Lépj kapcsolatba velünk

Múltidéző

A trianoni döntés kihirdetésének pillanatai egy 14 éves fiú emlékeiben

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: Pixabay

Dr. Padányi Viktor (Vatta, Borsod vármegye, 1906. január 26. – Melbourne/Moorabbin, 1963. december 3.) történész, nyelvész, író. 100 évvel ezelőtt 14 éves gyerekként szembesült a magyar nemzetet érő tragédiával. Visszaemlékezését idézzük.

CONSUMMATUM EST – BEVÉGEZTETETT.

“Tíz ó után egy-két perccel jött a végzetes párizsi hír, és akkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban.

A magyarok két óra hosszat tartó harangkongással temették múltjukat és jövőjüket.

Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyerekek mentek az utcán patakzó könnyekkel, nemegyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutogatva, őrjöngve kiabálta: „Hát ezért?”

Az utcákon ismeretlen, egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer pesti rikkancs: „Rendkívüli kiadás”.

A lapok gyászkeretben, mindenki mohón olvasta, amit úgyis tudott, mindenkiben lángolt a tehetetlen düh, csoportoknak vezércikkeket olvastak fel hangosan… a Múzeum téren elkezdték a Himnuszt énékelni… és a harangok kongtak, kongtak, szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül.

A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hiszen a kétségbeesés mélyén mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás.

A vidéken ugyanez volt a kép. Harangzúgás, gyász és kétségbeesés mindenütt. Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedéseken kívül rendzavarások nem fordultak elő, hiszen az összes italmérés zárva volt és minden közbiztonsági intézkedés megtörtént. Csák a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban és minden faluban két órán keresztül.

E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytanóra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig … és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában akkor még ez a név állt:

„A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe”, és felakasztotta a térképállványra, s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyt mi még soha sem láttunk száraz és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére, és a kívülről behallatszó harangzúgás által méginkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: „Consummatum est.” Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztre feszítésének napja volt, 1920. június 4. Péntek. Eleredt az eső!”

Padányi Viktor: Trianon 1920. június 4.


Padányi Viktor életrajza

Középiskolai tanulmányait Egerben és Budapesten végezte. A szegedi és a budapesti Tanárképző Főiskola elvégzése után a Szegedi Tudományegyetemen történelemből, filozófiából és magyar irodalomból doktorált. Magyarországon oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozott. Tanított Tarnamérán, Törökszentmiklóson és Kiskunfélegyházán, majd Szegeden az egyetemen. Kiválóan zongorázott, hegedült és festett. Szülei és felesége, Csősz Emilia szintén tanárok voltak. Házasságából három fia született.

Magyarországról 1945-ben távozott. 6 évig a bajorországi Oberammergauban, majd 1951-től az ausztráliai Melbourne-ben élt, ahol mint könyvelő, műszaki rajzoló és tanár működött. Tanulmányai, könyvei főleg a magyar őstörténetre vonatkoznak de írt tankönyvet, regényeket, novellákat, verseket és színdarabokat is.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű