Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Alázat vagy megalázni – ezt jelenti ez a két szó!

Közzétéve

Nem mindegy: alázat vagy megalázni. Sajnos a magyar nyelvben közel áll egymáshoz ez a két szó, és sokan nem érzékelik a különbséget. Kezdjük az utóbbival. Megalázni valakit annyit tesz, hogy olyan helyzetbe hozni egy személyt, amelyben elveszem az emberi méltóságát. Azaz: megalázok valakit, ha visszaélve hatalmammal olyat teszek, amelyre nem jogosít fel a pozícióm, de a megalázott kiszolgáltatott nekem, ezért belegázolok a méltóságába. Ilyen lehet egy tanár-diák viszony, vagy egy munkahelyen a főnök és alkalmazott közti viszony stb. Az is megaláztatás, amikor valaki kényes és bizalmas információt felfed valakiről másoknak. Gondolhatunk például arra, ha egy pap felfedné a gyónási titkokat, ez a hívek számára megalázó lenne, de nem azért mert nem igazak, hanem azért, mert ezek illetéktelen fülekbe kerülnek. Megalázás. Mindaz amiben egy embert állatként kezelik, és megsértik értékében.
Sokak fejében a megalázás fogalma ismert, és ebből vezetik le az alázat jelentését, amely igencsak téves. Eszerint az alázat az, amikor az ember önmagát alul értékeli és haszontalannak tekinti, pusztán bűnnel teli mocsoknak tartja. Tehát egyfajta önmegalázás lenne az alázat. Nézzük mit mond Krisztus a Szt. Máté evangéliumában:

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.„

Nem végeztem teológiát, és nem vagyok pap, de a mondat értelmezéséhez bárkinek van elegendő ismerete némi megfigyeléssel. Jézus azt mondja magáról, hogy alázatos szívű, ha tehát valahol keresni akarjuk a szó jelentését, akkor csakis itt tehetjük a legjobban. Az eredeti szövegben a ταπεινὸς (melléknév, hímnem, egyes szám, nominatívusz), görög melléknév szerepel, amely az akkori mindennapi szóhasználatban inkább negatív kicsengésű volt, ’alacsony’ vagy ’kicsiny’ jelentéssel. Azonban abban a kontextusban, ahogyan Jézus használja, egyértelműen pozitív értelmet kap (itt még fontos az a paraméter is, hogy nem akárki mondja, hanem maga az emberré lett Isten). Ez az érdekes jelenség is arra mutat rá egyébként, hogy amikor a szent író az evangéliumot megírta, akkor azt nagyon részletes odafigyeléssel tette.

Aki olvasta az evangéliumokat, az máris látja, hogy Jézus nem önmegalázást ért az alázat alatt, hanem önmagunk helyes megítélését. Nézzünk rá egy pár mondat erejéig Krisztus alázatára, hogy teljesebb legyen a megértésünk. Sohasem olvassuk az evangéliumokban, hogy Jézus megsértődött. Arról olvasunk, hogy megharagudott például a farizeusokra, de arról sosem, hogy megsértődött. A haragja mindig olyan esetben jön elő, amikor a körülötte lévő emberek nem akarják elismerni a nyilvánvaló valóságot: Ő az, akinek mondja magát. Nem azért haragszik tehát, mert őt nem kezelik tisztelettel. Meglátásom szerint azért nem sértődik meg soha, mert ez csak egy olyan személlyel történhet meg, akinek meggyőződése, hogy valami kijár, és ha azt nem kapja meg, akkor az sértő számára. Jézus minden cselekedete az Atya felé irányul (Őt szeretve teszi), nem pedig magáért. Figyeljük meg jól az alázat lényegét: Isten emberré lesz, és nem jár ki neki több, mint más embereknek. Nem lett belőle király, nem aranytányérból evett, hanem egy egyszerű jászolban találják meg a pásztorok. Amikor azonban a bűnről van szó, akkor az ellen egyértelműen szót emel. Bármilyen hatalom előtt látjuk Jézust, sohasem veszíti el bátorságát és őszinteségét.

Az alázat tehát sohasem jelentheti azt, hogy engedünk a rossznak, mert ha nem tesszük akkor az konfliktushoz vezet. Jézus alázattal vállalta ezeket, a legnagyobb konfliktust is vállalta: magát a halált. Mindebből láthatjuk, hogy az alázat magunk teljes ismeretét jelenti, azt amikor az ember nem gőgből cselekszik, hanem szeretetből. Ismernünk kell magunkat, hogy alázatosak lehessünk. Ismernünk kell a belső indíttatásokat: gőg vezényel vagy szeretet? Az alázatos ember nem fél, hogy világi dolog meg tudja semmisíteni emberi értékét.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

A rendszerváltás után 3 évvel születtem Erdélyben. Katolikus hitem adja életem alapját. Alapszakos bölcsész vagyok, mesteri diplomámat Nemzetközi tanulmányokból fogom megszerezni. Pilinszkytől hallottam Rilke gondolatát először: "Rettenetes, hogy a tényektől sohasem tudhatjuk meg a valóságot." Ez az idézet adja meg cikkeim hangvételének és szemléletének világát. Meggyőződésem, hogy a nemzet jövője az egészséges családokon, mint a társadalom alappillérén múlik a teljes Kárpát-medencében.

Reflexió

Böjte Csaba: Szülőt, tanárt, előadóművészt, politikust és papot is börtönbe küldenék

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány Facebook oldal

„Sajnálom a népet.”
Mt 15,29

Krisztus Urunk sajnálja a népet! December 3-án, advent első napjaiban, Csák Jánossal és V. Simon Lászlóval egy látogatást tettünk Magyarország egyik legismertebb fegyházába Budapesten, a “gyűjtő” néven emlegetett büntetés-végrehajtási intézetbe! Egyszerű emberekhez egyszerű szavakkal szóltam, elmondtam, hogy mindannyian adventi várakozásban élünk, és hiszem, hogy az ő adventjük bármennyire is hosszú, előbb-utóbb eljön számukra is a Karácsony, arra kértem, hogy ne adják fel a reményt, mert biztos, hogy számukra is felvirrad az szabadságot elhozó várva várt nap!

Magyarországon közel húszezer embernek börtönben, fegyházban jön el az idén is az angyal! Néztem az embereket és bár tudtam, hogy sokan szörnyű bűnöket követtek el, mégis őszinte sajnálattal telt el a szívem! A sajnálat mellett egész végig, és még most is ott van a szívemben a mardosó harag! Igen, haragszom magamra, az egyházra, az egész oktatási rendszerre, mert nem tudtuk, nem tudjuk eléggé szépen, érthetően, világosan elmondani az embereknek az Isten által kőtáblára írt tízparancsolatot! Ha ezeket a parancsokat megtanítottuk volna, ha az emberek szívébe véstük volna Istenünk boldogságra vezető útmutatását, akkor hiszem, hogy ma nem börtönöket építenénk, hanem azokat múzeumokká alakíthatnánk át!

Ezeknek az embereknek be kellene pereljék a mindent elfogadó, toleráló, cinkosul elnéző liberális oktatási rendszert és a saját szüleiket is, amiért ők most 10-20-40 évet itt kell 3-4 négyzetméteren raboskodjanak! Én minden szülőt, tanárt, színpadra álló előadóművészt, a közvéleményt formáló politikust és természetesen a papokat is elhoznám egy adventi elcsendesedésre, és legalább egy napra bezárnám egy itteni cellába, melynek mindkét párhuzamos falát vígan meg lehet simogatni ha két kezünket kinyújtjuk! Igen, minden egyes ember ki szólni kíván a gyermekekhez, felnőttekhez, alázattal legalább egy – egy napra be kellene vonuljon egy ilyen fegyházba, hogy rádöbbenjen a saját felelősségére, a tetteinek, az általa kimondott szavaknak súlyára!

A fizika, kémia, matematika, a helyesírás szabályait tanítjuk a gyermekeinknek! Miért nem magyarázzuk, tanítjuk meg szépen, világosan a felnövekvő generációnak Isten tízparancsolatát?! Szerintem érettségi tantárgy kellene legyen Isten drága útmutatása, melynek fényében erőben, egészségben, békességben élhetnénk földi életünket! A közlekedésben bevezették a biztosító öv használatát, meg a kisbabáknak, gyermekeknek előírt ülést és lám, az emberek előre mérgelődtek, lázadoztak, de ma már kimutatható, hogy csak e két rendelkezés következtében sokkal kevesebben vesztik életüket, lesznek nyomorultak az országutakon! A parancsok, a szabadság korlátozása, az igazi szabadságunk szárnyai!! Hiszem, hogy nem csak a börtönök ürülnének meg ha komolyabban vennénk az életünket irányító törvényeket, de a gyermekvédelmi intézetek, a kórházak, a válóperes törvényszékek, sőt még a nyugtatókat forgalmazó patikák is mind mind szerre építhetnék le a személyzetüket.

Adventi jó feltételként állj neki és tanuld meg kívülről Isten drága tízparancsolatát, közben legalább az interneten keresztül látogass meg egy fegyházat!

A szabadságért imádkozva,
Csaba t.

 

Isten tízparancsolata

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

magnificat.ro

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Adventi bakancslista…

Közzétéve

Fotó: croatia.hr
  • Várom, hogy szétmenjen a függöny és kezdődjön az előadás.
  • Várom, hogy lehulljon a lepel.
  • Várom a hajnalt.
  • Várom, hogy kiderüljön az igazság.
  • Várom, hogy befusson a következő szállítmány.
  • Várom, hogy zöldre váltson a lámpa.
  • Várom, hogy a pályázatomat sikeresen elbírálják.
  • Várom, hogy túl legyek az érettségin.
  • Várom a percet, hogy felérkezzek a csúcsra és gyönyörködjem a látványban.
  • Várom, hogy kikeljenek a kiscsibék.
  • Várom, hogy meghűljön a leves.
  • Várom a lottó-sorsolást.
  • Várom a harmadik kisbabát.
  • Várom, hogy valaki rám nyissa az ajtót.
  • Várom a postást a nyugdíjjal.
  • Várom, hogy megérhessem: munkámat megbecsülik és értékelik.
  • Várom, hogy megéreztesse valaki: így fogad el és így szeret, ahogy vagyok.
  • Várom a nyári szabadságot.
  • Várok a kedvező pillanatra.
  • Várom, hogy sorra kerüljek.
  • Várom, hogy visszajelezz.
  • Várom, hogy kiszabaduljak a börtönből.
  • Várok egy kedvező sms-t a barátomtól.
  • Várom, hogy hazajöjjön a fiam.
  • Várom, hogy végre szabadon, félelem nélkül élhessünk.
  • Várom a holtak feltámadását.
  • Várom, hogy felfedd a titkot.
  • Várom, míg megsül a süti a lerben.
  • Várom az eredményhirdetést.
  • Várom megérkezésem pillanatát.
  • Várok rád, mert nemsokára érkezel.
  • Várlak, hogy találkozhassunk.
  • Várlak, mint éjjeliőr a hajnalt.
  • Várlak, mint vadász, a becserkészett vadat.
  • Várlak, mint menyasszony vőlegényét.
  • Várlak, mint földműves a jó időt, hisz e nélkül nincs jó termés.
  • Várlak, mint diák a vakációt a sikeres vizsga után.
  • Várlak, mint édesanya gyermeke születését.
  • Várlak, mint a természet a tavaszt.
  • Várlak, mint elítélt a felmentést.
  • Várlak, mint beteg a gyógyulást, mint haldokló, hogy átmehessen a halál kapuján.
  • Várok, mert Te jössz elém.
  • Várlak, hogy Te légy vágyaim beteljesítője.
  • Várok, hisz az időt épp az teszi értékessé, azért „áll meg”, mert Rád várok.
  • Várlak, mert szeretlek!

Elvárok, megvárok, kivárok, bevárok, odavárok, hazavárok, visszavárok… Ki vagy mi várakozásaim alapja? Mit várok (el) magamtól vagy másoktól? Istennek vannak-e elvárásai felém? Melyek ezek?

Amit a várakozásra, Istenre fordítasz, az lesz igazán hasznos idő.

Ne mondd, hogy nincs időd rá. Hiszen miközben Rá vársz, nem ujjaidat tördelve toporogsz egy helyben, hanem elindulsz Feléje. Tudva, hogy vár rád, kijön eléd, érdeklődik utánad, egyengeti útjaidat…

Kérlek Uram, várakoztass, hogy neked adhassam várakozásom izgalmát, örömét. Mert érkezésed ad értelmet várakozásomnak.
Marana’Tha, Jöjj el !!!

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Az ünneplési kultúránk mély zuhanást mutat – Interjú Balla Imre atyával

Közzétéve

Balla Imre atya - Fotó: Facebook

Balla Imre atya Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János plébánián szolgál segédlelkészként, illetve a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Iskola lelkésze. Imre atyát kértük fel, hogy adventben segítsen elmélkedéseivel, buzdításaival ráhangolódni az ünnepre. Írásai  szombat délutánonként fognak megjelenni a Katolikus.mán. Ez alkalomból kérdeztük az atyát ünnepről, ünneplésről, adventről és a karácsonyról.

 

– Kedves Imre atya! Milyennek látja népünk ünneplési szokásait, ünneplési kultúráját?

A kérdésre válaszolnom nem egyszerű. Az az igazság, hogy rövid papi szolgálatom során három egymástól merőben eltérő közegben fordultam meg, így az általánosítások szintjén hitelesen nem tudnám visszaadni azt, amit külön-külön megéltem. De  nem akarok a kérdés alól kibújni.

Nagyon hagyományos közegből indul az életem és a hivatásom. Felcsíki székely vagyok. Ehhez az alaptapasztalathoz kapcsolnám gyorsan a még hagyománytisztelőbb elveken működő gyimesi világot, ahol az első papi éveimet éltem. Ez a két vidék és kultúrkör erősen vallásos alapokon szerveződik, még akkor is, ha mostanában ez már legtöbb helyen felbomlani látszik.

Csíkban és Gyimesekben az ünneplés kultúráját mindig a vallásosság járja át, legyen szó családi ünnepségről vagy akár közösségi eseményről (pl. szüreti bálról.) Főleg a gyimesi ember életében sarokpont az ünnep. Szinte ünneptől-ünnepig él a csángó. Mivel hétköznapra eső egyházi ünnepből is bőven van a naptárban, amit munkaszünettel és szentmisével ünnepelnek meg, szinte versenyt futnak nyáron az idővel, hogy a gazdaság körüli teendőket rendre el tudják végezni (különösen, ha esős a nyár). Ott még nagyon erős kontrollja van a közösségnek. Így hát ezek az ünneplések szinte kikényszerítettek, amelyekben nem biztos, hogy a lélek felemelkedik.

Csíkban viszont már érződik a hagyományos közösség felbomlása, így egyre jelentéktelenebbek lesznek a különféle ünnepek, mintha az emberek belefáradtak volna az ünneplésbe. Hosszan lehetne még ezeket a tényezőket elemezni. Nem tudnám ezt ebben az interjúban kimerítően átfogni. Az ünneplési szokásokkal kapcsolatban sajnos így egy rossz érzésem alakul ki, ha a gyimesi és csíki emberre gondolok. Nem kendőzöm el azt a tényt sem, hogy az ünneplések elengedhetetlen része a tömény és kontrollálatlan italozás is (gondolok egy családi eseményre, például eljegyzés, lakodalom vagy temetés). Nem szeretnék egy negatív képet nyújtani ezekről a vidékekről, mivel a sajátjaim, és mindennél jobban tisztelem, de azt észlelem, hogy az ünneplési kultúránk mély zuhanást mutat. Ennek számos oka van, de amit én kiemelek ebből, az hogy a hagyományos társadalmi rend megbomlott és erősen hullafoltossá lett. Ez egyben feladat is a helyi egyház számára, hogy kiépítsen egy öntudatos, személyes jellegű hit- és vallási kultúrát. A hagyományosból, meg kell tartani és felhasználni mindazt, ami még éltető, de el kell hagyni mindent, ami nem élet-ízű. Meg kell tanítani újból az embereket az igaz öröm lényegére, vagyis az ünneplésre.

Röviden a másik két közegről is szólnék, ahol megfordultam: Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről. Általánosságban elmondható, hogy az ünneplés kultúrája itt nem annyira hagyományelvű, hanem sokkal személyesebb jellegű és öntudatos. Jobban meghatározza a magyarságtudat és történelmiség ezekben a városokban élő embereket. Így minden ünnep egy kicsit a magyar öntudatról is szól (nemhiába, hiszen a protestáns egyházak befolyása érzékelhető). Ugyanakkor itt is feladat lenne az egyház részéről, hogy az igazi ünnep meghittségének és átélésének az elemeit tanítsa, erősítse a hívekben. A vallásos ünneplésekben viszont egyre több az öntudatos és aktív hívő bekapcsolódása, ami örvendetes. Ennek az igénye növekedni látszik.

Hát csak így tudok erre a bonyolult kérdésre röviden válaszolni. Reménnyel tekintek összességében erre a kérdésre: van munka és van munkatárs is, akikkel építeni kell az erdélyi katolikus ünneplés kultúráját.

Úrnapi körmenetre készülve a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban – Fotó: Velicsek László

– Papként egyfajta külső, de belső szemlélőként is rálát arra, hogy mi van ilyenkor a hívek lelkében, szívében. Mi a tapasztalata? Sikerül az embereknek lélekben átélni a karácsony üzenetét? Hol tévedünk?

Ebben a kérdésben is óvatosan fogalmaznék. A külső tekintetében azt látom, hogy az erdélyi katolikus hívő mindent próbál megteremteni, hogy az ünnep feltételei adottak legyenek. Ez nagyszerű dolog, mert jelzi, hogy még nagy érzékenység él bennünk azzal a kapcsolatban, hogy tegyünk önmagunkért, az ünnep sikeréért (takarítás, ajándék, sütés-főzés stb.), mert fontos számunkra az ünneplés, nem vagyunk kiégve és közömbösségbe borulva. A belső átéléssel kapcsoltban pedig szintén örömmel nyugtázom a törekvést, a komoly készületet, amelyet az adventi idő biztosít. Ilyenkor viccesen fogalmazva – facebookon olvastam – mindenki komoly keresztény üzemmódba kapcsol.

Viszont, gyakran tapasztaljuk, hogy a komoly hozzáállás minduntalan kudarcba fullad, alig néhány nappal karácsony ünnepe után. Miért? Hol tévedünk?  Szerintem ott tévedünk, mint amikor az imádkozó ember az imában megtapasztalt kegyelmi kényeztetést akarja minduntalan átélni, amelyet egyszer életében megismert. Karácsonykor, szerintem sokan a gyermekkorukban megélt karácsonyok idillikus karácsonyát szeretnék visszakapni. És itt van a hiba! Ezért fullad meg az ünnep. Isten minden nap valami újjal akar megajándékozni, de ha a régit görcsösen szorítjuk, akkor az újnak, az élettel telinek nem jut hely. Így egy vágyott múltbeli élmény visszaidézésének a csúfos kudarca lesz a karácsony, amely a lelket nem elégíti ki, mert nincs részünk igazi bensőséges megrendülésben a születés öröme láttán, és nincs élet az ünnepben, csak a külső máz csillog. De azért látok olyan ünneplőket is, akit mernek az új karácsony új tömlőjéből új bort inni.

– Mindenki igyekszik ajándékot vásárolni, készíteni a szeretteinek. Sokszor az az érzésem, hogy többen vannak vasárnap a plázában, mintsem a templomban. Adventben. Hogy van Imre atya ezzel?

Az ajándékozás az egy nagyon erős szeretet-tett, minden korban és kultúrában ez így volt.  Ha megajándékoznak, akkor azzal a nagyrabecsülésüket, ragaszkodásukat és tiszteletüket fejezik ki az emberek. Vannak, akiknek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelvük, ők így tudnak csak hitelesen szeretni. Ha viszont az ajándékozásnak csak az a célja, hogy az ünnep külső kereteit erősítse, akkor én nagyon szomorúnak és elkeserítőnek tartom a helyzetet. Nagyobb érettséget feltételez szerintem úgy ajándékot adni, hogy abba önmagunkat adjuk bele. Sokszor ezt nem látom karácsonykor az ajándékbontogatásában. Éppen akkor hiányzik ez, amikor azt szemléljük az egyházban, hogy Isten SEMMIT sem akart az embernek adni önmaga helyett. Isten nem örömet akart okozni és meglepni minket, hanem ÖNMAGÁT adta. Szeretném egyre többször azt látni, hogy ez valósul meg az ajándékozásokban! Remélem, az idén sokszor felfedezhetem ennek a nyomait karácsonykor.

 

– Mi lenne az a három tanács, amivel ellátná az ünnepre készülődőket?

Az első: Teremts meghittséget! A meghittség bizalmas együttlétet jelent. Bizalmas és bensőséges megnyílás Isten számára, a szeretteid számára, önmagad számára!

Második: Adj időt! Ne siess és ne rohanj! Engedd kipihenni a tested, a lelked, a pszichéd fáradtságát!

Harmadik: Játszódj! Légy gyermek, aki őszintén nevet és sír! Vedd le az álarcot és dobd el a játszmáidat. Merd gyermeki énedet megmutatni!

Ne maradj le tartalmainkról. Kövess minket a Facebookon is!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű