Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

A keresztvetés jelentése és ereje

Közzétéve

Ferenc pápa keresztet vet (2017) - Fotó: Andreas Solaro | AFP via Getty Images

Keresztet vetünk a szentmise elején és végén, de még közben is. Imádság előtt és után is. Az őskeresztények a keresztvetésről ismerték meg egymást. De mit is jelent egész pontosan? Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

A keresztvetéssel a háromszemélyű Isten védelme alá helyezzük magunkat. Megszenteli az életünket, áldást ad ránk, megerősít a nehézségekben és a kísértésekben.

Imádkozunk. Imánkat keresztvetéssel szoktuk kezdeni, és talán nem is gondolunk rá, hogy maga a keresztvetés is imádság. Ha az imádság lényege „lelkünk felemelése Istenhez”, ahogy Damaszkuszi Szent János mondja, akkor a keresztvetés egyértelműen ima.

„A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima, amellyel a Szentlélekhez, gyümölcsöző keresztény életünk védőjéhez és segítőjéhez folyamodunk.” (Bert Ghezzi)

Megnyílunk a kegyelem felé. A keresztvetés felkészít, hogy befogadjuk Isten áldását, és képessé tesz, hogy együttműködjünk kegyelmével.

Megszenteljük a napot. Ha a nap fontosabb pillanataiban keresztet vetünk, a kereszt jelével megszenteljük hétköznapjainkat.

„Minden lépésünknél és mozdulatunknál, belépéskor, kilépéskor, öltözködéskor, tisztálkodáskor, asztalnál ülve, lámpát gyújtva, karosszékbe vagy székre leülve, a hétköznapi élet minden tevékenysége közben megjelöljük homlokunkat a jellel” – írja Tertullianus.

Egész lényünket Krisztusnak szenteljük. Amikor a kezünket a homlokunktól a szívünkhöz, majd mindkét vállunkhoz visszük, Isten áldását kérjük elménkre, szenvedélyeinkre, vágyainkra és egész testünkre. Más szóval: a keresztvetés teljes valónkat, testünket-lelkünket, szívünket és elménket Krisztusnak szenteli.

„Foglaljuk bele egész lényünket – testünket, lelkünket, értelmünket, akaratunkat, gondolatainkat, érzéseinket, mindazt, amit teszünk, és amit nem teszünk –, és a kereszt jelével megjelölve erősítsük, és szenteljük meg mindezt Krisztus erejében, a háromságos egy Isten nevében” – fogalmaz Romano Guardini.

Megemlékezünk a megtestesülésről. Mozdulatunk lefelé irányul, a homloktól a mellkas felé, „mert Krisztus a mennyből leereszkedett a földre” – írja III. Ince pápa a keresztvetésről szóló instrukciójában. Ha közben a hüvelykujjat a mutatóujjhoz vagy a gyűrűsujjhoz érintjük, azzal is Krisztus kettős, isteni és emberi természetét fejezzük ki.

Kereszt a hegycsúcson – Fotó: katholisch.at

Megemlékezünk Urunk szenvedéséről. Amikor keresztet rajzolunk magunkra, alapvetően Krisztus keresztre feszítésére emlékezünk. Ezt fejezi ki továbbá, ha nyitott jobb tenyérrel, mind az öt ujjunkkal (Krisztus öt sebének megfelelően) vetünk keresztet.

Megvalljuk a Szentháromságot. Amikor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét kimondjuk, a háromságos egy Istenbe vetett hitünket valljuk meg. III. Ince pápa szerint ennek megerősítése, ha három ujjal jelöljük meg magunkat.

Istenre irányítjuk imánkat. Egyik kísértésünk az imádságban, hogy úgy szólunk Istenhez, ahogyan Őt elképzeljük, kozmikus szellemként vagy éppen pajtásként. Imánk ilyenkor inkább rólunk szól, mint az élő Istenről. A keresztvetés az igaz Isten felé irányít.

„Amikor a Szentháromsághoz fohászkodunk, a minket teremtő, nem pedig az általunk teremtett Istenhez szólunk. Elképzeléseinket félretéve ahhoz az Istenhez imádkozunk, akinek Ő kinyilatkoztatta magát: Atya, Fiú és Szentlélek háromságához.” (Bert Ghezzi)

Kifejezzük a Fiú és a Lélek származását. Azzal, hogy elsőként a homlokunkat érintjük, felidézzük, hogy az Atya a Szentháromság első Személye. Kezünk leeresztésével „kifejezzük, hogy a Fiú az Atyától származik”. Azzal pedig, hogy a Szentlelket említjük harmadikként, utalunk rá, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól származik – mutat rá Szalézi Szent Ferenc.

Megvalljuk a hitünket. A megtestesülésbe, a keresztre feszítésbe és a Szentháromságba vetett hitünk kifejezésével „kis hitvallást” teszünk, melyben szavainkkal és mozdulatainkkal hitünk lényegi igazságait nyilvánítjuk ki.

„Krisztus szereti a bátrakat, – szereti, ha valaki mer különb lenni a tömegnél.” (Szent-Gály Kata)

Segítségül hívjuk Isten nevének hatalmát. A Szentírás szerint Isten nevének hatalma van. Szent Pál írja: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.” (Fil 2,10) A János-evangéliumban pedig maga Jézus mondja: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14,13–14)

Vállaljuk Krisztussal együtt a keresztre feszítést. Aki követni akarja Krisztust, annak az Úr szavai szerint meg kell tagadnia magát, és fel kell vennie a keresztjét (Mt 16,25). „Krisztussal engem is keresztre feszítettek” – írja Pál apostol (Gal 2,19). Amikor keresztet vetünk, kinyilvánítjuk, hogy igent mondunk a tanítványságnak erre a feltételére.

Szenvedésünkben segítséget kérünk. Bert Ghezzi szerint vállaink érintésével arra kérjük Istent, hogy segítsen, vállaljon, vegyen vállára minket.

Felelevenítjük keresztségünket. A keresztvetéssel, amelyben újra kiejtjük a keresztelésünkkor elhangzott szavakat, „összefoglaljuk, és újra elfogadjuk keresztségünket” – írta Joseph Ratzinger bíboros.

Visszafordítjuk az átkot. Szalézi Szent Ferenc szerint a keresztvetésben „az átkot jelentő bal oldaltól az áldást jelentő jobb oldal felé” irányuló mozdulat a bűnbocsánatra és a bukás visszafordítására emlékeztet. Egyben kifejezi, hogy a jelen nyomorúságból a jövendő dicsőségbe fogunk jutni, amint – írta Ince pápa – Krisztus is „átment a halálból az életbe, az alvilágból a mennybe.”

Krisztus képére formáljuk magunkat. Szent Pál átöltözéshez hasonlítja bűnös természetünk átalakulását Krisztusban: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek fel az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására.” (Kol 3,9–10) Az egyházatyák Krisztus ruháitól való megfosztásával kapcsolták ezt össze. Tanításuk szerint az ember, amikor a keresztségben leveti régi természetét és újat vesz fel, részese lesz annak, amikor Krisztust megfosztották ruháitól. A keresztvetés kifejezheti, hogy részesei akarunk lenni e megfosztatásnak, majd a feltámadás dicsőségébe öltözésnek. A keresztre feszítés egészét elfogadjuk, nem csak azt, ami megfelel az ízlésünknek.

Megjelöljük magunkat Krisztusnak. Az ógörögben a jel szó megfelelője a szphragisz, amely a tulajdonlás jegyét is jelentette. Így nevezték például azt a bélyeget, amellyel a pásztor megjelölte a nyájához tartozó állatokat. Amikor keresztet vetünk, Krisztus, az igazi Pásztor tulajdonaként jelöljük meg magunkat.

Krisztus katonáinak valljuk magunkat. Szphragisznak nevezték a parancsnok nevét is, amelyet katonái bőrébe tetováltak. A keresztény ember pásztoraként követi Krisztust, ennyiben a juhokhoz hasonlítható – de nem a birkákhoz! Krisztus katonáivá kell lennünk. Mint Szent Pál írja: „Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. (…) Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef 6, 13–17)

Elriasztjuk a gonoszt. A keresztvetés a sátán elleni küzdelem egyik fegyvere. Egy középkori prédikátor, Aelfric szerint „csodálatosan hadonászhat az ember a kezével, ám áldás nem származik belőle, hacsak nem vet keresztet. Ha azonban keresztet vet, a gonosz csakhamar megrémül a győzelmes jel láttán.” Egy másik, Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított mondás szerint pedig a keresztvetés hatására a démonok „elrepülnek”, mert „úgy félnek tőle, mintha bottal vernék őket”.

Pecsétet teszünk magunkra a Lélekben. Az Újszövetségben a szphragisz szót pecsétnek is fordítják, például a második korintusi levélben, ahol Pál apostol így ír: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.” (2Kor 1,21–22) Valahányszor keresztet vetünk, újra megpecsételjük magunkat a Lélekben, és kérjük, hogy hatalmas működése hassa át életünket.

Tanúságot teszünk mások előtt. A nyilvános helyen végzett keresztvetés a hitünkről való tanúságtétel egyszerű formája. „Ne szégyelljük hát megvallani a Megfeszítettet! Legyen a kereszt a mi pecsétünk, amellyel bátran jelöljük homlokunkat és mindent: a kenyeret, amelyet elfogyasztunk, az italt, amelyet megiszunk; minden be- és kilépésünket, lefekvésünket és felkelésünket, utazásunkat és pihenésünket” – írta Jeruzsálemi Szent Cirill.

„Nincs fogalmunk Isten ajándékáról, és ezért igényünk sincs rá. Mint kereszténynek tudnod kell, hogy ez a szó: Isten, személynév, személyes Valakit jelöl, aki saját létének gazdagságából hívta létre a világmindenséget, szeretetből, céltudatos elgondolás szerint – és benne téged. Veled is terve van. Értelmet és akaratot adott neked, isteni hasonlóságot, hogy számára több lehess, mint a látható világ: egy ember, egy „te”, aki szeretetére szeretettel válaszolhat szabad elhatározásból.” (Szent-Gály Kata)

Az összeállítás Hajlák Attila-István atya, Az Élet célja, a Cél élete című könyve alapján készült.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tanítás

Mi is lenne a legmegfelelőbb a böjti időszakban? – Ferenc pápával nagyböjtben

Közzétéve

Szerző:

Illusztráció - Fotó: heraldmalaysia.com

Nagyböjtben a Katolikus.mán Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának elmélkedéssorozatával lehet lélekben is készülni az ünnepre. A Szentatya romániai látogatása kapcsán a sorozat témaköre Ferenc pápa nagyböjti üzenetei köré épül. Ha felkeltettük érdeklődésedet kérünk kövesd oldalunkat és egy megosztással segítsd cikkeink minél nagyobb körben való terjedését. Köszönjük! (a szerkesztők)

A sorozat eddigi részei:


„Az Ő együtt érző, gyöngéd, életünkben osztozó szeretete az, ami igazán szabaddá tesz minket, valódi üdvösséget és örömet ad nekünk. Krisztus szegénysége, amellyel gazdagít minket, abban áll, hogy testté lett, magára veszi gyöngeségeinket, bűneinket, és közvetíti felénk Isten végtelen irgalmát. Krisztus szegénysége a legnagyobb gazdagság: Jézus gazdagsága az Atyaistenben való határtalan bizalmában rejlik, abban, hogy minden pillanatban rábízza magát, mindig és csak az ő akaratát és dicsőségét keresi. Gazdag, mint egy gyermek, aki érzi, hogy szeretik és szereti a szüleit, egy pillanatra sem kételkedik szeretetükben, gyöngédségükben. Jézus gazdagsága a Fiúságában van, ennek a szegény Messiásnak az Atyával való egyedülálló kapcsolata a kizárólagos kiváltsága. Amikor Jézus arra hív, hogy vegyük magunkra az ő „édes igáját”, akkor arra hív, hogy gazdagodjunk az ő „gazdag szegénységében” és „szegény gazdagságában”; osztozzunk vele fiúi és testvéri lelkületében; váljunk fiakká a Fiúban, testvérekké az Elsőszülött Testvérben (vö. Róm 8,29)”. (Ferenc pápa 2014. nagyböjti üzenetéből)

Annak a Jézus Krisztusnak, aki isteni mivoltában nem tartotta külön kiváltságnak istenségét, hanem szolgai alakot öltött kiüresítette önmagát és hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve, aki megalázván magát engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (vö. Fil 2,7-8). Erre a Krisztusra tekintek, őt akarom szemlélni a következő héten.

Nagyon tetszik nekem a következő Gyökösi Endre idézet: „Árnyék mögött fény ragyog, Nagyobb mögött még nagyobb, S amire nézek, az vagyok”, ezt magam részére úgy fordítom le, hogy az imában és böjtben a testtel együtt tisztuló lelket kivel és mivel táplálom, közben Kire tekintek. Nagy kérdés, hogy a böjttel kialakult hiányt, űrt magamban mivel töltöm meg. Engednem kell, hogy az imádság által maga a Fölséges töltse be az űrt, akiért a böjtöt szeretetből vállaltam. Akiért böjtölök, Ő ad értemet is neki, Őt kell engednem, hogy Szentlelke által ki is töltse a megtisztult testet, mert ellenben kialakul a gőgös, mások fölé helyezkedő, ítélkező, büszke, valójában szánalomra méltó alak. A mindennapi ima összekapcsolása az időszakos böjti időszakokkal, alázatra neveli a szerzetest, e két „fegyverrel” sokra viheti a lelki életben.

A keresztény élethez alapjáratban hozzátartozik a böjt. Sokaknak van böjti tapasztalata, nem kevés köztük a fiatal sem. A böjt a céljaink megerősítése, odaadásunk eszköze. Böjtölnek önmagukért, másokért vagy éppen szociális indíttatásból. Egyre többet lehet hallani, hogy sokan hetente kétszer böjtölnek: szerdán és pénteken. Nem új keletű dolog, már a Didakhé, azaz, A tizenkét apostolnak a tanítása c. írás, amely Kr. u. 190 előtt íródott tiltja a „képmutatókkal” való böjtölést – utalva Mt 6. fejezetére, azaz, a zsidóknál szokásban lévő keddi és csütörtöki böjt helyett a szerdai és a pénteki böjtöt ajánlja, amely két nap Jézus szenvedésének és halálának emlékét idézi. Ha a böjt az egyház által előírt időszakhoz kötődik, inkább elkerülheti a ma embere, hogy böjtje csupán külsőség legyen, vagy csupán egészségi okokból történjen, hanem még inkább meg tudjon nyílni a „test” az Isten Lelke befogadására. A böjt segít odafordulni Isten felé, becsületesebbé tesz önmagammal szemben. Mielőtt bárki is kemény böjti fegyelmet kényszerítene magára, jó lenne imádságos lelkülettel megkérdezni Istent is, hogy mi is lenne a legmegfelelőbb a böjti időszakban, vagyis ne én határozzak el valamit csupán és azt próbáljam megvalósítani foggal-körömmel. Ha pedig nem sikerül, akkor maradok a kudarcélménnyel…

A liturgikus év böjti időszakai kiváló alkalmak, hogy Isten akaratára igent mondjak. Az egyszer igazán megtartott böjt, ismétlésre ösztönzi a személyt. Böjtölve és a csendes imában Isten felé megnyíló lélek megnyílik az emberi nyomor előtt is, az ima és a böjt mellett az alamizsnálkodó, a szükséget szenvedők iránti érzékeny lelkület is előtérbe kerül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Tanítás

Amint tisztul a test, úgy tisztul a lélek is – Ferenc pápával nagyböjtben

Közzétéve

Szerző:

Nagyböjtben a Katolikus.mán Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának elmélkedéssorozatával lehet lélekben is készülni az ünnepre. A Szentatya romániai látogatása kapcsán a sorozat témaköre Ferenc pápa nagyböjti üzenetei köré épül. Ha felkeltettük érdeklődésedet kérünk kövesd oldalunkat és egy megosztással segítsd cikkeink minél nagyobb körben való terjedését. Köszönjük! (a szerkesztők)

Az előző rész:


„Közösségeinkben is egyre inkább kihűl a szeretet. Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításomban igyekeztem leírni e szeretet hiányának legnyilvánvalóbb jeleit. Ezek: az önző lustaság, a terméketlen pesszimizmus, az elszigetelődés és a folytonos testvérháborúk kísértése, a világias gondolkodás, ami arra vezet, hogy csak a látszattal foglalkozzunk, és így lehűtsük a küldetésünk hevét.”

(Ferenc pápa 2018-as nagyböjti üzenetéből)

Tizenkilenc éve élek kolostorban, természetesen előtte sem volt számomra ismeretlen a böjt. Ahogy telnek az évek, egyre inkább szükségét érzem a böjtnek. Magamnak így fogalmazom meg: amint tisztul a test, úgy tisztul a lélek is. Kihívás mindig számomra a böjt, olyan mint amikor az ember a pusztában van, ahol ki van szolgáltatva számtalan váratlan kihívásnak, kellemetlenségnek. Azonban nagy igazság van abban a kínai közmondásban: „Ami nem öl meg, az megedz.”. Igaz ez a lelki életben is. Szent Ferenc életében nagy hangsúlyt fektetett a böjtölésre, azonban meg kell jegyeznünk azt is, hogy a testvérekkel szemben nagyon humanitárius volt a böjtölést illetően. A tökéletesség tükre legendagyűjtemény 27. fejezetében olvashatjuk a következőket:

„Ez a testvér (egy újonc), de meg a többiek is valamennyien csak kevéssel előbb tértek az Úrhoz, s emiatt módfelett sanyargatták testüket. Ezért szent Ferenc az étkezés végeztével így kezdte őket oktatni: »Drágalátos testvéreim, azt ajánlom nektek, hogy ki ki vessen számot természetével. Hiszen könnyen lehetséges, hogy egyikőtök kevesebb étellel beéri, mint másikotok. Én tehát semmiképpen nem akarom, hogy akinek természete többet kíván, ahhoz legyen köteles igazodni, aki kevesebbel beéri. Ellenkezőleg azt kívánom, hogy mindenki legyen tisztában természetével s adja meg testének, amire szüksége van, hogy az zavartalanul tudjon szolgálni a léleknek. Mert nemcsak a sok evést kell kerülnünk, mint testünknek és lelkünknek veszedelmét, hanem a túlzásba vitt böjtöt is. Annál inkább kerülnünk kell, mert Isten könyörülő szeretetet akar és nem áldozatot«. Azután még hozzáfűzte: »Amit pedig az imént tettem, drágalátos testvéreim, hogy szeretetből együtt ettem ezen testvérünkkel, hogy ne röstelljen magánosan enni, azt inkább a helyzet kényszerűségétől és szeretettől ösztönöztetve tettem. Kijelentem azonban, hogy máskor nem fogok így tenni, mivel nem egészen szerzeteshez illő és nem is dicséretes dolog. Azt akarom tehát, és ezennel meg is parancsolom mindnyájatoknak, hogy szegénységünkhöz képest illő módon gondoskodjatok testetekről«”.

Illusztráció – Fotó: Medium

Ferenc úgy viselkedett testvéreivel szemben, ahogy egy igazi édesanya gondoskodik gyermekeiről, senkit sem kényszerített semmire, útját mégis mind többen követték, látva, hogy az járható. Nagyszerű vonása: a hitelesség. Ez kell vezéreljen engem is szerzetesként, hogy amit vállalok, azt hitelesen tudjam tenni, nem öncélúan, nem pillanatnyi célokat szolgálva, hanem hosszú távú önnevelésre készít fel, amelyet szeretetből teszek azért, Aki meghívott engem.

Az elkövetkező héten nagyböjti gyakorlatként még nagyobb odafigyeléssel gyakoroljuk a következőket, és ezen gyakorlatok áhítatos végzésével válaszolunk Szentatyánk, Ferenc pápa meghívására, amelyet a már idézett üzenetében fogalmazott meg.

  1. Ha több időt szánunk az imádságra, lehetőséget adunk a szívünknek, hogy felfedezze azokat a titkos hazugságokat, amelyekkel önmagunkat csapjuk be, és hogy végre Istennél keressünk vigaszt. Atya, aki azt akarja, hogy gyermekei éljenek, Ő a mi Atyánk, aki az életet akarja számunkra. Egy fél órát maradjunk csendben, nem könnyű, talán elsőre érdemes kevesebbel kezdeni, és tudatosítsuk, hogy Istennel és Istenben akarunk jelen lenni. A csend megszólal és megmutatja és megmondja, hogy a következő gyakorlatot hogyan végezzük.
  1. A csend beszél, tovább elmondja, hogyan böjtöljünk. A böjt elveszi az erőt az erőszakból, jelentős alkalmat szolgáltat rá, hogy lélekben növekedjünk. A böjt felráz, figyelmesebbé tesz minket Isten és a felebarátaink iránt, felkelti akaratunkat, hogy engedelmeskedjünk Istennek, aki egyedül képes betölteni éhségünket.
  1. Végül az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk: amim van, soha nem teljesen az enyém. Mennyire szeretném, hogy az adakozás valódi életstílussá váljék mindenkiben! Bárcsak követnénk keresztényekként az apostolok példáját, és meglátnánk a másokkal való osztozás lehetőségében az Egyházban megélt közösség kézzelfogható tanúságtételét. Ennek kapcsán felidézem Szent Pál felszólítását, amikor a korintusi hívekhez fordult a jeruzsálemi közösségnek szánt pénzgyűjtés ügyében: „ …mert javatokra válik” (2Kor 8,10). Minden adakozás alkalom számunkra, hogy részt vegyünk abban, ahogyan Isten gondját viseli gyermekeinek. Ha ma engem használ fel arra, hogy segítsen egy testvéremen, hogyne gondoskodna az én szükségemről is legközelebb Ő, akit senki nem múlhat felül nagylelkűségben? Szép lassan rájövök arra, hogy minden amit birtoklok nem az enyém és azt, amit az Úr adott, azzal felelősséggel kell gazdálkodnom, vagyis nem a feleslegből kell adakoznom, hanem azon kell elgondolkoznom, hogy a tisztességesen megszerzett javakból, mennyit tartsak vissza megélhetésem részére és a többivel körültekintéssel alamizsna formájában jótékonykodjak.

Fölséges és dicsőséges Isten támogass bennünket a nagyböjtben. Támogass bennünket, hogy csendes odafigyelésünkben észrevegyük mások könnyeit. Támogass, hogy jót tudjunk mondani másokról, áldást tudjunk mondani felebarátainkra. Támogass bennünket, hogy ma jobban tudjunk szeretni, mint tegnap. Támogass, hogy javainkat felelősséggel tudjuk megosztani a rászoruló testvéreinkkel, minden szolgálatunkat a Te neved dicsőségére tegyünk. Ámen

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Olvasás folytatása

Tanítás

Ferenc pápával nagyböjtben – Hamvazószerda – Urbán Erik OFM sorozata

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa hamvazószerdán - Fotó: cssr.news

Hamvazószerdával kezdetét veszi a nagyböjt, Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepére készül a keresztény világ. A Katolikus.mán ebben az időszakban Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának elmélkedéssorozatával lehet lélekben is készülni az ünnepre. A Szentatya romániai látogatása kapcsán a sorozat témaköre Ferenc pápa nagyböjti üzenetei köré épül. Ha felkeltettük érdeklődésedet kérünk kövesd oldalunkat és egy megosztással segítsd cikkeink minél nagyobb körben való terjedését. Köszönjük! (a szerkesztők)

Imára, böjtre, jócselekedetekre van szükségünk, hogy ne uralkodjanak el fölöttünk a felületes dolgok. Az ami valóban számít nem a siker és a felszínesség, hanem az, amit a bensőnkben őrzünk (…) Nyíljunk meg Isten és testvéreink előtt ebben a mai világban, amelyben egyre inkább a tennivalók és a hasznosság uralkodik és amelyből anélkül, hogy észrevennénk eltávolítjuk Istent.

Miért kell visszatérnünk Istenhez, ahogy arra a Szentírás figyelmeztet minket hamvazószerdán? Van valami, ami nem helyes bennünk, a társadalomban és az egyházban. Ezért szükségünk van változásra és megtérésre. A nagyböjt emlékeztet, hogy lehetőségünk van arra, hogy megvalósítsunk magunkban és magunk körül valami újat, mert Isten hűséges és kész a megbocsátásra és arra, hogy mi mindent elölről kezdjünk.

(Ferenc pápa homíliája 2014. hamvazószerdáján.)

2014 márciusában a konklávétól valami újat vártunk. Az újat meg is kaptuk, de nem úgy, ahogy a világ várta. Az újat megkaptuk, hiszen a pápát a „világ végéről” hozták a bíboros atyák, akinek származása kifejezi az Egyház egyetemességét. A névválasztásáról az Assisi Szent Ferencet jellemező öröm és a szegények szeretete jut eszünkbe. Névválasztásával is kifejezi, hogy ahogyan Assisi Szent Ferenc, ő is „Alter Christi” szeretne lenni. Szent Ferenc a szegénység és alázat embere volt, s bár saját közössége számára se volt mindig kényelmes, mindig az Egyházzal közösségben akart Krisztus másává válni. Szent Ferencet kortársai közül se szerette mindenki, és ez ma is így van, hiszen aki az evangéliumot éli, az zavaró lehet azoknak, akik nem kötelezik el magukat Krisztus radikális követésére. Szentatyánk Szent Ferenc mintájára valóban az evangéliumot fogja élni.

Sokan azt hitték, és a média egyik oldala úgy mutatta be mint aki gyorsan új szeleket hoz az Egyházba. Akik ezt hitték, azok gyorsan csalódtak: isteni törvényeket – pl. házasság férfi és nő között, élet tisztelete a fogantatástól egészen a halálig – nem lehet megváltoztatni. Ferenc pápa Krisztustól vette át a hatalmat. Új karizmákkal, új kincsekkel Péter székébe új ember ül, akiben engem Isten kincsekkel ajándékoz meg. A Szentatya a kormányos, aki az irányt meghatározza, ennek a szándéknak Krisztus szándékát kell tükröznie. Segít abban, hogy az Úr igája szeretetre méltóvá és édessé legyen, vagyis, hogy új kapcsolat jöjjön létre Isten és ember között. Az iga, a teher az kellemetlen mindannyiunk számára. Jézus bátorító példája, alázatos és szegény élete, – ahogy Ő maga hordozta az igát, amely sokszor nehéz volt, de nem tette le, elfogadja az Atya akaratát, amely nem mindig volt összhangban a vágyaival – ösztönöz minket, hogy a „jézusi igát” ne tegyük le, hanem nőjünk fel hozzá. Ebben jár elöl számunkra Ferenc pápa, aki mint Krisztus földi helytartója megéli függőségét és alárendeltségét azzal szemben, Akitől a hatalmat közvetlenül kapta. Erre van legnagyobb szükség: magam helyett Jézusra fókuszálni. Őt visszahelyezni a középpontba és engedjem, hogy életemet alakítsa, formálja, csiszolja, akinek igája boldogító és terhe könnyű.

Illusztráció – Fotó: St. Thomas Aquinas Catholic Church

Nagyböjtnek mindig a megtérés, a megújulás vágyával indulunk neki. Jól gondoljuk, hogy tisztátalanok vagyunk, van amitől megtisztulnunk, van mit elhagynunk. Visszatérni újra és újra az Igéhez. Ahogy a testi böjttel tisztítom a testemet, annál inkább kell táplálnom a lelkemet Isten Szavával. Isten szavának elmélkedő olvasása közben megértem, amit Isten kér tőlem, nem a teljes bűntelenséget, hanem az igyekezetet, amelynek a gyümölcse a bűntelenség lesz.

Nagyböjtre ajánlom megfontolásra Ferenc pápának idézett szavait: Térjünk vissza Istenhez, az Ő igéjén keresztül. Útmutatásként ferences lelkiségből ihletett szempontok a Szentírás elmélkedő olvasásához:

  1. Előkészület – a Szentlelket hívjuk segítségül, aki egyedül képes arra, hogy Isten szavának értelmét megvilágosítsa, és képessé tegyen bennünket annak figyelmes hallgatására, hogy nyitottak legyünk arra, amit Isten mondott, és arra, amit most kíván mondani nekünk.
  2. Isten szavának olvasása és hallgatása – ezen lépes a kiválasztott szöveg egyszerű olvasását jelenti, hogy így megértsük az Igét. Ezen olvasásának kitartónak kell lenni, akár többször is olvassuk el a szent szöveget.
  3. Isten szavának elmélyítése és befogadása – a harmadik lépésben érdemes kívülről is megtanulni egy kulcsfontosságú sort, amely éppen az olvasott szakasz lényegét foglalja össze. A megtanult szó gyökeret ver bennünk, és elkísér bennünket az egész nap folyamán.
  4. A szó „visszaadása” – végül egy dicsérő, hálaadó és áldó imádságban, kérő imában vagy könyörgésben kívánatos „visszadni” a Szentlélekben kapott Igét, magának Istennek, belefoglalva mindazt, amit adott az Ige által, amelyet magunknak és közösségünknek szóló jó hírként olvastunk, és amelyet meg is oszthatunk egymással.
  5. Buzgóság, mint a jó megvalósításának szándéka – az utolsó lépésben érdemes megfogalmaznunk néhány konkrét javaslatot, amely hozzáállásunkat, választásainkat és irányultságunkat hivatottak tisztázni; amelyek az Ige hallgatásából származnak, és segítenek, hogy a jó megvalósításának vágya növekedjék bennünk.

Isten igéjéről elmélkedve magunkévá tesszük a „jó szokást”, hogy ne csak nagyböjtben, hanem az év minden napján elmélkedjünk. A befogadott Szó felkészít a Szentség vételére, ahol az Ige eléri legnagyobb hatékonyságát. Fogadjuk be a Szentírás kimeríthetetlen kincsestárát.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Népszerű