fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Család

Apátlan társadalomban élünk, miközben apa csak egy van

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: elimparcialnews.com

Apátlan társadalomban élünk. Elnőiesedő szakmákról számolnak be a statisztikák, lágy, finom lelkű, gyöngéd férfiakról álmodoznak a szerelmes lányok, akiket már nem kell meghódítani, hisz eleve ők a kezdeményezők, a csábítók. Az apaság nem egy megbecsült szakma. A leendő ara titkon vőlegényében is apja jellemvonásait véli felfedezni. Akarja is, meg nem is. Legföljebb majd a saját képére formálja. Az egyre ritkuló házasságkötések pedig hamar válással végződnek, mert az első gyermek után a nő már azt bizonygatja magának, nem azt kapta, amit keresett, s már ki is ábrándult a férfiakból. Miközben a szüléssel az anya is megszületett, a férjet váratlanul éri az apaság, aztán visszavonul vagy kiszáll a kapcsolatból. Vagy azért, mert nem volt mintája, amibe kapaszkodjék, vagy, mert őt is harminc éves koráig csak anyja nevelte. Nem volt, aki megtanítsa, mit jelent győzni és vereséget szenvedni, küldetést teljesíteni. Pedig létezik apai ösztön is…

Az ebben a témában sokasodó reklámok, hírek, konferenciák, rendezvények, projektek is azt sugallják, hogy apa nincs és nem is kell. A családon belüli erőszak, a női egyenjogúsítási küzdelmek, a „míí-túú” botrányok, az árva gyermekek „szaporodása”, a válás utáni „egyszülős”, csonka családok jogai, a fiatalkori bűnözés, a kábítószeres bandák garázdálkodásainak hátterében, de még az egyházon belüli kiscsoportos beszélgetésekben is javarészt ezt érjük tetten: mi nők oldjuk meg magunk a problémát. Boldogulunk apa nélkül is. Mert a férfiakra nem lehet számítani. Rájuk már nincs is szükség… Legfeljebb, mint pénzkeresőkre és tartásdíj fizetőkre. Különben megbízhatatlanok, éretlenek, „offline” vannak, nincs közük a gyermekneveléshez, ezt amúgy is mi jobban tudjuk. Jobban értünk a kommunikációhoz, a manipulációhoz. Ehhez kifinomultabbak az érzékeink. Van lakás, autó, munkahely, a gyermek is felhányódik valahogy. Vagy ki tudja?…

Hiszen a várandósság első pillanattól az iskolás kor végéig a gyermek csak nőkkel találkozik. Sok esetben elvált vagy boldogtalan nőkkel. Mit számít, hogy a leányka apás, a fiúcska anyás. Az anyuka majd megbirkózik egyedül. Jobban bírja a gyűrődést. Nem szeretné, hogy a gyermekben életre szóló traumát okozzon, hogy apja részeges, erőszakoskodik, és nem lehet rá számítani. Egy amerikai válóperes bíró is olyan alapon ítélte a gyereket az anyának, hogy a tehéncsordában is a borjúk a tehenek után mennek, nem a bikák után…

Úgy tűnik, az egyházban is – minden patriarchális fóbia dacára – jelen van ez a kontraszt. Jézus férfi volt, ezért az apostolok is férfiak, de azért a „szent asszonyok” többen vannak, mint a papok és leviták. Ők a kezdeményezők, ők a hírvivők. A vallásos fiatalok is inkább lányok. Tetszik nekik, ahogyan a pap szépen beszél, hat az érzelmeikre, és élmény, hogy együtt lehetnek. Fiúk akkor csapódnak a közösséghez, ha valamelyik kiszemelt lány okán ők is érdekeltek. Aztán jön a párválasztási periódus, majd kezdenek le- és kimaradni… S az egyház örvend a keresztény ifjúságnak, hisz övék a jövő.  A vallási rajongás eddig tartott. Jó esetben majd évek múltán ifjú jegyesként talán előkerülnek.

Illusztráció – Fotó: Stock

A nők teszik ki a hívek nagy hányadát. Ők az ájtatosabbak, a fogékonyabbak a lelkiekre, velük tud inkább misszionálni az egyház. A (fiú) gyermekek apjuktól inkább az olyan apa-isten képét látják, aki távol van – hiszen külföldön dolgozik, pénzt keres, vagy otthagyta a családot –, nehezen megközelíthető, szigorú, csak parancsol és ellenőriz, még vetélytárs is, mert Ő a főnök, nem én… És nem játszik velük, nem emeli át a küszöbön, nem dobja fel és nem fogja ki. Isten anyai arcát kell tükröznünk, az anyai vonások melegebbek, befogadóbbak, engedékenyebbek – hangoztatják a mai kritikusok. Így nem ijesztjük el a gyermekeket, a hívőket Istentől, az egyháztól. Hisz az egyháznak is olyannak kell lennie, mint Istennek. Megbocsájtónak, türelmesnek, irgalmasnak.

Ám ha rejtett módon is, de az alapemberek a férfiak közül kerülnek ki. Imádkozó asszonyok és cselekvő férfiak, egy kis túlzással talán így kiegyezhetünk.

Ha viszont ennyire szeretnénk elnőiesíteni, vagy kasztrálni a világot, akkor hol maradnak a férfi szentek erényei: a küzdés, az állhatatosság, a kitartás, a kezdeményező erő, a bátorság, a becsületesség, a felelősségvállalás, az aktív alkotás, áldozathozatal és konfrontálódás? Ezeket az erényeket kitől, hol tanulja meg gyermekünk? A leánygyermek ugyancsak. Szembemenni a nehézségekkel, vállalni a kihívásokat és felvenni a harcot a gonoszsággal, – ez kire marad?

A különféle pszichológiai szakkönyvek, tanácsadók mindenfélét ajánlanak: részmunkaidős munkahelyek, szociális intézkedések a nők védelme érdekében, családbarát gazdaság, politika, és hasonlók, csak egyet felejtenek el megemlíteni: a nők, bár hamarabb érnek pár évvel – tanulják meg tisztelni és elismerni a férfit. Ahogy nem megoldás a nők kihasználása, az erővel való visszaélés, úgy fordítva is igaz: a nőknek sem kellene visszaélni Isten adta képességeikkel. Ez nem az ő jogaik csorbítását jelenti.

Öngyilkos társadalom, amikor az Isten által kódolt szerepek, feladatok felcserélődnek vagy viszonylagossá válnak. A tisztelet is a szeretet jele. A férfi háromszor  kevesebbet beszél, mint a nő. S ez így van rendjén.  De attól ő is millió más módon jelez, reagál, üzenetet közvetít. Ezért van szükség a gyermeknek legalább olyan mértékben apára, férfi mintára is. Így lesz egészséges. Emlékszem, megboldogult édesapám és édesanyám nem jártak pszichológiai tréningekre és nem vonták kétségbe egymás nemi szerepét vagy illetékességét. Egymást nem elbátortalanították önazonosságában, hanem megerősítették.  Nekünk sem volt könnyebb gyermekkorunk másokénál, s szüleink mégsem a válást tartották az egyetlen, lehetséges megoldásnak. De kaptunk egyaránt anyai és apai szeretetet, mintát. Egy anya nem tud apa lenni, ha akar sem. Ahogyan a férfi sem szülhet gyermeket. Ezért fontos figyelni a másikra, a másik szeretetnyelvére, hiszen nemcsak verbális kommunikáció létezik. Létezik a csend, gesztusok, a hallgatás, a tekintet, az imádság, az Istenre együtt figyelés kommunikációja is.

Szent József és a Kis Jézus – Fotó: taylormarshall.com

Ezért tartom különösen is értékes ajándéknak a marosszentgyörgyi kármeliták nem rég megjelent könyvét: Szent József, az Atya árnyéka (
André Doze: SZENT JÓZSEF, AZ ATYA ÁRNYÉKA, Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2019)
. Ebben a könyvben, amelyet Katalin nővér a 2010-ben elhunyt lourdesi plébános misztikus elmélkedéseit ültette át magyarra, a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy Szent József akkor is valódi, igazi apa, ha nem volt biológiai, vérségi „köze” Krisztushoz. De jogilag Mária férje volt, és így a Kis Jézus valóságos apjának is számított. Nem csak gyámnak kijelölt felügyelő, hanem igazi családfő. Ebben az érthetetlen helyzetben is, amikor el kellett volna bocsátania menyasszonyát, vállalta Máriát. Gyötrődéseiben kikérte Isten „véleményét”, és alávetette magát ennek az őt felülmúló akaratnak. Máriától elleshette az Istennel tartott szoros kapcsolat titkát, de emberi, férfiúi, apai magatartásával teljes jogú apaként viselkedett Jézussal. Mint kiscsikót betanította az életre. Bizonyára együtt játszott, sokat beszélgetett vele. Voltak férfias dolgok, amit ketten beszéltek meg.

Igazi mentor szerepet töltött be. Megtanította a gyermeket hiszti nélkül szenvedni, kitartóan, Istenre hagyatkozva munkálkodni. És lassan háttérbe vonulni, engedni, hogy működjön a Gondviselés. Józsefnek szavát sem hallani az evangéliumban. Micsoda kommunikáció! Mária pedig elismerte, tisztelte József férfiúságát, anélkül, hogy házi sárkánnyá változott volna. Távol állt tőle az amazon szerep, a harcias, folyton versengő-tiltakozó vagy jogaiért lándzsát törő matróna gondolata is.

Emellett Szent József a csend embere. A csendben, az álomban engedjük ki a dolgokat ellenőrzésünk alól, és hagyjuk, hogy Isten megszólaljon, vezessen, alakítson. A Szentcsaládban az a követni való minta, hogy nem az érzelem és a ráció feszült egymásnak, nem a férfi volt a fej, s a nő a nyak, hanem mindketten, a maguk okoskodás, magyarázkodás, kibúvó-keresés nélküli egyszerűségében Isten kedvét keresték, az Úr akaratára voltak kíváncsiak, szabaddá váltak önmaguktól férfiasságukban és nőiességükben egyaránt.

József úgy menekült meg az egó, a becsvágy gőgjétől, hogy rábízta magát az Úrra. Gyakorolta az akarat, az öntörvényűség elengedésének művészetét. Nem kellett bizonyítania Mária előtt, nem késett le sehonnan, hiszen az idő neki dolgozott. Értelmével belesimult a Szentlélek megvilágosító áramába, így vált éléslátóvá minden pillanatban.

Milyen jó lenne, ha a mai házaspárok is újragondolnák kapcsolatukat ennek a misztikus mélységnek és magasságnak hétköznapi egyszerűségében. Ha megtanulnák tisztelni és elfogadni a másik titkát. Jobban megbecsülnék egymást, nem lenne annyi apakrízis, annyi egyedülálló anya, árva gyermek és frusztrált apa.

Ők lennének a családban Isten jobb és balkeze. Ők lennének az Atya árnyéka. Mint Szent József. Az árnyék olyan, mint egy palást: kijelöl, megvéd, beburkol, hűsít, és jelzi, hogy ott van veled Valaki, aki nagyobb nálad. Övé vagy.[

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. páter

    2019-05-07 at 14:21

    Köszönöm, Fellner úr. Valóban, nem a könyv, hanem az általa sugallt lelkiség az, ami változást képes előidézni. pp+!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Család

A kisebb költségvetésű esküvők tartósabb házasságokhoz vezethetnek, derül ki egy tanulmányból

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Úgy tűnik, hogy az esküvőre fordított összeg nagysága nem feltétlenül arányos a pár boldogságával.

Amikor az emberek a házasságkötésen gondolkodnak, az egyik legfőbb akadályt az anyagiak jelentik, hiszen egy hatalmas, sok vendéget felvonultató esküvő többe kerülhet, mint egy ház. De érdekes módon a nagy összegekből megrendezett házasságkötés nem feltétlenül eredményez boldog párkapcsolatot.

Ezt mutatja egy brit tanulmány, amely a Marriage Foundation (Házasság Alapítvány) megbízásából készült – írja a Daily Mail. Azok a párok, akik egyszerű szertartást választanak, statisztikailag nagyobb valószínűséggel maradnak együtt.

A megkérdezettek közül azoknak a pároknak a 10%-a, akiknek az esküvője több mint 20.000 fontba (kb. 26.600 amerikai dollár) került, három éven belül elvált. Más szóval: a drága esküvő megrendezésére koncentráltak, megfeledkezve arról, hogy az életük hátralévő részét együtt fogják tölteni. Sara Davison így nyilatkozott a Daily Mailnek:

Egyes esküvőknél a házasságkötés az esküvő megrendezéséről szól, semmi másról. Tehát a házasságkötés napja, a drága ruha, a gyönyörű vidéki kastély, mindez háttérbe szoríthatja a házasságkötés valódi célját. Aztán amikor az esküvő napja véget ér, ott ülsz, nézed az asztal túloldalán azt a személyt, akihez hozzámentél, és arra gondolsz, hogy “Az esküvő jó volt, de ez itt most valami egészen más”.

Harry Benson, a házasságpárti kutatóközpont kutatási igazgatója azt is hozzátette: “A drága esküvők esetében nagyobb az eladósodás kockázata is. Számos adat igazolja az ezzel kapcsolatos korábbi amerikai kutatásokat.”

Ugyanakkor azoknak, akik 10 vagy annál kevesebb vendég részvételével tartottak szertartást, a 34%-a egy évtizeden belül elvált (ami majdnem kétszerese a teljes minta átlagos válási arányának). A tanulmány szerint a több vendég jelenléte “megerősíti a döntést, hogy elkötelezik magukat egy személy mellett, és kizárnak minden más választási lehetőséget”.

Ezek az eredmények nagyon hasonlítanak egy korábbi, a CNN által ismertetett amerikai tanulmány eredményéhez. “Összességében eredményeink kevéssé támasztják alá az esküvői ipar azon általános üzenetét, miszerint a jó házasság titka a pazar esküvő” – mondta Andrew M. Francis kutató az amerikai hírportálnak.

A több vendég és az alacsonyabb válási arány összefüggését kommentálva elmondta: “Ez a közösség jótékony hatását bizonyítja, vagyis azt, hogy a barátok és a család nagyobb támogatása segíthet a párnak átvészelni a házasság kihívásait. De az is lehet, hogy azok a párok, akiknek sok barátjuk és családtagjuk van, olyan típusba tartoznak, akik kevésbé döntenek a válás mellett.”

A megfelelő indítékok megléte

Nem egy pazar, több százezer dollárba kerülő buli teszi működőképessé a házasságot. Ami miatt egy pár hosszú éveken át együtt marad, az a házastársak közötti szeretet, a család fenntartásának vágya, a kölcsönös tisztelet, az intimitás, a partnerség, a lelki rokonság, a megértés, a társas együttlét, a közös projektek és tervek a közös élet felépítésére, valamint az Isten előtti elkötelezettség. Az anyagi megfontolások (a jó megélhetés alapjain túl) nem tartoznak – vagy legalábbis nem szabadna belekerülniük – ebbe az egyenletbe.

Végső soron nagyon fontos, hogy a megfelelő okokból házasodjunk össze. Sajnos vannak, akiket olyan okok vezetnek a házasságkötéshez, amelyek idegenek a házasság valódi céljától: anyagi érdekből házasodnak, vagy azért, hogy elhagyják a szülői házat, hogy teljesüljön gyermekkoruk álma, hogy olyan esküvőjük legyen, mint egy hercegnek vagy hercegnőnek, vagy egyéb kényelmi vagy illendőségi okokból. A házasság nagy boldogság forrása lehet, de odafigyelést, munkát és állandó karbantartást igényel.

Nem szabad más okból megházasodnunk, mint azért, mert szeretjük azt a személyt, akivel házasságra lépünk, magát a házasságot pedig egy életre szóló szentségi köteléknek tekintjük, amelyben a házastársak támogatják és kiegészítik egymást. És ha jó döntést hoztunk, akkor a szertartás mérete és a vendégek száma lesz a legkevésbé fontos tényező.

Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

A párkapcsolat aranytartalékai – Dr. Gyuris Petra előadása – VIDEÓ

Közzétéve

Az együtt töltött idő hossza és a párkapcsolat változása címmel tartott előadást Dr. Gyuris Petra pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének tanára a Pálos Lelki Központban.

„Élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak.”

– mondta egykor John Lennon, akinek idézetével a párkapcsolatok, a házasság kérdéskörének mélységére utal, és kijelenti, hogy az esetek többségében nem készülünk fel eléggé a párkapcsolatra, a családi kapcsolatokra, a gyerekvállalásra és gyereknevelésre. Ezért Dr. Gyuris Petra előadásában Bader és Pearson (1988) által meghatározott fejlődési szakaszok mentén mutatja be a házasság szakaszait, segítve ezzel jobban megérteni a férjben és a feleségben így végbemenő folyamatokat. Rávilágít a problémák gyökerére és esetleges megelőzésére is.

A párkapcsolatnak, a házasságnak kell hogy legyenek „aranytartalékai”, melyekből táplálkozva a nehézségek és a krízisek könnyebben vehetők, és amely sokszor megakadályozzák, hogy az életre szóló házastársi kapcsolat válással végződjön. A Pálos Lelki Központban jelenlévő közönség bevonásával Dr. Gyuris Petra feltárja a lehetséges aranytartalékokat, míg annak mozgósításáról is beszél. Szó esik arról, hogy melyik szakaszban jó, ha születik a gyerek, illetve mit lehet tenni, hogy a gyerek nevelése ne távolítsa el a feleket.

A videófelvétel a Katolikus.ma Olvasóinak adománya révén készült. Ha tetszik amit csinálunk, akkor itt támogathatsz bennünket! Köszönjük!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Valóban nélkülözhetetlen a családban végzett imádkozás?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Corinne SIMON I CIRIC

A fárasztó napok után, a fürdést és a vacsorát követően, a legtöbb szülő azért talál fizikai erőt a gyermekeivel való közös imára.  Ez bizonyára fontos pillanat, amelyről gyorsan kiderülhet, hogy nehéz nyugalomban és összeszedetten megvalósítani. Nos, ha feszült az otthoni légkör, lehetséges a családi ima elhagyása?

Ma este Mária kicsit haragszik a gyerekeire, a férjére, önmagára és még Istenre is, aki úgy tűnik, semmit nem tesz, hogy megkönnyítse a családi találkozást az esti imában. „Mindenki épp csak odavonszolja magát, annyira keserves az egész, nem tudom, mire jó” mondja csüggedten a háromgyermekes anyuka. Valóban kell hozzá ragaszkodni? „Kötelező” a családi ima? Igen az, mivel egy család nem hagyhatja el az imát.

Bizonyos családok arra hivatottak, hogy többet imádkozzanak, mint mások. Ugyanakkor minden család hivatott imádkozni. De vigyázat, ne csökkentsük le a családi imát az esti imára. Számos alkalom van, amely vallási értelmet ad a család mindennapi életének: ilyenek az étkezés előtti áldás, iskolába menet az autóban elmondott ima, az ünnepi események rituáléja, az ünnepélyes vasárnapi reggeli, a temetőben a család halottaiért elmondott ima… Az Isten felé irányuló figyelem ilyen sokasága készíti elő, majd lehel életet a családi imába.

A családi ima akadályai

Reggel az óramutatóval való versenyfutás akadályozza legtöbbször a kis csapat gyülekezését közös imára. A hit a családon belül leggyakrabban az esti imában nyilvánul meg, de ez sem könnyű. Szétdarabolt életek, szétszórt napok, állandó rohanás, felgyülemlett fáradtság, sokféle elvárás, váratlan programok, a lélek nehézsége, testi ernyedtség, mind megannyi tényező, ami miatt „az ima” gyakran „gályarabságra” emlékeztet. „Tinédzsereink nyögnek vagy bojkottálnak, a kisebbek húzódoznak, verik a tam-tamot vagy civakodnak. Félek, hogy ez az ima elriasztja őket az imádkozástól!” – mondja Izabel, öt gyermek édesanyja.

Vannak más, belső akadályok : egy apa, aki szerénységből, igénytelenségből vagy individualizmusból vonakodik ettől a közös aktustól, vagy az egyik házastárs, aki nem osztja házastársa hitét, vagy annak nyilvános megvallását, esetleg egy tinédzser, aki azzal fenyeget, hogy balhét csinál…  A 14 éves Jeromos például nyílt ellenségességet mutat az esti ima idején, grimaszol, gúnyolódik, elutasítja a részvételt. Isten az, akit visszautasít? Az imát, vagy éppen a családi imát?  A különbség nem árnyalatnyi.

„Számos kamasz zavarban van, ha hozzátartozóival kell imádkoznia. De ha nem akarunk részt venni a családi imában, az nem annak a jele, hogy elutasítjuk az Urat vagy az imát” – jegyzi meg Élisabeth, négy gyermek édesanyja. „A családi ima a békesség helye kell legyen, nem a viszályé és a „nyomásgyakorlásé – folytatja.  – Nagyobb gyermekem rendszeresen ekkor határozza el, hogy zuhanyozik, férjem feltűnően belemerül az újságjába… De annyi baj legyen!  Talán eljön majd az idő, amikor képesek leszünk együtt imádkozni… addig is, nem fogunk ezen vitatkozni. Az igazán rossz példa lenne.”

 „Ez egy szerény ima … de a miénk!”

Az esti ima nem édes utópia csupán? Nem az, ha két feltétel teljesül: igazán akarni kell és nem kell a lehetetlent akarni. „Egy bizonyos tökéletességre törekvés majdnem megölte az imánkat”- mondta el Bernard. Valódi liturgiáról álmodtunk? Kínkeservesen érkeztünk el egy szegényes kis háromperces imához. Majdnem feladtuk, de aztán azt mondtuk magunknak: „Nem. Ez egy szerény kicsi ima … de a miénk”. Azt gondolom, Isten egyetért ezzel. Ha kevés is, amit megtehetünk, de azt meg kell tennünk. Az Evangéliumban a kenyérszaporító Fiúnak csak öt kenyere és két hala volt, de azokat odaajándékozta…”

Erik, négy gyermek apja, fatalista mosollyal vallja be: „Teréz anya azt mondta, hogy az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad, nos, nálunk ez fordítva van. Amikor együtt imádkozunk, összeverekszünk! Ezért úgy határoztunk, hogy csak a szombat esti imát őrizzük meg, de azt mini-liturgiává teszünk.  A hétköznap estéken meg barkácsolunk…”

Ha törik, ha szakad, meg kell-e tartanunk a napi imát? A vélemények megoszlanak. Egyesek a rendszerességhez ragaszkodnak, mint olyan erőhöz, hűséghez, ritmushoz, amely megkönnyíti a rítust. Mások, gyakran szükségből hajlanak a hosszabb idejű, de ritkább imaalkalmakra. „ A fontos, hogy megtaláld a ritmusodat, mondta Georgette Blaquière francia katolikus teológus és esszéíró. Néha jobb, ha csak hetente két-háromszor vagy vasárnap imádkozunk a családban. A fontos, hogy ezt igazán „Istenért” éljük meg, úgy éljük meg, mint olyan időt, amelyet valóban Neki szentelünk. Túl gyakran állunk meg az ima „pedagógiai” aspektusánál. Arra törekszünk, hogy gyermekeinket a hitre neveljük, de összetévesztjük „a célt” és a „következményt.”

A személyes imát nem szabad elhanyagolni

Az ideális persze az, ha sikerül hozzászoktatni a családot a keresztény élethez, azért, hogy a gyermek a hitnek ebben a „fürdőjében” nőhessen fel és fejleszthesse az ima iránti elkötelezettségét. De ez az ideális… A sürgős a személyes ima útjának újra megtalálása, amikor azt elvesztettük. Ez a személyes ima a családi ima igaz forrása.  Személyes ima nélkül fennáll a kockázat, hogy a családi ima csupán homlokzat lesz, amely egy napon megreped. A családi ima valójában nem helyettesíti sem a szülők, sem a gyermekek részéről a szív csendjében folytatott személyes párbeszédet Istennel. Ellenkezőleg, a családi imának kell minket oda elvezetnie.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű