fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

A pápát a liberális EU díjazza? – elemzés

Közzétéve

Ferenc pápa látogatása az Európai Parlamentben 2014. november 24-én - Fotó: europarl.europa.eu

A pápa elleni támadások okait kutatva több vizsgálat megállapította, hogy az ellene irányuló politikai indítékú támadások is gyakoribban, mint elődjei alatt.

Giuseppe Savagnone professzor könyvet írt a pápa politikai megnyilatkozásainak újdonságáról, ilyen címmel: „Egy próféta, aki felrázza a lelkiismeretet”.[1] – Elődjeihez hasonlítva a pápát, így fogalmaz: „Woytila vagy Benedek pápa politikai megnyilatkozásai körülhatároltabbak voltak, bizonyos értelemben jobban visszavezethetőek az egyház szociális tanításának elveire. Mindazok, akik nem voltak maffiózók egyetérthettek vele, és nem érezték érintve magukat.” Ferenc pápa viszont nemcsak a maffiózókat és a fegyvergyárosokat nevezi meg felelősnek a világ romlásáért, hanem mindnyájunkat lelkiismeretét is fel akarja rázni. Kijelenti – valójában az egyház szociális tanítását követve, – hogy mindannyian felelősek vagyunk a szegényekért és a nyomorért. Amikor a világszegénységről hallunk, sok keresztényt már nem zavar a hír. Ha utcán fekvő hajléktalant látunk, legfeljebb azt mondjuk „szegényke”, és továbbmegyünk. A közömbösség globalizációjával állunk szembe, mely együtt jár a lelki kiüresedéssel. Pedig Isten mindannyiunkhoz szól: „Kain, hol van a testvéred? Testvéred vére az égre kiált.” Ébresszen fel minket álmunkból Istennek és lelkiismeretünknek szava, és fedezzük fel saját felelősségünket és feladatunkat: hogy mit tehetünk a szegények felemeléséért. – „Az igazi próféták nemcsak a jövőről szólnak – vonja le a következtetést a szerző -, s nem is csak a történelem eseményeinek megvilágításáról, hanem azok megváltoztatásáról. Ahogyan Ferenc pápa is mondja, az ő küldetése, hogy felébressze lelkiismeretünket, hogy ki tudjunk lépni legrosszabb megszokásainkból, és rálépjünk az evangéliumi testvériség útjára.”

Jellemző történet volt viszont a politikai hamisított kritikák terén, amikor a pápának az EU vezetői a legjelentősebb európai kitüntetést, a Nagy Károly díjat felajánlották, és ő azt nem utasította vissza. Az EU vezetők egy római tanácskozásukhoz kapcsolták a díj átadását, így a pápának nem is kellett elutazni, hogy átvegye azt. – A pápa ellenes csoportok kórusa azonnal szavalni kezdett: Nem szégyelli magát, hogy egy ilyen gyilkosan liberális EU-tól és vezetőségétől (akik az abortuszt, az eutanáziát, a meleg házasságot, gender ideológiát stb. stb. támogatják) elfogad egy díjat. Micsoda pápa ez?! – Azt elfelejtették, hogy korábban Roger Schutz taizé-i prior és Szent II. János pápa is vettek át ilyen díjat. – A józanabb megfigyelők viszont várták, hogyan fogja kihasználni a pápa a találkozást, hogy bölcsen elmondja véleményét e fórumon is, amint ezt más esetekben is tette.

Ferenc pápa átveszi a Nagy Károly díjat Aachen Marcel Philipptől (balra) és Juergen Lindentől, a Nagy Károly díj bizottságának elnökétől. 2016. május 6-a, Vatikán. – Fotó: EPA/L’OSSERVATORE ROMANO

A díj átvétele után a pápa néhány mondatban megköszönte az elismerést, mint amely – mondta – az Evangélium lelkületének szól. Majd megdicsérte az EU létrejöttét, az európai történelmi hagyomány, valamint a világháború utáni talpra állás értékeit. E bevezetés után a találkozás célját abban jelölte meg, hogy most „ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy együtt új és bátor nekirugaszkodást kívánjunk e szeretett földrésznek.” Ettől kezdve 20 perces kemény beszédben elemezte az európai erkölcs és gazdaság helyzetét: „Európa megfáradt és megöregedett, nem termékeny és nincs életereje… Az Európát egykor lelkesítő nagy eszmék elvesztették vonzerejüket… Mi történt veled, humanista Európa, az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság egykori szószólója? Mi történt veled, népek és nemzetek anyja, nagy férfiak és nők anyja, akik meg tudták védeni testvéreik méltóságát, és képesek voltak életüket is adni érte?” – Majd a jövő felé fordult felhívásával: „Emlékezet-átömlesztést kell végrehajtani. Távolságot kell egy kicsit vennünk a jelentől, hogy meghalljuk elődeink hangját. Az emlékezés nemcsak azt teszi lehetővé, hogy ne kövessük el újra a múlt hibáit, hanem hozzáférést ad mindahhoz a tapasztalathoz, amely segítette népeinket abban, hogy pozitívan haladjanak át a rájuk váró történelmi útkereszteződéseken.” A jövő egyetlen valós lehetőségeként jelölte meg a visszatérést a keresztény-humán értékekhez.[2] – A díj átadása után a józan politikai sajtó a legteljesebb elismeréssel szólt a pápa beszédéről és magatartásáról. – De voltak olyan támadó lefebvrista és un. katolikus lapok, amelyek változatlanul szidták Ferenc pápát mondva, hogy volt képe nemcsak átvenni egy díjat e korrupt vezetőségről, hanem még dicsérte is őket: és idézték a pápának az Európa múltját dicsérő bevezető szavait. – A liberális, illetve tőke-érdekelt sajtó természetesen a maga felfogásának megfelelően támadta a pápa beszédét.

– A pápa több esetben nevezte a korunk piacgazdaságát „gyilkos rendszernek”, a „gazdaság diktatúrájának”, amelynek „nincsenek emberséges céljai.” Megfelelő összefüggésben kijelentette, hogy ma sincs vége a rabszolgaságnak, s a legcivilizáltabb országban is újjáéled annak számos formája, mint a szervkereskedelem, a szexuális rabszolgaság vagy a migránsok rabszolgasága (Vö. EG 53-57).[3]

– Politikai támadások érték a pápát akkor is, amikor kereste a párbeszédet a muzulmánokkal, és elutasította, hogy az iszlámvallást, és annak minden követőjét embertelenek bélyegezzék. De amikor felemelte szavát a nyugati fegyverkereskedelem ellen, amely az Iszlám keresztényüldözést támogatja, s kijelentette, hogy háborúval nem lehet legyőzni a rosszat, egyesek ebben is tudtak találni kifogásolnia valót: hogy Bergoglio pápa kapcsolatba lép a muzulmánokkal, ahelyett, hogy harcra buzdítana az üldözött keresztények védelmében. (Szomorú, hogy e vád nem csupán a politikai oldalról hangzott el, hanem több támadó keresztény lapban is megjelent.)

– A pápa kapcsolatot keresett Kínával, hogy az ottani katolikus egyház stabilizációját támogassa. Hamarosan megjelent a vád – ismét nem csak a politika oldaláról, hanem a pápát támadó lapokon is -, hogy párbeszédet keres Pekinggel, ahelyett, hogy védené a keresztények szabadságát Kína súlyosan keresztényüldöző tevékenységével szemben.  (A pápa párti újságírók ebben az összefüggésben is rámutattak, hogy létezik egy érdekszövetség az USA, Hong-Kong és európai jobboldal között, és őket bántja a pápa mindennemű lépése Kína felé.).

– Ferenc pápa új világossággal szólt a „felszabadítás teológiájáról” is. [4]  E teológia Dél-Amerikában született, azzal a céllal, hogy az Evangélium szellemében az ottani nyomor elleni tiltakozásra és az elnyomottak védelmére hívja az egyházat. Mivel akadtak dél amerikai teológusok, akik marxista elemeket kevertek ebbe (mint az osztályharc és az erőszak), a Vatikán és maga Szent II. János Pál pápa is először elítélte azt. A Vatikán azonban rövidesen pontosította álláspontját, mely szerint az egyház sokszorosan leszögezte már, hogy a szegények oldalán áll, és ez a küldetése Dél-Amerikában is (csupán a marxista szemléletet utasították el).  Sokak számára azonban máig sem tisztázódott teljesen, mi az egyház hivatalos véleménye a „felszabadítás teológiájáról”. Ezért volt súlya annak, amikor Ferenc pápa fogadta Gustavo Gutiérrez perui teológust, a felszabadítás teológiájának atyját, és kijelentette, hogy e teológiai irány helyes úton jár, mert a keresztények felelősek az elnyomottak felszabadításáért (bár a mi utunk nem az „osztályharc”). – A témához kapcsolódó tette volt Oscar Romeronak,  San Salvador vértanú érsekének boldoggá majd szentté avatása. Az érseket a diktatúra katonái ölték meg, éppen a szegényekért való kiállás miatt.  A boldoggá avatást II. János Pál pápa kezdte el, de az valamiképpen elakadt (feltehetően éppen a szegényekért való kiállást elutasító politika nyomására). Most Ferenc pápa befejezte azt, s 2015-ben boldoggá, majd 2017-ben szentté is avatta Romerot (a szentté avatáshoz szükséges csodák után). – A salvadori vértanú születésének centenáriumán a pápai követ úgy fogalmazott, hogy Romero érsek örökségét a nép számára mindenkinek hirdetnie kell, aki békében és harmóniában akar élni. – A pápának ez az üzenete a dél-amerikai diktatórikus rezsimek képviselőiben ismét felszította a „marxista pápa” vádat (de sajnálatos, hogy ismét nemcsak e hatalmak képviselői nevezte őt így, hanem a pápát támadó, vagy magukat katolikusnak nevező lapok, blogok is.)[5]

– A szentatya többször felhívta az egyházakat és az országokat, egyházközségeket és keresztényeket, hogy nekik is cselekedniük kell a világ-szegénység csökkentéséért, legalább egy-egy üldözésből vagy nyomorból menekülőnek befogadásával. Jó hallani, hogy hazánk vezetősége komoly segítséget nyújt az ISIS által elpusztított vidékek és népek támogatására. Sajnálatos, hogy a pápa szavai, a fogyasztói társadalom sok egyháza és kereszténye körében kevés megértés fogadta. Voltak, akik inkább a pápát kritizálták „téves migráns-politikája” miatt, s nem néztek utána a pápa több és árnyaltabb nyilatkozatának e kérdésben. Ezekben ő is kijelenti, hogy a menekültek befogadásának terén az egyes országoknak maguknak van joguk megítélni, hány személyt képesek befogadni, illetve a pápa is természetes feltételnek tartja, hogy a jövevények azonosuljanak a helyiek kultúrájával.

Laudato Si kezdetű, az ökológiával foglakozó enciklikájában – az ökológia témában világviszonylatban elsőként– megfogalmazza, hogy az ökológiai katasztrófa első károsultjai nem egy-egy kihaló növény- vagy állatfaj, hanem a harmadik világ nyomorban élő népei. Az európai Nyugat országainak szemére veti e világnak múltbeli és jelen kizsákmányolását, s felhívja őket, hogy kötelességük elengedni a harmadik világra terhelt tartozásaikat, illetve segíteni őket a talpraállásban.[6] – Miközben világszerte a Laudato Si enciklikának is hatalmas pozitív visszhangja volt, megjelentek vádak is, hogy marxista, kommunista, pauperista, vagy hogy nem tiszteli a keresztény Európa értékeit, és csak vádlóan szól erről a kultúráról stb.

 

Ferenc pápa nyilatkozatait és magatartását a világ püspökeinek, teológusainak és katolikusainak nagy többsége, és a nem katolikus világ többsége is, csodálja és tiszteli. Sokan tartják őt nemcsak az egyházi megújulás-, hanem a társadalmi megújulás prófétájának is.

 

[1] Giuseppe Savagnone: “Un profeta che scuote le coscienze”. CulturaSemi di Speranza 2013

[2] Ferenc pápa beszéde a Nagy Károly-díj átvételekor. MK 2016. május 7.

[3] Vö. Andrea Tornielli, Giacomo Galeazzi: Ferenc pápa – Ez a gazdaság öl. Jezsuita kiadó, 2015

[4] Gustavo Gutiérrez és Gerhard Ludwig Müller „A szegények oldalán – A felszabadítási teológia”. Új Ember kiadó, 2016. 

[5] A felszabadítás teológia témához vö. https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/12771372

[6] Laudato Si – Ferenc pápa enciklikája az ökológiáról

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Ima vagy oltás?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Azt a címet is adhattam volna: „amikor ég a ház,” „a tudomány csődje,” vagy „antivaxerek kíméljenek!”

Mert amikor ég a ház, akkor nem elég filozofálni, bűnbakot keresni, hanem menteni kell a menthetőt.

Már nem bizalmi kérdés ez, hanem közegészségügyi. Olthatod magad ötször is, ha a többség nem hajlandó. Mert a vírus pimasz. Csak azért is támad, pláne ott, ahol rést talál.  És te oltva is továbbadod, ha van kinek. Mert a szervezeted elkényelmesedett. A tápos városi életmódban nagy a nyüzsgés, sok az interakció, jobban terjednek a mérgek, a mérgezők is.

A falusi csendes idill esetleg hétvégére jó, de már zavar a harangszó, a kakaskukorékolás, a trágyaszag, a poros mellékutca, a kinti vécé, a csorda kolompja. Persze marha se lesz mihamarabb, mert már nem éri meg. De sebaj, majd lesz importból.  És majd a futár hozza a petrezselymet, mert se friss nincs a kertben, se szárított a kamrában. Minek?  Minek? Úgyis kapsz étrendkiegészítőt a patikában.

Mondják: bűnbak az egyház is, mert tudatlanságban tartja híveit. Bűnbakok az oltatlanok, mert ellehetetlenítik az „egészségesek” mozgását, jogait.  Hibásak az oltottak, mert nem voltak eléggé meggyőzőek a kommunikációban.

De a tudomány nem kér bocsánatot. S a gyógyszerbiznisz sem. Olvasom, hogy a mai felnőtt nemzedék megszületésének éveiben, úgy kb. 60 évvel ezelőtt történt meg az orvostudomány legmegrázóbb tévedése. 1958 és 1962 között egy németországi gyógyszergyártó mintegy 15 tonna gyógyszert adott el, hogy csökkentsék a várandós édesanyák émelygés-tüneteit. Ennek eredményeképpen több mint 10 ezer torzszülött látott napvilágot és mind a mai napig szenvednek tőle. A Contergan tablettát a gyártó mégsem vonta ki forgalomból csak átkeresztelte, és pozitív hatásait a lepra illetve a rákkezelésben hasznosítják. A gyártó  a botrány miatt ugyan nem tudta törzskönyveztetni a gyógyszert, de később, más néven, Amerikában azóta is gyártják. Sem bírósági döntés nem született, sem bocsánatot nem kért senki. A cég is csupán csak – holmi filantróp szándékkal – egy közös alapba csurgatott néhány millió dollárt. Az Egészségügyi Világszervezet meg finoman felhívta az Európai Gyógyszerügynökség figyelmét, hogy alkalmazáskor majd jól olvassák el az apróbetűs részeket a mellékhatásokról…

Az egyház többször bocsánatot kért a bűneiért, a „civil” társadalom, a politika soha. A „hivatalos” média úgy semleges, hogy mikor egyik, mikor másik álláspontot szajkózza. Mert nincs egyetértés. Nincs összhang, nincs konszenzus. Minek is – hiszen demokrácia van. Egyébként is mindenki azt olvas, amit akar. Majd eldönti, mi az igaz. A nyolc osztályos szakmunkás szavazata is annyit ér, mint a frissen doktorált filozófusé.

Közben ekkora nyomás alatt az egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik össze. Nyilván, ez fáj a hatalomnak, nem az egyén élete, helyettesíthetetlen méltósága, örök értéke.

Talán az utóbbi hetek legszimpatikusabb érve: azért nem oltatják magukat az emberek, mert előbb imádkoznak, mint orvoshoz menjenek. Pedig hát az orvosok is Isten gyermekei. Feladatuk, hivatásuk a gyógyítás. A baj az, ha ők is megbetegszenek. Főként, ha nincs annyi kórház, hogy a lakosságnak legalább a fele elférjen benne, ha a szükség úgy hozza. És pénz sincs erre, mert a biztosító sem fizeti ki a teljes autót, akármekkora a kár a balesetnél.

Vagyis eljutottunk a pénzhez.

Hogy mindent ki lehet számítani pénzben: megéri, vagy nem? Ráfizetős vagy nyereséges? Az élet pedig… Háát, ennyi volt. Meghaltál, eltemetnek, három napig tart a csoda. Ha nem támadtál fel, jön a következő hír, ember, esemény, cunámi, járvány, kormány, mozgalom, s megy az élet tovább, nélküled.

Te mennyit érsz? Mert annyit biztosan nem, mint amennyit a nagy focisták a nagy kluboknál. Mert nincs annyi nyereség utánad. Még az adód sem fedezi az egészséged, életed értékét.

Pénz vagy élet?

Úgy tűnik, inkább a pénz?! Hiszen azt lehet csak számszerűsíteni. A halálod, csak a pénzzel való rossz gazdálkodás mellékterméke. Sima biológia, így aztán simán mész a süllyesztőbe, csak majd talán a rokonaid, barátaid emlékeznek rád, amíg élnek, hiszen te is úgy vagy velük, mint ők veled.

Igen, az ember testbe zárt halhatatlan lélek. De ez az Isten Lelke által átlelkesített test is üdvösségre van teremtve. Felruházva értelemmel és szabad akarattal. S most kiderült, hogy a tudományt, civilizációt, gazdaságot istenítettük, és mégis milyen törékeny. Múlandó. Mert a testet elszakította a spiritualitástól. Elidegenítette az embert önmagától. Így aztán könnyebben lerongyolódott és sebezhetővé vált. A legjobb „szakit”, a sátánt kérte fel, hogy segítsen belerondítani Isten tervébe, segítsen meghekkelni a jó szándékot, segíteni akarást, hiszen csatolt áruként kapta vele a kapzsiságot, a hataloméhséget, a becsvágyat is.

Az evilág elért a saját határaihoz.

Ha kiölte az emberből a halhatatlan isteni csírát, már istenként viselkedne, de megállítja őt saját keze alkotása. A torzszülött fattyú, amit a tudás gőgjével produkált.

És akkor keresi a bűnbakot. Hirtelen áldozati pózban kezdi sajnáltatni magát, s mindenütt tolvajt kiált. Pedig egyszerűen csak hisztizik, mert saját magát fojtotta meg, levágta magáról az isteni lélegeztetést.

Önállóan akart lélegezni, s kiderült, hogy Isten lehelete nélkül csak remeg, s aztán összerogyik. Jó lenne, ha az Istenbe vetett személyes és közösségi hitünk-vallásosságunk segítene megtartani józan eszünket, hívő szívünket.

Jó lenne, ha az embernek, ebben a végső kapkodásban, még lenne ereje legalább az imában Isten után nyúlni és mélyet szippantani Belőle.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

A fájdalmam – papként

Közzétéve

Szerző:

Egy pap számára nagy fájdalmat jelent az egyházon belül elkövetett szörnyű bűnök súlyosságának felfedezése – vallja az Aleteia cikkírója, Vivarès atya, a párizsi Saint-Paul templom plébánosa. Ha vállaljuk, hogy hordozzuk ezt a keresztet, az azt is jelenti, hogy hisszük: az egyház nem önmagában létezik.

Október 5-én, kedden időt szántam arra, hogy megnézzem a KTO televízióban a CIASE-bizottság jelentése (az előterjesztő elnök neve alapján másképpen Sauvé-jelentés) benyújtásáról szóló híradást. Aztán gondosan elolvastam magát a jelentést, mint ahogyan egy beteg felkészül egy fájdalmas, de szükséges műtétre, mint ahogy az ember elmegy a fogorvoshoz, hogy kihúzassa a korhadt fogát, de közben tudja, hogy milyen fájdalom fog rá várni. Ezt a fájdalmat már megéltem Írországban, amikor 1996-ban teológushallgató voltam, és lavinaként hetente követték egymást a médiában a különböző történetek, egyik borzalmasabb, mint a másik, anélkül, hogy el lehetett volna fordítani a tekintetünket.

Ezt a fájdalmat átéltem 2000-ben is, Pican püspök ügyében, aki épp akkor helyezett át egy papot, aki maga is beismerte, hogy éveken át pedofil bűncselekményeket követett el, s akit ezután tizennyolc évnyi börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanezt a fájdalmat tapasztaltam meg a Preynat-ügy felpereseivel együtt 2016-tól 2020-ig, amikor megtudtuk, hogy három lyoni bíboros érsek – Barbarin atya kivételével – tizenöt éven át nem tett semmit. És ott voltak még a nemzetközi ügyek Chilében, a Krisztus Légiósainak ügyei és még sok minden más.

Hol van az én egyszerű helyem, mint emberé?

Egyesek talán nem találják helyénvalónak, hogy Krisztushoz hűséges papként megosztom a fájdalmamat, és úgy gondolják, csak az áldozatok fájdalmáról, az összetört életekről, a felnőtté vált gyerekek öngyilkosságairól kellene szólnom, ezekről a gyerekekről, akik olyan terhet cipelnek, amelyet senki sem tud levenni róluk. Nem kívánom azonban a politikailag korrekt vagy a médiában megkövetelt magatartást és beszédet követni, nem kívánom megítélni, hogy mit illik vagy mit nem illik mondani, és ma este szívesen vállalom, hogy ne az Aleteia rendszeres krónikásaként nyilvánuljak meg, hanem egyszerű emberként foglaljam el a helyemet.

A kitüntetésnél, csodálatnál, utánzásnál vagy jutalmazásnál is jobban, mindenekelőtt azt szeretnénk, ha tisztelnének bennünket. Akármi legyen is a foglalkozásunk, a társadalomban elfoglalt helyünk, családi vagy társadalmi funkciónk, mindenekelőtt arra a tiszteletre törekszünk, amelyet egyszerű emberi mivoltunknak köszönhetünk, arra a tiszteletre, amelyet mindennapi cselekedeteink egyszerű erkölcsisége kell kiváltson. Huszonöt éven keresztül féltem attól, és ma még inkább félek, hogy nem fognak majd emberként tisztelni, csupán annál az oknál fogva, hogy pap vagyok. Attól féltem, hogy papi állapotom lesz az erősebb ok a megítélésemben, nem pedig emberi méltóságom, egy olyan emberé, aki csak azért felelős, amit meg tudott tenni. „Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” (Jn 18, 23) Nos, a tanítvány nem nagyobb a mesterénél, és ha a Krisztusnak mint embernek kijáró tiszteletet sárba tiporták, noha ő Isten, akkor ugyan én, bűnös ember, milyen tiszteletet követelhetek?

Mindent elfogadni

Azonban az utcán a római galléromra vetett tekintet, a misén rám vetett tekintet, amikor papi kötelességeimet teljesítem, a gondolatok, amelyek akkor ébrednek bennem, amikor elolvasom az aláírásomat az e-mailjeim végén: “Pierre Vivarès atya, a Saint-Paul – Paris IV plébánosa” – mindez felkelti benne a tisztelet hiányától való félelmet. Igen, attól félek, hogy a szabadon elfogadott és megélt papi állapotom összemosódik azok jogos elítélésével, akik – hozzám hasonlóan, papi állapotban – bűnöket követtek el.

Ha értelmesen végiggondolom, könnyű lenne azzal győzködnöm magamat: “Dehát azok ők, és nem én vagyok”, – de ha az ember egy testhez tartozik, akkor az értelem nem tud az évtizedes azonosulás érzésének helyébe lépni. Könnyű lenne azt mondanom, hogy elöljáróink vallottak kudarcot, és olyan reformokat szorgalmaznom, amelyek végrehajtásához sem küldetést nem érzek, sem képességeim nincsenek. Gyáva dolog lenne letámadni és főbe lőni az egyházat, amely szintén emberi intézmény, de amely az anyám, és amelynek az életemet, növekedésemet és mai létemet köszönhetem. Mindent el kell fogadnom.

A keresztre feszítettség állapotában

Talán éppen ez az egyház misztériuma. Nincs olyan emberi intézmény, legyen az politikai, mint a köztársaság vagy a monarchia, filozófiai, mint a gondolkodás vagy a tudomány iskolái, legyen az családi intézmény vagy társulás, közülük egyetlen egy sem hordozza, nem foglalja magában az őt alkotók bűneinek súlyát és egyúttal a megszabadulást attól, ami bennünket terhel.

Könnyű elhagyni egy olyan emberi intézményt, amelynek csak önmaga jelenti létezésének az alapelvét. Nem így áll a helyzet az egyházzal, amely Istentől származik és Istenhez vezet. „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6, 68). Ez keresztre feszít minket, és mivel megfeszít, felismerem itt Annak az örök gesztusát, aki megmentett minket. Krisztusét, akit az emberek elárultak, és akit Isten megmentett. Mindez engem is a megfeszítettség állapotába helyez. De én a Reményben akarok élni és halni, hordozván ennek a keresztnek a súlyát, és ha ezzel a kereszttel enyhíthetem az áldozatok szenvedését, akkor szívesen felajánlom nekik.

Írta: Père Pierre Vivarès
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Áremelkedés! Útban a hiányok felé

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutteerstock

Gáz, villany, kőolaj, zöldségfélék, hús, gabonafélék … a nyersanyagok árai folyamatos inflációs emelkedést mutatnak, ami együtt jár hiányokkal is. Oka ennek a gazdaság újraindulása két évi lelassulás után, amit részben a lezárások, de bizonyos szektorokban a strukturális problémák is okoztak.

Senki nem ússza meg az inflációt, ami a világ összes nyersanyagára vonatkozik, és világméretekben jelentkezik. A tisztán konjunkturális tényezőkhöz járulnak a strukturális tényezők, köztük nem utolsó helyen az Európai Központi Bank pénzügyi politikája. A lezárások, amiket a föld csaknem minden országa elrendelt, 2020 márciusa óta búra alá helyezték és leállították a termelést. Most, hogy a kereskedelemre megint van mód, a gazdaság újraindul.

Ez jó dolog, de idő kell arra, hogy az üzemek és a világ logisztikája újra rátaláljon szokásos működésére. A kereslet nagyobb, mint a kínálat, a hiányok megmutatkoznak, ami az árak emelkedését okozza. Ez a túlfűtött állapot időleges kell legyen, amíg a gazdaság szereplői újra megtalálják a munka ritmusát, de addig is megakadályozza a világ kereskedelmének megfelelő újraindulását, és blokkolja egyes termelési láncok működését.

A sajtót például érinti a papírhiány, ez emeli ennek az elsődleges fontosságú cikknek árát, és egy már amúgy is sérülékeny iparág teherbíró képességének határait súrolja. Szűkösség mutatkozik az élelmiszerek terén, amit fokoz, hogy Európa-szerte nagyon esős volt a tavasz és a nyár. A gabonafélék hozama Franciaországban nem mutatkozik valami jónak, ami hátrányt jelent mindazok számára, akik a francia termelőktől vásárolnak gabonát.

Stratégiai zsákutca

Ehhez a konjunkturális áremelkedéshez hozzájárul még, erősen aggasztó módon, egy strukturális hiányosságok által okozott infláció is. Ez pedig az energia esete, különösen az áramé. Az egyes európai országok által választott megoldás – az atomenergiával termelt áram mennyiségének csökkentése – az áramtermelés visszaesését okozza, amit a szélkerekek képtelenek pótolni. Németország az orosz gázra számít, mint elsődleges energiaforrásra, amit részben szélenergiával akar kiegészíteni. Azonkívül, hogy ez magával hozza az Oroszországtól való függést, a nukleárisan termelt energia kiesését még nem pótolja a moszkvai gáz. Az Északi Áramlat 2 gázvezeték még nem működőképes, pedig a Gazprom a munkák befejezését szeptember 10-én már bejelentette. Olaszország is nagy hiányokkal néz szembe. Október 1-jével a gázárak 15 %-kal, az áramárak 30 %-kal fognak emelkedni. Rossz hír ez a magánszemélyek számára, de az egész termelői lánc, különösen az ipar számára is.

Franciaország ugyanezekkel a nehézségekkel szembesül. A fessenheimi erőmű bezárását még nem kompenzálták. Az országnak Németországtól kell majd gázt vásárolnia, hogy ezt a termeléskiesést ideiglenesen áthidalja, ami Moszkvától és Berlintől való függőséget eredményez. Még akkor is, ha az áramszüneteltetést éppen csak hogy sikerült elkerülni 2020-2021 telén, nem biztos, hogy ez sikerülni fog ebben az évben. A gazdasági tevékenység újraindítására vonatkozó összefogás, amelyhez az energiatermelés csökkentése társul, a téli időszak során zavarok fellépését vetíti előre. A zavarok annál is valószínűbbek, mivel a gázzal és szélerőművekkel termelt áram drágább, mint a nukleáris úton történő előállítás, annak ellenére, hogy a szélerőművek jelentős támogatásokat kapnak. Az energiahiányt viszont a gazdaság egész termelési láncolata megsínyli. A mezőgazdaság, az ipar, a kórházak, a szolgáltatások, mind érintettek. A generátorok telepítése csak növelni fogja az energiaszámlájukat.

Pénzügyi infláció

Hogy megkísérelje a gazdaságot lendületbe hozni, az Európai Központi Bank olyan monetáris politikába kezdett, amelyben a kamatlábak csökkentésével kívánja bátorítani a hitelfelvételt és növelni a forgalomban levő pénz mennyiségét. Jelenleg hatalmas mennyiségű pénz van forgalomban, ami rövid távon boldoggá teszi a beruházókat, akik készek olyan tervekbe belemenni, melyek egy része nem állja meg a helyét. De ez is hozzájárul az infláció emelkedéséhez. A könnyelmű komolytalan beruházási tervek, amelyek azonnali hozama magas, igen csábítóak, míg a komoly és költséges, távoli hozamot ígérő befektetések nehézségekkel küzdenek. Pedig ezek a komoly ipari beruházások, akár az energiatermelés vagy az informatika területén, nélkülözhetetlenek a jövő termelése számára.

A kamatlábak alacsony volta az ingatlanok árának érzékelhető emelkedését vonja maga után Franciaországban. Ez persze jó olyanok számára, akik el kívánják adni lakásukat, sokkal kellemetlenebb azoknak, akik be akarnak lépni az ingatlanpiacra. A világ nagyvárosai versenyben vannak a nagy befektetések tekintetében, ez a jelenség európai és nyugati viszonylatban egyaránt megfigyelhető. Jelenleg a hiányok és az áremelkedések még nem járnak komoly nehézségekkel a mindennapi életben és a gazdaság működésében, de nehézségekre lehet számítani egyrészt a téli hónapok érkeztével, másrészt a normális gazdasági működésre való visszatéréssel. A gazdaság távolról sem dematerializált és nem valami felhőben (cloud) létezik, hanem valóban valamiféle anyagi dolog, ami kézzelfogható dolgokon alapul, és olyan eseményektől függhet, amelyek más országokban történhetnek. Energia, élelmiszer, feldolgozóanyagok, mindezek nélkülözhetetlenek a társadalmak működéséhez.

Írta Jean-Baptiste Noé történész, geopolitikus
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű