Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

A szemlélődő ima a szeretet műve a Jézussal való dialógusban – Ferenc pápa katekézise

Közzétéve

Fotó: Vatican Media

A Szentatya május 5-én a szemlélődő imáról tartotta a szokásos szerda délelőtti katekézisét, melyet a járványhelyzetre való tekintettel sajnos még mindig zárt körben, az Apostoli Palota könyvtárában mondott el.

A Szentatya teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk az imáról szóló katekézist. Ma a szemlélődő imáról szeretnék beszélni.

Az ember szemlélődő dimenziója – itt még nem a szemlélődő imáról van szó – egy kicsit olyan, mint az élet „sója”: ízt, zamatot ad napjainknak. Szemlélődhetünk lesve a reggel felkelő napot, vagy csodálva a tavasszal újra zöldbe boruló fákat; szemlélődhetünk zenét vagy madárcsicsergést hallgatva, könyvet olvasva, egy műalkotás vagy egy olyan remekmű, mint az emberi arc előtt állva… Carlo Maria Martini, amikor püspökként Milánóba küldték, első pásztorlevelének Az élet szemlélődő dimenziója címet adta: aki nagyvárosban él – ahol szinte minden mesterséges, ahol minden funkcionális –, könnyen elveszítheti szemlélődési képességét. A szemlélődés elsősorban nem cselekvésmód, hanem létmód: szemlélődőnek lenni.

Hogy szemlélődők vagyunk-e, az nem a szemünktől, hanem a szívünktől függ. És itt jön a képbe az imádság, mint a hit és a szeretet cselekedete, mint az Istennel való kapcsolatunk „lélegzése”.

Az ima megtisztítja a szívet, és vele együtt felnyitja a szemünket is, lehetővé teszi, hogy másik nézőpontból ragadjuk meg a valóságot. A katekizmus a szívnek ezt az ima általi átalakulását a szent ars-i plébános híres tanúságtételét idézve mutatja be: „A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. »Én nézem őt, ő meg néz engem«, mondta szent plébánosának a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember. […] Jézus tekintetének fénye felnyitja szívünk »szemét«; megtanít, hogy mindent az ő igazságának és emberek iránti együttérzésének fényében lássunk” (Katolikus Egyház katekizmusa, 2715). Minden innen születik: egy olyan szívből, amely érzi, hogy szeretettel néznek rá. Ekkor más szemmel szemléljük a valóságot.

Én nézem őt, ő meg néz engem.” Így van ez: a szerető szemlélődésben, mely a legmélyebb imára jellemző, nincs szükség sok szóra: elég egy pillantás,

elég az a meggyőződés, hogy életünket egy nagy és hűséges szeretet veszi körül, melytől soha semmi nem szakíthat el bennünket. Jézus mestere volt ennek a nézésnek.

Az ő életéből sosem hiányoztak az idők, a terek, a csendek és a szerető együttlét, mely lehetővé teszi, hogy emberi létünket ne dúlják fel az elkerülhetetlen megpróbáltatások, hanem megőrizhesse tiszta szépségét. Az ő titka a mennyei Atyjával való kapcsolata volt.

Gondoljunk a színeváltozás eseményére. Az evangéliumok ezt az epizódot Jézus küldetésének kritikus időszakára helyezik, amikor egyre nőtt körülötte az ellenállás és az elutasítás. Még tanítványai közül is sokan nem értik, és elhagyják; a tizenkettő közül az egyik az elárulását fontolgatja. Jézus elkezd nyíltan beszélni a szenvedésekről és a halálról, amelyek Jeruzsálemben várnak rá. Ilyen körülmények között Péterrel, Jakabbal és Jánossal felmegy egy magas hegyre. Márk evangéliuma ezt írja: „Ott átváltozott előttük, és ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni” (Mk 9,2–3). Épp akkor, amikor Jézust nem értik meg – az emberek elhagyják, magára hagyják –, épp, amikor nem értik meg, amikor minden elhomályosodni látszik a félreértések örvényében, isteni fény ragyog fel. Ez az Atya szeretetének fénye, mely betölti a Fiú szívét és átformálja egész személyét.

A lelkiség néhány múltbeli mestere a szemlélődést szembeállította a cselekvéssel, és azokat a hivatásokat magasztalta fel, amelyek elmenekülnek a világ és annak problémái elől, hogy teljesen az imádságnak szenteljék magukat. Valójában azonban Jézus Krisztusnál, az ő személyében és az evangéliumban nincs ellentét a szemlélődés és a cselekvés között. Az evangéliumban Jézusnál nincs ellentét. Lehet, hogy valamilyen neoplatonikus filozófus hatására alakult ez ki, de ilyen dualizmus biztosan nem tartozik a keresztény üzenethez.

Az evangéliumban egyetlen nagy felhívás van, mégpedig az, hogy kövessük Jézust a szeretet útján. Ez a tetőpontja, ez a középpontja mindennek. Ebben az értelemben a szeretet és a szemlélődés szinonimák, ugyanaz a jelentésük. Keresztes Szent János azt mondta, hogy a picinyke cselekedet, melyet tiszta szeretetből hajtottunk végre, hasznosabb az Egyház számára, mint minden más cselekedet együttvéve.

Az, ami imádságból és nem önhitt egónkból születik, az, amit megtisztít az alázat, még ha nem látványos, nem hangzatos szeretetetcselekedet is, a legnagyobb csoda, amit egy keresztény végbevihet.

És ez a szemlélődő ima útja: én nézem őt, ő meg néz engem! Ez a szeretetaktus a Jézussal való csendes párbeszédben nagyon jót tesz az Egyháznak.

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

A világ különböző helyein található kegyhelyek vezetésével ebben a hónapban, májusban, a rózsafüzért imádkozzuk, hogy a világjárvány végéért s a társadalmi és munkahelyi tevékenységek újraindulásáért fohászkodjunk. Ma a dél-koreai Namyangban található Rózsafüzér Boldogasszonya kegyhely vezeti ezt a máriás imádságot. Csatlakozunk azokhoz, akik ezen a kegyhelyen összegyűlnek, és különösen a gyermekekért és a serdülőkért imádkozzunk!

Forrás: Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű