Sebestyén Péter atya gondolatai évközi 3. vasárnapra.
Az evangélium ide kattintva olvasható.
1. A nép, mely sötétségben jár, nagy fényességet lát… Úgy örülnek majd…, ahogy aratáskor szoktak örülni. (Iz 8,23b–9,3)
Ez a jövendölés már szerepelt ugyan a karácsonyi éjféli mise olvasmányai között, de a mai összefüggésben más értelemmel is gazdagodik. Máté evangélista ugyanis szívesen hivatkozik az ószövetségi jövendölések beteljesedésére, és evangéliumában Jézus kafarnaumi fellépése kapcsán épp ezt az idézetet hozza. Mintha azt sugallná olvasóinak, hogy az izajási világosság Jézus Krisztusban annyira egyértelmű, hogy hiába Mózes-hitű, törvénybetartó ember valaki, ha nem fogadja el Krisztust a világ világosságának, még most is sötétségben él. Ebben az értelemben az olvasmány üzenete ma is friss és korszerű. Nem lehet felvilágosodni, örülni, az örök életre „berendezkedni” Jézus nélkül. Kérdés marad, hogy meglátjuk-e Krisztust mint életünk világosságát a sok mesterséges fény mellett vagy éppen a szemfényvesztő káprázatok ellenére.
2. Éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra… Talán megosztott Krisztus?…(1Kor 1,10–13.17)
Szent Pál szavai visszhangozhatnak bennünk úgy is, mint amelyek nemzetünk, erdélyi magyar közösségünk krónikus sebére, a pártoskodásra utalnak. Valószínű, ösztönösen ezt juttatják eszünkbe. Jogosan. Mert megengedhetjük-e magunknak azt a luxust – ha mégoly demokratikus is –, hogy különféle politikai pártokba tömörülve, egymás mellett elbeszélve valósítsuk meg céljainkat, érvényesítsük érdekeinket? Már az is gond, miért vannak különféle céljaink, és miért nem azonosak érdekeink? A szabad másként gondolkodni jogalap elégséges egy közösség tartós fennmaradásához? Azonban itt Szent Pál igazából a krisztusi hit egységét félti. És ebben a vonatkozásban a pártoskodás hallatán egyházunk szétszakadt krisztusi köntösére gondoljunk. A különféle, nagy- és kisegyházak, felekezetek mintegy különutasként kínálják az üdvösséget, több-kevesebb sikerrel csábítva magukhoz talán épp a másik közösségből kiábrándult híveket.
Jézus Krisztus nem így akarta. Neki nem ez a marketingfogása.
Ő inkább egy asztalhoz, a mennyei Atya menyegzős lakomájához akar ültetni minden benne hívő embert. Ezért egyházunknak, a szétszakítottság sebeit vállalva és gyógyítgatva, szüntelenül imádkoznia és tennie kell a keresztények egységéért a világ végéig. Ezt szolgálják immár Erdély kisebb-nagyobb településein is a különféle keresztény felekezetek közös imatalálkozói, programjai, hogy felmutassák a nagy közös kincset, a krisztusi örökséget, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Beszédeinkben, szertartásainkban, ünnepeinkben és hétköznapjainkban, vegyes családon belül és a nyilvános életben egyaránt fontos, hogy felszínre jussanak közös keresztény gyökereink és a krisztusi főparancs. Ahogyan egy ismerősöm fogalmazott: „a véleményekben különbözőség, de a szeretetben egység”.
3. Gyertek, kövessetek, én emberek halászává teszlek titeket.
(Mt 4,12–23)
A Galileai-tenger partján elterülő halászváros, Kafarnaum, az arra járóknak vagy az átutazóknak különös légkört biztosított. Jézus nyilvános működésének is csakhamar központja lett. Itt, illetve innen hívta meg legtöbb tanítványát, a későbbi apostolokat, akik közül többen halászok voltak. A halfogás a megélhetés biztosításán túl mélyebb értelmet is jelentett. A szervezett, hálóval történő halászat napjainkig ezreknek ad megélhetést a világ számos tengerpartján. Jézus számára az emberhalászat távol áll a mai reklámügynökök, fejvadászcégek indítékaitól. Ellenkezőleg, mai világunk foglalkoztatási szakemberei állami és magánszférában egyaránt tanulhatnának tőle, amennyiben munkásokat, alkalmazottakat, egy eszméhez hűségesen ragaszkodó híveket akarnak toborozni.
Hogyan kell embert „fogni”? Nem állásközvetítőkön, hirdetéseken keresztül állítja őket szolgálatába, hanem személyesen hívja meg: „Kövess engem!” Az ember csak azt képes követni, arra meri rábízni magát, akiben hisz. Jézusban még soha senki nem csalatkozott. Az egyház közösségében mindannyiunkra emberhalászi feladat, küldetés hárul. A meghívás pedig már a tó partján, a kereszteléskor megtörtént. Vállaljuk-e?
