Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

#rorate: Álljatok ellen az ördög cselvetéseinek – Lápossy Péter

Közzétéve

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját a Pécsi Székesegyházban.

Idén tavasszal jelent meg a Szentatya Gaudete et exsultate kezdetű írása, amelyben az életszentségre hív minden Krisztus-hívőt. Ferenc pápa a szentté válás útját mindenekelőtt a nyolc boldogság lelkületében látja, hangsúlyozza azonban, hogy az nem a tilalmakkal megkötött, szomorú, keserű, búslakodó vagy erőtlen lelkületet jelenti. A korábbi évek hagyományaihoz híven a Pécsi Egyházmegye az idei adventben is hajnali szentmisére várja a híveket a Székesegyházban december 3. és 23. között. A 6.00 órakor kezdődő szentmisék követik az apostoli buzdítás gondolatmenetét, a tanítások olyan kérdéseket állítanak középpontba, mint a szent élet természete, a felebaráti szeretet, az öröm és humorérzék, vagy a küzdelem és éberség.

Pécsi Egyházmegye

Kövessenek minket a Facebookon is!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Tanítás

A keresztvetés jelentése és ereje

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa keresztet vet (2017) - Fotó: Andreas Solaro | AFP via Getty Images

Keresztet vetünk a szentmise elején és végén, de még közben is. Imádság előtt és után is. Az őskeresztények a keresztvetésről ismerték meg egymást. De mit is jelent egész pontosan? Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

A keresztvetéssel a háromszemélyű Isten védelme alá helyezzük magunkat. Megszenteli az életünket, áldást ad ránk, megerősít a nehézségekben és a kísértésekben.

Imádkozunk. Imánkat keresztvetéssel szoktuk kezdeni, és talán nem is gondolunk rá, hogy maga a keresztvetés is imádság. Ha az imádság lényege „lelkünk felemelése Istenhez”, ahogy Damaszkuszi Szent János mondja, akkor a keresztvetés egyértelműen ima.

„A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima, amellyel a Szentlélekhez, gyümölcsöző keresztény életünk védőjéhez és segítőjéhez folyamodunk.” (Bert Ghezzi)

Megnyílunk a kegyelem felé. A keresztvetés felkészít, hogy befogadjuk Isten áldását, és képessé tesz, hogy együttműködjünk kegyelmével.

Megszenteljük a napot. Ha a nap fontosabb pillanataiban keresztet vetünk, a kereszt jelével megszenteljük hétköznapjainkat.

„Minden lépésünknél és mozdulatunknál, belépéskor, kilépéskor, öltözködéskor, tisztálkodáskor, asztalnál ülve, lámpát gyújtva, karosszékbe vagy székre leülve, a hétköznapi élet minden tevékenysége közben megjelöljük homlokunkat a jellel” – írja Tertullianus.

Egész lényünket Krisztusnak szenteljük. Amikor a kezünket a homlokunktól a szívünkhöz, majd mindkét vállunkhoz visszük, Isten áldását kérjük elménkre, szenvedélyeinkre, vágyainkra és egész testünkre. Más szóval: a keresztvetés teljes valónkat, testünket-lelkünket, szívünket és elménket Krisztusnak szenteli.

„Foglaljuk bele egész lényünket – testünket, lelkünket, értelmünket, akaratunkat, gondolatainkat, érzéseinket, mindazt, amit teszünk, és amit nem teszünk –, és a kereszt jelével megjelölve erősítsük, és szenteljük meg mindezt Krisztus erejében, a háromságos egy Isten nevében” – fogalmaz Romano Guardini.

Megemlékezünk a megtestesülésről. Mozdulatunk lefelé irányul, a homloktól a mellkas felé, „mert Krisztus a mennyből leereszkedett a földre” – írja III. Ince pápa a keresztvetésről szóló instrukciójában. Ha közben a hüvelykujjat a mutatóujjhoz vagy a gyűrűsujjhoz érintjük, azzal is Krisztus kettős, isteni és emberi természetét fejezzük ki.

Kereszt a hegycsúcson – Fotó: katholisch.at

Megemlékezünk Urunk szenvedéséről. Amikor keresztet rajzolunk magunkra, alapvetően Krisztus keresztre feszítésére emlékezünk. Ezt fejezi ki továbbá, ha nyitott jobb tenyérrel, mind az öt ujjunkkal (Krisztus öt sebének megfelelően) vetünk keresztet.

Megvalljuk a Szentháromságot. Amikor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét kimondjuk, a háromságos egy Istenbe vetett hitünket valljuk meg. III. Ince pápa szerint ennek megerősítése, ha három ujjal jelöljük meg magunkat.

Istenre irányítjuk imánkat. Egyik kísértésünk az imádságban, hogy úgy szólunk Istenhez, ahogyan Őt elképzeljük, kozmikus szellemként vagy éppen pajtásként. Imánk ilyenkor inkább rólunk szól, mint az élő Istenről. A keresztvetés az igaz Isten felé irányít.

„Amikor a Szentháromsághoz fohászkodunk, a minket teremtő, nem pedig az általunk teremtett Istenhez szólunk. Elképzeléseinket félretéve ahhoz az Istenhez imádkozunk, akinek Ő kinyilatkoztatta magát: Atya, Fiú és Szentlélek háromságához.” (Bert Ghezzi)

Kifejezzük a Fiú és a Lélek származását. Azzal, hogy elsőként a homlokunkat érintjük, felidézzük, hogy az Atya a Szentháromság első Személye. Kezünk leeresztésével „kifejezzük, hogy a Fiú az Atyától származik”. Azzal pedig, hogy a Szentlelket említjük harmadikként, utalunk rá, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól származik – mutat rá Szalézi Szent Ferenc.

Megvalljuk a hitünket. A megtestesülésbe, a keresztre feszítésbe és a Szentháromságba vetett hitünk kifejezésével „kis hitvallást” teszünk, melyben szavainkkal és mozdulatainkkal hitünk lényegi igazságait nyilvánítjuk ki.

„Krisztus szereti a bátrakat, – szereti, ha valaki mer különb lenni a tömegnél.” (Szent-Gály Kata)

Segítségül hívjuk Isten nevének hatalmát. A Szentírás szerint Isten nevének hatalma van. Szent Pál írja: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.” (Fil 2,10) A János-evangéliumban pedig maga Jézus mondja: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14,13–14)

Vállaljuk Krisztussal együtt a keresztre feszítést. Aki követni akarja Krisztust, annak az Úr szavai szerint meg kell tagadnia magát, és fel kell vennie a keresztjét (Mt 16,25). „Krisztussal engem is keresztre feszítettek” – írja Pál apostol (Gal 2,19). Amikor keresztet vetünk, kinyilvánítjuk, hogy igent mondunk a tanítványságnak erre a feltételére.

Szenvedésünkben segítséget kérünk. Bert Ghezzi szerint vállaink érintésével arra kérjük Istent, hogy segítsen, vállaljon, vegyen vállára minket.

Felelevenítjük keresztségünket. A keresztvetéssel, amelyben újra kiejtjük a keresztelésünkkor elhangzott szavakat, „összefoglaljuk, és újra elfogadjuk keresztségünket” – írta Joseph Ratzinger bíboros.

Visszafordítjuk az átkot. Szalézi Szent Ferenc szerint a keresztvetésben „az átkot jelentő bal oldaltól az áldást jelentő jobb oldal felé” irányuló mozdulat a bűnbocsánatra és a bukás visszafordítására emlékeztet. Egyben kifejezi, hogy a jelen nyomorúságból a jövendő dicsőségbe fogunk jutni, amint – írta Ince pápa – Krisztus is „átment a halálból az életbe, az alvilágból a mennybe.”

Krisztus képére formáljuk magunkat. Szent Pál átöltözéshez hasonlítja bűnös természetünk átalakulását Krisztusban: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek fel az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására.” (Kol 3,9–10) Az egyházatyák Krisztus ruháitól való megfosztásával kapcsolták ezt össze. Tanításuk szerint az ember, amikor a keresztségben leveti régi természetét és újat vesz fel, részese lesz annak, amikor Krisztust megfosztották ruháitól. A keresztvetés kifejezheti, hogy részesei akarunk lenni e megfosztatásnak, majd a feltámadás dicsőségébe öltözésnek. A keresztre feszítés egészét elfogadjuk, nem csak azt, ami megfelel az ízlésünknek.

Megjelöljük magunkat Krisztusnak. Az ógörögben a jel szó megfelelője a szphragisz, amely a tulajdonlás jegyét is jelentette. Így nevezték például azt a bélyeget, amellyel a pásztor megjelölte a nyájához tartozó állatokat. Amikor keresztet vetünk, Krisztus, az igazi Pásztor tulajdonaként jelöljük meg magunkat.

Krisztus katonáinak valljuk magunkat. Szphragisznak nevezték a parancsnok nevét is, amelyet katonái bőrébe tetováltak. A keresztény ember pásztoraként követi Krisztust, ennyiben a juhokhoz hasonlítható – de nem a birkákhoz! Krisztus katonáivá kell lennünk. Mint Szent Pál írja: „Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. (…) Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef 6, 13–17)

Elriasztjuk a gonoszt. A keresztvetés a sátán elleni küzdelem egyik fegyvere. Egy középkori prédikátor, Aelfric szerint „csodálatosan hadonászhat az ember a kezével, ám áldás nem származik belőle, hacsak nem vet keresztet. Ha azonban keresztet vet, a gonosz csakhamar megrémül a győzelmes jel láttán.” Egy másik, Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított mondás szerint pedig a keresztvetés hatására a démonok „elrepülnek”, mert „úgy félnek tőle, mintha bottal vernék őket”.

Pecsétet teszünk magunkra a Lélekben. Az Újszövetségben a szphragisz szót pecsétnek is fordítják, például a második korintusi levélben, ahol Pál apostol így ír: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.” (2Kor 1,21–22) Valahányszor keresztet vetünk, újra megpecsételjük magunkat a Lélekben, és kérjük, hogy hatalmas működése hassa át életünket.

Tanúságot teszünk mások előtt. A nyilvános helyen végzett keresztvetés a hitünkről való tanúságtétel egyszerű formája. „Ne szégyelljük hát megvallani a Megfeszítettet! Legyen a kereszt a mi pecsétünk, amellyel bátran jelöljük homlokunkat és mindent: a kenyeret, amelyet elfogyasztunk, az italt, amelyet megiszunk; minden be- és kilépésünket, lefekvésünket és felkelésünket, utazásunkat és pihenésünket” – írta Jeruzsálemi Szent Cirill.

„Nincs fogalmunk Isten ajándékáról, és ezért igényünk sincs rá. Mint kereszténynek tudnod kell, hogy ez a szó: Isten, személynév, személyes Valakit jelöl, aki saját létének gazdagságából hívta létre a világmindenséget, szeretetből, céltudatos elgondolás szerint – és benne téged. Veled is terve van. Értelmet és akaratot adott neked, isteni hasonlóságot, hogy számára több lehess, mint a látható világ: egy ember, egy „te”, aki szeretetére szeretettel válaszolhat szabad elhatározásból.” (Szent-Gály Kata)

Az összeállítás Hajlák Attila-István atya, Az Élet célja, a Cél élete című könyve alapján készült.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Tanítás

Te is lehetsz szent! Csak 7 lépés, minden nap

Közzétéve

Térképet böngésző lány Vatikánban a Szent Péter téren (Illusztráció) - Fotó: Seven Corners

Ne tévesszük szem elől a szentté válás útjának az apró lépéseit. Szentté apró pici lépések sorozata által lehet eljutni. Ne a szentnek a végeredményét nézzük. A célt nézzük, aki Jézus Krisztus. Szentnek lenni azt jelenti, hogy olyan leszek, mint Ő, és ezt apró ki lépésekben tudom megvalósítani. Ezeket a lépéseket mindenki meg tudja tenni.

– bátorít Dr. Kajtár Edvárd plébános atya, a Liturgikus Intézet igazgatója, Ferenc pápa szavaival. Edvárd atya összefoglalt néhány fontos lépést a karácsonyra való felkészülés során  egy kora reggeli rorátés prédikációjában, amely itt nézhető vissza. Mi most ezeket összegyűjtöttük és közreadjuk írott formában is, hátha elkerülte a figyelmedet.

7 egyszerű lépés, gondolat, amely mindig gyakorolható

1. 10 perc intimitás az Istennel

Intimitás, nem versikék fogalmazása. Napi 10 perc mély egység az Istennel. Minden nap!

2. Elbuktál, elestél? Kelj föl és folytasd az utat!

Nagyobb szégyen nem fölkelni és nem folytatni, mint elesni.

3. Minden nap olvass valamennyit a Szentírásból

Valamennyit, de legyen egy valóságos találkozás, egy gondolatokkal való közösségvállalás. Egy megvilágosodás. Minden nap!

4. Minden nap tegyél jót valakivel

Legalább egyet. Akkor megérted, hogy arra lettél teremtve, hogy jót tegyél. A szent még az ellenségével is jót cselekszik.

5. Amikor imádkozol, gyakran kérd az Isten irgalmát

Magadnak. Hogy irgalmazzon neked, mert gyenge vagy és kicsi. Hogy vegyen föl és vigyen magával ezen az úton. Gyakran kérd azoknak is, akikkel élsz, akik között mozogsz, a munkatársaidra, a világra, erre az országra. Az Isten irgalma teszi teljessé a teremtés és a megváltás művét bennünk. Az tesz bennünket szentté, hogy az Isten irgalmas.

6. Tudj a gyengeségeidről, ne leplezd, ne hazudj magadnak

Tudd, hogy hol vagy gyenge, törékeny, melyek a te tipikus bűneid, amikbe könnyen visszaesel. Ha ezt nem tudatosítod, akkor örökké bukdácsolni fogsz. Nem tudod elkerülni őket. Ha tudatosítod, akkor tudsz stratégiát is kidolgozni ellenük. Tudd, hogy miben vagy gyenge, de ne törődj bele abba, hogy ilyen vagy. Legyél harcos, aki másodszor, harmadszor, ötszázadszor is föláll, és újból nekimegy az ellenségnek. Az ellenség ott van benned, a te gyengeségeid.

7. Légy szabad a pénztől

Jézus egyetlen alternatív Istent említ meg a Szentírásban. Az egy igaz Istennek egy alternatívája van az evangéliumban. Ez a mammon. Légy szabad tőle! Minden nagy bűn mögött a mammon logikája húzódik. Ha beleragadsz, mint a légy a légypapírba, akkor nem tudsz szentté válni. Szabadnak lenni tőle nem azt jelenti, hogy nem lehet sok pénzed. Lehetsz a környék leggazdagabb embere. Csak légy tőle szabad!

Edvárd atya elmondása szerint, hogy ha ezeket megvalósítod, akkor garantált a szentséged.

Kövesd a Katolikus.mát a Facebookon is!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Tanítás

#rorate: Imádság nélkül nincs életszentség! – Máger Róbert

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját a Pécsi Székesegyházban.

Idén tavasszal jelent meg a Szentatya Gaudete et exsultate kezdetű írása, amelyben az életszentségre hív minden Krisztus-hívőt. Ferenc pápa a szentté válás útját mindenekelőtt a nyolc boldogság lelkületében látja, hangsúlyozza azonban, hogy az nem a tilalmakkal megkötött, szomorú, keserű, búslakodó vagy erőtlen lelkületet jelenti. A korábbi évek hagyományaihoz híven a Pécsi Egyházmegye az idei adventben is hajnali szentmisére várja a híveket a Székesegyházban december 3. és 23. között. A 6.00 órakor kezdődő szentmisék követik az apostoli buzdítás gondolatmenetét, a tanítások olyan kérdéseket állítanak középpontba, mint a szent élet természete, a felebaráti szeretet, az öröm és humorérzék, vagy a küzdelem és éberség.

Pécsi Egyházmegye

Kövessenek minket! A Katolikus.ma lehetőségeihez mérten valamennyi prédikációt rögzití és közreadja.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű