fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Aquinói Szent Tamás és a repülő ökör

Közzétéve

Aquinói Szent Tamás Louis Figuier kalligráfiáján (1881) - Fotó: Leemage / Getty Images

Forduljunk Aquinói Szent Tamáshoz, hogy jobban tudjunk tanulni. Amikor kifogy az indíttatás az egyetemi tanulmányokhoz, jobb az „angyali doktorra” bízni magunkat. Ezt a ragyogó tehetségű XIII. századi dominikánust az Egyház egyik legkiválóbb filozófusának és teológusának tekintik.

Zamatos történet következik, amiből a dominikánus testvérek megismerhették Aquinói Tamás humorát és összehasonlíthatatlan zsenialitását.

1244-ben felettesei úgy határoztak, hogy elküldik Tamást Kölnbe abból a célból, hogy tökéletesíthesse tudását a legjobb tanár, Albert mester irányítása alatt, akit már akkor a „nagy” névvel illettek. A fiatal ember, akit kötött engedelmességi fogadalma, alávetette magát a parancsnak, de nagyon aggódott emiatt a kitüntetés miatt, ami kiemelte – nagyon is a szája íze szerint – a tanulmányi sikereit és intelligenciáját, amit tanárai már korán rendkívülinek ítéltek. Tamást főként az a titkos élvezet ejtette zavarba, amit neki ezek az elismerések okoztak, mivel ebben súlyos vétket vélt felfedezni az alázatosság ellen. A Rajna-vidékre történő utazása során hősies elhatározást tett: elrejti intellektuális képességeit és tehetségét új professzorai és tanulótársai elől. E célból hallgatni fog, amennyire ez csak lehetséges, és nem bánja, ha emiatt idiótának nézik, aki csak tévedésből került Európa egyik leghírnevesebb egyetemére.

A nagy néma ökör

Nagy bátorsággal több hónapon át tartotta magát ehhez a tervhez. Társai, kiváló eszű fiúk (vagy legalábbis magukat annak tartók), hittek neki és hamarosan ezt a kevés szavú olaszt egy bárgyú alaknak tartották. Tamás a családjának ősi felmenőitől örökölte külső megjelenését, akik Nápolyból és Sziciliából származó vikingek voltak, akik enyhébb vidékek kedvéért elhagyták a normandiai Cotentin félszigetet. Jól megtermett fiú volt, erősnek látszott, mint egy ökör. „Nagy Ökör”, bos magnus latinul – ami ezeknek a mindenhonnan származó diákoknak közös nyelve volt – ezt a kegyes gúnynevet aggatták rá, majd pár hónap múlva, tapasztalva némaságát, amit ők gyengeelméjűségnek tekintettek, kiegészítették a gúnynevet bos magnus et mutus-ra, azaz Nagy Néma Ökörnek nevezték el őt. Tamás tudta ezt és nem reagált rá, teljesen közömbösen hagyták a tréfálkozások.

Némasága, ahelyett, hogy megbékítette volna őket, arra vitte társait, hogy megduplázzák a komiszkodásokat. Egy reggel a tanulószobában az egyik fiatal testvér, aki igen szellemesnek találta önmagát, felkiáltott: „Tamás testvér! Jöjjön csak hamar, ott fönt az égen repül egy ökör!” Tamás odafutott, mintha hitt volna ennek a valószínűtlen kijelentésnek, és ezzel csillapíthatatlan nevetést váltott ki a társakból. Ekkor kivételesen szóra nyitotta száját, és szelíden ennyit mondott: „Testvéreim, könnyebb hinnem egy repülő ökör létezésében, mint abban, hogy létezik hazug szerzetes…”

Az igazság kiderül

A lecke, legalábbis a tanulótársak egyike esetében célba ért, mert szégyenében elhatározta, hogy jóváteszi gúnyolódását és segít társának, aki szemmel láthatóan kínlódott a számára túlságosan nehéz tanulmányok során. Felajánlotta Tamásnak, hogy különórákat ad neki, hogy behozza az általa vélt súlyos lemaradásait. Szerepéhez hűen, Tamás elfogadta az ajánlatot és hálásnak mutatkozott, egészen addig a napig, amikor barátja szembekerült egy bonyolult teológiai kérdéssel és képtelen volt azt megoldani. Zavarát látva, Tamás, aki semmi nehézséget nem látott ebben a problémában, egyetlen mondatban megoldotta azt olyan világosan, olyan nyilvánvalóan, hogy a társa a lábai elé vetette magát és könyörgött, bocsássa meg önhittségét és azt, hogy tanítani akarta, holott sokkal inkább Tamásnak kellene őt tanítania.

Mivel képtelen volt magában tartani Tamás titkát, a tanulótárs hamarosan megemlítette az esetet Albertnek és a többieknek, így hozva nyilvánosságra az angyali doktor zsenialitását.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Lelkiség

Valóban készen áll a gyermeke az elsőáldozásra?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Marko Vombergar / ALETEIA

Meg kell-e valóban várni, hogy a gyermek képes legyen értelmesen közölni kívánságát, hogy engedjék közeledni az Eucharisztia asztalához? Kockázatos a döntés, mert az elsőáldozás valóságos találkozás lehet Jézussal, és kezdete lehet a tényleges belső életnek.

Az okok, amit a gyermekek felhoznak, hogy az elsőáldozásban részesüljenek, gyakran nem éppen elfogadhatók. Paul és Victoire ikrek. Viki „úgy szeretne tenni, mint a nagyok”, és elege van már abból, hogy vasárnaponként keresztbe tett karokkal álljon a pap elé és áldást kérjen. Paul viszont semmi másra sem gondol, mint az ajándékokra, amelyeket erre az alkalomra kaphat! Mit tegyünk ilyenkor? Várjunk, míg a gyermek kellően éretté és tökéletessé válik? Megvárjuk, amíg betéve tudja a katekizmust? Várjunk, amíg ugyanolyan idős lesz, mint a többiek? Ez néhány szülő fájdalmas tapasztalata, sokan elhalasztják a döntést a jövőre, a következő évre tolják el gyermekük elsőáldozását.

Néha maguk a papok kérik ezt. És mi van, ha a felnőttek tétovázásának alapja végül is csak a hit és a remény hiánya a gyermek iránt, akinek még gyermeki a tekintete, gyermeki a hite és az élete? Valóban meg kell várni, amíg a gyermek képes a kívánságát értelmesen előadni ahhoz, hogy engedjék az Úr asztalához járulni? Kockázatos a döntés, mert az elsőáldozás lehet tényleges találkozás Jézussal és a belső élet kezdete.

Igazi vonzódás Jézushoz az Eucharisztiában

Hogyan tudhatjuk meg, hogy a gyermek kész-e a szentáldozásra? (És mi vajon készek vagyunk-e valamikor is Krisztus befogadására?) „Azt gondolom, hogy az első, amit figyelembe kell venni: a gyermek vágyakozása” – magyarázza Florence, két gyermek anyja. „Ez olyan, mint egy hívás, amit nem lehet mindig szavakban kifejezni. Azt hiszem, a gyermekeimben tényleg megvolt a valóságos vonzás Jézus felé az Eucharisztiában, ami hatalmas erővel segítette őket Isten misztériumának megközelítésében.” Majd hozzátette ragyogó mosollyal: „Mindez végtelenül meghalad minket!” Ez a vágyakozás különbözőképpen nyilvánulhat meg, ne felejtsük el azonban, hogy egyes kisgyermekek nagyon gátlásosak lehetnek, hogy belső érzéseikről szóljanak. „A fiam azt magyarázta, hogy szeretné Jézust jobban megismerni és „teljesen” részt venni a szentmisén, ez adta meg a zöld jelzést arra, hogy engedjük elsőáldozásra” – mondja Armelle.

De mi legyen azokkal, akiknek látszólag nincsenek ilyen erős motivációi? „Ez nem olyan súlyos dolog” mondja Victoire és Paul anyja. „Gyakran előfordul, hogy egy gyermeknél, aki látszólag nem kíván áldozáshoz járulni, a szentségre történő felkészülés során támad fel a vágy. A többiek evangelizálják, és természetesen a felkészítés maga”. Szent II. János Pál pápa hangsúlyozta: „Krisztus mindig különleges szeretettel volt a gyermekek iránt. Apostolaihoz így szólt: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.” (Mk 10, 14) Ne felejtsük el, hogy ha elindultak e felé a nagy szentség felé, akkor biztosan volt valamikor egy pillanat, amikor fellobbant egy szikra, egy vágy, egy szomjúság…

A gyermeknek ismernie kell a vasárnapi szentmise szertartását

Azonban más kritériumok is léteznek. Elengedhetetlen, hogy a gyermek meg tudja különböztetni a jót a rossztól – ezért szükséges a szentgyónás az elsőáldozás előtt – és hogy kinyilvánítsa a vágyat arra, hogy jobban megfeleljen Jézus kívánalmainak. „Amikor a fiam a hitoktatáson készülődött az elsőáldozásra, észrevettem, hogy sokkal szolgálatkészebb lett és igyekezett a háztartási munkákban segíteni”, meséli Florence. „És amikor együtt imádkoztunk, sokkal több mindent kért, és bensőségesebb volt az imában.”

Hogy a gyermekek ismerjék a vasárnapi szentmise szertartását, az szintén szükséges feltétel. „Azt hiszem, hogy a négy fiam akkor vált igazán késszé a szentáldozásra, amikor rádöbbentek, hogy Jézus irántunk való szeretetből halt meg a keresztfán, és feltámadása a remény nagy üzenete. Lehet, hogy nem értették meg teljesen abban az életkorban, de abban a pillanatban befogadták a szívükbe” emlékezik vissza Armelle.

A leglényegesebb kritérium: a hit a valóságos Jelenlétben

Végül a leglényegesebb kritérium a hit a valóságos Jelenlétben. „Amikor a gyermek különbséget tesz a közönséges kenyér és az Eucharisztikus Kenyér között, és valóságként éli meg, hogy az átváltoztatás előtt és után tényleges változás következik be– még akkor is, ha láthatóan nem történik semmi –, akkor járulhat szentáldozáshoz”, jelenti ki Rémi abbé. Tehát nem elsősorban tudásról van szó, hanem hitről, a kisgyermek hitéről, amely néha felülmúlja a felnőttekét is, akármilyen sziklaszilárd is legyen az! “Nagyon kérem, ne becsüljük alá az Úristen kegyelmét!

Írta: Marie Lucas
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Hogyan érjük el, hogy ne merüljön ki az Ukrajna iránt érzett empátiatartalékunk?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: AFP

Már több mint két hónapja tart az ukrajnai háború, és folyamatosan áradnak a drámai hírek. Vannak köztünk olyanok, akik a konfliktus első napjai óta szolidaritást vállaltak az ukrán menekültekkel, de most úgy érzik, „ennyi volt”, “kiégtek”. Hogyan tartható fenn az empátia? Erre adunk hat könnyen kivitelezhető tippet.

“Az Ukrajnában kibontakozó tragédiához és az ott élő emberek bajához viszonyítva az én aggodalmaim és hangulataim helytelen, sőt illetlen reakciónak tűnnek” – ismeri be Agnès, egy 37 éves nő az Île-de-France régióból. Még azt is bevallja, hogy bűntudatot érez, hiszen az ő hétköznapjai egyelőre egyáltalán nem változtak. Mégis nehéz nem elismernie, hogy kezd elege lenni. Ez az általános iskolai tanárnő a háború kezdete óta belevetette magát az ukrán menekültek megsegítésébe. Részt vesz az adománygyűjtésekben, és a közösségi hálózatokon keresztül információkat közvetít a menekültek elhelyezéséről és az adminisztratív eljárásokról. Agnès mára úgy érzi, hogy szolidaritásának a háború elején tapasztalható lendülete kezd alábbhagyni. “Szégyellem magam emiatt, hiszen mindennap látom az ukránok bátorságát. De hát lelkileg kimerültnek érzem magam, mintha én lennék az, akinek el kell viselnie az oroszok bombázását… Nem tudok aludni, és látom, hogy az empátiám egyre kisebb” – mondja az Aleteiának.

Megmarad-e az empátia?

Igaz, hogy a háború elsősorban azok mentális egészségét befolyásolja közvetlenül, akik az elszenvedői, és olyan zavarokat okoz, mint a depresszió, a szorongásos rohamok, a poszttraumás stressz (ami a WHO 2019-ben végzett kutatása szerint a háborúban lévő országok lakosságának 22%-a esetében fordul elő), de az áldozatok iránti empátia más országok lakosaiban is erős szorongást válthat ki, ez pedig az Agnèséhez hasonló lelki kimerülésben nyilvánul meg.

Ahogy az egyik drámai hír követi a másikat, vajon megmarad-e az empátia a háború áldozatai iránt? Vagy visszatérünk “korábbi” hétköznapi életünkhöz, és minden fokozatosan elhalványodik? Boris Cyrulnik neuropszichiáter, számos könyv szerzője interjút adott a France Inter-nek, amelyben megerősítette, hogy semmi nem fog elmosódni. “Ez az esemény nyomokat hagy maga után. Elsősorban az ukránokban. De ha segítünk az ukránoknak, akkor mibennünk boldog nyomokat hagy. Viszont a szégyenkezés nyomait hagyja, ha nem segítünk nekik” – vélekedik. Tehát – teszi hozzá – „megpróbáljuk megoldani, de nem fogjuk tudni elfelejteni. Az ilyen elutasítás tudatosul bennünk, de azt mondjuk magunknak: gyerünk, lépjünk tovább, ennek már vége van! A valóságban nem, még nincs vége!”

Hogyan maradhatunk elég erősek ahhoz, hogy megőrizzük az empátiát anélkül, hogy kockáztatnánk az érzelmi és pszichológiai kimerülést? A drámai körülmények ellenére hogyan engedhetjük meg magunknak az élet apró örömeit lelkiismeret-furdalás nélkül? Végül pedig hol találhatjuk meg a szükséges forrásokat ahhoz, hogy mentálisan egészségesek maradjunk és hatékonyan tudjuk támogatni azokat, akiket közvetlenül érint a háború tragédiája? Néhány egyszerű módszert tanácsolunk a kezdéshez.

1. KORLÁTOZZUK AZ ÁLLANDÓ HÍRHALLGATÁST

Nagyon káros lehet, ha minden létező médiacsatornából állandóan figyeljük a híreket. Az egész napos aggódás nem fog igazán változtatni a dolgokon, és nem is erősíti empátiánkat. Ellenkezőleg: szem elől tévesztjük a cselekvés értelmét. Természetesen fontos, hogy tájékozottak legyünk, de csak józanul és mértékkel.

2. KERÜLJÜK A KIZÁRÓLAG NEGATÍV ÜZENETEK OLVASÁSÁT

A pusztán negatív üzenet hosszú távon pánikhoz, utána pedig egyfajta védekező reakcióhoz vezethet, amely bizonyos közömbösséget eredményez. Ezért lényeges, hogy az építő jellegű üzenetekre koncentráljunk, különösen a közösségi hálózatokon. Ezek segítenek megerősíteni a belső biztonságérzést. Ez a feltétele annak, hogy továbbra is konkrétan és pozitívan tudjunk cselekedni, és örüljünk annak, hogy képesek vagyunk javítani a szenvedők életén. Nagyon hasznos lehet, ha a hálózatokon szép történeteket osztunk meg, amelyek a háborús drámával szemben a remény szikráját villantják fel.

3. SZOLIDARITÁSUNK SZIMBOLIKUS KINYILVÁNÍTÁSA

A támogatásnak számos formája van: lehet tüntetéseket szervezni, petíciókat aláírni, de akár ukrán zászlókat is kitenni a közösségi hálózatokra. Christophe André, a híres pszichiáter és a nemrég megjelent, Vigasztalások című könyv szerzője számára mindezek a lépések “a helyzethez képest teljesen nevetségesnek tűnhetnek”, hiszen Putyin még mindig ott van a hadseregével, a konfliktus tartós lesz és még tovább romlik… Az Aleteiának adott interjúban így folytatja: “Ennek ellenére, mindannyian úgy érezzük, hogy a támogatás minden jele vigasztalást nyújt az ukránok számára. Látják, hogy nem hagyjuk magukra őket. Még ha nem is tudjuk megakadályozni a viszontagságokat, a jelképes empátia és a lendületes vigasztaló támogatás bizakodássá és erővé változtathatja az ukránok reménykedését.”

4. ADJUK MEG MAGUNKNAK AZ APRÓ ÖRÖMÖK JOGÁT

Lényeges, hogy megpróbáljuk megtalálni, hogyan tudjuk másként élni mindennapi életünket. Nem arról van szó, hogy úgy tegyünk, mintha nem történne semmi, és még kevésbé arról, hogy közömbösek lennénk, hanem arról, hogy a drámai körülmények ellenére, lelkiismeret-furdalás nélkül igenis adjuk meg magunknak és másoknak a jogot, hogy megéljük saját nyugtalanságainkat vagy apró örömeinket. Ha teljes mértékben megéljük a kis örömöket, például iszunk egy pohárral a barátainkkal, vagy akár a nagy örömöket is, és megünnepeljük az unokatestvérünk esküvőjét vagy unokaöcsénk keresztelőjét, akkor ez segít abban, hogy értékelni tudjuk a szabadságot, amelyben megélhettük ezeket az örömöket, és ezáltal (újra) felpezsdítsük magunkat, hogy empatikusak maradjunk azok iránt, akik a szabadságért harcolnak.

5. KERESSÜNK ERŐFORRÁSOKAT

A szolidaritásban a minden bizonnyal tartós háborúval szemben nem maratoni futásról van szó, de azért hosszútávfutásról. Az Aleteia megkérdezte Malgorzata nővért, lengyel Teréz anyát, aki sok ukrán menekültet fogad be, hogy mi a kitartás titka. Szerinte a kitartáshoz tudnunk kell hagyni magunknak néhány pillanatot a pihenésre, olyan perceket, amikor tényleg kiengedünk. A kulcs az, hogy “gondoskodjunk a jólétünkről: aludjunk, együnk, sétáljunk egyet az erdőben, és utána cselekedjünk”. Lehet, hogy önzőnek hangzik, de ahhoz, hogy megőrizzük az empátiánkat, elengedhetetlen, hogy megőrizzük a belső nyugalmunkat” – tanácsolja.

6. IMÁDKOZZUNK A BÉKÉÉRT

Nagyon fontos, hogy imádkozzunk a békéért, azért, hogy Krisztus szeretete lakjon az emberek szívében, és hogy a megosztottság megszűnjék. Ez nem azt jelenti, hogy arra kérjük Istent, hogy varázsütésre egy csapásra vessen véget a háborúnak, hanem arra kérjük Őt, hogy változtassa meg szívünket, és a konfliktusban érintett minden egyes embernek adjon erőt a béke gesztusainak kezdeményezéséhez. A békéért imádkozni annyit jelent, mint közelebb kerülni Krisztushoz, a “Béke Fejedelméhez”, aki még életét is adta annak bizonyítására, hogy a szeretet és a béke mindig győz a gyűlölet és az erőszak felett. “A békéért való imádkozás a kulcs. Ha megpróbálunk azzal a tudattal élni Krisztussal, hogy Ő küld bennünket, és a mi munkánk csak az, hogy készen álljunk a szolgálatra, akkor ez rendkívüli belső hajtóerőt ad ahhoz, hogy mindvégig megmaradjon az empátiánk” – fejezte be Malgorzata nővér.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Említi Szent Márkot a Biblia?

Közzétéve

Szerző:

Sok bibliatudós szerint Szent Márk evangélista neve különböző helyeken jelenik meg az Újszövetségben, rávilágítva ténykedésére a korai egyházban.

Szent Márk evangélista, a Szent Márk evangélium írója több helyen megtalálható a Bibliában. Bár magukban az evangéliumokban soha nem említik, az Újszövetségben több alkalommal is feltűnik.

Először az Apostolok cselekedeteiben, aholSzent Márkot gyakran „János Márk”-ként említik.

„Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték.”

Apcsel 12,25

Másodszor Szent Pál leveleiben is megjelenik Szent Márk, mint például a Timóteushoz írt levélben.

„Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé, és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem.”

2Tim 4, 11

Még ennél is fontosabb, hogy minden bizonnyal a Szent Péter levelében említett Márk azonos Szent Márkkal.

Üdvözöl titeket a veletek együtt kiválasztott egyház Babilonban, és Márk, a fiam.

1Pt 5, 13

A Katolikus Enciklopédia magyarázatot ad arra, hogy a korai hagyomány szerint Szent Márk Szent Péter tanítványa volt, és evangéliuma a Szent Péterrel folytatott beszélgetéseiből származtatható.

Amikor a hagyományok felé fordulunk, Krisztus után legkésőbb 130-ban (ld. Eusebius, Egyháztörténet III.39) Hierapoliszi Szent Papiasz megállapította egy „vénre” hivatkozva, hogy Márk Péternek volt a tolmácsa (hermeneutes), és pontosan, bár nem időrendben írta le Péter tanításait.

A modern bibliatudósok hajlamosak nem egyetérteni Márk személyazonosságát illetően, míg a korai egyházi hagyományok Márk valamennyi megjelenését az Újszövetségben az evangélium írójával azonosítják.

Bár Szent Márk nem tartozott a tizenkét apostol közé, Szent Péterben olyan közvetlen, elsődleges tanúra találhatott, akitől mindent megkérdezhetett, míg evangéliumát írta.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű