fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Afrikai tanárok elismerése

Közzétéve

Rosemary Nyirumbe nővér - Fotó: Domaine public

A tavalyi nyertes kenyai ferences testvér után idén egy ugandai apácát jelöltek a tanárok által világszerte nagyra becsült díjra

A Jézus Szent Szíve vallási kongregációból Rosemary Nyirumbe nővért jelölték 2020-ban a Varkey Alapítvány díjára, amellyel a Föld legjobbnak ítélt tanárát jutalmazzák.

Az 1980-as évek közepén egy hírhedt lázadó csoport rettegésben tartotta Észak-Uganda lakosságát. Egy frissen felszentelt fiatal apáca elkeseredett a kínok miatt, amit az emberek a lázadók kezei közt szenvedtek el. A lázadók fegyverrel szakították el a szülőktől gyermekeiket, a fiúkból gyerekkatonákat faragtak, a lányokat pedig megalázták és szexuálisan kihasználták.

A Jézus Szent Szíve apáca csordultig eltelt együttérzéssel és azzal a mély vággyal, hogy megváltoztassa a lányok életét. A gului főegyházmegyétől megkapta az engedélyt, hogy alapítson egy iskolát a kiskorú anyák számára, akiket a társadalom kivet magából.

Mára a Szent Mónika lányképzési központ minden 15-20 év közötti hátrányos helyzetű lányt befogad, beleértve az iskolát elhagyókat és az idő előtt anyává vált lányokat is. Az iskola tárt kapukkal várja a dél-szudáni erőszak áldozatait, akik Ugandában keresnek menedéket, egy olyan országban, amely Kelet-Afrika-szerte a menekülteket leginkább befogadó ország hírében áll. A lányokat kereskedelmi, vendéglátóipari, titkársági és szabás-varrási munkákra készítik fel.

A most 64 éves katolikus apáca most egyike a pedagógus szakma legáhítottabb elismerésére, a Varkey Alapítvány 2020-as Globális Tanári Díjára jelölt oktatóknak. Munkája, eredményei nemzetközileg ismertek, számtalan konferencián járt világszerte, részt vett a Világgazdasági Fórum ülésén, külföldi egyetemekkel áll munkakapcsolatban és 2007-ben elnyerte a CNN Hősök Díját is. A Globális Tanári Díjra jelölt 50 döntőst egy 12.000 fős listából válogatták ki a világ több mint 140 országából jelölt tanárok közül.

Rómában „Afrikai Teréz anyaként” aposztrofálják Rosemary nővért, mert Ugandában nők ezreinek, „a társadalom számkivetettjeinek” adta vissza a reményt. Az Afrikai Teréz anya olyan titulus, amin az ugandai apáca jót mosolyog: “Beszélik, hogy a munkám hasonlít Teréz anyáéra. Meg sem közelítem Teréz anyát, habár a példaképemnek tekintem őt; arra ösztönöz, hogy apró lépésekkel munkálkodva nagy hatást gyakoroljak az emberek életére.”

Rosemary nővér tehát 49 másik tanárral együtt fog versenyezni azért a díjért, amelyet egy évvel ezelőtt, 2019-ben Peter Tabichi kenyai ferences testvér nyert el.

Mi történik, ha egy ferencesnek adsz egymillió dollárt? Továbbadja.

Legalábbis Tabichi testvér ezt tervezi tenni azzal az egymillió dollárral, amit tavaly március 23-án nyert a 2019-es Globális Tanár-díjjal.

“Ez a díj nem az én érdemem, hanem e csodálatos kontinens fiataljainak az érdeme. Én csak amiatt állhatok itt, amit a tanítványaim elértek. Ez a díj esélyt ad nekik. Megmutatja a világnak, hogy ők bármire képesek.” – mondta Tabichi, aki természettudományt és matematikát tanít egy falusi iskolában Kenyában.

Fotó: CNA

Az iskola erőforrás és felszerelés szűkében van, és 58 diákra jut 1 tanár. Tabichi gyakran több mint 6 km-t gyalogol, hogy egy internetes kávézóban oktatási anyagot töltsön le az óráihoz. Jövedelmének 80 százalékát szegény diákok megsegítésére ajánlja föl, és az a szándéka, hogy a pénznyereményét is az iskola támogatására fordítja.

Az iskola diákjai, akiket Tabichi készített föl, országos és nemzetközi tudományos versenyeredményeket mutathatnak föl. Több diákjának sikerült bekerülnie a felsőoktatásba, és a lányok jó tanulmányi eredménye is növekvő tendenciát mutat.

A 10.000 jelölt közül kiválasztott Tabichi a díj alapítója, a Varkey Alapítvány globális nagykövete is lesz. A nemzetközi szervezetet Sunny Varkey indiai üzletember alapította 2010-ben azzal a céllal, hogy a fejlődő országok diákjai oktatásának színvonalát emelje.

Írta: Sáriné Horváth Mónika és Solymosi Judit

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Életmód

Szívmelengető látvány, ahogy az örökbefogadott fiú kivetett, idős kutyákat nevel

Közzétéve

Szerző:

Fotó: YouTube

Megható történet következik!

Robbie Gay egy kisfiú, és óriási szíve van. Élete tragikusan indult, kétszer volt kórházban agysérülésekkel, majd nevelőszülői rendszerbe került. Mire végül a szülei, Maria és Charles örökbe fogadták, korábbi élményei akkora traumát okoztak neki, hogy képtelen volt sírni.

A kisfiú azonban gyógyító megnyugvásra talált, méghozzá egy különleges helyen, a helyi állatmenhelyen. Azzal vigasztalódott, hogy kidobott, öreg kutyákról gondoskodott: „Azért, mert az emberek nem törődnek az idős emberekkel, sem az öreg kutyákkal! Csak a kisbabákat és a kutyakölyköket akarják” – magyarázta Robbie a CBS riportjában.

Az idősebb kutyákkal való együttérzés képessége nyilván saját szomorú tapasztalataiból fakad, ahogy azt a mamája is meséli: „Robbie tudja, milyen érzés az, ha valakit nem szeretnek, és nem törődnek vele.”

Most azonban, egy biztonságos és szerető otthoni környezetben élve, meg tudja nyitni szívét a szerencsétlen kutyáknak, és „újra ki tudja mutatni érzéseit” – meséli anyukája. A kedvessége miatt tanult meg újra sírni, amikor egy nevelt kutyusa meghalt.

Nyilvánvaló, hogy ezekről az idősebb kutyákról való gondoskodás részben azért is nehéz, mert sokuk nem marad már sokáig életben. Robbie azonban ragaszkodik ahhoz, hogy velük maradjon életük utolsó percéig. Ahogy nagyon helyesen mondja: „Nem arra gondolok, hogy mikor fognak meghalni, hanem arra, hogy most, ebben a pillanatban hogyan érzik magukat.”

Robbie nagyon különös kisfiú, hiszen nem csak az öregedő kutyákról akar gondoskodni életük utolsó pillanatáig, de azt is reméli, hogy ha felnő, majd nagyobb gyerekekről is gondoskodhat. Robbie megtestesíti az együttérzést és a megértést, még akkor is, amikor megszakad a szíve négylábú barátai korai halála láttán.

Remélhetőleg a korábbi rossz tapasztalatok továbbra is segítik majd Robbie-t mások gondozásában. Azt kívánjuk, szíve hatalmas szeretetével gyógyítsa tovább kedves bundás barátait, érezze szeretetüket, és legyen boldog emberi családjával is!

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Tiszteletadás Arnaud Beltrame ezredes előtt, aki négy évvel ezelőtt hősiesen átvette egy túszul ejtett nő helyét

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Arnaud Beltrame ezredes a dél-franciaországi Trèbes-ben, 2018. március 23-án, egy bevásárlóközpont elleni támadás során halt meg, miután felajánlotta életét cserébe egy túszul ejtett nőért. Negyvennégy éves, házas ember volt. Most, négy évvel később, egymást követik emlékére a tiszteletadások.

Március 23-án volt Arnaud Beltrame ezredes halálának negyedik évfordulója. A csendőrtiszt átvette egy túszul ejtett nő helyét, az Aude megyei Trèbes város Super U bevásárlóközpontja elleni terrortámadás során, amelynek három másik áldozata is volt rajta kívül.

Beltrame ezredes, akit a terrorista háromszor meglőtt, március 23-ról 24-re virradó éjszaka, a Carcassonne-i kórházközpontban belehalt sérüléseibe.

Hősies tettéért Emmanuel Marcon köztársasági elnök nemzeti tiszteletadásban ré­szesítette, kijelentve, hogy „hősként esett el”, és kiérdemelte „az egész nemzet tiszteletét és csodálatát.”

Most, négy évvel később Emmanuel Macron ismételten tisztelgett Arnaud Beltrame ezredes és a másik három elhunyt emléke előtt. “Emlékük megmarad” – írta a köztársaság elnöke. A belügyminisztérium hasonlóképp tisztelettel adózott „Arnaud Beltrame ezredes bátorságának és önfeláldozásának”.

Az elhunyt egyik fivére, Cédric Beltrame is megnyilvánult a Twitteren, és megosztotta Marie-France Cunin „Ezredes” című, az „egyszerű és csendes hős rendíthetetlen bátorsága” előtt tisztelegő versét. Íme egy részlet belőle:

Ezredes

Egyszerű és csendes, nem egy bálvány
Aki nagy zajjal játssza a papírhőst,
Hanem több ő egész Franciaország számára egy szimbólumnál
Rendíthetetlen bátorsággal mutatott példát

Egy túsz megmentésére életét is azonnal kockáztatva
Elszántan, tiszta fejjel szembeszállt a sorssal
Ugyan mit lehet tenni ily esetben, mikor egy őrült kihívja az embert
Mi mást, mint mélyen szemébe nézni a halálnak

Felméri annak súlyát, amit hátrahagy
Családot, szeretetet, szakmát, hogy jobban legyőzze a gonoszt
Hite lelkében ég, s előre megbocsát
Súlyos árat fizetvén nemes eszméjéért.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: infochretienne.com

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Isten a nagyobb Elvis – a hollywoodi sztár megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt bencés apáca lett

Közzétéve

Szerző:

Fotó: EAST NEWS | AP / FOTOLINK

Ünnepelt szépség volt a színésznő, Dolores Hart, aki nagy sikereket aratott Elvis Presleyvel és Marlon Brandóval… mielőtt Istennek szentelte magát. Hollywoodi sztár és Szent Benedek rendi szerzetes apáca – ez lett a mesébe illő sorsa annak, aki megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt a szerzetesi élet választotta.

Dolores Hart visszavonult életet választott egy bencés kolostorban egy olyan életszakasz után, amelyet a Hollywoodi fényszórók fényében töltött. 1938-ban született Chicagóban, ténylegesen együtt forgatott olyan nagy amerikai sztárokkal, mint Marlon Brando és Elvis Presley, és olyan híres rendezőkkel, mint Alfred Hitchcock. Paradox módon egy forgatás keretében XXIII. János pápával volt szerencséje találkozni, ami felkeltette benne a vágyat a szerzetesi élet után. Eredeti életút, ami megmutatja, hogy minden út Rómába vezet!

Dolores Hart katolikus vallásban nőtt fel. Imaélete nem sorvadt el számtalan hollywoodi aktivitása mellett sem: a forgatások előtt gyakran látogatta a reggeli 6 órás szentmisét. Ebben az időszakban rátalált egy olyan nyugalmas helyre, ahol visszanyerhette erőforrásait a forgatások között, és lélegzethez juthatott a fényszórók forgatagától távol: a connecticuti bencés kolostorra. Egyébként a vallásosságának tulajdonította a sikerét. Elvis Presley partnere volt a „Loving You” (Szeretni téged) c. filmben, de együtt dolgozott Marlon Brandoval is, és 5 év alatt 10 filmet forgatott.

Assisi Szent Klára, egy sorsdöntő szerep

Dolores Hart az Oscar-gálán 2012-ben az “Isten nagyobb, mint Elvis” című film bemutatásáért. Fotó: FaceToFace / RIPORTER

1961-ben, az „Assisi Szent Ferenc” c. film forgatásánál találkozik XXIII. János pápával. Úgy mutatkozik be, mint az a színésznő, aki Szent Klára szerepét játssza, mire a pápa így szól: „Nem, ön maga Klára.” Ez a beszélgetés mélyen megérinti a színésznőt, aki ebben jelet lát arra, hogy változtasson az életén és közeledjék vallási példaképéhez.

Ez után a római út után mégis újra belemerül a mozisztár életbe. Ebben az időszakban aktívan készülődik a házasságra. 1963-ban hirtelen felbontja jegyességét, néhány hónappal a házasság kitűzött időpontja előtt. Azért, hogy ugyanabban az évben, 24 évesen, általános megdöbbenésre, belépjen az oly sokszor felkeresett connecticuti bencés kolostorba.

43 évi szerzetesnői élet után, már a Regina Laudis kolostor főnöknőjeként, Dolores nővérként, 2012 februárjában visszatér Los Angelesbe, az „Isten a nagyobb Elvis” c. film Oscar-díjra való jelölése alkalmából. Ez egy dokumentumfilm a saját életéről, amit a „rövidfilmek” kategóriájába neveztek be. Szemmel láthatóan Dolores Hart egész életében a film világához kötődött, tanúságot téve hitéről és megihletve azokat, akik az igazi szépséget keresik.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű