Lépj kapcsolatba velünk

Mi a kérdésed?

A katolikus hívők imádkoznak Szűz Máriához és a védőszentekhez? Hisznek abban, hogy…

Közzétéve

Forrás: Google Plus

Szerkesztőségünkbe egy kedves olvasónk a következő üzenetet küldte be:

Tisztelt Katolikus.ma!

Szeretném megkérdezni, hogy a katolikus hívők imádkoznak Szűz Máriához és a védőszentekhez? Hisznek abban, hogy ezeket az imákat meghallgatja Szűz Mária és a védőszentek és ők közbenjárnak a mennyben?

Köszönöm a választ.
Üdvözlettel: Viniczai Kornél


Kedves Kornél!

Köszönjük a kérdést.

A szavak mögött mindig emberek vannak, így az Ön soraiból is érezni, hogy valószínűleg egy másik Krisztus-hívő és követő keresztény felekezet tagja. Így ismeretlenül is áldást kívánunk az Ön gyülekezetének, melynek hitvallását tiszteletben tartjuk.

Igen, hiszek a mennyei karokban, hatalmasságban és erőkben. Igen, hiszek a a szentek közösségében és mennyei közbenjárásában. A “közbenjárás” fogalmát én úgy értem, nem azt jelenti, hogy a valamikor földön élt emberek, akik meghaltak és mennybe, Istenhez jutottak számunkra valamit “elintéznek”, mintha Istennek csúszópénzt adnának, hogy így könnyebben, jobban, figyelmesebben segíthessen minket, földieket, úgy, ahogy azt mi kértük, hogy meglegyen, amit akarunk. Mintha befolyást akarnánk Istenre gyakorolni, hogy soron kívül, mások hátratételével nekünk valami jót tegyen. A közbenjárás igei alapja részben a Lukács 16 fejezetében található (16, 19-31), ahol a földi életből már eltávozott lélek vagy Isten mennyei közelségében vagy a pokol lángjai között öntudatos állapotban a többi létezővel párbeszédben van, sőt aggódik a földön maradt és elő családtagjaiért, azok üdvözülését akarván. Ehhez másrészt ismerni kell a Jelenések könyvének örömhírét is, ahol a mennybe jutott, győztesek serege, az üdvözült lelkek az angyalokkal együtt imádással veszik körül a Bárányt. Ők imádkoznak a földiekért, hogy akinek füle van, hallja meg, hogy Isten a győztesnek enni ad az élet fájáról. Imádkoznak Isten előtt megtérésünkért.

A szentek, a boldogok, igei nyelvezetben szolgatársaink. Élő, érző lények és mennyei dicsőítő imájukkal segítenek minket földieket, hogy Istenhez forduljunk, vele élő kapcsolatban legyünk.

Csak Istent imádjuk, csak Nevének adunk dicsőséget. De ebben vannak mennyei és földi segítőink. És mi ezért nagyon hálásak is vagyunk a szenteknek. Azt is tudom és el is fogadom, hogy vannak olyan keresztény felekezetek, akik mindezt nem vallják, nem hiszik, nem érzik, nem tapasztalják. De ettől még mindnyájan ugyanannak az Atyának vagyunk szeretett gyermekei Krisztusban.

Ha a téma kapcsán egyéb kérdés merül fel, vagy az olvasónak más kérdése is lenne bátorítjuk annak megírását az office@katolikus.ma címre.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Mi a kérdésed?

Szentlélek vagy Szent Szellem?

Közzétéve

Szerző:

Szerkesztőségünkbe egy kedves olvasónk a címben jelzett kérdést küldte be. Íme a válasz:

Gyakorta hallani, főleg újabb keletű protestáns közösségek (pünkösdisták, neo-pünkösdisták, evangelikálok stb.) nyelvhasználatában a »Szent Szellem« kifejezést a hagyományos (a római katolicizmus, a keleti orthodoxia, és a lutheranizmus, valamint a kálvinizmus, tehát a történelmi protestantizmus által is használt) »Szentlélek« (vagy »Szent Lélek«) helyett a harmadik isteni Személy megjelölésére.

A szóhasználatnak három megokolása van ezen újabb keletű keresztény jellegű közösségek esetén:

1.) Szerintük a szentírási könyvek egyértelműen és következetesen különböző dolgokra utalnak két hasonló kifejezéssel, vagyis különbség van a »lélek« és »szellem« szóval jelölt valóságok között. Az előbbi egyfajta állati, érzékelő rész, úm. „pára”, míg az utóbbi mindig valami tisztán szellemit, az Istenhez hasonlatosat jelöl az emberben, ami nem pusztul el. „Istenre is kizárólag a »szellem« szót használja a Szent Biblia!” – állítják közülük sokan.

2.) Szerintük az emberi természet ennek megfelelően hármas tagozódású (trichotómia) a Szentírás alapján, és nem kettős (dichotómia), amint ez utóbbit állítják a már említett, hagyományos (történelmi) hitfelekezetek.

3.) Szerintük magyar nyelvben az előbb tételezett bibliai megkülönböztetés egy az egyben megfeleltethető a »lélek« és »szellem« szónak.

 

Lássuk ezeket pontról pontra!

 

1.) A szentírási könyvek különböző korok különböző emberi szerzői által adattak. Azok sugalmazása közben az Isten nem erőszakolta meg, nem roncsolta le az adott emberi szerző sajátos nyelvkészletét, képzelőerejét, és emberi tudását, ahogy az Ige megtestesülése során is Szűz Mária sajátos emberi természetéből vette föl a maga emberi természetét, nem a „semmiből” teremtette a Szentlélek Jézus Krisztus emberségét. Így a sugalmazás azt sem változtatta meg, hogy egy-egy szóalakot milyen értelemben használt az adott emberi szerző, ami sok esetben mást jelöl egy másik próféta írásában.

A bibliai héberben a »שפנ« [ejtsd: „nefes”] („lélek”) és a »חור« [ejtsd: „ruách”] („szellem”) nem szükségszerűen jelöl különböző természetű valóságokat. Maga a héber nyelvű ószövetségi Szentírás görög nyelvű Hetvenes fordítása sem adja ezeket vissza szükségszerűen ugyanúgy. Azaz a »שפנ«-t nem mindig fordítja »ψυχή«-nek [ejtsd: „pszükhé”], és »חור«-t sem mindig hozza »πνεῦμα«-ként [ejtsd: „pneumá”].

 Magára a Szentlélekre a Szentírás egyaránt használja mindkettő héber és görög kifejezést is! Azaz a kétféle szót szinonimaként alkalmazza. Lássunk csak egyetlen példát!

 „Isten lélek [pneumá].” (Jn IV: 24.)

 „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet [nefes, pszükhé], hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.” (Iz XLII: 1.)

Világos tehát, hogy az Istenre, vagy az Isten Lelkére a Szentírás egyaránt használja mindkét szóalakot, így nem igaz, hogy szükségszerűen más és más valóságot jelöl a két szó.

 

2.) Sehol sem állítja a Szentírás kifejezetten, hogy az emberi természet hármas tagozódású, s az ember halálával a teste mellett a „lelke” is elpusztul, kizárólag a „szelleme” marad meg. Ez utóbbi képes az Istent dicsérni, míg az utóbbi az, ami ért, érez és akar. Lássuk, igazolható-e mindez a Szentírás alapján?

Az ember „lelke” dicséri az Istent:

„Áldjad, lelkem [nefes, pszükhé], az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét!” (Zsolt CII [CIII]: 1.)

„Ahogy a szarvasünő a forrás vizére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem [nefes, pszükhé] utánad, Uram. // Lelkem [nefes, pszükhé] szomjazik az Isten után, az élő Isten után. Mikor mehetek már, hogy lássam Isten arcát?” (Zsolt XLI [XLII]: 2–3.)

Az ember „szelleme” érez:

„Azért vigasztalódtunk meg. S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét [pneumá] mindnyájan földerítettétek.” (II Kor VII: 13.)

A halottaknak van „lelke”, ami el nem pusztul a testük elporladásával:

„Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét [pszükhé] láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg.” (Jel VI: 9.)

Az állatoknak is van „szelleme”?

„És ki tudja, vajon az emberek fiainak lelke [ruách, pneumá] fölfelé száll-e, és vajon az állatok lelke [ruách, pneumá] lefelé, a földbe száll-e?” (Préd III: 21.)

Világos tehát, hogy az emberek esetében sem tesz egyértelmű tartalmi különbséget a két szóalak között a Szentírás. Ráadásul a trichotómiát, vagyis azt a tant, miszerint az ember három nem-teljes állagból (úm. szellemből, lélekből és testből) áll a VIII. Egyetemes Zsinat (IV. Konstantinápolyi Zsinat, 869–870.) mint tévtant tévedhetetlenül elítélte, azaz dogmaként kihirdette a dichotómiát. Ez a döntvény kötelezi a katolikust, hogy elvesse az emberi természet hármasságának fentebb vázolt tanát.

 

3.) A ma ismert legkorábbi szentírás-fordításunk, a XV. századi ún. „Huszita Biblia” vagy „Premontrei Biblia” a Szentlélekre a »zenth zelleth« („Szent Szellet”) kifejezést alkalmazza, ami bár szintén a »szél« szóval áll etimológiai kapcsolatban, mégsem azonos a »szellem«-mel! Mindenesetre ezen kívül a későbbi, akár római katolikus (elsődlegesen a Káldi), akár protestáns (elsődlegesen a Károli) fordítások szinte egyhangúlag »lélek«-re magyarítják úgy a »pneumá« (ruách) mint a »pszükhé« (nefes) szavakat. Tették ezt azért is, mert a »szellem« a magyar nyelvben elsődlegesen nem pozitív csengésű, és sokszor inkább személytelen, mint személyes valót jelöl.

 

Mégis miért használják ezen tények ellenére a magyar nyelvtől is idegen »Szent Szellem« kifejezést az újdonsült keresztény közösségek? Két okból: egyrészt vallják a nem-biblikus és így téves trichotómiát, másrészt a sajátos, a történelmi egyházaktól elkülönülő, nyelvhasználatukkal („újbeszél”) kifejezik különállásukat, és mintegy közvetett módon ezzel is arra utalnak, hogy álláspontjuk szerint a hagyományos keresztény hitvallások (római katolikus, keleti orthodox, lutheránus, kálvinista) követőinek dichotómikus emberképe hamis.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Mi a kérdésed?

Próféciák, modern próféták. Higgyünk-e nekik?

Közzétéve

Szerző:

Forrás: Knowledge Share

Elég sok katolikus hívő is nézi, követi. Hogyan kell ehhez viszonyulnunk? Mi az egyház álláspontja? Mi a helyes magatartás? Szerkesztőségünkbe egy kedves olvasónk a címben jelzett kérdést küldte be. Íme a válasz:

Ezek a kérdések sokkal izgalmasabbak és összetettebbek, mint gondolnánk. Aki bent találja magát ezekben a kérdéskörökben egyszerűen képtelen szabadulni, megfelelő választ, kiutat találni. Talán azzal a jehovista jelenséggel tudnám párhuzamba tenni, amikor jönnek és becsengetnek. Aki eleve (és illően) nem tudja elutasítani őket, azt előbb utóbb bekebelezik. Teljesen értelmetlen bárminemű argumentáció – hisz nem is erre megy ki a játék. Némileg profánabb megnyilvánulásai ezeknek a jelenségeknek a házi (kiskereskedelmi) termékbemutatók. Nem egyszer hallottam az emberek csodálkozását: nem is értem, miért vettem meg – ügyesen rám tukmálták, amire nem is volt szükségem. Ez kérem tudomány, amit betanított emberek űznek naiv keresztényekkel. S bizony valamennyien naivitás áldozataivá vállunk, ha hagyjuk magunkat „beetetni“, ha elkezdünk gondolkodni, vitatkozni érvelni a hallottak, látottak alapján. Már amikor rákattintunk egy ilyen célzatú videóra, eleve vesztésre állunk.

 

Régente az egyház cenzúrákkal sietett a hívek segítségére – persze ezt is rosszindulatúan manapság félremagyarázzák. Állítólag az évszázadok folyamán közel 10.000 kötet került ilyen elutasító sorra. Mi lett volna, ha azt a sok (döntő többségégben) zagyvaságot mind „bevették“ volna az emberekkel.

Forrás: YouTube

Mentségemre szolgáljon, nem egy rendtársamat is érte evégett kisebb-nagyobb meghurcoltatás. Nem egy olyan tanulmányról tudunk, ami 50 éve még tiltott irodalom volt, ma pedig már kötelező olvasmány az egyes szakvizsgákhoz. Magam is büszkélkedhetem két olyan kiadványommal, amit utólag gyorsan bevontak a könyvesboltokból, mondván… 10 évbe telt, hogy kezdtek a kollégák érdeklődni, mit is akartam mondani?

A magyar Wikipédia szerint: Az Index librorum prohibitorum (latin, jelentése: tiltott könyvek jegyzéke) azon könyvek listája volt, amelyeknek olvasásához a római katolikus egyház nem adta hozzájárulását és hívei számára kifejezetten tiltott. A lista összeállításának az volt a célja, hogy megakadályozzák a teológiailag helytelen, a katolikus hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tanok terjedését. Érdemes beleolvasni a rövid tanulmányba. A legutolsó, 32. jegyzék 1948-ból való.

Az Index librorum prohibitorum hivatalosan a Hittani Kongregáció 1966. június 14-i közleményével szűnt meg, eltörlésével azonban a római katolikus egyház nem tekinti megszűntnek a könyvek és a tömegtájékoztató eszközök iránti felelősségét. 1966-ban a második vatikáni zsinat az Inter mirifica kezdetű dekrétumában szólt a kérdéskörrel kapcsolatos problémákról.

Ezért most nem is ezen a fonalon szeretném kifejezni azon állításomat, mi szerint eleve vesztésre állunk, amint szobaállunk gyanús alakokkal, sajtó vagy világhálót terjedő virtuális média termékekkel. Szerintem az erdélyieknek kellene élvonalban járniuk az elővigyázatosság nagymestereiként. Joggal jelentem ezt ki, tudva, hogy Karcfalváról származik a 21. század egyik legismertebb hálózat-szakembere: Barabási Albert László magyar fizikus, hálózatkutató. A világhírű tudós az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem professzora volt 2007-ig. Majd Bostonban dolgozik a Northeastern Egyetemen és a Harvardon. 2007 óta a Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának (Center for Complex Network Research) vezetője. 2003 óta az Amerikai Fizikai Társaság, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia, 2007 óta pedig az Academia Europaea tagja. Hamarosan meg fog jelenni második magyar könyve, de aki még nem olvasta – meleg ajánlom az elsőt is: Behálózva – a hálózatok új tudománya (Magyar Könyvklub, 2003., ISBN 963547895X).

Forrás: Highlands Ministries

Szerintem a mai internetes hálózatok világában már értelmetlen tiltani, magyarázni, ellenérvelni bárminemű tanulmány, video, Facebook, Twitter és egyéb üzenetek kapcsán. Teljesen aproduktív mindennemű negatív ellenvetés, legyen az élet-halálra menő szópárbaj valamely keresztény blog oldalon, vagy szenvedélyes vitatkozás a szociális hálózatokon. Így is úgy is mi járunk rosszul. Miért? Na ehhez tényleg el kell olvasni, meg kell érteni Barabási zseniális találmányát. Ahogy egy bogár, ha fennakad egy pókhálón, s minél jobban kapálódzik, annál rosszabbul jár – úgy van ez velünk naiv internetes szörfözőkkel is. Nem vagyok annyira mai gyerek, hogy feltételezzem: olvasóim egy nap rájönnek, hogy a like-olások, a kommentek nevetséges abszurditások az emberi kommunikáció csupán vélt világában. Csak magukra vonják az ismeretlen ellenség figyelmét.

Meg kell tanulnunk, vissza kell szoktatnunk magunkat – a korábban születteket – újra emberi módon kommunikálni (szemtől-szembe), kerekasztal mellett beszélgetve. Ma van épp 30 éve annak, hogy a felvidéki Pozsonyban „valami“ elkezdődött – és VALAMI véget ért. Ma, a 30 évig titkosított rendőrségi archívumok leleplezésében derül csak ki igazán, mit tett velünk a látszólagos visszakapott vallásszabadság. Az elmúlt 30 évben fokozatosan megszűntek az addig titokban jól működő egyházi kisközösségek (bázisközösségek). Ma már szinte mindenki mobilon keresztül szervez, szerez „barátokat“, tartozik közösségekbe (szoc.hálókba). Akkor mindezek hiányában képesek voltuk egy akkora tömeget megmozdítani, aminek manapság 1%-ra sem vagyunk képesek a sok-sok ún. modern kommunikációs eszközök segítségével. De erről bővebben, talán majd egy későbbi cikkben.

Száz szónak is egy a vége – gyertek le gyorsan az internetről, amint gyanús területre tévedtetek, mert a nyakatokra hozzátok a Fenevadat. Barabási elmélete is igazolja, hogy 6 kattintással bárki elérhető. Szerintem akik minden fura videó és egyéb gyanús tartalmú üzeneten fennakadnak, már a 4. – 5. kattintásnál tartanak. S bizony – s talán elfogultan, de kimondom: már nem csak a török van a nyakunkban itt Európa szívében, de az az ismeretlen valaki is, aki hamarosan és rendszeresen be fog etetni bennünket mindenféle zagyvasággal, újraéledő tévtanokkal, szexuális identitászavarokkal, hamis próféciákkal.

Az egyház azt várja tőlünk, hogy próféták legyünk – de úgy, mint rég. Teljesen életveszélyesen emberközelien, izzadságszagúan, nem internetes oldalakon, web területeken kóválygókként. S talán ha nem is jehovista módon főterekre, de mindenképpen élő, reális emberek közé bátran kiállóak. Bárminemű multimediális eszköz csupán ezeket az emberi találkozásokat kellene, hogy segítsék. Bármi kérdésre, elbizonytalanodásra nem internet-közelből, hanem testközelből kellene választ keresni. Híveimet az utóbbi időben egyre inkább arra oktatom: sose tegyenek fel meghívókat internetre – sokkal hatásosabb, ha személyesen tőled hallja. Talán hihetetlennek hangzik, de %-ban is sokkal hatékonyabbak ezek a meghívások. Isten Országában nincs szignál, csak a Te hangod fogható, csak a Te arckifejezésed dekódolható. A Te vagy Isten „#“ hashtagja, vállalnod kell ezt a kettős keresztet: már nem csak keresztény, hanem még ember is – aki tud még emberi módon kommunikálni.

Segítsd te is a médiamissziót egy megosztással. Köszönjük!

Ha te is kérdeznél tőlünk, szeretettel várjuk kérdésedet az office @ katolikus.ma címre.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Mi a kérdésed?

Mi a különbség a szentmise és az úrvacsora között?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: christianity.com

Szerkesztőségünkbe egy kedves olvasónk a címben jelzett kérdést küldte be. Íme a válasz:

 

A római katolikus és a protestáns hitvallások a kérdésben a következőkben különböznek.

A római katolikus hit szerint a szentmiseáldozat Jézus Krisztus egyetlen keresztáldozatával egylényegű (azonos lényegű), hisz azonos a bemutató (Jézus Krisztus), az áldozat (Jézus Krisztus), csak a feláldozás módjában van különbség. Nem az Üdvözítő „újrafeláldozása” történik, hanem a térben és időben egyszer s mindenkorra érvényes engesztelő keresztáldozat jelenvalósítása, s ezáltal annak alkalmazása az egyes konkrét bűnök eltörlésére.

Ezért szintén vallja a római katolikus hit, hogy amennyiben 1.) érvényesen felszentelt áldozár (pap vagy püspök); 2.) azzal a szándékkal (intentio), hogy azt cselekedje, amit az Anyaszentegyház akar, hogy cselekedjen; 3.) a búzakenyér és a (pár csepp vízzel vegyített) szőlőbor felett; 4.) kimondja az alapítás igéit (»Ez az én testem« és »Ez az én véremnek kelyhe«), nem csupán az adott pillanatban megjelenül az ebben a cselekvésben leírható szentmiseáldozatban a véle egylényegű engesztelő keresztáldozat, hanem amíg a kenyér és a bor színe az ember számára érzékelhetően fönnáll, addig:

1.) azoknak minden egyes morzsája és borcseppje;

2.) többé már nem kenyér és bor igazán, valóságosan, és állagában;

3.) hanem Krisztusnak az emberi lelkével és istenségével egységben lévő teste és vére;

4.) mégha „érzéki csalódásunkban” járulékaiban kenyérnek és bornak is tapasztaljuk azokat.

Ebben áll az átlényegülés (transsubstantiatio) római katolikus tana.

 

A főbb protestáns úrvacsora-tanok az alábbiakban foglalhatók össze.

A lutheri-evangélikus tanítás szerint a szentmise nem egylényegű a keresztáldozattal, engesztelő jellege nincs, csak hálaadó. A kenyér és a bor állaga mellett a hívő számára az úrvacsora vétele pillanatában és annak pillanatára valóságosan megjelenik Krisztus testének és vérének az állaga. Ez az ún. párhuzamos-lényegűség (consubstantiatio) tana.

A kálvini-református tanítás szerint szintén nincs engesztelő jellege az úrvacsora-vételnek. Az úrvacsora vételének pillanatában és annak pillanatára Krisztus teste és vére igazán (vere), de csupán ereje szerint (virtualiter), de nem valóságosan (realiter) megjelenik, és véle egyesül a hívő.

 

Ha a téma kapcsán egyéb kérdés merül fel, bátorítjuk annak megírását az office@katolikus.ma címre.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű