fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

A kereszténységnek életmóddá kell válnia – interjú Dr. Latorcai Csaba államtitkárral

Közzétéve

Hit és Szolgálat – a Katolikus.ma interjúsorozata olyan emberekkel, akik közösségeket képviselnek, felelős beosztásban cselekszenek a hit útján, Jézus tanítását követve. A Katolikus.ma szerkesztősége Kárpát-medence szinten várja e témába illő személyek ajánlását. Az ajánlásokat rövid indoklással fogadjuk a kapcsolat oldalon keresztül.


Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztérium közigazgatási államtitkára. Nős, öt gyerek édesapja, hívő katolikus. Életéről, hitéről, munkájáról, az egyházról és egyben a migrációról kérdeztük.

Valószínű vannak olyan olvasóink, akik nem tudják, ezért hadd kérdezzem meg: egész pontosan mi a közigazgatási államtitkár feladata?

A közigazgatási államtitkár a minisztérium adminisztratív ügyeit intézi. Ő az adminisztratív vezető. Egyrészt a funkcionális területek tartoznak hozzám: pénzügy, gazdálkodás, költségvetés, személyi ügyek, tehát a HR, jogalkotás, koordináció. Mindaz a feladat, amely a számos szakpolitikai feladat összefogását, és a kormányzati döntéshozatal egységes egészben történő megjelenését jelenti. Ez tartozik feladat-, és felelősségi körömbe.

Érzi a felelősségét? A súlyát?

Mindenképpen. Szerintem minden józanul gondolkodó ember érzi a saját munkája kapcsán a reá háruló felelősséget. Így vagyok ezzel magam is, közigazgatási államtitkárként. Nap, mint nap találkozom olyan esetekkel, ügyekkel, ahol ezt a felelősséget tudatosan is megélhetem.

Azt látom, hogy Ön rendelkezik egy jogász képzettséggel, bölcsész képzettséggel és teológia képzettséggel is. A teológia hogyan került ebbe a sorba?

A teológia volt az első, amit tanultam és utána következtek a többiek. Az egyháztörténelmet nagyon szeretem. Jött az egyháztörténelem a teológia után, majd pedig a levéltár szak a bölcsészeten belül, mert levéltár szakot is végeztem. A levéltárak működése kapcsán pedig megismertem a történelmi Magyarország szervezetének és intézményeinek működését. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem: olyan csodálatos a Magyar Állam története, működése, a magyar jog, hogy elvégzem a jogi egyetemet is.

Ezek után melyik terület áll a szívéhez legközelebb? Vagy egy egységet jelent ez Önnél?

Úgy vagyok ezzel, mint az ember a gyermekeivel. Nincsen olyan, hogy valamelyiket jobban szeretem a másiknál. Mindegyik más, és mindegyik épp olyan szerethető.

A hite hogyan segíti a mindennapi életben, a munkájában?

A hitem egyrészt ad egy világos erkölcsi iránymutatást, és ez nagyon-nagyon fontos, hogy a döntéseimben megfelelő iránytű vezessen. A hitem ad reményt is, hogy mindaz a munka, amit sokszor napról napra végzünk, egy keresztény kultúrájában és erkölcsében megerősödő Magyarországot szolgál. Ezt a munkát szerintem csak hittel lehet végezni.

És a kiégéstől is megvédi?

Határozottan, igen!

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a „Mátyás király és az Egyház” című kiállítás megnyitóján a Mátyás templomban – Fotó: tantrend.hu

Említette a döntéseinek az iránytűjét. Tud mondani esetleg egy olyan példát, ahol közrejátszik a hite?

A hitben az említett remény mellett, egyszerre van jelen az elfogadás, az engedelmesség és a bizalom. Amellett, hogy eligazodást ad a hétköznapi, hivatali munka útvesztőiben, egy-egy döntésben is meghatározó. A hit segít hozzá ahhoz, hogy feladataimat lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint végezzem. Nyilván a döntéseket objektív okok, körülmények is meghatározzák és adott esetben egy-egy döntés következménye fájdalmas is lehet, még akkor is, ha az ember az összes körülményt mérlegelte és legjobb tudása és lelkiismerete alapján járt el.

Például a személyzeti kérdések esetében, vagy amikor egyes ügyekben a döntéshozatal során különösen fontos a mérlegelés. Ahhoz, hogy kellő körültekintéssel, lelkiismeretességgel alapozzunk meg egy személyi döntést, rendkívül fontos és hasznos valamennyi körülmény figyelembe vétele. Mert egy adott döntés – különösen, ha az személyeket érint – akár egy egész család jövőjét is befolyásolhatja.

Mondhatjuk azt, hogy a szeretet jegyében?

Igen, bár ez nem mindig azt jelenti, hogy az adott munkavállaló, vagy munkatárs számára egyébként az adott szituációban ez pont kedvező volna.

Milyen szerepet játszik a munkájában az irgalom?

Egy vezető személyében, működésében, döntéseiben tudatosan, vagy nem tudatosan, de szükségképpen jelen kell legyen az irgalom.

A kereszténység megélésének egyik feltétele az is, hogy az ember életében jelen legyen az irgalom. Ha úgy tetszik a krisztusi irgalmasság.

Azt hiszem ez az, amire Nemes Ödön SJ atya mondta, hogy a zsigereinkben kell, hogy legyen.

Igen, így van.

A helyén érzi magát? Ez a kérdés egy fiatal lelkéből szól, aki keresi az útját, de látva, hogy Ön milyen utat járt be az évek során, azt hiszem ez most a legmagasabb pont. Nem így gondolja?

A közigazgatási államtitkári poszt a közigazgatáson belül a csúcs, amit el lehet érni. Ezen felül már a politikai munkakörök, feladatok következnek, tehát a politikai államtitkárok és a miniszter. A szakmai munkának a minisztériumban ez a csúcsa. Hatalmas megtiszteltetés, hogy 42 évesen Dr. Kásler Miklós professzor úr, miniszter úr felkérésére, miniszterelnök úr javaslatára, a köztársasági elnök úr kinevezett közigazgatási államtitkárnak. Ez a bizalom kötelez, és ez a kötelességérzet az, ami áthatja a munkámat.

Kötelesség vagy hivatástudat?

Nagyon jó a kérdés. Ezt a munkát csak hivatásként lehet űzni, mert ez nem egyszerűen munkakör, ez hivatás!

Látom, hogy házas és úgy tudom öt gyerek édesapja, tehát nagycsaládos. Az évek során mennyire volt nehéz összeegyeztetni a családi igényeket és a munkát?

Ezt nem csak tőlem kellene megkérdezni, hanem a feleségemtől és a gyerekeimtől is. Állandó kihívás és állandó lelkiismereti kérdés, hogy vajon elég időt töltök-e együtt a családommal. Ugyanakkor, a feladataimnak is maximálisan eleget kell tennem. Próbálok törekedni az egyensúly megteremtésére, amely nagy kihívás. Ezt átérezve szorgalmaztam magam is, hogy amikor a kormányzati igazgatásról szóló törvény hatályosult március elsejével, akkor itt, az Emberi Erőforrások Minisztériumában vezessünk be a kötetlen munkarendet elsőként a minisztériumok közül azért, hogy legyen lehetősége a kollégáknak jobban összehangolni a munkát és a családi életet. Az első visszajelzések pozitívak.

Tehát akkor az EMMI elindult egy családbarátabb munkakörnyezet irányába?

Igen, határozottan.

Ezekben a nehéz időkben, a család és a munka közötti egyensúlyozásban segítséget jelent-e a hite?

Feltétlenül. Hogyha a hit életmód, akkor annak az egész családot át kell hatnia. Ebből az is következik, hogyha a család valódi szeretetegységként tud funkcionálni, akkor az nagyon sok problémán át tudja segíteni az embert.

Ön milyen főnöknek tartja magát?

Ezt a kollégáimtól kell megkérdezni, de úgy hallom, az a hír járja rólam, hogy szigorú vagyok, ugyanakkor korrekt és emberi. A közhiedelemmel ellentétben a szigorúság és az emberség nem üti egymást.

Mondana néhány szót, mit jelent Önnek a hit mindennapi megélése? Ez azt is jelenti, hogy elmegy hetente a templomba?

Igen. Ez teljesen természetes, sőt, hogyha tudok, akkor gyakrabban is járok szentmisére. A szentségekhez járulás mind-mind eszköz annak érdekében, hogy kiteljesítsem az életemet. A keresztény ember célja, Isten országának elérése. A földi életünkben pedig a hit kegyelme által tükrözni cselekedeteinkben azt, hogy a Teremtő meghívottjaiként a kapott talentumaink gyarapításával embertársainkat, nemzetünket szolgáljuk. A hit mindenekelőtt ezt jelenti.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a „Mátyás király és az Egyház” című kiállítás megnyitóján a Mátyás templomban – Fotó: tantrend.hu

Tudatosul Önben, hogy az élet tulajdonképpen véges?

Igen. Sőt, ahogy haladok előre a korban, bár nem érzem magam öregnek, azért újra és újra elgondolkozom azon, hogy munkálkodásunk, illetve munkálkodásunk hatása is véges.

Volt már nagyon közel, vagy mi volt a legközelebbi pont a halálhoz? Volt ilyen?

Ilyen élményem nem volt.

Mit jelent az Ön számára az Eucharisztia?

Egyesülés Jézus Krisztussal.

És ezen kívül?

Ennél több nem is lehet.

Hogy látja: partnerek a magyar családpolitikában az egyházak? Milyen része van az egyházaknak a magyar demokrácia alakításában, erősítésében? Arra gondolok, amit Antal József mondott: „Erős ország, erős társadalom akkor lesz, hogyha visszaállítjuk az egyházaknak az eredeti helyzetét”.

Szerintem a legfontosabb dolog, hogy lássuk azt: az egyházak nem oktató szervek, nem szociális szervek, nem egészségügyi szervek. Az Egyház az embert a maga teljes egységében kívánja végig kísérni ezen a földi életen az üdvösséghez. Ez az egyházaknak a célja. Minden más az eszköz. Eszköz ebben a kisérésben az iskola, a szociális intézmény, az egészségügy. Hosszan lehetne még sorolni azokat az eszközöket, amelyekkel az egyházak a társadalom minél szélesebb körét elérhetik, és segítik ezen az úton, ami nyilvánvalóan együtt jár azzal is, hogy az embereknek az életét szebbé, jobbá, élhetőbbé is teszik. De ezek csak eszközök. A jelenlegi kormányzat ugyanazokat az értékeket képviseli és vallja, mint az egyházak. Ami a társadalmi értékeket illeti, mint a család, a nemzet, abban pedig természetes szövetségeseink az egyházak. A kormány társadalompolitikájának megvalósításában hatalmas segítséget nyújt az Egyház. A kormányzat pedig az egyházak számára, a küldetésük eszközeihez biztosít számos és lényeges támogatást, segítséget. Ennek a szoros együttműködésnek az eredményei szerintem már most érzékelhetők a társadalom mentális állapotában. Akkor, amikor a társadalom állapotáról beszélünk, akkor rendszerint a fogyasztást, a keresetek alakulását, vagy a GDP alakulását hozzuk fel példának, de a mentális állapotról viszonylag ritkán beszélünk. Márpedig a kormánynak kifejezett célja az ország mentális állapotának a javítása. Szerintem ez egy hatalmas kihívás és szép feladat. Minden kormányzati eszköz ezt a célt szolgálja.

És ebben partnerek az egyházak?

A leghatározottabban.

Hogyan kerülhető el az, hogy az egyház ne alárendeltje legyen, hanem partnere az államnak? Van ilyen veszély, lehetőség.

Az állam és az egyház egymásnak egyenrangú partnerei. Abban a pillanatban, hogyha az egyik a másik alá van rendelve, akkor az már egy torz kapcsolat és pontosan azok a célok nem valósulnak meg, amit akár az egyház, akár pedig az állam szeretne.

Örülne annak, ha a jövő évben Ferenc pápa eljönne az Eucharisztikus Világkongresszusra?

Ki ne örülne annak, ha a pápa ellátogat a hazájába? Én Szent II. János Pál pápának mindkét magyarországi látogatásán ott voltam. Jelentős élmények voltak az életemben. Kegyelmi pillanatok.

Méirt volt Önnek különleges Szent II. János Pál pápa látogatása? Milyen volt a hangulat?

Az első látogatása során, több helyszínen is jelen voltam, ami óriási élményekkel gazdagított. A Szentatya látogatása egy hatalmas támogatás volt ahhoz, hogy az egyházi életben is új korszak kezdődjön. Kinyílt a szabadság kapuja.  Ugyanakkor útkeresés időszakában voltunk, amihez hihetetlen sok segítséget és támogatást adott a Szentatyának a jelenléte.

Ettől miben különbözne a Szentatya 2020-as látogatása?

Azt mondhatnám, hogy 1991 óta ismét egy teljesen más korszak köszöntött ránk. Évek számában lehet, hogy nem is olyan sok idő telt el, de mentalitásban, hozzáállásban, a technológiai fejlődés terén – aminek az elmúlt években a szemtanúi és részesei voltunk –, teljesen megváltozott a gondolkodás. Nyugodtan merem mondani, hogy teljesen mások az emberek, a fiatalok, mint a 90-es évek elején. Ismét az útkeresés időszakát éljük, csak másként. Éppen ezért, talán ismét megérett a helyzet, hogy újólag biztatást kapjunk, hogy eligazodhassunk a mai világ kihívásai közepette, mi magyarok itthon és a Kárpát-medencében egyaránt. Igazodási pontot találjunk ahhoz, hogy a kihívásokat hogyan tudjuk a környezetünk üdvösségére fordítani a mindennapi munkánkon keresztül.  Ezekre a kérdésekre úgy látom, hogy az emberek részéről csak válasz kísérletek vannak, de egyértelmű válaszok még nincsenek. Ezért is lenne fontos a Szentatya látogatása.

Végezetül hadd kérdezzem meg: Ön hogy látja, keresztény emberként hogyan állhatunk hozzá a népvándorláshoz, migrációhoz?

A népvándorlás korunk egyik, ha nem a legnagyobb kihívása. Megoldást csak akkor találhatunk a problémára, ha arra törekszünk, hogy az azt kiváltó okokat szüntetjük meg. Tehát véget kell vetni a fegyveres konfliktusoknak, valamint a segítséget oda kell vinni, ahol a baj keletkezett és nem fordítva. Arra kell tehát törekedni, hogy közvetlenül hazájukban segítsünk a rászorulóknak és a nélkülözőknek. Nem az a megoldás, hogy ezeket az embereket a szülőföldjük elhagyására biztatjuk. Ráadásul olyan hamis illúziókban ringatva őket, hogy Európa korlátlanul tudja biztosítani számukra a jólétet. Ez kétségkívül a nehezebb út, de ha a kontinens valóban segítő kezet kíván nyújtani a rászorulóknak, akkor a saját érdekében is ezt az utat kell választania.

A helyben való segítségnyújtásban Magyarország élen jár. A Közel-Keleti térségben vállalt szerepünk az újjáépítésben, vagy az afrikai kontinensen, elismerést váltott ki partnereinkből. Nem úgy a média részéről, ahol – tisztelet a kivételnek – azzal kell szembesülnünk, hogy cselekedeteinket vagy félremagyarázzák, vagy – és ez a rosszabb – téves információk alapján elítélően és megbélyegzően nyilatkoznak Hazánkról.

Érzékelhető ugyanakkor az is, hogy napjainkban a menekült és a gazdasági bevándorló, mint fogalmak nagyon is tudatos összekeverése zajlik. Megfigyelhető továbbá, ahogyan a média sokszor a saját szája íze szerint idézi a probléma kapcsán magát Ferenc pápát is. Tegyük hozzá azonban azt is, hogy a Szentatya egy igazi médiaszemélyiség. Értem ezalatt azt, hogy nagyon sokat beszél a nyilvánosság előtt, ám mondatait sokszor az eredeti szövegkörnyezetből kiragadva interpretálják és ez számos esetben félreértésre ad okot. Amikor Ferenc pápának ebben a témában kifejtett tanításáról engem is megkérdeznek, akkor csak azt szoktam válaszolni, hogy klasszikusokat csak eredetiben. A Szentírást is, amikor görögül vagy héberül olvassuk, akkor sok esetben teljesen más, új értelmet kapunk, mint amit gondolnánk és ezek nem más és új értelmezések, hanem az eredeti. A téves, vagy éppen tudatos interpretálás azért is káros, mert elsikkad a valódi tanítás, és ebből sok félreértés következik. Ezt tartom az igazi problémának.

Visszatérve az eredeti kérdésre; Európában egyre többen ismerik fel azt, hogy amit Magyarország és a Magyar Kormány mond és cselekszik, a valódi szolidaritáson alapszik. Mert egyszerre segítünk a nélkülözőkön és igyekszünk megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy ne kényszerüljenek szülőföldjük elhagyására.

Az európai kontinens jövője tekintetében pedig elengedhetetlen a keresztény kultúra megőrzése és az ezen alapuló morális megújulás. A hit, a család, és a nemzeti közösségek megerősödése adhat új lendületet a kontinens újjászületéséhez. Meggyőződésem és ebben nagyon bízom, hogy a XXI. század – az évszázadokon át tartó ellenségeskedés és történelmi szembenállás után – a Közép-Európai népek együttműködésének, felemelkedésének és megerősödésének az évszázada lesz. Ebben nekünk, magyaroknak meghatározó szerepünk kell, hogy legyen a következő években, évtizedekben. Mindehhez állhatatosságra, kitartó erőre és türelemre van szükség, úgy, ahogy azt Pál apostol a korintusi hívektől is kérte: ”Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, viselkedjetek férfiasan! Minden dolgotokat szeretetben intézzétek”. A keresztény hit az optimisták hite. Tekintsünk optimistán a jövőbe.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

A rendszerváltás után 3 évvel születtem Erdélyben. Katolikus hitem adja életem alapját. Alapszakos bölcsész vagyok, mesteri diplomámat Nemzetközi tanulmányokból fogom megszerezni. Pilinszkytől hallottam Rilke gondolatát először: "Rettenetes, hogy a tényektől sohasem tudhatjuk meg a valóságot." Ez az idézet adja meg cikkeim hangvételének és szemléletének világát. Meggyőződésem, hogy a nemzet jövője az egészséges családokon, mint a társadalom alappillérén múlik a teljes Kárpát-medencében.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Interjú

A kereszt fényében – Szent István öröksége címmel nyílt kiállítás a Szent István-bazilikában

Közzétéve

Szerző:

Több mint ezeréves keresztény kulturális értékeinket mutatja be az a mindez ideig egyedülálló, impozáns össznemzeti kiállítás, amelyet a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Alapítványa és a Józsa Judit Művészeti Alapítvány hívott életre, a XV. Ars Sacra Fesztiválhoz és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan. A Szent István-bazilika altemplomában a keresztet idéző alakban kialakított tárlaton 83 művész mintegy 200 alkotását tekintheti meg a szemlélő. A 83 szám jelképes: ennyi évvel ezelőtt rendezett először eucharisztikus kongresszust Budapest. A festő-, grafikus-, textil-, ipar-, tűzzománc-, fotó- és népművészeti munkákat, kerámia- és faragott szoboralkotásokat csokorba gyűjtő kiállítást Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg szeptember 7-én a bazilika zsúfolásig telt templomterében. 

Az ünnepségen a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány elnöke, Zachar Péter Krisztián is köszöntötte a megjelenteket, Petrás Mária Príma Primissima-díjas népdalénekes, a NEK hírnöke pedig – Kiss Krisztián, Szokolay Dongó Balázs, Nyíri László és Pánczél Kristó zenészbarátaival – imádságos moldvai énekeket, köztük az Ó, Szent István dicsértessél kezdetűt fűzte az ünnepi gondolatokhoz. Az áldás szavait Horváth Zoltán protonotárius kanonoktól, a Szent István-bazilika plébánosától és Makláry Ákos görögkatolikus parókustól hallhattuk. 

A kiállítás megnyitása után Józsa Judit kerámiaszobrászt, művészettörténészt, a kiállítás kurátorát, az est háziasszonyát kérdeztük, aki körbe is vezetett bennünket a kivételes tárlaton.

– Tudatos törekvése volt-e az, hogy ezt a tárlatot magáénak érezze a Kárpát-medence, az Ars Sacra Fesztivál, a NEK és a Szent István-bazilika egyaránt?

– Igen, az volt. Meggyőződésem, hogy az eklézsia alapjából kiemelkedő, kereszt formájú installációban a Kárpát-medencei keresztény magyar kortárs alkotóművészek műveiből megrendezett nagy reprezentatív kiállítás, közel 3000 négyzetméteren, csaknem 200 műtárggyal méltó a Szent István-bazilikához és Szent István szellemiségéhez, így az Ars Sacra méltán kiemelt programja, amellyel a Kárpát-medencei keresztény magyar kortárs alkotóművészek méltó módon képviselik nemzetünket a NEK idején.

Kásler Miklós és Józsa Judit

– Miben áll ennek a kiállításnak az egyedülállósága?

– Többek között abban áll, hogy a Kárpát-medencei szétszakítottságban is összetartozó kortárs magyar művészeti alkotásokon keresztül, nemzeti összetartozásunkat és több mint ezeréves keresztény kulturális értékeinket és örökségünket mutatjuk be. Az egyedülállóság az összművészeti kiállítási anyag sokszínűségében is rejlik és az egyes művészek életművéből válogatott legkiemelkedőbb alkotások magas színvonalában is.

Az installáció külső oldalán, Szent István örökségéből a legfontosabb ránk hagyott értékek közé sorolható Intelmek, azaz Országalapító Szent István királyunk Imre fiához írt Intelmei olvashatók. Ezek ezer év múltán, ma is érvényesek és mindannyiunkhoz szólnak. Légy „irgalmas”, „erős”, „alázatos”, „mértékletes”, „szelíd”, „szemérmes”, „becsületes” – ezeket a szavakat nemcsak a szent király, hanem minden magyar édesapa örökül hagyja gyermekének. Ősi kultúránk, hagyományaink, népművészetünk, erényeink a magyar örökség részét képezik, és csak úgy maradhatnak fent, ha vannak magyar családok s abban vannak gyermekek. A családban öröklődik a hagyomány, itt formálódik a lélek és a nemzettudat is. A Szent István és fia, Imre herceg közötti családi kötelék párhuzamaként a kiállításra többek között olyan alkotóművészeket is felkértünk, akik a saját családi örökségüket, művészetüket és nemzettudatukat is apáról fiúra hagyományozzák. Ez is egyedülállósága a kiállításnak. 

Mégis talán a legkiemelkedőbb egyedülállóság a Kereszt formájú installáció, amely befogadja a Kárpát-medencei keresztény magyar kortárs alkotóművészek tárlatát, így a műalkotások a kereszt fényében kelnek életre. A kiállítási tér ugyanis az eklézsián belül és annak alapjából felragyogó kereszt, amelybe a látogatónak be kell mennie és fel kell fedeznie. A kiállítást befogadó kereszt formájú installáció metszéspontjánál, a középpontba helyezve, az altemplomi lépcsőn kiemelve a tárlat névadója, Országalapító Szent István királyunk szarkofágjának múzeumi másolata látható, amely a Bazilika tulajdona. Fölötte egyik oldalon a Napba öltözött Babba Mária, másik oldalon a Szent Korona magaslik, a koronázási palást részletei Szelényi Károly 1978-as híres fotóin, Szent István kardja Vinczellér Imre festményén sejlik fel. 

– Milyen elv szerint sorakozik fel a nyolcvanhárom műalkotás?

– A teljesség igénye nélkül említve: a tárlatba belépőt Molnos Zoltán Attila és a Csodaszarvas című szürreális olajfestményei a magyar hitregék világába vezetik. Az ősvallásunk korából sétálunk át Szent István király segítségével a kereszténységbe, olvassuk Madarassy István ötvös- és szobrászművész gravírozott fémlapjain az Intelmeket, majd találkozunk Szent Lászlóval, aki elérte, hogy I. Istvánt szentté avassák. Ezek után olaj, pasztell- és táblaképek, passiójelenetek, kerámiák és Párkányi Raab Péter stációdomborművei, a keresztény ikonográfia és hitélet legcsodálatosabb kortárs alkotásai tárulnak elénk. A főbejárattal szemben Kuti Dénes erdélyi festőművész A Kereszt ígéret című olajfestménye a zöld színekből kivilágító sejtelmes Krisztus testével a reményt hordozza és a megváltást ígéri. A keresztszár egyik végében Cech Gábor életnagyságú Keresztrefeszített Krisztus szobra, a másik végében a Magyar erények keresztem látható. A külső oldalon a kereszt egyik végében Márton Áron, a másik végében a nemsokára Budapestre érkező Ferenc pápa fogadja az érkezőt Valovits László kolozsvári festőművész alkotásain. 

Egyes művészek a történelmi téma sajátos feldolgozását választották, másoknál erős a lokálpatriotizmus, mint például Duncsák Attila Az én Kassám című festményén. Egyes alkotók a szülőföld, a magyar föld szépségét, mások a trianoni magyar sorsot tárják elénk Szent István örökségében. De ott látjuk kiemelt helyen a katolikus egyház és a magyar nemzet legnagyobb alakjait: Márton Áront, Erdély püspökét, Mindszenty József hercegprímást és Eszterházy János mártírt is. Az összművészeti kiállításban a népművészeknél az istenhit mellett a szimbolikus üzenetet hordozó ősi motívumok, a népzene és a néptánc, a hagyománytisztelet is igen erős. Azt, hogy Csíksomlyón ezer székely leány találkozik, id. Józsa János korondi fazekasmester, a Népművészet Mestere nagyméretű 80 cm átmérőjű dísztálán láthatjuk. Az ifjak legényest táncolnak és halljuk a szép magyar népdalt, mint ahogy Vinczellér Imre olajfestményei révén Bartók és Kodály is hallja azt Szent István örökségében…

*

A Szent István öröksége című kiállítás meghívásos pályázat alapján és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet együttműködésével jött létre, fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A tárlat szeptember 19-ig, 10 és 18 óra között tekinthető meg.

Fotók: Gedai Csaba és facebook.com/kasler.miklos.hivatalos 

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Interjú

Prokopp Mária: „Istenből ered minden erőforrásunk”

Közzétéve

Szerző:

Néhány nappal ezelőtt Széchenyi-díjjal tüntették ki Prokopp Mária művészettörténészt, egyetemi tanárt. Nem véletlenül kerestem meg épp az Eucharisztikus Kongresszus előtt. Köztudott, hogy a kongresszus ünnepélyes megnyitója a Hősök terén lesz – szentmise, elsőáldozással. Innen jött az ötlet: arra kérem Prokopp Máriát, elevenítse fel röviden azt a régi, gyermekkori élményt, amikor ő készült az elsőáldozásra.

Prokopp Máriához különös kapcsolat fűz hosszú évek óta. Édesanyám keresztapja s az ő, valamint családja lelkiatyja ugyanaz a pap volt: dr. Brückner József (1894-1973) esztergomi kanonok, aki 1919-1932 között a Regnum Marianum papi közösség budapesti hittanáraként működött több iskolában, utána a budapesti Központi Szeminárium spirituálisa, majd vicerektora lett, a háború idején pedig az esztergomi szeminárium rektorává nevezte ki Serédi Jusztinián hercegprímás. Brückner atya nevét manapság ritkán emlegetik. Akik ismerték és tisztelték, egyöntetűen úgy emlegetik: példás életű, hivatásának mélyen elkötelezett pap volt. „Tipegő szent” – ahogy apró lépteire utalva „elkeresztelték”. A szovjet megszállás után beköszönő új világban ő is célkeresztbe került, hiszen Mindszenty bíboros egyik jobbkeze volt. 1952-ben Hamvas Endre esztergomi apostoli adminisztrátor – az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására – felmentette rektori tisztségéből; a nyilvános papi működéstől is eltiltották. Brückner atya ezután az esztergomi prímási palota egyik hátsó, eldugott szobájában élt, egy korabeli ügynöki jelentés szerint „senkivel nem érintkezik /…./, ha be akarnak jutni hozzá, csak hosszas zörgetés után nyit ajtót” [ÁBTL 3.1.2. – M-37113 „Tóth Péter” tmb. 37. p.]. Ugyanakkor az idézett jelentés is rögzíti, hogy mégis sok emberrel tartott kapcsolatot, gyakran utazott fel látogatás céljából Budapestre. Az esztergomi „őshonos” Prokopp Mária családjához is bensőséges kapcsolat fűzte Brückner atyát, aki 1973 tavaszán, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén halt meg. Halála napján Mindszenty bíboros Bécsből érkező küldöttével találkozott volna, de a találkozó időpontja előtt Brückner atya életét máig tisztázatlan körülmények között kioltották.

Brückner atya szellemisége alapvetően befolyásolta Prokopp Mária életét, ezért írtam róla bevezetőül néhány sort. Nem véletlen, hogy az évente megtartott Brückner-emlékmisék szervezésének a „motorja” Prokopp Mária.

Említettem, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén vesztette életét Brückner atya. Ugyanezen a Mária-ünnepen született Prokopp Mária, aki a néhány nap múlva kezdődő Eucharisztikus Kongresszus előtt így emlékezett elsőáldozására:

– Istennek hála, olyan családban születtem, vagyis Isten olyan családba küldött engem, ahol a nagyszüleim és a szüleim is Isten jelenlétében éltek; Őáltala, Ővele és Őbenne szerették egymást, Őbelőle eredt minden forrásuk. Ennek örömét és erejét igyekeztek átadni nekem és három testvéremnek a családunk lelkiatyja, dr. Brückner József esztergomi szemináriumi rektor atya segítségével. 1939-ben, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján érkeztem a földre. 1945 húsvéthétfőjén lehettem – másodmagammal – elsőáldozó az esztergomi szeminárium kápolnájában, ahol aznap volt az első szentmise a háború végeztével.

Az előkészület a családban folyt és a szeminárium pincéjében. Szüleim és Brückner atya tehát még a háború életveszélyes hónapjaiban készítettek fel, mint az életben a legfontosabb eseményre, hogy egyesülhessek Krisztussal, aki már az eszmélődésemtől kezdve, a napi közös imákban reggel-délben-este és a kis életem cselekedeteiben, már addig is az Urunk és Istenünk, barátunk, orvosunk és mesterünk volt. Tudatosan gyűjtöttük a jócselekedeteket és az imákat Karácsonyra és Húsvétra, és a szüleink, nagyszüleink ünnepeire, hogy Isten áldását kérjük rájuk. Vagyis hatodik születésnapomra már nagyon vágytam, hogy valóságosan is egyesülhessek a kenyér színében jelen lévő Jézussal, és Őt, az Ő segítségével, mindennél jobban szerethessem.

Kép az Eucharisztikus kongresszusról: 1938. május 27-én, a Hősök terén tartott éjjeli szentségimádáson készült, jobbra az első Brückner József atya (a két gyertyatartós férfi előtt). Forrás: A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve, Bp., 1938, 180. p.

Ebben segített az első szentáldozást követően egész életemben a havi szentgyónás, és a napi szentáldozás, amely óriási erőforrást jelent, hogy közelebb, egyre közelebb kerülhessek Istenhez…

Prokopp Mária szavaihoz érdemes hozzáfűzni, hogy a szentáldozásra őt felkészítő Brückner atya már ifjú papként, a húszas évek elején foglalkozott az eucharisztikus oktatással. Egyik dolgozatában azt fejtegeti X. Szent Pius pápa nyomán, hogy már egészen kicsi korban rá kell nevelni a gyereket az Eucharisztia imádására: „Előzetes figyelmeztetéssel szoktassuk hozzá, hogy a felmutatott szentostyában pl. a pólyába takart kis Jézust lássa, és mint a pásztorok, imádja. Jézus életének valamely más mozzanatát is belevetíthetjük e fenséges jelenetbe, hogy a gyermek megszokja a bibliai oktatásból ismert jóságos Urat látni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Általában arra kell törekednünk, hogy az eucharisztikus Üdvözítő a gyermek számára eleven személyiség legyen, aki őt látja, hallja, aki ugyanaz a csodatevő, mint volt földi életében.” [Brückner József: Az új müncheni módszer. Katholikus Nevelés, 1921. 2. sz. 49. p.]

Mikor Prokopp Mária először járult szentáldozáshoz, a szovjet hadsereg már megszállta Magyarországot, s az egyházat néhány nap leforgása alatt nagy veszteségek érték: nagyhét szerdáján meghalt Mikes János nyugalmazott szombathelyi püspök, nagycsütörtökön szívbénulásban hirtelen elhunyt Serédi Jusztinián bíboros, nagypénteken pedig egy szovjet katona meglőtte Apor Vilmos győri püspököt, aki épp Prokopp Mária elsőáldozásának napján adta vissza lelkét a Teremtőnek. Nehéz évek jöttek. A Széchenyi-díjas tudós így emlékszik erre az időszakra:

– 1945 szeptemberétől jöttek az iskolai évek. 1948 júniusáig, vagyis a III. osztály végéig minden vasárnap az állami iskolából együtt ment minden osztály a plébániatemplomba, a közös szentmisére. A II. elemiben lehettünk tagjai a Szívgárdának, amelyben fogadalommal köteleztük el magunkat Krisztus mellett. Nagyon hálás vagyok, hogy ennek emlékét is a szívemben őrizhetem.

Majd jött az úttörőmozgalom, megszűnt a tanítás előtti és utáni ima, a diákmiséken részvevőket az úttörő-vezető tanár figyelte és megszégyenítette másnap az iskolában, stb. A hitoktatásra jelentkezőket igyekeztek lemorzsolni, a szülőknek az állásuk elvesztésével járt a hitoktatásra való jelentkezés. 1953-ra ezért az iskolai hitoktatás többnyire megszűnt a városokban. A templomi hitoktatásra járókat is figyelték, a tanárok folyamatosan megszégyenítették őket. De a bátor hitoktató atyák Krisztus erejével, az Eucharisztia és a közös szentségimádások kegyelmével, titkos lelkigyakorlatok tartásával erősítették katolikus öntudatunkat. Aztán ezek az atyák eltűntek a látókörünkből. Csak olykor kaptunk hírt az elfogatásukról, kínzatásukról, börtönbüntetésükről, halálukról. Mindez tovább acélozta sokunkban a hűséget Krisztushoz.

A gyermekkori emlékek rövid felidézése után zárásul azt kérdeztem Prokopp Máriától, mit vár a nemsokára kezdődő Eucharisztikus Kongresszustól:

– A gondviselő Isten határtalan szeretetének megnyilvánulása a járvány miatt tavaly elhalasztott, de idén megvalósuló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Nagy lehetőség, hogy megerősödjünk annak tudatában és átélésében, hogy Istenből ered minden erőforrásunk – és bátorságot kapjunk, hogy az átélt, a szívünkben lévő Isten erejét és örömét elvigyük minden embertársunknak, amint ezt immár második éve kérjük Istentől naponta, a Kongresszusért mondott imánkban. Most, a Kongresszus programjai alatt, fokozottan kérem Isten segítségét: erősítse papjainkat, hogy kétezer év hős szentjeihez hasonló elszántsággal vezessék kortársainkat, azok minden korosztályát, az Eucharisztia által Isten erejének és Örömének a megélésére.

*

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából rendezett Remény című kiállítást szeptember 9-én Prokopp Mária nyitja meg.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Interjú

EUCHARISZTIA – A funtineli boszorkány után Jézusról készített játékfilmet Poór István, az Ars Sacrán mutatják be

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Haáz Vince

2021. szeptember 7-én, kedden este, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt, az Ars Sacra Fesztivál keretében a Puskin Mozi Dísztermében mutatják be Poór István Eucharisztia című, Jézus életéről szóló százperces játékfilmjét. Újabb alkotását a neves filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, miként négy évvel ezelőtt A funtineli boszorkányt, ezúttal is önerőből készítette. Az évtizedeken keresztül az Egyesült Államokban élt alkotót – aki szakmai ismereteire és tapasztalataira is ott tett szert és aki a rendszerváltozás után tért haza Magyarországra – a közelgő premier előtt életéről és megszokottnak kevéssé mondható témaválasztásairól kérdeztük.

– Mikor, hogyan és miért került ki az Egyesült Államokba?

– Én nem akartam disszidálni. Filmrendező szerettem volna lenni már tízéves korom óta, de a gimnázium befejezése után megmondták nekem, hogy a rossz magatartásom és a rendszerhez való negatív hozzáállásom miatt semmilyen egyetemre nem ajánlanak. Valóban, amikor jelentkeztem filmrendező szakra, kiderült, hogy esélyem sincs, oda megbízható embereket keresnek. Mindegy, hogy tehetséges vagy tehetségtelen. Ez így ment a Kádár-korszakban. A Közgazdaságtudományi Egyetemre még valahogy be lehetett jutni, jobb híján oda kértem a felvételemet. Az egyetemi évek alatt – amint írják rólam – „happeningeket szerveztem, rendszerellenes beállítottságom miatt ügynökök figyeltek”. Diploma előtt, kommunistaellenes művészeti tevékenységre, rendőrhatósági figyelmeztetésre hivatkozva kirúgtak és ezzel az egész jövőmet elvágták. Cseh Tamással volt egy zenekarunk, azt is elkezdték bomlasztani. A mai fiatalok ezt nem tudják, de a hatalom a Kádár-korszakban mindentől félt, ahol emberek jöttek össze, mert – és ezt a fasizmustól tanulta a kommunizmus – gyanakodtak, hogy ott valami rendszerellenes dolog fog történni. Teljes bizalmatlanság volt abban a besúgókkal tele világban. (Akkor még nem ismertem József Attila Világosítsd föl című versét, amelyikben fasiszta kommunizmusról ír, de a rendszert fasizmusnak tartottam. A kommunisták teljesen lemásolták a fasizmust, csak sokkal álcázottabban művelték, nem olyan nyíltan.) Én mégsem, továbbra sem akartam disszidálni, inkább elkezdtem népzenét tanulni, tárogatón és tekerőlanton játszani, még a táncházmozgalom előtt. Levizsgáztam mindkettőből, karmesteri képesítést kaptam. De a tárogatóval sem engedtek játszani. Amikor pedig a Thália Színház Rámájana előadásához zenét írtam és azt nem az én nevemen adták le, betelt a pohár.

– Mi történt azután, hogy megérkezett Amerikába?

– Tárogatózgattam, zenélgettem, és jelentkeztem a két legjobb egyetemre, a Columbiára és a New York Universityre. Mindkettőre fölvettek és én az utóbbit választottam. 1979-ben diplomáztam filmrendező szakon. Rögtön az első filmemet Oscar-díjra javasolták. Elsőéves egyetemistaként Örkény István Havas tájban két hagymakupola című egyperces novellájából csináltam meg Tájkép csizmával és gyerekkel című vizsgafilmemet, egy 9 perces filmetűdöt, ennek köszönhetően tanulhattam ösztöndíjjal. Ugyancsak a New York-i filmfőiskolán készült az Álom és éjbeomlás 26 perces rövidfilmem, amely a költészet, a vizualitás és a cselekmény egyenrangú párosítása. Kísérleti film, előre felvett zenére koreografáltam. Közben az egyetem alatt takarítottam, éjjeliőr voltam, de örömmel tettem, mert tudtam, hogy ennél csak följebb lehet jutni. 1981-ben a hollywoodi American Film Institute-on is diplomát szereztem, emellett zenei tanulmányokat folytattam. Rendezőként az Actor’s Studióban dolgoztam, majd Los Angelesben saját színiiskolámban tanítottam színészetet.

– Mindezek után mi hozta haza Magyarországra?

– Hollywoodban írtam egy forgatókönyvet, és meglepetésemre több Oscar-díjas színész is aláírta, hogy szeretne szerepelni benne. Akkor már az itthoni rendszerváltozás után voltunk és én hazahoztam ezt az anyagot Rod Steiger Oscar-díjas és John Hurt Oscar-díjra jelölt, Golden Globe-díjas színészekkel együtt és megcsináltam 1993-ban a Kölcsönkapott időt. Közben az akkori Nemzeti Színház, mai Pesti Magyar Színház meghívott tanítani és így itthon ragadtam. Első évben az osztályomból négyen is az év színészei lettek! Az amerikai módszer szerint tanítok, mert ott sajátítottam el a színészmozgatást. Tíz évig tanítottam színészmesterséget az akkori Nemzetiben, most már magánúton teszem. Nagyon szeretek színészekkel dolgozni, de engem a film érdekel. A színház is gyönyörű, olyan, mint egy templom, mint egy otthon, de én a szabadban, a filmben érzem azt a költészetet, azt a vizualitást, ami az én stílusomat jellemzi.

Poór István filmrendező

– Egyik közelmúltbeli filmje témájául Wass Albert A funtineli boszorkány nagyregényét választotta, a filmet is Erdélyben forgatta. Mi köti Erdélyhez?

– Már fiatal koromban rengeteg könyvet olvastam és hanglemezt gyűjtöttem Erdély népzenei és népköltészeti világáról. Bartók és Lajtha László óriási hatással volt rám. Lajthának a ’40-es évekbeli széki gyűjtése nekünk etalon, én ezen nőttem fel. A legmagasabb szintű magyar kulturális múlt jellemzi Erdélyt, ez adta az alapot, hogy foglalkozzam Budapesten és később New Yorkban, Los Angelesben is az erdélyi, főleg népi kultúrával. Vallásos filmtrilógiámmal, amelynek első része A funtineli boszorkány, második a most elkészült Eucharisztia, a harmadik pedig a jövőre elkészülő Márton Áron-film, visszaadok valamit az erdélyieknek. Ott még megmaradt valami, ami Magyarországon már nincs meg. Ott még háromdimenziós arcok vannak, rajta van annak az embernek a múltja, népének ezeréves múltja, a jelene és kicsit a jövője is. A fiziognómia (arcismeret) szerint is az emberi arc mindent kifejez. Mint néhány neves rendezőt, engem is elsősorban az emberi arcok érdekelnek – és a kapcsolatok. Ezt veszem körül vizualitással. A funtineli boszorkányt – az első olyan magyar filmet, amelyben vallási élmény is van – egyedül csináltam, három amatőrrel, négymillió forintnyi saját pénzből, mert soha nem kaptam egy fillért se a filmjeimre. Pedig A funtineli boszorkány forgatókönyve 300 közül első díjat kapott Hollywoodban – vagyis még Amerika is értette.

– Minden magyar filmjét eljuttatja a külföldi nézőkhöz is?

– Mindegyik megvan angol felirattal. Egy-két korábbi filmemet meg is hívták különböző fesztiválokra, de nem volt pénzem rá. Talán egyszer eljön az ideje ennek is.

– Az Erdély-tisztelethez visszatérve: ebben gyökerezik az, hogy az Eucharisztia filmet is ott forgatta, a szépséges völgyben megbúvó Maros megyei faluban, Magyarzsákodon?

– Az előbb elmondottak mellett több más okom is volt arra, hogy Erdélyben forgassak. Nagyon nagy színészekkel találkoztam ott. Ezer színészt megnéztem, mielőtt elkezdtem velük dolgozni tíz évvel ezelőtt. Végigjártam Erdély városait, kiválasztottam a legjobbakat, és persze azokat, akik hajlandóak voltak velem dolgozni. Összeállt egy nagyszerű társaság, akikkel jól érezzük magunkat. Vidáman forgatunk akkor is, ha tragédián dolgozunk. A mellett, hogy nagyon nagy színészek, óriási alázat van bennük. Boldogan jönnek és megköszönik azt a kis pénzt, amit tudok nekik adni. Látják, hogy én az ügyért az autómat is eladtam. (Nekem van a legrosszabb kocsim az egész társaságban.) Alig várják, hogy menjek és megcsináljunk együtt egy teljes filmet, amire ott nem sok példa van. Ezért is hálásak a lehetőségért.

Ott érzem jól magam. Nem mellesleg Erdély az a hely, ahol kis segítséget is kapok. Marosvásárhely segít nekem. Például van egy magyarbarát román ember, aki a felszerelésével támogat. Ez egy nagyon szép kapcsolat!

Amikor meghirdettük A funtineli marosvásárhelyi bemutatóját, félóra alatt ezer jegy elkelt. Képzelje el azt, hogy állok a Kultúrpalota színpadán és jön a vastaps a közönségtől, majd fölnézek a páholyra, és látom, hogy mosolyognak az emberek, pedig szomorú a történet vége – ez a néhány pillanat nekem megéri! Akkor is, ha anyagilag ráfizetek. Nem érdekel.

Az erdélyi Magyarzsákodon forgatták az első magyar filmet Jézus életéről

– Túl azon, amire a címe utal, miről szól az Eucharisztia?

– A film százperces, a műfaja dráma és a középpontjában az eucharisztia megértése áll. Először próbáltam valami mást csinálni, mint az eddigi Jézus-filmek. A nagy hollywoodi feldolgozásokban azt, hogy a tömeg kiabál, a tömeg rohangál, nem nagyon kedvelem, szinte már hamisnak tartom. Ebben a filmben én Jézus személyiségét mutatom be, a viselkedését, a tanítását. Meghívom a közönséget, hogy üljünk le Vele egy asztalhoz. Ezt a fajta közelséget hozzuk a filmben, nagy tömegek nélkül. Nincs szükségem a tömegekre. Közel akarok kerülni Hozzá. Ez volt a célom. A szándékom egy megelevenedett szentmisehangulat volt, élő szereplőkkel, gyönyörű női kórussal és levegős, könnyed gregorián orgonajátékkal. A film a diósdi kórus közreműködésében saját kórusműszerzeményemmel végződik.

Amikor fölajánlja magát ez az Istenember, az Isten fia, aki lejött a zsidók közé, egyetemessé téve és szeretetre változtatva vallásukat, ez a felajánlás nem egy jelkép, ez a valóság. Ő a valóságát adja át nekünk. Ez nem szimbólum. Ez valódi fölajánlás, aminek még olyan titkai is vannak, amiket még most sem értünk, de nem baj, mert a hittel tudjuk ezt pótolni. Erős hit nélkül hogyan fogható fel az, hogy van öt kenyér és két hal és egyszer csak jóllakik ötezer férfi, asszonyaikkal és gyerekeikkel együtt? Ezt csak hittel lehet megérteni, csodák pedig vannak. Mindennap történik valami csoda. Nem baj, hogy nem értjük meg. Jézus megmondta, hogy még annyi mindent tudnék nektek mondani, de képtelenek vagytok felfogni…

A forgatókönyv fele a Testamentumból merít, a másik felét én írtam János evangéliuma – számomra ez az egyik alap – és az ismeretlen szerzőtől származó, zsidókhoz írt levél alapján. (Ma már tudjuk, és én is rögtön tudtam, hogy ezt nem Pál apostol írta, egészen más a stílusa.)

A kenyérszaporítás, a borszaporítás és Jézus beszéde jelzi, hogy a bor és a kenyér magunkhoz vétele miért valóságosan és nem csak szimbolikusan az Ő testének, az Ő valóságának a velünk való egyesülése. Minden révén, amit hirdetett, ahogy viselkedett, cselekedett, mintha együtt lennénk vele. János, Mária és Magdolna együtt élve, beszélgetve feltárják a filmben az evangélium eseményeit, a zsidókhoz írt levél bölcsességével szellemi tudást is átadva, de közérthető formában, mai nyelven kissé leegyszerűsítve, lényegét megtartva. A film a mai embert szeretné megszólítani, a szereplők karizmájával és vizuális megjelenítésével, elsősorban Jézus személyes mágikus hatásával visszaadva a vallási élményt.

– „Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a kultúránkat” – kezdi vitairatát Deák-Sárosi László, PhD, és így zárja: „Az olyan alkotásokra, mint A funtineli boszorkány adaptációja, nem jut egy fillér sem. Pedig ez a film, ahogyan az alapjául szolgáló regény is, sajátságosan erdélyi és magyar, ugyanakkor keresztény és egyetemes, ráadásul szintén díjazták Hollywoodban, csak nem a film- és ideológiaterjesztő pénzemberek Oscar-lobbiján.” Vajon az Eucharisztia után is születik majd egy ehhez hasonló vitairat?

– Jólesett, hogy az én filmemet méltatva szólt a szerző a kultúránk tönkretétele ellen. Szépen lassan megyünk lefelé, megyünk tönkre vallásilag és kulturálisan is. Minden az anyagiak körül forog. Ma az jelent óriási élményt, ha valaki az ötéves kocsiját le tudja cserélni egy újra. De arról sohasem beszélünk, hogy az a valaki spirituálisan, erkölcsileg tönkremegy. Ahogy az Ars Sacra honlapján is olvashatjuk, „viselkedésével, kinyilatkoztatásaival, bölcsességével és a belőle áradó szeretettel, transzcendentális misztikus hatalmával, a Golgota és az eucharisztia mai mondanivalójával Jézus nagyon nagy hiányt pótolna jelenlegi anyagias világunkban”.

Ezért kellett nekem ezeket a filmeket megcsinálnom. Nekem is van egy 19 éves lányom, nem mindegy, hogy mit hagyunk nekik. Ezért fejeződik be az Eucharisztia egy kisgyermek arcával és ezzel a mondattal: „Ma egy hatalmas fájdalom hasítja ketté az ég templomának kárpitját, egy már le nem születő nemzedék!” Egyre jobban borulnak össze a felhők fölöttünk, és nem biztos, hogy ezt túléljük. Nem biztos, hogy kapunk még pótvizsgát. Nagy tudósok állítják, hogy közel a világ vége. Én ehhez nem értek, de a filmem egy figyelmeztetés. Mit teszünk most le a jövő generációinak? Borzalmakat teszünk le, főleg kulturálisan. És közben dicsekszünk, hogy ez milyen jó. Ezt próbálom ellensúlyozni, emberi, erkölcsi, vallási szempontokra támaszkodva. Fillért nem kapok, mert Jézussal foglalkozó filmre Magyarországon nincs pénz. De megoldom. Valahogy megoldom.

– Ha most nem rendeznénk Eucharisztikus Kongresszust, az Eucharisztia filmet akkor is elkészítette volna?

– Természetesen. Negyven éve készülök rá. Én teljesen vallástalan voltam, a Kádár-korszakban mi nemigen tudtuk, mi az, hogy vallás. Amikor elkezdtem olvasni érdekes, vallásos könyveket, rájöttem, hogy az életben valami több van, valami több kell hogy legyen, mint a puszta anyagi világ. És akkor elindultam a transzcendentális, a spirituális felé, főleg könyvek, emberek, emberi arcok, néhány film segítségével, és ez engem nagyon erősen megfogott. Különösen az Eucharisztia története.

Jézus szerint is mindenki megkapja a talentumokat, és nem mindegy, hogy hogyan használja. Az én tehetségem egy kölcsönvett szolgai dolog, én ezt szolgálom. Semmi hencegés itt nem lehet, ez a munkám. Nincs is választásom.

– Akkor ez időbeli egybeesés, hogy pont’ az Eucharisztikus Kongresszus napjaiban lesz a premier. És hogyan került az Ars Sacra programjába a bemutató?

– Az Ars Sacra minden évben szervez egy dokumentum-, kisfilm- és játékfilmbemutatót és én szerettem volna bemutatni még a kongresszus előtt A funtineli boszorkányt. Küldtem a szervezőknek előzetest A funtineliről és az egészen új Eucharisztiáról is – így alakult az utóbbi premierje. Legalább ilyen módon kapcsolódhat a film a katolikus világeseményhez. 

– S azután? Mi lesz a film életének a folytatása?

– Egyik művészmozihálózat a jelek szerint vállalja a két filmem forgalmazását, a mozit állítólag a rendelkezésemre bocsátják.

– És az Ön munkaélete? Az hogyan folytatódik?

– Van néhány film a fiókomban, ezeket most előveszem. A kritikusoknak teljesen igazuk van: egyre pocsékabbak a magyar és a behozott nem magyar filmek. Egyre jobban hülyítik ezekkel az embereket és fertőzik meg velük a fiatalokat. A sok musicalben már nincs is emberi arc, csak ugrabugra és dallamtalan ének. Ez a divat, ez a nívó – és én ezt nem tudom követni. Én amit vallási és szellemi értelemben magyar kulturális értéknek tartok, azt szeretném a munkámmal képviselni.

Idén nyáron elkezdtem dolgozni életem első szerelmi történetén, egy Gárdonyi-filmen. Gárdonyit gyermekkorom óta nagyon nagy írónak, zseninek tartom. Közben készülök a Márton Áron-filmre, amit a jövő évben forgatunk. Márton Áron szent ember volt, nagyon nagy hőse az erdélyieknek. Ő a jézusi viselkedést folytatta: lement az emberek közé. Nem ült elefántcsonttoronyban. Ezért akarok és fogok filmet készíteni róla a kis pénzemből.

– A funtineli és az Eucharisztia színészeivel készül majd a Márton Áron-film is?

– Mindig ugyanazokkal a színészekkel dolgozom. Úgy, mint a kedvenc rendezőim, Fellini, Tarkovszkij, Bunuel, Bergman és mások mindig ugyanazokkal dolgoztak, én is ezt követem. Meg is vannak már a Márton Áron-film főszereplői.

Ma bármilyen értéket teremt az ember, azt nagyon-nagyon nehéz eljuttatnia a közönséghez. Ezek a filmek hogyan találnak utat a nézőhöz?

A funtinelinek már volt körülbelül harminc vetítése, mindig teltházzal. Háromórás a film – ezeroldalas a regény, nem lehetett összecsapni –, de egy pisszenés, egy köhintés sincs (most már szünettel vetítjük, mert rájöttem, hogy sok). Az emberek valahogy megváltoznak utána. De tudja, mit mondok? Ha Jézusnak elég volt tizenkét tanítvány, akkor nekem is elég tizenkét néző, de az olyan legyen. Magyarzsákodon vetítettem először a filmet a falusiaknak, akik segítettek a forgatás alatt. A vetítés után elsőként egy tíz év körüli gyermek jött oda hozzám és csak annyit mondott: „A bácsi nagyon szép filmet csinált!” Egy apostol már megvan.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű