fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

A Szentlélek hangját követve legyünk Isten szeretetén alapuló egyház – Ferenc pápa homíliája

Közzétéve

Pünkösdvasárnapi szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a Szentlélektől tanuljuk meg, honnan induljunk el, milyen utakat válasszunk és hogyan haladjunk előre. Az ünnepi szentmisén Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja elnökölt, a pápa a bíborosok körében foglalt helyet.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a Szentlélek soha nem hagy magunkra bennünket, kudarcaink, tévedéseink után is kézen fogva vezet minket a helyes úton. Ő Isten emlékezete, aki soha nem feledteti velünk, hogy Isten mindig szeret bennünket.

Az előbb hallott evangéliumi szakasz utolsó mondatában Jézus olyan állítást tesz, amely reményt ad és ugyanakkor elgondolkoztat bennünket – kezdte homíliáját Ferenc pápa, majd idézte Jézus szavait, amelyeket tanítványaihoz intézett: „A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek (Jn 14,26). Nagy hatást gyakorol ránk ez a „minden” és feltesszük a kérdést: A Lélek milyen értelemben adja meg ezt az új és teljes megértést azoknak, akik őt befogadják? Nem mennyiség kérdése és nem is egy akadémikus kérdés, hiszen Isten nem enciklikát, vagy tudósokat akar belőlünk csinálni – fejtette ki a pápa, majd hozzátette: ez minőség, perspektíva, megérzés kérdése. A Lélek mindent új módon, Jézus tekintetének megfelelően láttat velünk – mondta a pápa, majd értelmezte állítását: „Az élet nagy útvonalán a Lélek megtanítja nekünk, hogy honnan induljunk elmilyen utakat válasszunk és hogyan haladjunk előre. A Lélek az, aki megmondja nekünk, hogy honnan induljunk el, milyen utat válasszunk és hogyan haladjunk előre, milyen legyen előrehaladásunk stílusa” – ismételte meg nyomatékkal Ferenc pápa.

Először is honnan induljunk el. A Lélek ugyanis megjelöli számunkra a spirituális élet kiindulási pontját. Erről Jézus szól a pünkösdvasárnapi evangéliumi szakaszban, amikor ezt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat”. Ha szerettek engem, megtartjátok – íme a Lélek logikája – mutatott rá a pápa, megállapítva, hogy mi gyakran fordítva gondolkozunk: ha megtartjuk a parancsolatokat, akkor szeretünk. Hozzá vagyunk szokva, hogy azt gondoljuk: a szeretet alapvetően a parancsolatok megtartásából, ügyességünkből, vallásosságunkból fakad. A Lélek ehelyett arra emlékeztet, hogy ha az alap nem a szeretet, akkor minden más hiábavaló. A Lélek megtanít bennünket szeretni és kérnünk kell ezt az ajándékot – buzdított rá Ferenc pápa. A szeretet Lelke az, aki belénk helyezi a szeretetet, Ő az, aki érezteti velünk, hogy szeretnek és megtanít bennünket szeretni. Ő lelki életünk „motorja”. Ő az, aki mindent mozgat bennünk. De ha nem a Lélektől vagy a Lélekkel, vagy a Lélek által indulunk el, akkor nem járhatjuk végig utunkat – szögezte le a pápa.

Erre maga a Lélek emlékeztet, mert ő Isten emlékezete. A Lélek Isten emlékezete – mondta nyomatékkal a pápa, ugyanis Ő az, aki emlékeztet Jézus minden szavára. A Szentlélek egy aktív emlékezet, amely lángra lobbantja és újjá éleszti Isten szeretetét a szívünkben. Megtapasztaltuk jelenlétét a bűnök bocsánatában, amikor elteltünk békéjével, szabadságával és vigasztalásával. Alapvetően fontos, hogy tápláljuk ezt a lelki emlékezetet. Mindig emlékezünk a rossz dolgokra, gyakran felvillan bennünk az a hang, amely emlékeztet kudarcainkra, alkalmatlanságainkra és ezt mondja: „látod, egy újabb bukás, egy újabb csalódás, soha nem tudod megcsinálni, nem vagy rá képes”. Ez egy csúnya, rossz visszatérő motívum – jegyezte meg a pápa. A Szentlélek azonban egész másra emlékeztet: „Elbotlottál? De Isten fia, Isten lánya van, elestél, de mindig egyedi teremtmény vagy, akit kiválasztottak, értékes vagy és mindig szeretnek: akkor is, ha elveszítetted önbizalmadat, Isten bízik benned!” Ez a Lélek emlékezete, az, amire a Lélek szüntelenül emlékeztet bennünket: Isten emlékezik rád. Te elveszítheted Isten emlékezetét, de Isten nem veszíti el a tiédet: szüntelenül emlékezik rád” – fejtette ki pünkösdvasárnapi szentbeszédében Ferenc pápa.

Lehetne ellenkeznünk: szép szavak, de olyan sok problémám van, sebek, aggodalmak, amelyeket nem lehet könnyű vigaszokkal megoldani! A Lélek éppen ezekben az esetekben kéri, hogy közbeléphessen. Mert Ő, a Vigasztaló, a gyógyulás és a feltámadás lelke és át tudja alakítani a te égető sebeidet. Ő megtanítja nekünk, hogy ne töröljük ki a minket megbántott személyek és helyzetek emlékét, hanem hagyjuk, hogy emlékükben benne lakjon jelenléte. Így tette Ő az apostolokkal és kudarcaikkal. Elhagyták Jézust kínszenvedése előtt, Péter megtagadta az Urat, Pál üldözte a keresztényeket: mennyi tévedés, mennyi bűntudat! – húzta alá a pápa, arra buzdítva, hogy mi is gondoljunk a saját tévedéseinkre: milyen sokat tévedtünk, milyen nagy a bűntudatunk! Egyedül nem lett volna kiút a tanítványok számára. Egyedül nem, de a Vigasztalóval igen. Mert a Lélek meggyógyítja az emlékeket. Hogy hogyan? – tette fel a kérdést a pápa, majd így válaszolt: „A lista tetejére helyezi azt, ami számít: Isten szeretetének emlékét, ránk szegezett tekintetét. Így tesz rendet életünkben: megtanítja, hogy elfogadjuk magunkat, megtanítja, hogy megbocsássunk, hogy megbocsássunk önmagunknak – ami nem könnyű: a Lélek ezt az utat tanítja nekünk, megtanítja, hogy kiengesztelődjünk a múlttal, hogy újra elinduljunk.

Azon túl, hogy emlékeztet bennünket a kiindulási pontra, a Lélek megtanítja nekünk, hogy melyik utakat válasszuk – tért rá Ferenc pápa a második aspektusra. A szentleckéből tudjuk meg, amelyben Szent Pál kifejti, hogy „akiket Isten Lelke vezérel” (Róm 8,14), azok „nem a test, hanem a lélek szerint” élnek. Másszóval a Lélek, a létezés útkereszteződéseiben a legjobb utat javasolja. Ezért fontos, hogy meg tudjuk különböztetni hangját a gonosz szellem hangjától. Mindketten szólnak hozzánk: meg kell tanulnunk, hogy megkülönböztessük, honnan jön a Lélek hangja, hogy felismerjük és kövessük az utat, amelyet Ő mutat meg számunkra.

A pápa itt néhány példát sorolt fel homíliájában. A Szentlélek soha nem fogja azt mondani, hogy életutadon minden rendben van. Soha nem mondja, mivel nem igaz. Nem. Kijavít, arra is indít, hogy sírj bűneid miatt; arra ösztönöz, hogy megváltozz, hogy küzdj hamisságaid, kétszínűségeid ellen, még akkor is, ha ez erőfeszítést, belső küzdelmet és áldozatot igényel. A gonosz szellem viszont arra készet, hogy mindig azt tedd, ami tetszik és amit akarsz; elhiteti veled, hogy jogod van tetszés szerint használni a szabadságodat. Amikor azonban magadra maradsz benső ürességeddel, akkor megvádol és lever. Csúnya ez a tapasztalat, amikor érezzük a belső ürességet – jegyezte meg a pápa. Amikor belül üres vagy, a gonosz lélek vádol téged, földre teper, elpusztít. A Szentlélek, aki helyreigazít utadon, soha, soha nem hagy cserben, hanem kézen fog, vigasztal és mindig bátorít.

Amikor látod, hogy keserűség, szomorú gondolatok dúlnak benned, jó, ha tudod, hogy ez soha nem a Szentlélektől származik. A keserűségek, a pesszimizmus, a szomorú gondolatok soha nem a Szentlélektől származnak. A gonosztól jön, aki jól érzi magát a negativitásban és gyakran használja ezt a stratégiát: táplálja a szenvedést, a türelmetlenséget, az önsajnálkozást, annak a szükségességét érezteti, hogy sajnáltassuk magunkat, hogy másokat kritizáljunk, rájuk hárítva a felelősséget. Idegessé, gyanakvóvá és siránkozóvá tesz. A panaszkodás a rossz szellem sajátos nyelvezete: mindig szomorúvá tesz, egy temetési gyászmenet lelkületével. A Szentlélek ezzel szemben arra szólít bennünket, hogy soha ne veszítsük el a bizalmat és mindig kezdjük elölről. Állj fel! – mindig erre szólít és kézen fog. Hogyan álljunk fel? Úgy, hogy elsőként kezdeményezünk, nem várunk másokra. Mindenkinek, akivel találkozunk, reményt és örömet, nem pedig panaszkodást nyújtunk; soha nem irigykedünk másokra. Az irigység az a kapu, amelyen a gonosz lélek belép. Ezt a Biblia mondja: az ördög az irigység révén lépett be a világba. Soha ne irigykedj! –  buzdított rá a pápa. A Szentlélek elvezet oda, hogy örülj mások sikereinek. 

A Szentlélek továbbá konkrét, nem idealista: azt akarja, hogy itt és most legyünk összeszedettek, mert a hely, ahol vagyunk és az idő, amelyben élünk, a kegyelem területei. A kegyelem helye egy mai konkrét hely, itt és most. Ezek nem fantáziák, amelyeket magunknak elképzelünk. A Szentlélek mindig a konkrét helyzethez vezet el.  A gonosz szellem ehelyett el akarja terelni a figyelmünket az itt és most eszméjétől, másfelé irányítva gondolatainkat: gyakran lehorgonyoz bennünket a múlthoz: a sajnálkozáshoz, nosztalgiákhoz, ahhoz, amit az élet nem adott meg nekünk. Vagy a jövő felé irányít bennünket, aggodalmat, félelmet, illúziókat, hamis reményeket táplálva. A Szentlélek pedig arra vezet el, hogy szeressünk itt és most a konkrét helyzetben: nem egy ideális világot, egy ideális egyházat, egy ideális szerzetesrendet, hanem azt, amelyik van, a nap világosságánál, átlátszóságban, egyszerűségben. Milyen nagy a különbség a gonoszhoz képest, aki szítja mások hátuk mögötti kibeszélését, a pletykákat, a fecsegést. A pletykálkodás csúnya szokás, amely lerombolja a személyek önazonosságát – hangsúlyozta a pápa.

A Lélek azt akarja, hogy együtt legyünk, megalapít minket, mint egyházat és ma – ez a harmadik és utolsó szempont – azt tanítja az egyháznak, hogy hogyan haladjon előre. A tanítványok bezárkóztak a Cenákulumba, a felső terembe, majd a Szentlélek leszáll és kivezeti őket. A Lélek nélkül egymás között maradtak volna, a Lélekkel megnyílnak mindenki számára. A Lélek minden korban felborítja terveinket és megnyit újdonságainak, mindig jelen van Isten újdonsága, amely a Szentlélek újdonsága; mindig megtanítja az egyháznak a kilépés létfontosságát, annak a fiziológiai szükségességét, hogy hirdessünk, hogy ne maradjunk bezárkózva önmagunkba: ne legyünk nyáj, amely megerősíti a kerítést, hanem egy nyitott legelő, ahol mindenki táplálkozhat Isten szépségéből; legyünk befogadó otthon válaszfalak nélkül. Az evilági lélek arra sürget, hogy csak saját problémáinkra, érdekeinkre összpontosítsunk, a releváns megjelenés igényére, a nemzetiségünkhöz, csoportunkhoz való tartozásunk kitartó védelmére. A Szentlélek nem: arra szólít, hogy megfeledkezzünk önmagunkról és mindenkinek megnyíljunk. És így megfiatalodik az egyház – állapította meg Ferenc pápa, hangsúlyozva, hogy a Lélek fiatalítja meg az egyházat, nem mi. Ne próbáljuk meg egy kicsit szépíteni ezt, nincs rá szükség. A Lélek fiatalítja meg az egyházat. Mert az egyház nem programozza magát és a modernizálási tervek nem elegendők. A Lélek megszabadít bennünket a sürgősség megszállottságától és arra szólít, hogy ősi és mindig új utakon járjunk, a tanúságtétel útjain, a szegénység útjain, a küldetés útjain, hogy megszabadítson minket önmagunktól és elküldjön bennünket a világba.

A pápa végül arra a furcsaságra mutatott rá, hogy a Szentlélek a szerzője a megosztottságnak, még a zajnak és egyfajta rendetlenségnek is. Gondoljunk csak Pünkösd reggelére: a szerző, vagyis a Szentlélek megosztást teremt a nyelvekkel, a viselkedésekkel, nagy káosz lehetett! Ugyanakkor az összhang szerzője. Megoszt a karizmák sokféleségével, de ez csak egy látszat megosztás, mert az igazi megosztottság harmóniába illeszkedik. Megosztottságot teremt a karizmákkal és harmóniát teremt ezzel a megosztottsággal, ez pedig az egyház gazdagsága.

Ferenc pápa a következő buzdítással zárta pünkösdvasárnapi szentbeszédét: „Kövessük a Szentlélek iskoláját, hogy mindenre megtanítson bennünket. Hívjuk minden nap, hogy emlékeztessen bennünket: mindig Isten ránk vetett tekintetéből induljunk ki, döntéseinkben az Ő hangjára hallgatva haladjunk együtt, mint egyház, Őneki engedelmeskedve és a világra nyitottan. Így legyen!”.  

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ferenc pápa

Ferenc pápa: „Már három napja tudok járni”

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa bottal sétál a brazil püspökökkel való találkozó elején 2022. június 27-én. Fotó: Vatican Media

A Vatikán nyilvánosságra hozott egy ezen a héten készült videót, melyben Ferenc pápa elmondja a brazil püspököknek, hogy mozgásképessége javult.

„Már három napja tudok járni” – beszélte el a pápa június 27-én, amikor egy bot segítségével keresztülsétált az Apostoli Palota könyvtárán.

Ferenc pápa kerekes széke látható a terem végén, amikor a brazil püspököket köszöntötte. A pápa már közel két hónapja használ kerekes széket a nyilvános meghallgatások többsége során.

A 85 éves pápa megjegyzése azután történt, hogy a június 25-i Családok Világtalálkozójának zárómiséje alatt már egy rövid távolságot megtett bottal, és hasonlóképpen a VI. Pál terem emelvényén is, június 27-én, amikor audiencián fogadta a Neokatekumenális Út tagjait.

Ferenc pápa közölte, hogy május első hetében kezdte meg az orvosi kezelést a térdsérülése miatt. Egészségi állapota miatt két nemzetközi utat halasztott el, Libanonba és Dél-Szudánba.

Ferenc pápa a brazil püspökök küldöttségével való találkozás alatt arra bátorította őket, hogy beszéljenek vele nyugodtan, „cenzúra nélkül”, ameddig csak akarnak.

Három órán keresztül tartott a találkozó, mely során a brazil püspökök – a Vatican News portugál nyelvű híradása szerint – aggodalmukat fejezték ki a pápának az Amazonas esőerdeinek pusztítása miatt.

Evaristo Pascoal Spengler, Marajo érseke azt mondta, hogy az Amazóniáról tartott beszélgetés alatt Ferenc pápa „fájdalmas és szenvedő arckifejezéssel behunyta a szemét és azt kérdezte: ’Mit tehetnénk?’”

„Nagyon érzékeny az Amazóniában történő pusztítás eme valóságára” – mondta Spengler, aki a Pán-amazóniai Egyházi Hálózat – spanyolul a REPAM – elnökeként teljesít szolgálatot.

Brazília püspökeinek több delegációja májusban és júniusban találkozik a pápával az ad limina látogatások során Rómában.

Az „ad limina apostolorum” látogatás egy pápai találkozó, amely a világ összes egyházmegyés püspökének kötelező, hogy beszámolót adjanak saját egyházmegyéjének állapotáról. A Rómába történő utazás – melyre egy adott ország vagy térség püspökei rendszerint együtt mennek el – egyúttal zarándoklat is az „apostolok küszöbéhez” (ez a latin kifejezés jelentése magyarul – a szerk.), mely lehetőséget ad a püspökök számára – akik az apostolok utódai -, hogy Szent Péter és Szent Pál sírjánál imádkozhassanak.

Az ad limina látogatásokra jellemzően ötévente kerül sor, a világ több mint 5.300 püspöke egymást váltva fordul meg Rómában. Az Egyesült Államok püspökeinek legutóbbi ad limina látogatására 2019 novemberében került sor.

Írta: Courtney Mares
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: CNA

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Jézus az Atya irgalmas szeretetének tüzét hozta el nekünk – Ferenc pápa Úrangyala imája

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Akkor vagyunk Jézus hiteles tanítványai, ha szilárd elhatározással követjük őt – tanította Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében. A Szent Péter téren megjelent mintegy húszezer hívőt arra buzdította, hogy ne legyenek felületes keresztények, hanem az értetlenségek, nehézségek idején is határozott elkötelezettséggel hajtsák végre jócselekedeteiket.

Ha befogadás helyett zárt ajtókat találunk, ne válasszuk a harag, a bosszúállás útját, hanem haladjunk előre türelemmel, önuralommal. Ahhoz, hogy növekedjen a földön az Atya irgalmas szeretetének tüze, amelyet Jézus hozott el nekünk, szükség van kitartásra, állhatatosságra, bűnbánó lelkületre – magyarázta Ferenc pápa az evangélium tanításához fűzve gondolatait.

A vasárnapi evangéliumi szakasz egy fordulópontról beszél nekünk: „Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, (Jézus) szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy” (Lk 9,51). Kezdetét veszi a „nagy utazás” a szent város felé, amelyhez különleges elhatározásra van szükség, mert ez az utolsó út. A tanítványok, még túlságosan világias lelkesedéssel telve, arról álmodoznak, hogy a Mester a diadal felé indul; Jézus azonban tudja, hogy Jeruzsálemben a visszautasítás és a halál vár rá (vö. Lk 9,22.43b-45); tudja, hogy sokat kell szenvednie és mindez szilárd elhatározást igényel. Jézus határozott léptekkel megy Jeruzsálem felé és nekünk is ugyanezt a szilárd elhatározást kell választanunk, ha Jézus tanítványai kívánunk lenni – hangsúlyozta a pápa. Miből áll ez az elhatározás? – tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte: nekünk komolyan, igazi elhatározással kell Jézus tanítványainak lennünk, nem lehetünk ún. „rózsavíz keresztények” – idézett egy idős asszonytól hallott kifejezést, ami egy látszólag megnyerő, de pusztán csak hozzávetőleges, felületes viselkedésre utal. Nekünk határozott keresztényeknek kell lennünk és ennek megértésében segít az epizód, amelyet Lukács evangelista közvetlenül ezután beszél el – magyarázta Ferenc pápa.

A szamáriaiak egy faluja, miután megtudták, hogy Jézus Jeruzsálembe, egy rivális városba tart, nem fogadja be őt. Jakab és János apostolok, felháborodva azt javasolják Jézusnak, hogy büntesse meg ezeket az embereket, hívja le az égből a tüzet. Jézus nemcsak, hogy nem fogadja el a javaslatot, de szemrehányást tesz a két testvérnek. Be akarják őt vonni bosszúálló vágyukba és Ő ezt nem fogadja el. A „tűz”, amelynek elhozataláért a földre jött, (vö. Lk 12,49), az Atya irgalmas szeretete. És ahhoz, hogy ez a tűz növekedjen, szükség van türelemre, állhatatosságra, bűnbánó lelkületre.

Jakab és János azonban hagyták, hogy magával ragadja őket a harag – mutatott rá a pápa. Ez gyakran velünk is előfordul, amikor, bár jót teszünk, talán áldozatok árán is, befogadás helyett zárt ajtót találunk. Ilyenkor harag tölt el bennünket: még Istent magát is bepróbáljuk vonni, égi büntetésekkel fenyegetőzve. Jézus ezzel szemben egy másik utat követ, nem a harag, hanem a szilárd elhatározás útját, amely távolról sem jelent keménységet, hanem nyugalmat, türelmet, nagy tűrőképességet foglal magába, anélkül, hogy a legcsekélyebb módon lazítaná a jócselekedetekre való elkötelezettséget. Ez a létmód nem jelent gyengeséget, hanem éppen ellenkezőleg, nagy belső erőt mutat. Az ellentmondásos helyzetekben könnyű, ösztönös a haragnak engedni. Ami nehéz az az önuralom, mint ahogy Jézus példája mutatja, és ahogy az evangélium mondja, elindult egy másik falu felé. Ez azt jelenti, hogy amikor bezártságokkal találkozunk, másfelé kell fordulnunk, hogy jót tegyünk, vádaskodás nélkül. Jézus segít nekünk, hogy derűsek legyünk, elégedettek a megtett jóval, amiért nem várunk emberi jóváhagyást.

Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon mi hol tartunk, hányadán állunk? – buzdított rá a pápa. Vizsgáljuk meg, hogy szembesülve az ellentmondásos helyzetekkel, értetlenségekkel, az Úrhoz fordulunk-e, kérjük-e szilárdságát, hogy jót tegyünk? Vagy a tapsokban keresünk megerősítést és végül megkeseredettek, haragtartók leszünk, amikor nem halljuk őket? Olykor azt gondoljuk, hogy lelkesedésünket a jó ügy iránti igazságérzet táplálja, de valójában legtöbbször nem másról van szó, mint büszkeségről, ami gyengeséggel, gyanakvással és türelmetlenséggel párosul. Kérjük akkor Jézustól az erőt, hogy olyanok legyünk, mint Ő, hogy szilárd elhatározással kövessük Őt, hogy ne legyünk bosszúállók és türelmetlenek, amikor nehézségek jelentkeznek, amikor a jó szolgálatának szenteljük magunkat és a többiek nem értik meg, sőt leértékelnek bennünket. Ilyenkor őrizzük meg a csendet és haladjunk tovább előre – buzdított rá a pápa, majd a Szűzanyához fohászkodva zárta beszédét:

„Szűz Mária segítsen nekünk, hogy magunkévá tegyük Jézus szilárd elhatározását, hogy mindvégig megmaradjunk a szeretetben”.

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

A Mária imát követően a pápa aggodalommal szólt az ecuadori helyzetről, majd Istennek ajánlotta a Haitiben vértanúhalált halt 65 éves olasz szerzetesnő, Luisa nővér lelkét. Továbbra is arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak a háború miatt szenvedő ukrán népért.

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa aggodalmának adott hangot az ecuadori események miatt. Közelségéről biztosította az ország lakosságát és az érdekelt feleket arra szólította fel, hogy hagyjanak fel az erőszakkal és a szélsőséges álláspontokkal. Tanuljuk meg, hogy csak a párbeszéd révén valósulhat meg, remélhetőleg hamar a szociális béke, különös tekintettel a társadalom peremére szorult lakosságra és a legszegényebbekre, minden esetben tiszteletben tartva mindenki jogait és az ország intézményeit – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Ferenc pápa továbbá közelségét fejezte ki Luisa Dell’Orto nővér, a Szent Charles de Foucauld-t követő, „Az evangélium kis nővérei” kongregáció tagja hozzátartozóinak és nővértársainak. Luisa nővért szombaton megölték Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. A szerzetesnő már húsz éve élt a városban, főleg az utcagyermekek szolgálatának szentelte hivatását. A pápa Istennek ajánlotta lelkét és imáiról biztosította Haiti népét, különös tekintettel a kicsinyekre, hogy derűsebb, nyomor és erőszak nélküli jövőben lehessen részük. Luisa nővér életét egészen a vértanúságig másoknak ajándékozta – méltatta a mártírhalált halt szerzetesnő önfeláldozását Ferenc pápa.

A pápa végül köszöntötte a rómaiakat, az Olaszországból és számos országból érkezett zarándokokat, közöttük az argentin zászlót lengető honfitársait, a lisszaboni, a francia és osztrák híveket, majd látván az ukrán zászlókat, megállapította, hogy Ukrajnában tovább folytatódnak a bombázások, halált, pusztítást és szenvedést okozva a lakosságnak. Arra kérte a híveket, hogy ne feledkezzenek meg erről a háborútól sújtott népről. Ne feledjük el őket szívünkben és imáinkban – hangzott Ferenc pápa kérése.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Ferenc pápa: „Isten áldja és őrizze meg a világ minden családját”

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

A Családok X. Világtalálkozójának záró szentmiséjét szombaton este Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának Prefektusa mutatta be a Szent Péter téren Ferenc pápa jelenlétében mintegy huszonötezer hívő számára. Homíliájában a pápa leszögezte, hogy „a család az első hely, ahol megtanulunk szeretni”.

Ferenc pápa többek között megállapította, hogy meg kell védenünk a család szépségét. Arra buzdította a házaspárokat, hogy a nehéz pillanatokban ismét próbálják felfedezni házastársukban a szeretetnek azt a szikráját, amely most is ott él szívükben, mint a kezdetekben. Az egyház a családokkal és a családokban él, hiszen a maga is családból, a názáreti családból született – hirdette homíliájában Ferenc pápa.

A Családok X. Világtalálkozójának keretében ez a hálaadás pillanata. Ma hálával hozzuk Isten elé, mint egy nagy felajánlásban mindazt, amit a Szentlélek elvetett bennetek, kedves családok – kezdte szentbeszédét a pápa. Utalt rá, hogy egyesek a Vatikánban vettek részt a közös elmélkedéseken, mások saját egyházmegyéikben egyfajta óriási csillagképet alkotva. A tapasztalatok, javaslatok, álmok gazdagsága mellet nem hiányoznak az aggodalmak és a bizonytalanságok sem. Most mindezeket mutassuk be az Úrnak és kérjük Őt, hogy erejével és szeretetével támogassa a családokat, az apukákat, anyukákat, gyermekeket, nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat. A felnőttek, gyermekek, fiatalok, idősek különböző családi tapasztalatokkal rendelkeznek, de mindnyájan ugyanazzal a reménnyel imádkoznak: Isten áldja meg és őrizze meg családjukat, a világ összes családját – fohászkodott Ferenc pápa.

Szent Pál, a második olvasmányban a szabadságról szólt nekünk – utalt a pápa a Galatáknak írt levélre. A szabadság a modern és kortás ember egyik legértékesebb és legkeresettebb java. Mindenki szabad akar lenni, behatárolások, korlátozások nélkül és az emberek arra törekszenek, hogy megszabaduljanak mindenféle „börtöntől”: legyen az kulturális, társadalmi vagy gazdasági fogság. És mégis nagyon sok embernek hiányzik a legnagyobb szabadság, a belső szabadság! – jegyezte meg Ferenc pápa. Pál apostol arra emlékeztet bennünket, keresztényeket, hogy ez mindenekelőtt egy ajándék, amikor így kiált fel: „A szabadság által szabadított meg minket Krisztus” (Gal 5,1) – idézte az Apostol szavait a pápa. A szabadság megadatott nekünk. Mindnyájan sok belső és külső feltétellel születünk és főleg az önzésre való hajlammal, ami azt jelenti, hogy saját magunkat és érdekeinket helyezzük a középpontba. De Krisztus megszabadított bennünket ettől a rabszolgaságtól. Félreértések elkerülése végett Szent Pál figyelmeztet bennünket, hogy az Isten által nekünk adott szabadság nem a világ hamis és üres szabadsága, ami valójában „ürügy” a „test számára” (Gal 5,13). Nem, a szabadság, amelyet Krisztus vére árán szerzett meg nekünk, teljes egészében a szeretet felé irányul, hogy amint az Apostol mondta és mondja ma nekünk: „szolgáljátok egymást szeretetben!” (Gal 5.13).

A házastársak, amikor családot alapítottak, Krisztus kegyelmével meghozták ezt a bátor döntést, hogy szabadságukat nem önmagukért használják, hanem azért, hogy szeressék azokat a személyeket, akiket Isten melléjük helyezett. Ahelyett, hogy „szigetként” élnének, „egymás szolgálatát” választották. Így kell megélni a szabadságot a családban! Nincsenek „bolygók”, vagy „műholdak”, amelyek saját pályájukon utaznának. A család a találkozás, az osztozás, az önmagunkból való kilépés helye, hogy befogadjuk a másikat és mellette álljunk. A család az az első hely, ahol megtanulunk szeretni – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Miközben nagy meggyőződéssel ezt ismételjük, jól tudjuk, hogy a gyakorlatban ez nem mindig így van, számos ok és különböző helyzetek miatt. Ezért tehát, amikor leszögezzük a család szépségét, jobban érezzük, mint bármikor, hogy meg kell azt védenünk. Ne hagyjuk, hogy beszennyezze az önzés, az individualizmus, a közömbösség kultúrája, a leselejtezés mérge és így elveszítse „DNS” -ét, ami a befogadás és a szolgálat lelkülete.

A pápa ezután a Királyok első könyvéből vett első olvasmányhoz fűzte a gondolatait, amely Illés és Elizeus próféták kapcsolatát mutatja be. Megállapította, hogy az olvasmány a nemzedékek közötti kapcsolatot juttatja eszünkbe, a „stafétabot átadását” szülők és gyermekeik között. Ez a kapcsolat nem egyszerű a mai világban és gyakran aggodalomra ad okot. A szülők attól tartanak, hogy gyermekeik nem lesznek képesek eligazodni társadalmaink bonyolultságában és zűrzavarában, ahol minden kaotikusnak és bizonytalannak tűnik, és a fiatalok végül eltévelyednek. Ez a félelem egyes szülőket aggódóvá, másokat túlzottan védelmezővé, hiperprotektívvá tesz és végül még azt a vágyat is elfojtja, hogy új életeket hozzanak a világra.

Ferenc pápa ezután Illés és Elizeus próféták kapcsolatáról elmélkedett. Illés a válság és a jövőtől való félelem egy pillanatában parancsot kap Istentől, hogy kenje fel prófétává Elizeust, mint utódát. Isten megérteti Illéssel, hogy a világ nem ér véget vele és megparancsolja neki, hogy adja át küldetését egy másik személynek. Ez az értelme a szövegben leírt gesztusnak: Illés Elizeus vállára veti saját köntösét és attól a perctől kezdve a tanítvány átveszi a mester helyét, hogy folytassa prófétai szolgálatát Izraelben. Isten így megmutatja, hogy bízik a fiatal Elizeusban. Az öreg Illés átadja a prófétai feladatot, hivatást Elizeusnak. Megbízik egy fiatalemberben, bízik a jövőben. Ez a gesztus tele van reménnyel, Illés reménykedve adja tovább a stafétabotot.

Milyen fontos, hogy a szülők elgondolkodjanak Isten cselekvési módján! – hangsúlyozta Ferenc pápa. Isten szereti a fiatalokat, de ez nem jelenti azt, hogy megóvja őket minden kockázattól, kihívástól, szenvedésről. Nem aggodalmaskodó és nem túlságosan védelmező; éppen ellenkezőleg, bízik bennük és mindnyájukat az élet és a küldetés magasszintű feladatára hívja meg. A pápa utalt a gyermek Sámuelre, a serdülő Dávidra, a fiatal Jeremiásra; majd arra buzdított, hogy gondoljunk mindenekelőtt arra a tizenhat-tizenhét éves lányra, aki megfoganta Jézust, gondoljunk Szűz Máriára, majd a következő szavakkal fordult a szülőkhöz: „Kedves szülők, Isten Szava mutatja meg nekünk az utat: ne óvjátok gyermekeiteket miden minimális kényelmetlenségtől és szenvedésektől, hanem arra törekedjetek, hogy átadjátok nekik az élet iránti szenvedélyt, hogy lángra lobbantsátok bennük a vágyat, hogy megtalálják hivatásukat és elfogadják a nagy küldetést, amit Isten szánt nekik. És éppen ez a felfedezés az, ami Elizeust bátorrá, elhatározottá és felnőtté teszi. A szülőktől való elszakadása és az ökrök feláldozása a jele annak, hogy Elizeus megértette: most „rajta a sor”, elérkezett az ideje, hogy befogadja Isten hívását és folytassa, amit mesterénél látott. És ezt bátran teszi majd élete végéig. Kedves szülők, ha segítetek gyermekeiteknek felfedezni és befogadni hivatásukat, meglátjátok, hogy „megragadja” őket ez a küldetés és lesz erejük ahhoz, hogy szembenézzenek az élet nehézségeivel és leküzdjék azokat.

A pápa hozzátette, hogy egy pedagógus számára a legjobb mód, hogy másokat hivatásuk követésében segítsen, ha hűséges szeretettel felkarolja a sajátját. Ez az, amit a tanítványok láttak Jézusnál és az evangéliumi szakasz egy emblematikus pillanatot ábrázol, amikor Jézus „elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe” (Lk 9,51), jól tudva, hogy ott elítélik és megölik. És a Jeruzsálem felé vezető úton Jézus elszenvedi a szamaritánusok elutasítását, amely Jakab és János méltatlankodását vívja ki, de amit Jézus elfogad, mert része hivatásának: kezdetben elutasították Názáretben, most Szamáriában és végül majd elutasítják Jeruzsálemben. Jézus mindezt elfogadja, mert azért jött el, hogy magára vegye bűneinket. Ugyanígy, nincs semmi biztatóbb a gyermekek számára, mint az, ha látják, hogy szüleik a házasságot és a családot küldetésként élik meg, hűséggel és türelemmel, a nehézségek, a szomorú pillanatok és a megpróbáltatások ellenére. Ami Jézussal történt Szamáriában, az minden keresztény hivatásban megtörténik, a családi hivatásban is. Jönnek olyan pillanatok, amikor el kell fogadnunk az ellenállásokat, a bezártságokat, az értetlenségeket, amelyek az emberi szívből fakadnak és Krisztus kegyelmével a másik befogadásává, ingyenes szeretetté kell őket átalakítani – szögezte le Ferenc pápa.

Közvetlenül ez után az epizód után, amely bizonyos értelemben „Jézus hivatását” írja le, az evangéliumi szakasz három más meghívást, hivatást mutat be három személy részéről, akik Jézus tanítványaivá szerettek volna válni. Az elsőt arra szólítja fel, hogy ne keressen állandó lakhelyet, biztos elhelyezkedést, ha követni akarja a Mestert. Neki ugyanis „nincs hová lehajtania a fejét” (Lk 9,58). Jézust követni azt jelenti, hogy mozgásba lendülünk és mindig mozgásban maradunk, „utazunk” Ővele az élet eseményein keresztül. Mennyire igaz ez a házasok számára! – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta: „Ti is, befogadva a házasságra és a családra szóló meghívást, elhagytátok „fészketeket” és elkezdtetek egy utazást, amelynek előzetesen nem ismerhettétek minden állomását és ami állandó mozgásban tart benneteket, mindig új helyzetekkel, váratlan eseményekkel, meglepetésekkel, amelyek olykor fájdalmasok. Ilyen az Úrral való haladás. Dinamikus, előre nem látható és mindig egy csodálatos felfedezés”. A pápa még emlékeztetett rá, hogy Jézus minden tanítványának éppen az jelenti a pihenést, hogy minden nap Isten akaratát teljesíti, bármi is legyen az.

A második tanítványt arra szólítja fel, hogy ne „térjen vissza, hogy eltemesse halottait”. Nem a negyedik parancsolat megszegéséről van szó, amely mindig érvényes marad; inkább felhívás arra, hogy mindenekelőtt az első parancsolatnak engedelmeskedjünk: szeresd Istent mindenek felett. Ez történik a harmadik tanítvánnyal is, akit arra hív, hogy határozotton és egész szívével kövesse Krisztust, anékül, hogy „hátra tekintene”, még azért sem, hogy búcsút vegyen családtagjaitól.

A pápa arra buzdította a családokat, hogy számukra se legyen semmilyen más prioritás, mint hogy „ne forduljanak hátra”, vagyis ne sirassák előző életüket, szabadságukat, számos félrevezető illúziójával: az élet megkövesedik, ha nem fogadjuk be Isten hívásának újdonságát, ha visszasírjuk a múltat. Ha ezen az úton járunk, hogy visszasírjuk a múltat, mi is megkövesedünk, keményekké válunk, nem tesz emberivé minket. Amikor Jézus hív, a házasságra és a családra is, azt kéri, hogy nézzünk előre és mindig megelőz bennünket az úton, mindig megelőz a szeretetben és a szolgálatban. Nem éri csalódás, aki Őt követi!

A pápa gondviselésszerűnek nevezte, hogy a liturgiában elhangzott olvasmányok a hivatásról szóltak, amely éppen a Családok X. Világtalálkozójának témája: „A családi szeretet: hivatás és az életszentség útja”. Az életigének ezzel az erejével arra buzdította a családokat, hogy határozottan folytassák a családi szeretet útját, megosztva a család minden tagjával ennek a meghívásnak az örömét. Nem könnyű út, lesznek sötét pillanatok, nehéz pillanatok, amikor azt hisszük, hogy mindennek vége. A családi szeretet legyen mindig nyitott, kifelé irányuló, amely képes „megérinteni” a gyengébbeket és a sebesülteket, akikkel útközben találkoznak, akik törékenyek testben és lélekben. A szeretet, és a családi szeretet is, megtisztul és megerősödik, amikor továbbadják.

A családi szeretetre tett fogadás bátor: bátorság kell a házasságkötéshez. Sok fiatalnak nincs hozzá bátorsága – mondta a pápa, felidézve, hogy gyakran hallani mamákat, akik így szólnak hozzá: „Beszéljen a fiammal, aki nem nősül, harminchét éves!”. „De asszonyom, ne vasalja ki az ingét, kezdje el elküldeni egy kicsit otthonról, hogy kilépjen a fészekből”. Mert a családi szeretet szárnyalásra készteti a gyermekeket, megtanítja őket repülni, repülésre ösztönzi őket. Nem birtokló, hanem mindig szabadságot adó szeretet. És azután a nehéz pillanatokban, amelyben minden családnak van része, a válságokban, ne válasszátok a könnyebb utat: „visszamegyek a mamához”. Nem. Folytassátok az utat, ezzel a bátor fogadással. Lesznek nehéz, kemény pillanatok, de mindig menjetek előre. A férjed, a feleséged még mindig rendelkezik azzal a szeretet szikrával, amelyet kezdetben éreztetek: fedezzétek fel ismét a szeretetet. Ez sokat segít majd a válság pillanataiban – tanácsolta a házaspároknak Ferenc pápa.

Ferenc pápa a következő szavakkal zárta homíliáját, amelyet a Családok X. Világtalálkozójának résztvevőihez intézett: „Az egyház veletek van, sőt bennetek van! Az egyház ugyanis egy Családból született, a názáreti családból és főleg családokból áll. Az Úr segítsen benneteket minden nap, hogy megmaradjatok az egységben, a békében, az örömben és a kitartásban is a nehéz pillanatokban, abban a hűséges kitartásban, amely életünket jobbá teszi és amely mindenkinek megmutatja, hogy Isten szeretet és életközösség”.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű