Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

A pénz az üdvözülés akadálya?

Közzétéve

Fotó: Unsplash

A pénzt az Evangélium úgy mutatja be, mint csapdát, és el is ítéli, mikor Mammonná, bálvánnyá, az Isten vetélytársává válik, azonban az ember felelőssége, hogy igaz módon használja fel. Az Egyház felhívja a gazdagok figyelmét, hogy kötelességük a gazdagság megfelelő kézben tartása.

Az Ószövetségben az anyagi gazdagság az Isten áldásának jele, és a bűn forrása is egyben, mikor rosszul használják fel. Az Ószövetség első hívői az anyagi gazdagság és az isteni áldás közti kapcsolat szimbólumai. A kapcsolódás a Teremtés könyvéből ered, ahol elhangzik a növekedésre hívás: «Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.» (Ter 1, 28).

Ez a meghívás döntő fontosságú ahhoz, hogy megértsük az ember fejlődésére vonatkozó bibliai tanítást, és ebből kiindulva az Egyház gazdasági elgondolását. Az Isten teremtő gondolata valóban meghívás a gyarapodásra, előbbre jutásra. Ábrahám, Jákob, Ézsau gazdagságban dúskáló hívek voltak. Izsákkal kapcsolatban a Teremtés könyve mondja, hogy «vetett a földön, és abban az esztendőben százszorosan aratott, mivel Isten megáldotta. Az ember gazdag lett.» (Ter 26, 12-14)

A vagyon felhalmozása elítélendő

Ezek a javak viszont a hűséges emberre szálló áldást jelentik, aki engedelmeskedik az Istennek, és nem hagyja, hogy valamiféle felhalmozási logika elszakítsa őt Urától. A Második Törvénykönyv szerint (28, 62-66), az Istennel szembeni engedetlenség mindenféle átkot von maga után: az elátkozott ember mindent elveszít, és «az Úr abban leli örömét, hogy elpusztítsa és megsemmisítse». A vagyon felhalmozását elítéli: ez a cselekedet arra indítja az embert, hogy saját magát tartsa a gazdagsága forrásának, és így elvágja magát az Istentől (MTörv 17, 17 és 20). Az Ószövetség a folytatásban erre az éberségre hívja fel a figyelmet. A pénz lehet a bűn jele, és bűnre vezethet, amikor rossz úton járva szerzi meg valaki. Azok viselkedését, akiket kizárólag a haszon megkaparintása mozgat, ostorozza: erről Jóbnál és a Próféták könyveiben olvashatunk. Ámosz próféta szavai azokkal szemben, akik «csökkentik a mértéket, növelik a sékelt, meghamisítják a mérleget», és arról álmodoznak, hogy «megvehessék pénzért a szegényt, egy pár saruért a szűkölködőt», nagyon kemény szavak. Ámosz szájával Isten visszavonhatatlanul elítéli a gazdagság hajhászását, amely a társadalmi erőszak forrásává válik, és meggátolja, hogy az Istennek megadjuk a tiszteletet (Am 8,4).

Senki nem szolgálhat két Úrnak

Az Újszövetségben a pénz igen gyakran előfordul Krisztus tanításaiban. Először is, formailag: számos parabola vesz kölcsön példákat a pénzügyi tranzakciók világából. Bérek, beruházások, bankok, örökségek, hozományok, adományok : megannyi esettanulmány, melyekből Krisztus nem habozott meríteni, hogy illusztráljon velük egy oly kevéssé anyagi valóságot, mint a Mennyek Országa. Csak nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha ezek arról tanúskodnak is, hogy Krisztus mennyire otthonosan mozog a pénz világában, az Evangélium radikális tanításához viszonyítva kell olvasni őket: «Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is» (Mt 6, 24). Krisztusnak ez a mondása rámutat, hogy a pénz egy rangsorba kerül Istennel. Mivel a pénz öncélúvá vált, összeegyeztethetetlen Isten szolgálatával. A pénznek eszköznek kéne maradnia, az ember ne követelje magának, ne sajátítsa ki, hiszen ezzel a bálványimádást kockáztatja.

A pénz igazán elbűvöli az embert, eltávolítja az Istentől. «Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás» (1 Tim 6, 10). Mert «ahol a kincsetek, ott a szívetek is», mondja Szent Lukács evangéliuma (12, 33-34). A pénz csapdája az önző felhalmozás kísértése, amely a keresztény ember életére kettős veszélyt jelent: süketté tesz az osztozásra; megkeményíti a szívet és a lelket az anyagi kényelem nyilvánvaló elpuhultságában. Ez az Ószövetségben megjelenő figyelmeztetés képezi az Evangéliumok alappillérét. Az esztelen gazdag őrültsége ez, aki tartalékokat halmoz fel a padlásain, elfeledve,hogy mielőtt a gabonáját menti, inkább a lelkével törődne. (Lk 12,16).

Gazdagság és mennyei királyság?

Ezúton érthetjük meg Krisztus kemény figyelmeztetését is: «a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába… Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.» (Mt 19, 23). Ezt a mondatot nem lehet úgy értelmezni, mint a gazdagságot elítélő szentenciát, mert ezzel azt állítanánk, hogy Isten bezárja a Mennyek országát bárki előtt azzal az egyszerű ürüggyel, hogy gazdag. Hanem ez a mondat azt jelenti, hogy a Mennyországba jutás nehezebb lesz egy gazdagnak. Miért? Mert számot kell vetnie arról, mit tett a vagyonával, és hogy ez a vagyon esetleg az önzésbe és Istentől való eltávolodásba taszította. Gazdagnak lenni nem összeegyeztethetetlen a Mennyek országával, de maga után vonja a számadást.

«Szegénység úrnő» szeretete

A pénz bűvöletének csapdájával szemben úgy látszik, az Evangéliumok és az Egyházi Tanítóhivatal a szegénységet értékelik fel. Mózes Második Könyvében (15, 10), a jótékonyságra és az önmegtagadásra hangzik el felszólítás. Isten elrendeli a gazdagság megosztását a szegénnyel. Ez egy olyan felhívás, amit az Ősegyház és a középkori Egyház komolyan vesz, éspedig kétféle módon. Először szimbolikus értelemben: a szegénységet a spirituális eltávolodással társítja. Az 5. század fordulóján Szent Jeromos korszakalkotó buzdítása így hangzik: «Csupaszon, Krisztust csupaszon kell követni.» Hét évszázaddal később a ferences inspiráció méltó helyére emeli Szegénység úrnőt: a szegénység aszketikus erény, a személyes kiüresedés szinonimája. Lehetővé teszi azt is, hogy Krisztus képére formálódjunk.

De a szegénység keserű tény is, ezt a helyzetet gyakran nem mi választjuk. A szegénységgel szembesülve az Egyház a jótékonyságra buzdít. A keresztény jótékonyság teljes embert kíván: személyes megszólítás arra, hogy Isten szegényeinek megkönnyítsük a sorsát alamizsnával és adománnyal. Azután ez egy felhívás a keresztény uralkodó osztály felé, hogy vagyonukat és hatalmukat állítsák a legszegényebbek szolgálatába: az első kórházak, az ispotályok a vagyon felelős elosztásának és a jótékonykodásnak az intézményesülései.

A pénz jó szolgáló, de rossz gazda

A szegénység fogalmának hangsúlyozása, melyet Ferenc pápa újra az Egyház üzenetének középpontjába akart helyezni a jelen körülmények között, nem jelenti azt, hogy az üdvösség feltétele az önkéntes szegénység. Az Evangéliumok nem törnek pálcát a pénz fölött, és az Egyház nem ellenséges a gazdagokkal. A pénz része azoknak az anyagi javaknak, melyeket Isten ad haszonélvezetre az embereknek; hasonlóságot mutat a szaporodás és sokasodás logikájával, melyet Isten készített az ember számára a Teremtés óta. Sőt mi több: a talentumokról szóló példabeszéd nagyon keményen beszél azok ellen, akik nem fialtatták a pénzt, amit gazdájuktól kaptak (Mt 25, 14).

A középkorban az Egyház azt tanította, hogy nem a gazdagság a csapda, hanem a gazdagság szeretete. A gazdagság szükséges párja a jótékonyság és a megosztás kell legyen: a keresztény prédikálás évszázadai szüntelenül emlékeztették a gazdagokat a leggyengébbek iránti karitatív kötelességükre, általánosabban fogalmazva felszólították őket a mértékletességre és józanságra, hogy a vagyonukat felelősebben használják fel. A pénz a keresztényt nehéz helyzetbe hozza, amely megköveteli a józanságot és az erényt: ez egy felelősségteljes szituáció. Ahogy a mondás tartja, a pénz rossz gazda, de jó szolgáló. Az Isten és a felebarát szolgálatába állítva a pénz jó; a személyes kiteljesedésnek alárendelve viszont eltávolít az Istentől. Tehát nem a pénz maga, hanem a pénzhez való viszony áll Krisztus és az Egyház tanításának középpontjában.

Írta: Pascal-André Dumont atya
Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű