Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

A kereszténység – „Feminizmus”, még mielőtt a fogalmat kitalálták volna?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Kétségkívül olyan korban élünk, amikor a nők helyzete igencsak előtérbe kerül. Annak ellenére, hogy a biológiai nemeket – a személyiség meghatározó jellemzőjét – szeretnék eltörölni, mégis tanulmányozzuk a nők helyzetét mindenféle aspektusból, a nehézségekkel együtt. A katolikus vallás óriási szerepet játszott a nők emancipálódásában, noha gyakran tekintik a nőkre nehezedő rabláncnak. Mennyiben nőies, sőt „feminista” a kereszténység?

Régine Pernaud történész 1980-ban megjelent művében – A nő a katedrálisok korában – rámutat arra, hogy a keresztény Európa létrejöttében a nők jelentős szerepet töltöttek be. Ez a könyv élesen támadta a kor marxista és egyházellenes tanait, és talán még a mi korunkéit is?

A nők és a megtérés

Tudjuk, hogy Szent Ágoston az édesanyja, Szent Mónika hatására lett keresztény. Az apja viszont közömbös volt felesége és fia Istenével szemben, pogány maradt egész életében. A Vallomások anekdotájának tűnik, mégis egy létező szociológiai tényt idéz a következő: Tobias Boestad fiatal kutató egy olyan Svédországban talált, 11. századi síremléket említ, melyet két testvér készített szüleik emlékére. A felirat szerint azonban csak édesanyjuk lelkét ajánlják Istennek. Tanulság: „az apa makacsul kitartott pogánysága mellett egészen haláláig, az anya megtért, sőt hitét gyermekeinek is átadta.”

Régine Pernoud azt is leírja, mennyire meglepő a Nyugat katolikus hitre való áttérésében a női szerepvállalás egyidejűsége. A 6. században megtér a Frank birodalom, amikor a híres Klotildnak sikerül meggyőznie férjét, Klodvig királyt, hogy keresztelkedjen meg; Észak-Itália a lombard király feleségének, Theodelindának hatására lesz keresztény; Angliában pedig Bertának köszönhető, hogy férje, Ethelbert, Kent királya megkeresztelkedik. Néhány évszázaddal később Olga kijevi hercegnővel jelenik meg a kereszténység Oroszország történelmében, a balti országok megtérése pedig a lengyelországi Hedvignek (Nagy Lajos király leányának) köszönhető.

Több mint véletlen egybeesés

Ahhoz, hogy megértsük mennyivel előrébb jártak fivéreiknél, apáiknál és férjeiknél a nők a térítés tekintetében, Tobias Boestad a skandináv mitológiára hivatkozik, amely a háborús leigázások vagy a termékenység ünneplésével sokkal kevésbé vonzó perspektívát jelentett a nők számára, mint a keresztény eszményképek.

Régine Pernaud a római jogra hivatkozva mutatja meg, hogy miben jelent igazi felszabadulást a nőknek a katolikus vallás. Hiszen az ókori római világban a nő nem volt jogalany: a patria potestas rendszere az apja alá rendelte, aki egyben a római társadalom összetartója. Rendelkezik gyermekei életéről vagy haláláról, megölheti lányát, ha az házasságtörést követ el vagy akár már születésekor: a gyerekgyilkosság, különösen a legkisebb lányoké, elfogadott szokás volt.

Így érthetjük meg, hogy a kereszténység berobbanása mennyire felkavarta ezt a törvényes és kulturális rendet, hiszen egyszerűen és radikálisan hirdette a férfiak és nők közötti egyenlőséget:

„Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

A szabadságnak csak egy időszaka volt?

A fiatal kutató szerint, ahogyan az egyház – mint többségében férfiak által irányított intézmény – építkezett, elvette a nőktől azt a kis dicsőséget, amit nagy nehezen kezdtek elérni. Egy kézmozdulattal elsöpörte azt a nők számára kedvező fejlődést, amely a keresztény középkort jellemezte, mint például a zárdák intézménye vagy a házasság, amely két egyenlő és szabad személy közt jön létre. A középkorban házasságra lépő nők sokkal szabadabbak és függetlenebbek voltak, mint az Ancien Régime-beli társaik; javaik tulajdonosai maradtak és teljes jogképességgel rendelkeztek. Mindez nem mondható el a 16. századról. Az ok? A római jog befolyásának visszatérése, főleg később majd Napóleonnál: ezek mind a szekularizáció nagy lépései, melyek a nők függetlenségének elvesztéséhez hozzájárultak.

Milyen „feminizmusról” beszélünk?

Azok a női személyiségek, akikről a történész beszél, leleményességükkel és természetességükkel tűntek ki: sohasem akarták utánozni a férfit, akire partnerként és nem vetélytársként tekintettek. Régine Pernaud óvatosan azon tűnődik,

„vajon nem fullad-e kudarcba a nők felszabadítását célzó jelenlegi törekvés, mert számára öngyilkossági kísérletnek tűnik, ha a nő megtagadja önmagát, mint nőt”.

Most, 40 évvel később nem mondhatjuk, hogy a történész tévedett volna: a jelenlegi feminizmus, amely elutasítja a nemek megkülönböztetését, elvesz a nőtől minden eredetiséget, és paradox módon végül a saját vesztébe rohan.

A feminizmus egyszerre modern és világi létező: ha ezzel a címkével látunk el egy olyan sokévszázados szellemi entitást, mint az Egyház, az nincs minden kockázat nélkül. Ha a feminizmus azért száll harcba, hogy a nők és a férfiak egyenlők legyenek, akkor igaz, hogy ezt a kereszténység is előmozdította, azonban az egyház fő ütközete a gonosz ellen folyik, és a legfőbb küldetése a lelkek megmentése. Az Egyház nőnemű, hiszen ő Krisztus jegyese, és a jelenlegi feminizmust nem támogathatja önmaga megtagadása nélkül.

Forrás: Aleteia

Fordította: Pannonhalmi Judit

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. sebestyén péter

    2020-06-06 at 21:11

    Teccik a végkicsengés. Közelít a valósághoz. remélem Magyarország nem írja alá az isztambuli gender-egyezményt.

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű