1. Izajás bátorító szavai (Iz 43, 16–21)
Ahogyan Isten csodálatos módon kivezeti népét a babiloni fogságból, ugyanúgy, megváltó, irgalmas szeretetével Jézus Krisztus minden embert kivezet a bűn szolgaságából.
2. Mi a keresztény életeszmény? (Fil 3, 8–14)
Szent Pált a damaszkuszi úton a feltámadt Krisztus „magával ragadja”, új életet kezdhet. Ez a magával ragadottság visz, hajt minket is a Krisztus-követésben. Isten ingyenes szeretete lekötelez, és állandóan tettekre sarkall. Sokan alábecsülik az ingyenes szeretetet, gondolván, hogy annyit is ér, mert ingyen van, jóllehet épp azt jelenti, hogy minden más értéknél többre való. Megfizethetetlen.
3. Menj, de többé ne vétkezzél! (Jn 8, 1–11)
A biblikusok szerint jobban illik ez a történet Lukács evangélistához, mint Jánoshoz. Elmélkedésünk szempontjából mégsem ez a lényeges, hanem a tanítás, ami benne rejlik. Érdekesség, hogy a Másodtörvénykönyv csak a menyasszony megkövezését írja elő, ha házasságtörésen fogták – a két koronatanú kezdhette a kövezést –, viszont más esetben nincs megjelölve halálnem. A rabbik később akasztást kértek ilyenkor. De házasságtörő férfi megkövezéséről nem ír a Biblia. Sokatmondó adat…
A farizeusok és írástudók nagy sebbel-lobbal hurcolják a tér közepére a „tetten ért” asszonyt, hogy Jézusnak csapdát állíthassanak. A hirtelen összeverődött csőcselék könnyen beetethető, mindenre kész… Ha Jézus felmenti az asszonyt, a törvény betűjével száll szembe, ha a halálos ítélet mellett foglal állást, saját irgalmas szeretetével, tanításával kerül ellentétbe. A vádlókat nem az asszony szégyene, vétke érdekli, hanem Jézus reakciója. Ebben a pillanatban, Jézus és az asszony a vádaskodók gyűrűjében majdhogynem sorstársak.
Jézus, talányos módon, egyedi alkalommal a Bibliában, lehajol, és írni kezd a porba. Az ókortól kezdve vitatéma: lelki nyugalmát juttatja kifejezésre, gondolkodási időt kér? A többiek bűnét írja a földre? Visszavonul a csöndbe, s ezzel „elkülöníti” magát a kelletlen környezettől? Így érzékelteti, hogy nem ismeri el ezt a mondvacsinált, lincselő ítélkezést? Nem tudjuk. Aztán felegyenesedik és megszólal. Sem a törvény ellen, sem mellette nem foglal állást. Olyan választ ad, amelyre senki sem várt. Megdöbbenti őket: az vesse rá az első követ közületek, aki nem bűnös! Nem vádol, nem teszi semmissé a bűnt, nem magyarázkodik, nem kíván hóhér vagy bűntárs lenni. Isteni bölcsessége és tekintélye alapján kiemeli a bűnöst névtelenségéből, és a jelenlévők lelkiismeretét Istennel szembesíti. Nem vallat, nem kíván látványos beismerést, nem kutat a tettet megelőző szándékok után, nem vár mentegetőzést, hanem Istenre, az erkölcsi rend bírájára és az irgalom forrására tereli mindannyiunk figyelmét. Majd amikor – kezdve a véneken –, szégyenükben eloldalognak, az egyedül maradt bűnös asszonynak is azt mondja: menj, de többé ne vétkezzél!
Micsoda látlelet és terápia egyszerre! Nekünk, mai keresztény bűnösöknek is, akik hajlamosak vagyunk a nagy nyilvánosság elé citálni ellenfeleinket, rágalomhadjárattal, médiasegédlettel, bulvársajtó-kampánnyal lejáratni, megszégyeníteni, megbecsteleníteni embertársainkat, miközben saját bűneinkről megfeledkezünk. Jólesően gusztáljuk mások bűneinek kiteregetett lajstromát, de saját, például „székely” bűneinkről: káromkodás, egykézés, munkakerülés, részegeskedés, abortuszok, csalások, hazugságok stb. – mélyen hallgatunk. Álszemérmesen mindig ellenfeleink vétkét toljuk magunk elé védekezésképp, de az önvizsgálatban nem jutunk el odáig, hogy magunknak kell egyszer megtérnünk és Isten bocsánatáért esedeznünk…
Az ószövetségi ember hitét inkább az igazságosztó, ítélő Isten képe uralta. Bár érezte bűntudatának nyomását, a megbocsátó, irgalmas Isten szeretetének tapasztalata nem volt számára egyértelmű. Jézus Krisztus által viszont karnyújtásnyira került a megváltás. Ő hozta az örömhírt: van szabadulás a bűnből. Ha akarjuk, bűnünk bocsánatot nyer. A bűn ugyan nem válik kisebbé, de a bűnös kegyelemben részesül. Kegyelme hatására kezdenek tudatosulni bűneink is. Jézus elítéli a bűnt, de a bűnöst felemeli, megmenti. Minden bűnösben egy lehetséges szentet lát. Meghalt a kereszten a bűnös asszony és bűntársa helyett, értünk is. Azért, hogy mi se ítélkezzünk, hanem legyünk irgalmasok. Bocsássunk meg, hogy mi is bűnbocsánatot nyerhessünk.
A házasságtörő asszony esete nemcsak leleplez, de útba is igazít minket a nagyböjtben. Tisztítsuk meg belső világunkat, fantáziánkat, és tartózkodjunk a rossz gondolatoktól. Ne ítéljünk meg másokat. S főleg ne ítélkezzünk a látszat szerint. Isten a szívek vizsgálója. Amint a nyelv elmond mindent arról, aki beszéli, ugyanúgy életünk is arról árulkodik, ahogyan gondolkodunk. Az idei nagyböjtben irtogassuk bűnös gondolatainkat, takarítsuk szennyes fantáziánkat. Mert ha tele vagyunk rosszindulattal, haraggal, előítélettel, önsajnálattal, életünk is lassan gonosszá válik. Tanuljunk meg őrködni gondolataink, belső világunk felett. Kérjük Urunkat, erősítse kegyelmével belső aszkézisünket, hogy felhagyhassunk minden rosszal, amivel magunknak vagy másoknak árthatunk.
Isten irgalma nélkül nem állhat talpra sem az egyén, sem a közösség. Ez a keresztény örömhír lényege: Jézus Krisztus kegyelme megújít, átformál, új életet ad, újfajta magatartásra ösztönöz. Szerető irgalma most is biztatás. A bűn halált hoz, az irgalom feltámaszt.
