fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Reflexió

Amikor Pepi bácsi Jézus Szívéről beszélt

Fotó: parbeszedhaza.hu

Jézus Szíve hónapjában hívta a boldog örökkévalóságba Mennyei Atyánk Nemeshegyi Péter jezsuitát, 97 évesen.

Tiszteletet, hálát érzek iránta. 1994. február 20-27 között vezette nagyböjti lelkigyakorlatunkat Gyulafehérváron. Akkor volt 71 éves. Lendületes, élettel teli, derűs, mosolygó embert ismertem meg benne. És közvetlen embert, barátot is, interjút készítettem vele a Nemzetközi Teológiai Bizottságban szerzett tapasztalatairól és egyebekről… És művészt, aki a zenéről elragadóan beszélt, pl. Mozart vagy Beethoven zenéjéről. És tudóst is, aki latinul, görögül többször boncolgatott egy részt a Szentírásból vagy valamelyik egyházatyától. Qui catechizat cum gaudio catechizet! – idézte Szt. Ágostont. A Lk 15-ből kiindulva itt értettem meg, az ő hiteles közvetítésével a szplanchnidzomai szó mélységét: az Atya együttérzően, bensejében megmozdulva gyakorol irgalmat a hazatérő fia felé… és felém is… Mert Isten hatalmas. És Isten irgalmas. Hatalmas és irgalmas. A kettő együtt adja az evangélium lényegét és örömét – mondta, idézve egyben Yves Congar zsinati atyát.

Ez bővebben és részleteiben 2012-ben került kiadásra Nemeshegyi Péter: Megesett rajtuk a szíve. A Jézus Szíve tisztelet alapjai c. könyvben (Jezsuita füzetek sorozat, Budapest). Felnőtt-katekézisünkben itt, ahol plébánosként szolgálok ennek a görög szónak a 11 újszövetségi előfordulását vesszük sorra, mert ezzel a ma embere számára könnyebben érthetővé válhat a Jézus Szíve tisztelet szentírási alapja, lényege és üzenete.

Aktuális üzenete csupán annyi, hogy Isten felülmúlhatatlan együttérzéssel tekint rám és megesik rajtam a szíve. Ez engem is megindít… Ösztönöz, hogy éljem át a megváltást, aztán ahogy tehetem, együttérzéssel, megértéssel, ítéletmentesen tekintsek a konkrét emberekre és engedjem, hogy megessen a szívem.    

Nemeshegyi Péter Nemes Ödönnel együtt adtak és adnak hozzá fontos részt Isten-képem gyógyulásához, fejlődéséhez. Nemcsak annak idején. Ma is. Köszönöm nekik.  

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Aktuális

Száztíz beteg, fogyatékkal élő, idős vagy az élete végén járó ember írta alá az eutanáziával kapcsolatos törvényalkotás ellen a Le Figaro című lapban június...

Ferenc pápa

Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy...

Imádságok

Amint erről a magyar média is több helyen beszámolt, június 13-14-én éjjel egy legalább 400, de akár 600-700 migránst is szállító hajó elsüllyedt Görögország...

Interjú

Kinek jut egyáltalán fiatalként eszébe a 21. században kolostorba vonulni? Philipp Meyer bencés szerzetesnek például. A Maria Laach-i monostorban él, a zenét és az...