Nyilvános működése során az emberek özönlöttek az Úrhoz. Elvégre Jézus működése nem volt titkos, inkább nagyon is nyilvános, így mindig tömeg gyűlt köré. Csődültek hozzá.
A tanítványok aggodalmaskodtak az odasereglett nép táplálása miatt (Mt. 14:13-21). Jézus hegyekre ment fel (Mt. 5) és bárkákba szállt (Mk. 4:1), hogy tanítsa őket. Egy asszony átverekedte magát a tömegen, csak hogy ruhája szegélyét érinthesse (Mt. 9,20). Folyton tumultus volt a közelében (Mk. 5-21; Mt. 13:1).
Elvitték hozzá a különféle betegségekben szenvedőket, Ő pedig meggyógyította őket (Mt. 4:24). Egy efféle csődületben különleges leleményesség kellett ahhoz, hogy a béna embert barátai Jézus elé vigyék (Lk. 5:19). Gyorsan híre ment, ahányszor csak betette a lábát egy faluba (Lk. 8:4). Jellemzően annyian jöttek hozzá, hogy a tanítványoknak még evésre sem jutott idejük (Mk. 3:20).
Jézust oly gyakran veszi körül mégoly nagy emberáradat, hogy az egyedüllét ritka pillanatai különös kis széljegyzeteknek, közjátékoknak tűnhetnek az Evangéliumok nagy narratívájában. Pedig az Úrral való szemtől-szembe találkozás sosem szokványos, mindig rendkívüli hangulatú.
Krisztus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe nem kivétel a sorban, ezúttal is hatalmas tömeg gyűlt köré, amikor belépett ezen a különleges napon a szent városba. Most azonban a nép a szokásosnál is hangosabb és lelkesebb.
Sereglenek hozzá és dicsőségét éneklik. „Hozsannát” zengenek. Sokan a ruhájukat terítik lába elé az útra, mások meg lombos ágakat szórnak elébe, a sokadalom ujjong érkezése láttán.
Néhány nappal később ez az ujjongó áradat káromló tömeggé lesz. Már nem hallani az üdvözlést „Hozsanna Dávid fiának”, már elnyomja a gúnyos kiáltás „Üdvözlégy, zsidók királya!”. Többé nem éneklik „Hozsanna a magasságban!”, helyette azt ordítják „Keresztre vele!”
Aztán már nincs sokadalom.
Csak a sír van.
„Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben.” Már csak a sírba tett Úr van, és két barátja, még mindig ott, Vele.
Az idei Virágvasárnapon nem leszünk tömeg. Nem leszünk ünneplő sokaság. Nem leszünk Sion fiai és lányai, akik a királyukat ünneplik.
Az idei Virágvasárnapon a két barát leszünk, akik csendben és odaadón Vele maradnak.
Átérezhetjük a gyászuk mélységét. Úgy ülnek ott, mint valami szobrok, kővé dermedve, egybeolvadva a sírboltot lezáró sziklatömbbel. Sokkos állapotban. Értetlenül. Még nem értették meg az Úr művét!
Mennyire nagyon szerették Őt! Ezek a szent asszonyok, az Általa véghezvitt csodák tanúi, maguk is a végtelen kegyelem részesei, megajándékozottjai. Ez a szeretet láncolja őket Hozzá, odaadásukat a halál sem törheti szét. Milyen nehéz lehet szívük, mégsem hagyják magára Krisztust.
De Krisztus sosem állította az Örömhírben, hogy a tömegben találjuk! Az Úr azt ígérte, hogy „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt. 18:20). Most, a bezártság idején, amikor otthonainkban várakozunk, mi vagyunk a két barát, ülünk és várunk …
A csodák, amelyeknek tanúi voltunk magunk is (és még ma is tapasztalunk saját életünkben) szorosabbra fűzik kapcsolatunkat Krisztussal. Ez most nem lehet a kétség, kételkedés ideje! Most az az idő jött el, amikor Krisztusba kell kapaszkodnunk, és ellenállni mindannak, ami elszakíthat Tőle.
A harmadik nap hajnalán magdalai Mária és az idősebb Mária a sírhoz mennek, úgy tűnik, azzal a szándékkal, hogy leróják a kegyeletüket. Lukács Evangéliuma beszámol róla, hogy illatszereket visznek magukkal, hogy megkenjék az Úr holttestét. Próbálják valahogy mégiscsak megőrizni Őt, távoltartani a haláltól.
De az Úr annyi mindent tartogatott még számukra! Az Úr nem lekötelezettje a halálnak!
Talán tényleg mi is a két barát lehetünk, aki a sír mellett ül, csalódottan és összetörten attól, amit az Úr tett. Az asszonyok még nem látták mindazt, ami majd elkövetkezik. De nem hagyták magára ahogy Krisztus sem fordított hátat nekik.
Ezen a mostani Nagyhéten mi se hagyjuk Őt magára! Ez alkalommal magunkban, csendben virrasztva kell ünnepelnünk Krisztus feltámadását, de legyen ez Vele kettesben, szemtől szemben töltött idő!
Gondolatainkkal és imáinkkal forduljunk most Felé! Nyissuk meg előtte szívünket! Szegezzük rá tekintetünket: Mert ha Vele maradunk, csendben, várakozva, ha nem mulasztjuk el, akkor részesei lehetünk annak a dicsőségnek, amelyet Ő akar feltárni számunkra.
Írta: Fr. Patrick Briscoe, OP | Apr 02, 2020
Fordította: Dr. Süle Katalin
Forrás: Aleteia
