jánost, valószínűleg Márk evangéliumának későbbi szerzőjét: „Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is, de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfíliában is otthagyta őket, nem ment velük dolgozni. Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól.” (ApCsel 15, 37-39)

Barnabás kész volt arra, hogy vállalja a komoly kockázatot egy olyan emberért, akiben a priori nem nagyon lehetett megbízni. De hiszen ezt tette Pálért is, minden hiányossága ellenére! Vajon valami temperamentummal kapcsolatos kérdést kell ebben látnunk? Az egyik szelídebb és jóindulatúbb volt, a másik pedig tekintélyelvűbb és szigorúbb, aki, amint ez az Apostolok Cselekedeteiben kirajzolódik, egyre inkább eljövendő vezetőnek látszott? Az Apostolok Cselekedetei egyre ritkábban szól “Barnabásról és Pálról”, és egyre többször “Pálról és Barnabásról”. Pál egy másik tanítvánnyal, Szilással együtt Szíriába és Kilíkiába ment, Barnabás és Márk pedig Ciprus evangelizálására indultak. És ezt követően az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélése már csak Pálra és az ő missziós útjaira összpontosít, míg Barnabáséiról már egyáltalán nem szól.

Barnabás Cipruson, a szülőhazájában halt meg. Vértanúhalált szenvedett Szalamisz, a mai Famagusta közelében. Egyes változatok szerint felakasztották, míg másutt megkövezésről esik szó. Sírjában, melyet az 5. században Zénón bizánci császár alatt tártak fel, állítólag megtalálták Máté evangéliumának egy példányát.

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű