fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Szentek

Amikor Római Szent Genès, a színészek későbbi védőszentje kigúnyolta a keresztényeket

Közzétéve

Fotó: Wikipedia

Az esett csapdába, aki mást akart elejteni: így történt, hogy az ókori színház legnagyobb pogány színésze a komédiások védőszentje lett. Augusztus 25-én tartjuk ünnepét.

Látták Önök a Rovere tábornokot? Nem? Kár, mert a háború utáni olasz mozi egyik remekműve, amely megjelenését követően megkapta a katolikus filmek nagydíját is.

1943-ban a német hírszerzés alig várta, hogy beszivároghasson az olasz ellenállásba, és a mozgalom valódi vezetőjének, della Rovere tábornoknak a bőrébe, akit az olaszországi partraszállás után agyonlőttek, egy világi csalót bújtasson, aki frissen szabadult a börtönből azzal az ígérettel, hogy fátylat borítanak a múltjára, ha eljátssza a halott szerepét. Minden rendben is lenne, ha az állítólagos della Rovere tábornok végül nem élné bele magát a szerepébe annyira, hogy képtelen lesz elárulni a társait, akik bíztak benne. Egy színész, aki olyannyira átéli a szerepét, hogy már nem tesz különbséget saját személyisége és az általa játszott karakter között? Van ilyen, de azt tudták-e, hogy ez történt a színészek védőszentjével, Szent Genès-nel is?

A legjobb színész Keleten

303-ban, a császárság keleti fővárosában, Nicomediában az egész udvart szörnyű botrány rázta meg: Diocletianus titkosszolgálati vezetője, Adrianus tribunus, aki gyakran látogatta a börtönöket, ahol zsúfolásig voltak bezárva keresztények, maga is keresztény lett és egészen haláláig megvallotta Krisztust. Ez a példa nagyon kínos volt, és magas helyeken nagyon el akarták felejteni ezt a fiatalembert és a megtérését is. Így jó ötletnek tűnt bemutatni egy színdarabot, amely színre viszi Adrianus történetét és nevetségessé teszi őt.

A szerep eljátszására Kelet legjobb színészéhez, Genès-hez fordultak, ehhez a fiatal, nagy tehetségű színészhez, aki különösen híres volt arról, mennyire gyűlöli és megveti a keresztény hitet. Az udvar tudta, hogy számíthatnak arra, olyan karikatúrát fog majd nyújtani Adrianusról, hogy már senkit sem fog meghatni a példája. Genès pedig, aki tudta, hogy mit várnak el tőle és mi tetszik a közönségnek, tökéletesen játszotta a szerepét. Ahogyan megformálta Adrianust, az már nem egy csodálatos lelki kaland tragikus hőse volt, hanem egy groteszk bohóc, aki sikamlós vagy obszcén jelenetekbe is keveredik. Genès minden előadása telt házat vonzott, a közönség vidám volt és a hasát fogta a nevetéstől.

Villámként érte a kegyelem

Az előadás legjobb pillanata Adrianus megkeresztelésének a jelenete, amelyet annyira nevetségessé tettek, amennyire csak lehetett. Azonban az egyik estén, a szentség kiparodizálása után Genès, aki itt rendszerint komikus beszédbe kezdett, nem állt fel. Fejét két kezébe fogta, mintha egy kimondhatatlan érzés szorításában lenne, hallgatott, és amikor végre felállt, a nézők láthatták, hogy zokog. Felismerhetetlen hangon, zokogva kiáltotta: «Keresztény vagyok!» A közönség azt hitte, hogy ez egy új komikus hatás, és előre nevetett a folytatáson, de nem történt semmi. Genès még mindig térden állva sírt és ismételgette: «Keresztény vagyok.» El kellett fogadni ezt a tényt. Akárcsak Szent Pált a damaszkuszi úton, a színészt épp a színpadon érte villámként a kegyelem, olyannyira, hogy megvallotta a hitet, amelyet kigúnyolt.

A vérkeresztség

A hatás természetesen kataklizma-szerű volt, különös tekintettel Genès hírnevére. Galerius császár, Diocletianus veje és kijelölt utódja, a maga módján gyorsan megoldotta a problémát. A római színházi szokások szerint a többi estéken a halált úgy mutatták be, hogy a sztárt, Genès-t az utolsó jelenetben egy valóban elítélt kereszténnyel helyettesítették. Genès diszkréten kisomfordált, miközben szerencsétlen dublőre valódi lángokban pusztult el a színpadon. Most azonban Genès-t kötözték a máglyára, amit meggyújtottak, és így esett át a vérkeresztségen.

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Szentek

Córdobai Szent Pelágiusz: korunk mártírja

Közzétéve

Szerző:

Szent Pelagius oltárképe; San Pelayo templom Olivares de Dueroban (Valladolid, Spanyolország)

Szent Pelágiusz vértanú élete és szenvedése Córdoba városában június 26-án Abd al-Rahmann uralkodása alatt.

Abban az időben, amikor a legvadabb megpróbáltatások érték a keresztényeket, Hispániából ellenségeink Galíciára törtek.[1] Ha Galícia teljesen le lett volna igázva, ezek a beavatatlanok az egész hívő közösség felett rendelkeztek volna. De az isteni segítség – mely visszatartotta a közeledők jogtalan merészségét a keresztényekkel szemben – nem hagyta el teljesen őket. Amint az ellenség megérkezett, a keresztény sereg felkelt ellenük és a két fél szembekerült egymással a csatában.

Amint ez szokásban van, az igazhitű király a hadjáratra magával hozta püspökeit. Ennek következtében miután a csata kezdetét vette és Isten népe menekülőre fogta, ezek a püspökök is fogságba estek más hívőkkel együtt. Ezek közül az egyiket, név szerint Ermogiust[2] – akit a többiekkel együtt lánca vertek – Córdobában börtönbe vetették. Mindezek után – mert az isteni befolyás különböző jeleket nyújt mindazok számára, akiket a Mindenható Isten az égi királyságba hív – Ermogius püspök, a szűk cellától és a súlyos lánctól megtörve, felajánlotta unokaöccsét, Pelágiuszt, mint túszt önmagáért, remélve, hogy később foglyokat küldvén ki tudja váltani őt.

Isten szokásos ajándékai valóban felfedték magukat, oly sokszor sugallta Pelágiusznak, hogy fogadja el a börtönt, mint azon napi bűnök sorának próbatételét, melyek nélkül az emberi gyengeség nem tud meglenni. Ily módon a börtön azon bűnöktől való feloldozáshoz vezette őt, amelyeket korábban elkövetett, amikor képtelen volt a világot járni a kísértéseknek való engedés nélkül. És valóban, az ember nehéz helyzetében mindazt kéri és igényli Istentől önmaga számára, ami az Övé. Emiatt mondta az Úr, hogy az életre vezető út keskeny, míg a romlásba vivő út széles és tágas (vö. Mt 7,13-14). És igaz az, hogy a jóléten keresztül kellemesebb a pokolba zuhanni, valamint próbákon és gyötrelmeken keresztül helyesebb valakinek elérnie a fennkölt magasságokat. A halálban az ember az Úrhoz hasonló, és emiatt aratja le a nagy jutalmat: az angyalok seregéhez való csatlakozást.

A legszentebb Pelágiusz ezen leckék által isteni módon sugallva, – és amint cselekedeti is mutatják – megfontoltan élt a börtönben, ahová 10 éves korában egyértelműen bezárták. Tiszta volt, józan, kedves és szerény. Imádságaiban éber volt, állandóan olvasott, nem felejtette el az Úr parancsait, a jó beszélgetésekben rész vett, bűnöktől mentes, mosolyban visszafogott és úgy olvasván Pál tanítását, mint állandó mesterét. Imádsága élénk volt. Kitűnt az olvasásban való ügyessége és a tanításban való jártassága révén, nem kevésbé pedig azzal, amikor válaszadásra méltatott néhány szószátyár hitetlent, hogyha azok ok nélkül belékötöttek. Pelágiusz állhatatosan megtartotta az ígéreteit és dicséretre méltónak maradt azáltal, hogy nem engedett teret a rossznak.

Aztán egy nap, miután Pelágiusz három és fél évet töltött el ily hősiesen, néhány jutaloméhes pribék jelent meg a börtönben, hogy egy fiatalt kerítsenek a király számára. Ők írták le uruk számára a boldogságos Pelágiusz jellemének szépségét és báját. És nem is ok nélkül, hiszen megjelenésre szép volt, ami a fogság óta az Úr Jézus Krisztus révén még inkább kitűnt[3]. Azok az ostoba és nemtörődöm emberek azt hitték, tomboló vétkeik áradatával elrejthetik igazi valóját dacára annak, hogy a mi Urunk megígérte Pelágiusznak, hogy az Ő jobbján foglal helyet a szent szüzek karában. Azok a hitványak nem értették meg, hogy nem állhatnak ellen az Úr kegyelmének, mert még egyetlen hajszálukat sem tudják fehérré vagy feketévé tenni (vö. Mt 5,36).

Amikor ez a hír a király fülébe jutott, igencsak tetszésére volt az (bár nem a jóindulat vezérelte), hogy Pelágiusz még a börtönbeli szigor ellenére is szépnek bizonyult. Egy lakoma közepén elküldette érte néhány szolgáját, hogy hozzák el – mint Krisztus áldozatát – és jelenjék meg színe előtt, hogy megszemlélje őt. Mivel a Mindenható Isten számára minden lehetséges, ezek az emberek láncra verték Isten szolgáját, Pelágiuszt, majd visszatérvén a királyi palotába, leoldották a zörgő láncokat, s – lelki vakságuk következtében – örömmel ajánlották fel azt, akinek lelkét Krisztus már eljegyezte Önmagának az oszthatatlan hitben. Egy királyi köntösben mutatták be az uralkodói tekintet számára, a legszentebb ifjú fülébe súgván azt, hogy az ő szépsége az, ami ily nagy rangra emelte.

A király nyomban így szólt hozzá: „Fiú, magas hivatalba emellek téged, ha kijelented, hogy megtagadod Krisztust és azt mondod, hogy a mi Prófétánk az igaz. Nem látod, hogy vidékeim milyen nagyok és mekkorák? Továbbá adok neked megszámlálhatatlan aranyat, ezüstöt, szép ruhákat és drága csecsebecséket. Az ifjú lovagok közül bárkit kiválaszthatsz, hogy a te ízlésed szerint szolgáljon. Kísérőket, hogy veled éljenek, lovakat, hogy megüld őket és fényűzést, hogy megízleld. Valamint bárkit kiválaszthatsz a börtönből, én szabaddá teszem. És ha kívánod, elhozatom ide családtagjaidat és nagy megbecsülést adományozok nekik.”

Szent Pelágiusz látván ezt a sok mindent és tudván, hogy nevetségesek, ezt mondta: „A dolgok, amiket mutattál nekem, király, hiábavalóságok. Nem fogom megtagadni Krisztust. Keresztény vagyok. Keresztény voltam, és mindig is keresztény leszek. Minden véget ér és megvan a maga ideje (vö. Préd 3,1). De Krisztusnak, akit magamhoz ölelek, nincs vége, mert nincs kezdete. Hiszen Ő az, az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben, aki a semmiből teremtette meg a világot és mindent az Ő erejéből tart fenn.”

Majd, amikor a király játékosan próbálta őt megérinteni[4], szent Pelágiusz ezt mondta: „Maradj távol, te kutya! Azt hiszed, hogy olyan kéjenc vagyok, mint te magad?” Pelágiusz letépte magáról a köntöst, amibe felöltöztették, és úgy tett, mint egy bátor atléta az arénában, aki inkább választja a becsületes halált Krisztusért, mint a szégyenteljes életet az ördöggel és a bűnökkel való beszennyeződést. A király, aki azt gondolta, még meggyőzheti őt, parancsba adta kíséretének, hogy furmányos beszéddel csábítsák el őt, hátha megtagadja a hitét és behódol a királyi hiúságoknak. De Pelágiusz, Isten segítségével, erősen állt és megmaradt állhatatosságában, megvallván csakis Krisztust és kijelentvén, hogy egyedül csak az Ő parancsait követi.

Látván tőle a király ezt a szenvedélyes szellemet és elismervén, hogy vágyai meghiúsultak, haragra gerjedt. „Vaskampókkal lógassátok fel,” – mondta – „majd eresszétek le újra meg újra, amíg ki nem leheli a lelkét, és meg nem tagadja azt, hogy Krisztus Isten.” A félelem nélkül való boldog Pelágiusz, aki sohasem utasította vissza a Krisztusért vállalt szenvedést, rendíthetetlen lélekkel viselte el a próbát. Amikor a király látta töretlen kitartását, elrendelte, hogy karddal vágják darabokra, majd dobják be a folyóba. Kínzói – megkapván a parancsot – tomboltak, mint a bacchánsnők. Olyan vad gúnnyal illették Pelágiuszt, mintha akaratlanul is azt az áldozatot ajánlották volna fel, melyben a mi Urunk Jézus Krisztus is jelen volt.

A mennyországot választotta, és ezért igencsak megszenvedett a földön. Kínzói egyike levágta a karjait a testéről, a másik a lábait, a harmadik pedig a fejét csapta le. Miközben a rettenthetetlen vértanú állva maradt, a vér, mint a verejték, hullott cseppenként a testéről (vö. Lk 22,44), csakis az ő Urához, Jézus Krisztushoz kiáltván, akiért a szenvedést nem utasította el, mondván: „Uram, ragadj ki ellenségeim hatalmából.” (Zsolt 30/31,15) És valóban, az isteni hatalom nem hagyta el őt, megpróbáltatásai hitvallóvá és – a kard árnyéka alatt – dicsőséges mártírrá tették. A kezei, amelyeket Istenhez emelt, karddal gonoszul levágattak. Majd a boldog Pelágiusz elszenderült. Mert senki sem nyugszik meg önmagában, csak egyedül az Úrban. A szívós atléta felkiáltott, de az Úr, ennek a küzdelemnek a vezére, így szólt: „Jöjj. Vedd a koronát, amelyet kezdettől fogva ígértem neked.” (vö. 1Kor 9,25) És amíg lelke az Úrhoz igyekezett, testét a folyóba taszították.

Mindezek ellenére néhány hívő felkutatta a testét, és egy sírkamrához kísérték ünnepélyesen. Fejét most Szent Ciprián temetőjében őrzik, míg teste Szent Genesius mezején nyugszik. Melyik vértanú érdemes Istenre arra, hogy a hetedik órában megkezdett szenvedése már ugyanazon nap késő délutánján beteljesedjék? A börtön nyomorából a mennyei dicsőségbe került. A világi szenvedések miatt érdemelte meg a mennyei jutalmakat. A népért, amelyet ő elhagyott, a paradicsomot birtokolta, amelyre vágyott. Igaz, hogy elhagyta rokonait és testvéreit, ám neki most angyali kísérete van. Az isteni Ige mondja, hogy „aki nevemért elhagyja apját, anyját…, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29) Akinek végtagjai elviselték a kardot, most a mennyei királyságban él.

Legszentebb tanú, Pelágiusz, te fenyegetések és kísértések közepette vallottad meg Krisztust. Nem engedtél a hízelgéseknek, és inkább választottad a halált az igazságért, mint az életet ebben a világban és a fogyatkozó igazságtalanságban. Te, akit Krisztus már választottai között számol, az elítéltek ígéreteinek nem vetetted alá magadat. Így ezért, szent vértanú, kérünk téged, védelmezd és ápold szüntelenül az Egyházat, amely szemed láttára tisztel téged imákkal és felajánlásokkal. Így lészel te – felnövekedvén bár Galíciában, de feldicsőítve Córdobában – közbenjáró Istennél.

A legszentebb Pelágiusz tizenhárom és fél esztendős kora környékén szenvedett vértanúságot Córdoba városában – amint mondottam – And al-Rahmann uralkodása idején, bizonyosan egy vasárnapi napon, június 26-án, a mi Urunk Jézus Krisztus 964. korszakában[5], aki él és uralkodik az Atyaistennel és a Szentlélekkel egyetemben, aki egy Isten a Szentháromságban mindörökkön örökké. Ámen.

* *

José Miguel Marqués Campo atya, a spanyolországi Gijón-ban található Jézus Szentséges Szíve Bazilika papja, egy 2015-ben megjelent cikkében így ír Szent Pelágiuszról, akit napjaink vértanújának nevez:

„A mai emberpróbáló időkben, amikor látjuk, hogy városainkat ismét támadják a muszlim erők, és amikor a keresztényeket – a fiatal gyermekeket is beleértve, különösen a Közel-Keleten – a szélsőséges iszlamisták ugyanilyen ördögi kegyetlenséggel kínozzák meg és fejezik le; amikor látjuk a szexuális zavaroktól és az erkölcstelen sajtótól megbolondult világ erős hatásait és kísértéseit magunk körül, minden katolikusnak, és különösen a fiataloknak, képesnek kell lennie arra, hogy megszerezze és bátorságot merítsen Szent Pelágiusznak, ennek a X. századi Spanyolországból származó fiatal keresztény fiúnak és nemes lelkű mártírnak az áldott közbenjárásából.”

Eredetileg latin nyelven. Angol nyelvű szövege Jeffrey A. Bowman révén a „Medieval Hagiography” című műben.


[1] Az északi keresztény királyságok és a latin Európa lakói a „Hispánia” kifejezéssel általában az Ibériai-félsziget déli, muszlim uralta részére utaltak. A mai „Spanyolország” szó rokon értelmű vele, de pontatlanul, mert a korabeli írások a fenti értelemben használták. Galícia, Pelágiusz szülőföldje a mai Spanyolország területén, a félsziget északnyugati csücskén található, de nem Hispánia részeként.

[2] Ermogius a galíciai Tui városának püspöke volt. Továbbá Raguel megemlíti itt, hogy a neve megjelenik a korabeli iratok egyikében. Pelágiusz halálát követően kultusza különösen nagy népszerűségnek örvendett Tui-ban.

[3] Ez egy komplikált mondat. Raguel Pelágiusz testi tökéletességét úgy érti, mint annak való alkalmasságnak a tükörképét, hogy Krisztus hitvesének lett kiválasztva. Pelágiusz szépsége azt mutatja, hogy ő Krisztussal lett eljegyezve, és hogy ők ketten azt az egyesülést Pelágiusz vértanúságában ünnepelnék meg. Pelágiusz gyönyörű „habitusával” vagy „edényével” áll szemben az a pompás köntös, amelyet Pelágiusz a kalifa előtt visel, és amelyet végül letép magáról, amit visszautasítja a kalifa ajánlatait. Raguel azt akarta, hogy az olvasó a kalifa közeledését különösen visszataszítónak tartsa, mivel Pelágiusz már Krisztus jegyese. Krisztus ölelése, melyre Pelágiusz volt rendelve, szöges ellentétben áll a kalifa ölelésével, amelyet visszautasít.

[4] Ezt a részt nehéz fordításban visszaadni. A kalifa cselekedetét a latin a tangere ioculariter kifejezéssel írja le. Szó szerint a „játékosan megérinteni” kifejezéssel lehet visszaadni. Pelágiusz válasza viszont arra enged következtetni, hogy a kalifa érintését nem „játékosként”, hanem nagyon is komoly dologként fogta fel, nagy valószínűséggel szexuálisan. Tehát az ioculariter átvitt értelemben a szexuális együttlétet jelenti. Lásd: Mark Jordan, The Invention of Sodomy in Christian Theology (Chicago, 1997), pp. 12-13.

[5] A dátumozás meglehetősen eltérő módon zajlott a középkori Európában. A spanyol keresztények gyakran használtak olyan keltezési rendszert, amely egy „korszak” szerint azonosítja be az éveket. Egy korszak megnevezésénél 38 év eltérés van, melyeket az Anno Domini-től (vagyis „az Úr évében”) számítottak, és amelyet széles körben alkalmaztak a Latin Egyházban. Így tehát a „964.korszak” a modern számítás szerint 925-nek vagy – sokkal inkább – 926-nak felel meg.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Szentek

Ferenc pápa 10 új szentet avatott május 15-én – kik ők?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Ferenc pápa 10 új szentet avatott vasárnap, május 15-én. Közülük hatan férfiak, négyen nők, és van közöttük három vértanú is. Röviden ismertetjük, kikről is van szó.

Boldog Maria Francesca Rubatto

Maria Francesca Rubatto olasz apáca 1844. február 14-én született. A Rubatto Anya Kapucinus Nővérek rendjének megalapítója. 18 ilyen kapucinus otthont nyitott húsz év leforgása alatt. A betegekkel és gyengékkel szembeni példamutató szeretetszolgálatáról ismert. 1993-ban II. János Pál avatta boldoggá. Munkája nagy részét Uruguayban végezte. 1904. augusztus 4-én, 59 éves korában halt meg, természetes halállal. Ünnepe augusztus 6-án van.

Boldog Carolina Santocanale

Boldog Carolina Santocanale szintén olasz apáca volt. Nemesi családban született 1852. október 2-án. Nagy hatással volt rá édesanyja erős hite és a családban kapott vallásos nevelés. Kivételesen sokat jótékonykodott a szegények és a betegek érdekében. Önmagának a „Jézus Máriája” nevet adta, amikor megalapította a Lourdes-i Szeplőtelen Szűz Kapucinus Nővérei kongregációját. 1923. január 27-én halt meg 70 éves korában. Ferenc pápa avatta 2016-ban boldoggá. Ünnepnapja halála napján van.

Boldog César de Bus

Boldog. César de Bus 1544. február 3-án született, francia katolikus pap volt, és ő alapította a Keresztény Tanítás Atyáinak és a Keresztény Tanítás Leányainak kongregációját, amikor felismerte, mekkora a vallási tudatlanság a francia vidékeken. Kiemelkedő munkát végzett a katekézis terén. VI. Pál pápa avatta boldoggá 1975-ben. 1607. április 15-én halt meg, ünnepe ezen a napon van.

Boldog Charles de Foucauld

Boldog Charles de Foucauld 1858. szeptember 15-én született Strasbourgban. A francia hadsereg tüzértisztje, földrajztudós, nyelvész (a francia-tuareg szótár megalkotója), remete és pap volt. A “sivatag misztikusa” néven ismert, hiszen hosszú éveken át a Szaharában élt. Az ő lelki öröksége nyomán jött létre a Jézus Kistestvérei férfi, illetve női szerzetesközösség. Az egyház mártírnak tekinti, mivel 1916-ban, 58 éves korában egy muszlim szekta tagjai meggyilkolták. XVI. Benedek pápa 2005-ben boldoggá avatta. Ünnepe december 1-jén van.

Boldog Devasahayam Pillai

Ő az első indiai világi vértanú, akit boldoggá avattak (2012, XVI. Benedek pápa). Az egyetlen a szentté avatandók közül, aki nős volt. 1812. április 23-án született, és 39 évesen szenvedett mártírhalált, három évig tartó kínzások után, mivel a travancore-i király udvarának tisztviselőjeként nem akarta megtagadni keresztény hitét. Ünnepe január 14-én van.

Boldog Giustino Maria Russolillo

Boldog Giustino Maria Russolillo atya 1891. január 18-án született. Olasz pap volt, aki megalapította az iskolákat és kollégiumokat fenntartó Isteni Hivatások Társaságát. Életét annak szentelte, hogy oktassa a fiatalokat a vallásos hivatásokról, és népszerűsítse az Isteni hívás követését. 1955-ben, 64 éves korában halt meg. XVI. Benedek pápa 2011-ben avatta boldoggá. Ünnepe halála napján, augusztus 2-án van.

Boldog Maria Domenica Mantovani

Az 1862-ben született Boldog Maria Domenica Mantovani olasz apáca lelkiatyjával, Boldog Giuseppe Nascimbeni katolikus pappal közösen alapította meg 1892-ben a Szent Család Kis Nővérei kongregációját, amelyet négy évtizeden át vezetett. Életét a szegények, betegek és idősek megsegítésének szentelte. A Szent Családra és Mária Szeplőtelen Szívére bízta magát. Életének 71. évében, 1934. február 2-án halt meg. Szent János Pál pápa 2003-ban boldoggá avatta. Ünnepe február 2-án van.

Boldog Luigi Maria Palazzolo

Boldog Luigi Maria Palazzolo olasz pap volt, ő alapította a Szegények Nővérei kongregációt, a „Palazzolo Intézetet”. Az elárvult vagy elhagyott gyermekek szolgálatának szentelte az életét, több árvaházat is nyitott. Jézus nevét mormolva halt meg 1886. június 15-én, 58 éves korában. A bergamói egyházmegye patrónusaként tisztelik. XXIII. Szent János avatta 1963-ban boldoggá. Ünnepe halála napján van.

Boldog Anne-Marie Rivier

Boldog Anne-Marie Rivier francia apáca 1768-ban született. Gyermekkorában leejtették, ami miatt mozgássérült lett. Ő alapította a Mária Bemutatása Nővérek rendjét a francia forradalom előtt, üldöztetés közepette. Munkájának középpontjában a gyermeknevelés állt. Boldog Anna-Marie 1838-ban halt meg 68 éves korában. Az Egyesült Államokban, New Hampshire-ben egy katolikus egyetem viseli nevét. Szent János Pál pápa 1982-ben boldoggá avatta. Ünnepe február 3-án van.

Boldog Titus Brandsma

Boldog Titus Brandsma 1881-ben született, holland újságíró, karmelita szerzetes, pap és vértanú volt, a katolikus eszperantisták védőszentje. 1942-ben, 61 évesen gyilkolták meg a dachaui koncentrációs táborban, ahova a náci ideológiát ellenző, az Evangélium igazságára figyelmeztető újságcikkei miatt hurcolták. Szent János Pál pápa 1985-ben boldoggá avatta. Ünnepe július 27-én van.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Szentek

Miért nem avatták még szentté Fatimai Lucia nővért?

Közzétéve

Szerző:

Lucia nővér unokatestvéreit, Franciscót és Jacintát 2017-ben avatták szentté Fatimában, de az ő saját szentté avatási ügye még mindig függőben van.

2017. május 13-án Ferenc pápa szentté avatta Francisco és Jacinta Martót, a három látnok közül kettőt, akik 1917-ben tanúi voltak a fatimai Szűzanya jelenéseinek. Unokatestvérük, a fatimai Lucia nővér, viszont nem volt részese a szertartásnak.

Miért van ez így?

Lucia nővér sokkal hosszabb életet élt.

Annak, hogy Lucia nővért még nem avatták szentté, az elsődleges oka a hosszú élete. Francisco és Jacinta 10 és 9 éves korában halt meg, mindössze néhány évvel az 1917-es jelenések után.

Minden szentté avatási folyamat során alaposan tanulmányozzák egy személy életét. Ha ez az élet csak 9 vagy 10 évet ölelt fel, akkor nagyon kevés a tanulmányoznivaló.

Lucia nővér 97 évet élt, és 2005. február 13-án halt meg.

A National Catholic Register szerint “60 tanúnak a vallomását kellett begyűjteni”, és Lucia nővér „minden írását össze kellett gyűjteni és meg kellett vizsgálni. Minden egyes oldalt, amit Lucia nővér írt, aprólékosan elemezni kellett, és itt most egy 10.000 levelet tartalmazó hatalmas halmazról van szó, amit sikerült összegyűjtenünk, és más, személyesebb szövegek mellett van még egy 2000 oldalas napló is.”

Nagyjából 30 ember dolgozott teljes munkaidőben ahhoz, hogy elemezzék a nővér életét, és elismerjék hősies erényeit.

Isten szolgája

Fatimai Lucia nővér ugyan nem kanonizált szent, azonban 2017. február 13-án, ugyanabban az évben, amikor unokatestvéreit szentté avatták, Sr. Lucia megkapta az “Isten szolgája” címet.

A kanonizációs folyamat következő lépéseként a Vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációja áttekinti az összegyűjtött anyagot, és megállapítja, hogy Lucia nővér a “hősies erények” életét élte-e. (Az ő életét Jézus követőjeként vizsgálják, mint bármelyikünkkel tennék, nem pedig a Szűzanya jelenéseiben játszott szerepét tekintve.) Ha a döntés kedvező lesz, Sr. Luciát ezután “Tiszteletreméltónak” nyilvánítják.

Azóta nem érkezett hivatalos bejelentés az ügy előrehaladásáról, mivel valószínű, hogy a Vatikán még mindig vizsgálja az összes benyújtott anyagot.

Ezen felül szükség lesz egy Lucia nővér közbenjárásával történt csodára is, amely mennyei jelenlétét megerősítve megszilárdítja Sr. Lucia státuszát.

Jelenleg még nem érkezett olyan állítás, amely hiteltelenítené a nővér személyes szentségét, és a Vatikán általában véve kedvezően ítéli meg az életét.

Fordította: Medgyessy László
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű