Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

A törlés kultúrája

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Korunk feljelentgető és besúgó kultúrája csak még hangsúlyosabban láttatja, hogy társadalmunkból teljesen kiveszőben van az irgalom fogalma és a másik ember elfogadása.

Gyermekkorunk világa tele volt regényekből, filmekből, képregényekből származó hősökkel, akik gazdagon táplálták képzeletünket. Erősek voltak és ügyesek, cselesek, néha viccesek is, és mindig ők győztek. Soha nem voltak fáradtak, tetteik a lovagi erényeket tükrözték, szomjúhoztak a tudásra, az igazságosságra, és készek voltak megvédeni az általuk fontosnak tartott ügyet. A történeteiken, kalandjaikon keresztül mi is formálódtunk, többek lettünk, felfedeztünk dolgokat, azonosulni tudtunk velük, velük éltünk, és ezáltal növekedtünk és lettünk nagyobbak.

Amikor felnőttünk, új hősöket fedeztünk fel, ezúttal valódiakat, akik nem az elbeszélők fantáziájában születtek, hanem a mindennapi életből valók. A történelmi könyvekből megismertük különböző tudósok, hadvezérek, felfedezők, orvosok életét, akik nyomot hagytak egy-egy ország történelmén, kultúráján, civilizációján, és elősegítették a kollektív azonosságtudat kialakulását. Az emberi zsenialitás, az altruizmus, a szolgálat, a tudásvágy hús és vér emberekben testesült meg, akik itt éltek ezen a mi Földünkon. Felnőttkorunk hajnalán ezek a modern hősök késztettek bennünket álmodozásra és emeltek fel a magasba.

Harminc év elteltével, noha a fiatalok könyveiben még mindig szerepelnek hősök, a hősiesség elve eltűnt. Már szó sincs arról, hogy nagy dolgokat kellene véghezvinni. Inkább feljelentgetni kell. Nem cselekedni kell, hanem be kell állni a jó táborba és feljelenteni a rossz tábort. Csúcson van a törlés kultúrája: a korunk erkölcsi normáinak nem megfelelő alakokat el kell tüntetni. Le kell rombolni a szobrokat, olyan emberekről kell utcákat elnevezni, akik nem csináltak semmit, talán éppen csak áldozatok voltak. Emberek csoportjait a priori azért vádolják, amik, és nem azért amit tettek. Magunkra tekintünk, és annyira szépnek, annyira áldozatnak látjuk magunkat, hogy mindenki mást bevádolunk. Ez a folyamatos médialincselés diffúz félelmeket ébreszt: a legelső rosszul értelmezett mondatunknál, az első nyelvi ügyetlenségünknél a szégyenpadra kerülünk.

Vannak olyan emberek, akiknek a botrányos viselkedését hasznos és szükséges is elítélni. Az Egyház ellen is felmerültek vádak, amiért súlyos tényeket próbált elleplezni, de ebben is van jó, mert elősegítette a tudatosítást és a konkrét cselekvést. De a kizárás, a törlés kultúrájának ez az általános légköre csak még erősebben rámutat arra, hogy társadalmunkból a másik ember elfogadásának és az irgalomnak a fogalma teljesen kiveszett. Semmit sem lehet jóvátenni, és a priori azért kell mentegetőzni és bocsánatot kérni, amik vagyunk, ahelyett, hogy az esetlegesen elkövetett hibákért kellene bocsánatot kérni. Koncepciós perek, előre meghozott ítéletek, a megvitatás, megtárgyalás, meghallgatás elutasítása, a nyilvános beszéd megtiltása az „új értékek” védelme nevében – ezek ma mindennapi jelenségek.

Keresztényként magam előtt látom Jézust, amint a házasságtörő asszonnyal szemben üldögél. Csendben van, hallgat, vonalakat rajzol a porba, a megkövezés bármilyen formáját elutasítja, midőn a vádlókat saját erkölcseik felől kérdezi. Ma, a médiabeli megkövezés kultúrájával szemben egyedül Jézus viselkedése teszi lehetővé, hogy továbbra is tudjunk együtt élni. Az eleve elvetéssel és elítéléssel szemben fiatalkorunk önmagukat felülmúló hőseit kell felidéznünk, hogy abbahagyjuk a köldöknéző önimádatot.

Írta: Père Pierre Vivarès atya
Rövidített fordítás: Solymosi Judit

Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű