A csönd megmentheti a lelket. Képessé tesz bennünket, hogy kiszakadjunk az élet őrült forgatagából, békességet nyerjünk, magunkba szálljunk, és teret engedjünk Istennek.
„Az emberek minden bajának egy a forrása: nem tudnak nyugton megülni a szobájukban.” B.Pascal: Gondolatok 139. Fordította Pődör László. PKKE Elektronikus Könyvtár
Blaise Pascal, akitől a fenti meglátás származik, Gondolatok c. művében azt is megállapítja, hogy a csöndtől jobban félünk, mint bármi mástól, és folyamatos szórakozásra vágyunk. Régen senkinek sem jutott annyi szórakozás, mint nekünk manapság, amikor minden adott ahhoz, hogy teljes napunkat képekbe, szövegekbe, zajokba merülve töltsük el. Ha azonban nem tudunk nyugton ülni, érzékelni sem tudjuk az élet mélyebb dolgait, mivel felszínes életet élünk. Ettől óv Pascal, mint minden baj forrásától.
Szinte senki nem akarna felhagyni az okostelefon használatával, vagy visszatérni a wifi előtti időkbe, még ha kezdjük is már kissé kényelmetlenül érezni magunkat az új digitális világban. Békére és nyugalomra vágyunk, akármennyire is kialakult már a kütyüktől való függőségünk. A digitális eszközök bizony egyre inkább irányítják életünket. Ha vezetünk, nélkülük sehova se jutunk. Digitális eszközök működtetik a házunkat, azoktól függ az információ áramlása is. Folyamatosan kapunk új értesítéseket, információkat. Egy kattintással elérhetünk mindent. Mindent, csak a békességet nem.
Már azok a fiatalok is valami mást keresnek, akik ebben a telítettségben, a digitális információk állandó áradatában nőttek fel.
Például a Time Magazin azért mutatta be Constance Kasser professzort, mert ő tartja a Lawrence University legnépszerűbb kurzusát, mégpedig „Tétlenség” címmel. A professzor így írja le a kurzust: „Az egyik dolog, amit szándékunk szerint a hallgatóknak valóban profitálniuk kell ebből a kurzusból, hogy legyen egy terük, ahol teljesen önmaguk lehetnek, ahol nemcsak fizikailag lehetnek jelen, hanem mentálisan és érzelmileg is. Mert azt gondolom, hogy ez valamiképpen ellentétes a velük szemben általában támasztott kívánalmakkal. Ezt valóban úgy terveztük meg, hogy teret adjon a diákoknak egy kis lelassulásra…. És ez jobb, empatikusabb, kreatívabb, mélyebben gondolkodó emberré teszi majd őket.”
A kurzus sikere rámutat valamire, amit elvesztettünk az oktatásban, és általában az életben is.
A tétlenségi kurzus felvétele helyett a katolikusoknak kipróbált válaszaik vannak a technológia dominanciájára. Mi nem öncélúan keressük a csöndet (még ha kezdetnek jó az is), hanem azért, mert a csönd alkalmat ad az Istennel való találkozásra. Robert Sarah bíboros csodálatos könyve, A csönd ereje (R.Sarah-N.Diat: A csönd ereje. Fordította Barsi Balázs OFM. Szent István Kiadó 2018) arra tanít, hogy a csönd Isten nyelve, amelyet meg kell tanulnunk, hogy beszélgessünk vele: „Az ember szívében van egy vele született csönd, mert minden személy legmélyén Isten lakik. Isten maga a csönd, és ez az isteni csönd az emberben lakozik. Istenben mi elválaszthatatlanul a csöndhöz vagyunk kötve.,.. Isten hordoz minket, és mi vele élünk, minden pillanatban őrizve a csöndet. Semmi sem fedezi fel jobban Istent, mint az Ő csöndje, amely létünk legmélyébe van beleteremtve. Ha nem műveljük ezt a csöndet, hogyan találhatjuk meg Istent?” /2, 3/
El kell sajátítanunk a csönd gyakorlatát, és erre egy tanfolyam sem lehet olyan alkalmas, mint az Oltáriszentség előtt töltött idő.
A nyüzsgés kultúrájával szemben fegyver a csönd. Josef Pieper kitűnően tárta fel, hogy nem a külső aktivitás adja életünk célját. Kiteljesedésünket inkább a szabad időben találjuk meg, ami alapja és magaslata is a kultúrának. Pieper Leisure: The Basis of Culture (Szabad idő: A kultúra alapja) c. könyvében (J. Pieper: Szabad idő és kultusz címen jelent meg, Fordította Györffy Miklós. MMA Kiadó 2022.) rámutat, hogy boldogságunk és kiteljesedésünk forrása a belső aktivitás, főként a szemlélődés, különösen ha Isten felé fordul áhítatban és imádságban.
A szabad idő nem a tevékenység hiánya, vagy puszta kikapcsolódás és szórakozás. Helye a legmagasabb rendű javak között van, szinte ajándékként vonzza magához azokat. „Ne felejtsük el, hogy a szabad idő nem a vasárnap délutáni idilli kényelmet, hanem a szabadság, műveltség és kultúra, valamint a világra mint egészre ráeszmélő csorbítatlan emberség megőrzését jelenti” – magyarázza Pieper. A szabadidő segít elvonatkoztatni a zavaró dolgoktól, hogy így értékelni tudjuk a világban lévő jóságot, és ösztönzést nyerjünk arra, hogy minden jóság forrását Istenben keresve „pazaroljuk el” időnket.
A csönd megmentheti a lelket. Képessé tesz bennünket, hogy kiszakadjunk az élet őrült forgatagából, békességet nyerjünk, magunkba szálljunk, és teret engedjünk Istennek. Felismerjük, hogy szükségünk van erre, de nem akarjuk elfogadni, mert a digitális technológia elutasítása időveszteséggel és a kényelem feláldozásával jár, ez pedig keserves lehet számunkra.
De megéri a csöndet választani, amint Sarah bíboros is buzdít bennünket: „A csönd által visszatérünk égi eredetünkhöz, ahol nincs más, csak nyugalom, békesség, pihenés, szemlélődés és Isten ragyogó arcának csöndes imádása.” /70/ Ha elborít bennünket az élet zaja, lehetséges enyhülést és békét találni. Isten helyre tudja hozni a kárt, amit a modern kultúra tett bennünk, ha buzgó imával fordulunk hozzá.
A gyógyulást legteljesebben a szentségimádás csendjében, és a gyógyító Krisztussal a gyónásban találkozva nyerhetjük el. Ott Krisztus az ő békéjét adja nekünk, újjá formál minket. Gyógyító jelenléte által segít, hogy legyőzzük rettegésünket a csöndtől.
Írta: R. Jared Staudt PhD
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Catholic World Report
