fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elindíthat-e egy olyan katolikus megújulást, mint a denveri Ifjúsági Világtalálkozó?

Közzétéve

Fotó: NEK Facebook

1984, Róma. II. János Pál pápa a Virágvasárnap megünneplésére nagyszabású nemzetközi találkozót hív össze a világ fiataljai számára. Az eseményre lelkesen tódulnak a fiatalok, 300.000-en jönnek a világ minden tájáról, és a pápa elhatározza, hogy a rendezvényt rendszeressé teszi. A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó megünneplését 1985-ben hivatalosan is kezdeményezi. A fiatalok és fiatal felnőtteknek szóló találkozót azóta is minden évben megrendezik, egyházmegyei, illetve két-három évente nemzetközi szinten is.

Hogy miért beszélünk most a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról? Azért, mert a CNA Katolikus Hírügynökség szeptember 4-i cikkében párhuzamot von az 1993-as denveri Világtalálkozó és a 2021-es budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus között.

Az ellenzők annak idején azt jósolták, hogy az 1993-as denveri Ifjúsági Világtalálkozó kolosszális kudarc lesz. Szánalmas bukást jósoltak neki, úgy vélték, nem jön el majd senki. A város kaotikus lelki állapotokat mutatott, minden zavaros volt, virágzott az eretnekség, a hitelhagyás. Ürességtől kongott a szeminárium, és ami tevékenység még folyt benne, az is tele volt erkölcsi problémákkal, úgyhogy James Stafford bíboros bezáratta. A fiatalokhoz egyáltalán nem ért el a katolikus Egyház tanítása.

Még a vatikáni egyházi vezetőket is meglepte, hogy a Szentatya Denvert választotta az Ifjúsági Világtalálkozó következő helyszínéül. Állítólag keményen próbálták is meggyőzni, hogy válasszon másik várost. De Szent János Pál pápa megmakacsolta magát, és ragaszkodott ahhoz, hogy az esemény ott kerüljön megrendezésre.

A kritikusok borúlátó jóslata nem jött be. Félmillió katolikus fiatal gyűlt össze, és a Világtalálkozó olyan tüzet gyújtott a lelkükben, amely még ma is fényesen ég. Akik emlékeznek a találkozóra, azt mondják, ami ott történt, arra nincs is emberi magyarázat, minden csak Isten kegyelméből történt. Az esemény alatt drámaian megváltozott az emberek szemlélete a katolikus Egyházról. Megszűnt mindenféle ellenségeskedés vagy harag a vallással, a katolikusokkal vagy a pápával szemben, a bűnözés szinte nullára csökkent. Az emberek mosolyogtak, boldogok, kedvesek, udvariasak és tisztelettudóak voltak, öröm töltötte el őket. Mintha mindenki megújult volna.

A rendezvény eredményeképpen utóbb világi mozgalmak sokasága indult útjára, köztük a Katolikus Egyetemi Hallgatók Közösségének (FOCUS) mozgalma, a Totus Tuus elnevezésű nyári katolikus ifjúsági programsorozat, a Sziklás Hegységben rendezett Wojtyla Tábor, az evangelizációs munkára felkészítő Augustine Institute, a rászorulókkal való szeretetteljes kapcsolattartást szorgalmazó „Krisztus a városban”, az eseményeket, képzéseket szervező és TV adást is működtető Real Life Catholic, az Evangelizációs és Családi Élet Szolgálat vagy a Katolikus Sportok elnevezésű, hitalapú nemzeti közösség.

A CNA felteszi a kérdést: lehetséges, hogy a Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus olyan katolikus megújulást indítson el, mint a denveri Ifjúsági Világnap annak idején? Lehet, hogy a Kongresszus hasonló forradalmi hatással lesz a magyarországi és az európai katolikusokra? Lehet, hogy érdemi hatással jár majd ezekben az időkben, amelyeket a globális világjárványtól való félelem, az elmélyülő szekularizmus és a katolikus egyházon belüli szélesedő szakadás jellemez világszerte?

Ha Denver tapasztalata valamit is jelez, akkor is tudnunk kell: időbe telik, amíg bárki érzékelheti, felmérheti a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valódi hatását.

Chris Stefanick, író, előadó és televíziós műsorvezető, a Real Life Catholics alapítója és elnöke úgy látja, paradigmatikus esemény tömegesen összejönni és nyilvánosan megünnepelni a hitünket egy világi város közepén. Ha az emberek megmerítkeznek egy ilyen élményben, az hosszú időre elevenen megmarad bennük. „Ez történt Denverben is, semmi kétség. Denver még mindig a hit gyújtópontja Észak-Amerikában, és ez annak köszönhető, ami 25 évvel ezelőtt itt történt”.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Felejteni jó

Közzétéve

Fotó: Unsplash

A tevenyakbőr nagyon erős. Szorosan tartja a testrészt. Annyira szorosan, hogy szorít. Ha fejre teszik, valósággal szétfeszíti. Főleg ha egy kicsit még szárad is a napon. A kirgizeknél az elfogott ellenséges harcosok fejét leborotválták, és frissen nyúzott tevenyakbőrt (siri – v.ö. Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap c. regénye) húztak rá. A bőr, mint egy tapasz, pillanatok alatt ráragadt, az úszósapkához hasonlóan. Az illetőt nyakkalodába zárták, majd elvitték jó messze a közösségtől, lakott területen kívülre, a puszta mezőre és otthagyták. Étel, víz nélkül koplalt, és az egyre zsugorodó, száradó tevebőr abroncsként szorította a fejét. Ám haja hamarosan nőni kezdett, és néha befúródott a nyers tevebőrbe, majd visszahajlott, visszanőtt a fejbőrbe, így még szörnyűbb szenvedést okozva. Kezdve azzal, hogy ítélőképessége teljesen megzavarodott. A törzs tagjai az ötödik napon megnézték az áldozatot, életben van-e még a fogoly. Ha legalább egy megmaradt, azt megetették, megitatták, megszabadították kalodájától, talpra segítették, hogy visszanyerje erejét. Ő volt a mankurt. Aki már nem tudta sem a nevét, sem a nyelvét, sem a nemzetiségét. Nem emlékezett gyermekkorára, apjára, anyjára, egyszóval már azt sem tudta, hogy ő emberi lény. Csak, mint a kutya, kenyéradó gazdáját ismerte, a rábízott feladatot vakbuzgón elvégezte, lehetett idomítani. Ez a rabszolga többet ért tíz rendes szolgánál.

Valami ilyesmi történik ma. A médián, a fejvesztett gyorsasággal ránk zúduló információzuhatagon keresztül lassan a mi agyunkat is mossák. Sőt azt érzékeljük, mintha tudatos kampány, propaganda célpontjai lennénk. Hogy felejtsünk.  A krónikus memóriazavar, a szisztematikus szellemi leépülésünk lenne a cél. Ne gondolkozz, ne kérdezz, ne vacillálj, hogy ez jó vagy nem, igaz vagy hazug. Hisz csak azt „ehetjük”, amit elénk adnak. Képben-szóban, hírek és tudományos információk látszata mögött. Az evangéliumnak itt helye nincs. Az van, amit mi adunk neked, s az legyen elég, megbízható. Mintha egy tudományos-fantasztikus regényből, egy szcifi filmből léptünk volna elő valósággá. Ne gondolkodj, mert bélyeget kapsz a homlokodra. De már emberi méltóságod sincs. Csak a fogyasztó tömeg arctalan része vagy, kinek a pénzére van szükség. Ne emlékezz múltadra, kultúrádra. Felejtsd el hitbeli, nemzeti karakteredet, anyanyelvedet.  Felejtsd el, kikhez tartozol, hol az otthonod, te csak tedd, amit sugallunk. Ne énekelj, ne imádkozz, csak úgy táncolj, ahogy mi zenélünk. Mi majd helyettesítjük a szépet csicsással, giccsel, az ütődött sztárok majd influenszerként megmondják, miben higgy, hogyan élj. Mi majd adunk a múltad helyébe ígéretes fejlődést, kényelmet, csevegős, foto shopos, műanyagos, bankkártyás civilizációt, amely minden igényedet kielégíti. Ne higyj a régi könyvtáraknak, az évezredes bölcsességeknek, a Kinyilatkoztatásnak. Adunk mi jobbat helyette. Nyugodtan lehetsz megalkuvó, nyugodtan hidd magad kisistennek, nyugodtan keverjed az identitásaidat, a vallásaidat, váltogassad a hazádat, a hitedet, akárcsak a zoknidat. Ahogy neked tetszik, s ahogy mi felkínáljuk, mint lehetőséget. Ki kell gombolni az inget, mert igen szolidan begombolkoztál. Engedd el magad. Ne gyökerezz meg sehol, légy világpolgár. S mindenütt vegyülj el, hígulj fel a nagyvárosi, arctalan katyvaszba. Így könnyebb lesz elbánni veled. A herkentyűkön keresztül úgyis tudjuk hol vagy, mit csinálsz, mik a vágyaid, hol tankolsz. Az igazságot, életed célját ne keresd a Szentírásban, az Egyház közösségben. Mi majd adunk leszárított ár üdvösséget, itt helyben, a földi falanszterben. Ha meg elmélyülni akarsz egy témában, ne kérdezd meg őseidet, a lelkiélet nagymestereit, a benned lakó Istent, mi majd küldünk egy linket.

Annyira érzékeny leszel mindenre, hogy alig várod, hogy beoltsanak. Hogy egy új életre kiképezzenek. Annyira megszokod az újat, hogy már nem vágyódsz a régire. Már a sejtjeid is kicserélődnek.  Átállsz majd erre a mélabús, zombi, bambulós ábrázatra. És az sem fog zavarni, ha mosolyodat teljesen benőtte a szőr… Azt fogod hinni: ilyen a kedély.

De még nincs veszve minden. Nem késő lerántani ezt a műskalpot. Azt hiszem, van még bennünk annyi Lélek-jelenlét. Még van annyi saját erőnk.

Rorate, coeli, desuper! Jöjj Uram, onnan felülről, az egekből! Harmatozd ránk Igazságodat! Frissítsd emlékezetünket, hogy ne felejtsük el szeretetedet. Hisz ajándékaid is Téged igazolnak. Ne engedd, hogy bármi is elhomályosítsa Jelenlétedet!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Az ördög és a baloldal

Közzétéve

Szerző:

Saul Alinsky, az Antifa és a Cancel Culture szellemi atyja, Lucifert dicséri könyvének előszavában.

Akár zöldnek, akár szocialistának, szociáldemokratának, haladónak, kommunistának, Black Lives Matter követőnek vagy Antifának nevezi magát valaki, van egy dolog, ami közös ezekben a csoportokban, éspedig a baloldali, ideológiai gyökér. Ez vezet ahhoz, hogy a világot nem fogadják el olyannak, amilyen, hanem fel akarják borítani és meg akarják változtatni, többnyire forradalmi módon. Az eredmény pedig legyen egy új világrend, egy igazságosabb, környezettudatosabb, antipatriarchális, diszkriminációellenes és színes társadalom. Összességében ezek mind érthető és pozitív célkitűzések, de milyen áron?

George Orwell lelkes forradalmi osztályharcosként 1933-ban elment a spanyol polgárháborúba, és ott megtapasztalta a forradalmi baloldal igazi arcát. Megrendülten tért haza, és megírta az Állatfarm, majd később az 1984 című korszakalkotó művét, figyelmeztetésképpen ez ellen az ideológia ellen, és az ellen az állítólag szép új világ ellen, amelyhez vezet.

Minden baloldali ideológia kiindulópontja a társadalomfilozófus Karl Marx, valamint konzseniális társa és finanszírozója, Friedrich Engels. A baloldali mozgalom a mai napig arra az elképzelésre építi a társadalmi változásokért folytatott küzdelmét, hogy a társadalmat elnyomókra és elnyomottakra osztja. Marxnál ezek a munkaadók (kapitalisták/kizsákmányolók) és a munkások (elnyomottak) voltak, Engelsnél a nő, akit a férje nyom el, és akinek ki kell szabadulnia a patriarchális szorításból. Antonio Gramscinál a legkülönbözőbb elnyomott csoportokat kellett egymás ellen hergelni. Ennek a folytatása volt aztán a Frankfurti Iskola, kiteljesedése pedig Hillary Clinton nagy mentorának, Saul Alinskynak a tanítása.

Alinsky a különböző csoportok polarizálásával és egymás ellen fordításával a fennálló társadalom lerombolására, és így forradalomra szólított fel leghíresebb könyvében, a Rules for Radicals-ben (Szabályok Radikálisoknak). Barack Obama nagy csodálója volt Alinskynek. Előadásokat is tartott a tanításairól, mielőtt még az Egyesült Államok elnöke lett volna.

IX. Pius pápa, nagy előrelátással, a híres “Syllabus errorum”-ban már 1864-ben elítélte a szocializmust és annak tanításait. A kortársak már akkor is azon tűnődtek, hogy az egyház vajon miért lépett fel ilyen élesen egy állítólag emberbaráti tanítás ellen, amely csak egyenlőséget, igazságosságot és békét akar.

Saul Alinsky, az Antifa és a Cancel Culture szellemi atyja szerint egy forradalmár ne beszéljen világosan arról az új világról, amelyet meg akar teremteni, hanem inkább a fennálló rend visszásságait írja le, amelyet meg kell dönteni. Könyve előszavában elismeréssel dicséri “az emberiség által ismert első olyan radikális lényt, aki fellázadt az ’establishment’ ellen, és ezt olyan hatékonyan tette, hogy legalábbis a saját királyságát megnyerte – ez pedig Lucifer!”

Ha megvizsgáljuk az ördög bibliai nevét – akit ott Diabolosnak neveznek (jelentése: a káosz terjesztője, a mindent összezavaró), majd áttekintjük a nagy baloldali példaképeket és tanításaikat, egészen a mai társadalmi helyzetig, akkor lassan elkezd kinyílni a szemünk.

Látjuk, hogy az emberi kapcsolatokban káosz uralkodik. A házasság és a család értéke megsemmisül, minden második házasságot felbontanak, a házasság fogalma értelmét veszti, mindenki mindenkivel kapcsolatra lép. Évente több millió abortusz van, az emberiség jövőjét kiirtják, a nemek biológiai kettőssége művi nemek sokaságában hígul fel, a nyelv tisztaságába belezavar a gender és a cancel kultúra. Az emberi szabadságot, Isten legnagyobb ajándékát, egyre jobban korlátozzák a túlszabályozott újraelosztó államban.

A keresztény konzervatív eszmekincset szemantikai ravaszkodással bevágták egy állítólagos jobboldali sarokba, egy helyre a nemzeti szocializmussal és a fasizmussal, ahol ugyan logikailag semmi helye, de a káosz logikájába természetesen tökéletesen beleillik. A konzervatívok ezáltal hagyták magukat elszigetelődni, most viszont gyakran azt kérik, engedjék meg nekik, hogy egy kicsit együtt gender-ezhessenek és együtt cancel-ezhessenek a többiekkel, és hadd szövögethessenek ők is néhány progresszív baloldali álmot, csak hogy ne kelljen ott rothadniuk a jobboldali mocsokfészekben. Ezzel persze a rajtuk nevető baloldaliak egyszerű kengyeltartóivá degradálódnak.

Több mint 150 év elteltével tehát le a kalappal IX. Pius pápa tisztánlátása és Syllabus errorum című műve előtt. Ő felismerte, hogy a baloldali ideológia és annak módszerei ördögiek és elvetendőek. Valószínűleg azt is látta, amit azóta néhány utódja is, hogy számos jóhiszemű keresztény a progresszív baloldal szolgálatkész és kezelhető segítőjévé válik, és hamarosan nem fogja már tudni elviselni Krisztus és az Egyház tanítását, a természetjogot és a józan értelmet.

Rövidített fordítás: Solymosi Judit
Forrás: kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Uniformizált média és értékvesztés Nyugaton

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Pixabay

Napjainkban fenyegetően jelenik meg mindaz, amit Alekszandr Szolzsenyicin már 40 évvel ezelőtt kritizált a nyugati társadalomban: manipulatív tudósítások a médiában és Isten nélküli világkép, amely a gonoszról sem vesz tudomást.

A következő részletek Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz írónak a Harvard Egyetemen 1978. június 8-án tartott beszédéből valók.

A dolgok jelenlegi állása szerint a nyugati országokban a sajtó vált a legnagyobb hatalommal rendelkező tényezővé: hatalma nagyobb, mint a törvényhozásé, a végrehajtásé és az igazságszolgáltatásé. Óhatatlanul is felmerül a kérdés: Milyen jogalapon került megválasztásra a média és kinek tartozik felelősséggel? A kommunizmusban az újságíró egyértelműen az állam szolgálatában áll. De a nyugati újságírókat ki ruházta fel hatalommal, mennyi időre és milyen előjogokkal?

Még valami meglepő a Keletről érkezőnek, ahol egységes sajtó működik: a látogató lassan felfedezi, hogy prioritásait tekintve a média, mint egész, közös tendenciát követ. Olyasmi ez, mint a divat: vannak általánosan elismert véleményalkotó minták; akadhatnak azonos irányba mutató üzleti érdekek, melyek végső soron nem konkurenciát, hanem egységesülést eredményeznek. (…)

A Nyugat a divatos gondolkodásmódokat, eszméket mindenféle cenzúra nélkül különíti el a nem „trendi” irányzatoktól; semmi sem tilos, de ami nem felel meg a kordivatnak, az aligha fog utat találni valamilyen folyóiratba vagy könyvbe, vagy akár a kollégák fülébe. A törvény betűje szerint a tudósok szabadok, de befolyást gyakorol rájuk a mindenkori aktuális divat.

Nincs nyílt elnyomás, mint Keleten; ám az általánosan elterjedt vélekedés miatti szelekció és a közkeletű normákhoz igazodás kényszere gyakran megakadályozza a független gondolkodókat abban, hogy részt vegyenek a közélet alakításában…

***

A Nyugat társadalmilag az általa hirdetett céloknak megfelelően és a nagyszerű technikai fejlődésnek köszönhetően járt elöl – útja azonban hirtelen a jelenlegi gyengélkedésbe torkollott. Ez viszont azt jelenti, hogy a hibát nyilvánvalóan a gyökereknél, az elmúlt évszázadok eszméinek alapjaiban kell keresnünk. E tekintetben az elsőként a reneszánsz idején kialakított uralkodó világszemléletet említem, amely a felvilágosodás óta politikai megfogalmazást is nyert. E világlátás vált a kormányzás és a társadalomtudományok alapjává. Racionális humanizmusnak vagy humanista autonómiának nevezhetnénk: lényege az ember meghirdetett és megvalósított autonómiája, minden magasabb hatalomtól való függetlensége. (…)

Ez az új gondolkodásmód, amelyet vezérfonalként ránk erőltettek, tagadta az emberben lakozó gonosz létezését, és nem tűzött ki maga elé a földi boldogság elérésénél magasabb célt. A modern nyugati civilizáció alapját az ember és a materiális emberi szükségletek imádására irányuló veszedelmes tendencia képezte. (…)

Ha igaza volna a humanizmusnak abban, hogy az ember azért születik a világra, hogy boldog legyen, akkor a születéssel nem járna együtt a halál bizonyossága. Mivel azonban az emberi test halálra van ítélve, földi feladatának nyilvánvalóan spirituálisabb természetűnek kell lennie, mint pusztán a hétköznapi élet határtalan élvezete. Az anyagi javak megszerzését és azok lehető legvidámabb élvezetét szolgáló kedvező alkalmak keresése biztosan nem lehet a feladatunk. Ehelyett valamilyen folyamatosan fennálló, komoly feladat beteljesítése kell, hogy legyen a hivatásunk, amelynek révén életutunk a morális növekedés megtapasztalásává válik, hogy aztán jobb emberként távozzunk földi életünkből, mint ahogy megérkeztünk oda. Elérkezett az ideje, hogy felülvizsgáljuk a jelenlegi divatos emberi értékeket.

Fordította: Vágyi Vata Mihály
Forrás: kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű