fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Evangélium

Atyám dolgaiban… – gondolatok Szent Család vasárnapjára

Közzétéve

Szent Család - Fotó: CNS

1. A szülők tisztelete (Sir 3, 3–7. 14–17)

Szüleinket tisztelni és szeretni isteni parancs. A hála és kötelesség egyaránt azt diktálja, hogy szeressük, becsüljük meg őket, és igyekezzünk Istent szolgálni bennük.

2. Erkölcsi kötelességeink (Kol 3, 12–21)

Ha egy házasságban a szeretet nem kölcsönös, az csak szenvedést, fájdalmat okoz, és a kapcsolat könnyen tragédiába torkollhat…

3. A tizenkét éves Jézus (Lk 2, 41–52)

Emberileg nézve az Úr Jézusnak sem volt felhőtlen gyermekkora. Vizsgálhatjuk a születés körülményeit, a menekülést, azt, hogy „csak” nevelőapja volt, de testvér sem adatott, és a szülőkről való leválás sem ment nehézség nélkül: lásd a tizenkét éves Jézus elvesztése és megtalálása. Ez utóbbiról olvasunk Szentcsalád vasárnapján Lukács evangélista beszámolójában.

A zsidó fiúk tizenhárom éves és egy napos korukban váltak nagykorúvá. Ettől kezdve kötelezte őket a Törvény és lettek a parancsolat fiai (bar micva). A rabbik azon is vitatkoztak, hogy az évente előírt templomlátogatás kötelezi-e a nőket és a gyermekeket. Mindenesetre Jézust tizenkét évesen szülei felviszik Jeruzsálembe. A nyolcnapos ünnepi tolongás alatt nem is tűnik furcsának, hogy a gyermek valahol elmarad. Amikor háromnapi keresés után rátalálnak, ott ül a templomban, a tanítók között, hallgatja és kérdezi őket. „Egy kérdés a betoppanó szülőknek is jutott: – Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem? A történet végül meglepő fordulatot vesz: hazament velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Az a Jézus azonban már nem az a Jézus, aki a zarándoklatra feljött. Furcsa paradoxon, a tizenkét éves, felnőtté vált Jézusnál már látszik, hogy kész a nyilvános szereplésre, mégis hazamegy, és a családban marad. Akinek az Atyja házában és az ő dolgaiban kell lennie, az még tizennyolc évig dolgozik egy szűk és sötét ácsműhelyben… Ha meggondoljuk, minden egyes nyilvánosan működő évére tíz – családban eltöltött – esztendő jut És ez nem elvesztegetett idő, hiszen közben növekedett bölcsességben Isten és az emberek előtt” – írja Juhász Ferenc.

Isten azért lett emberré Jézus Krisztusban, hogy átélje a legnyomorúságosabb élethelyzeteket, tudja, mit jelent az árvaság, a szétszakított család, a szegénység és a kiszolgáltatottság. Ezzel mutatta meg, hogy minden helyzetben kereshető és megtalálható az Atya akarata. Az egyszerű názáreti otthon az ő számára a szeretet, a befogadás, az istendicséret helye lett. Vajon ma családjainkban keressük Isten akaratát? Az édesanya és az édesapa kutatják, mi a szándéka a gyermekkel Istennek? Sok szülő nincs is tudatában, hogy miközben „mindent” megtesz gyermekéért, elveszíti nemcsak gyermekét, hanem Istent is. És aztán egyre nehezebben találja meg…

Szentcsalád vasárnapján egyházunk a minden oldalról támadott, válságba került családot helyezi előtérbe. De mint ahogy Jézus, ugyanúgy az egyház sem misztifikálja, hanem a maga szentségében és pótolhatatlanságában mutatja fel.

Amikor családi krízisekről, konfliktusokról, le- és elválásokról esik szó, talán a köztudatba is érdemes lenne bevinni újra a család felbecsülhetetlen értékét és szerepét. Család nélkül nincs egészséges személyiség. Család az a „kis egyház”, ahol elsajátítjuk az élet titkait, megtanulunk szeretni és elfogadni, megbocsátani, egymást felsegíteni, örülni Isten ingyenes ajándékainak. Nem elég siránkozni, hogy milyen a világ, mennyi veszély fenyegeti gyermekünket, vagy hogy csak a jogok a divatosak, és a szülő lassanként tehetetlen a körülményekkel, iskolával, számítógéppel, médiával szemben –, hanem, igenis meg kell találnunk Jézusban és szent családjában azt az erőforrást, amelynek segítségével pozitív, előremutató, hatékony és örökké érvényes példái lehetünk az Isten akarata szerinti életnek.

Gyermekeinket, fiataljainkat már idejekorán föl kell készítenünk az önzetlen szeretetre, a családalapításhoz szükséges erények elsajátítására: az alkalmazkodásra, az állhatatos türelemre, a kitartó munkára, a helyes idő- és pénzbeosztásra, az Isten jelenlétében eltöltött napi program kialakítására. Gyermekeink is azon az úton fognak járni, amelyet nekik kitapostunk. Vagy megeshet az is, hogy abból az elrontott modellből, amelyre nekünk futotta, nem kérnek majd…

Szent család vasárnapja páratlan alkalom családtagjaink „újra felfedezésére”. A szent családtagok példája lelkesítsen minket ebben is.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Evangélium

Csodás bor Kánában – gondolatok évközi 2. vasárnapra

Közzétéve

1. A messiási Jeruzsálem (Iz 62, 1–5)

Az új Jeruzsálem a messiási korszakot vetíti elő.

2. A Lélek ajándékai (1Kor 12, 4–11)

A karizmákban mint lelki adományokban „csapódik le” Isten kegyelmének gazdagsága és sokszínűsége. Senki sincs híján Isten valamely különleges, neki szánt adományának.

3. A kánai menyegző (Jn 2, 1–11)

Jézus csodái jelek. Különösen Szent Jánosnál vesszük ezt észre.
Ő nemcsak egy történetet rögzít, hanem üdvtörténetet ír. Nála minden mindennel összefügg. A számok, a szavak, a hely, a személyek – azon felül, hogy valóságosak, hisz szemtanúként van jelen – jelképes, mélyebb értelemmel is rendelkeznek. Az evangélista nem titkolt szándéka, hogy a csodás elemeken túl a történet mélyebb, teológiai értelmének keresésére ösztönözzön. Célzások, félreértésekre okot adó elszólások, „elértett” mondatok hangzanak el, miközben egyes részek – az evangélium egészét tekintve – egymásra utalva világosodnak meg. Egyik biblikus találó megfogalmazása szerint „a negyedik evangéliumban egyetlen csoda sem felel meg pontosan annak a kérésnek, amely azt megelőzi”…

Így van ez a kánai menyegző borcsodájával is. Jézust – valószínűleg az anyai rokonságra való tekintettel – apostolaival együtt meghívják lakodalomba a Názárettől nem messze fekvő Kánába. Az evangélista szerint ez az első nyilvános közszereplése. A zsidóknál a lagzi általában hét napig tartott. Az egész falu ünnepelt. Egybekelt két fiatal, ez a közösségnek is örömünnep volt. A finom ételek, a jó bor, a kötetlen beszélgetések, a mulatás, a tánc véget nem érő napjaiban megtapasztalták a közösség erejét, Isten áldását.

Az evangéliumi beszámoló szerint Jézus anyja, Mária veszi észre először, hogy fogytán a bor, és jelzi fiának. Meg szeretné menteni a helyzetet és a családot a botránytól, a szégyentől. Jézus viszont elhárítja a kérést szó szerint ezekkel a szavakkal: asszony, mi dolgom veled? Mintha azt mondaná: hagyj békén, ne ártsd bele magad az én ügyembe! Majd hozzáteszi: még nem jött el az én órám.

De Mária szól a szolgáknak, és nemsokára Jézus mintegy 600 liter vizet változtat át kiváló borrá, hogy a násznagy és a vőlegény örömünnepét megmentse, s közben kinyilvánítsa Isten szeretetének túláradó bőségét.

Jézus osztozik a család örömében, hiszen Isten akarata az, ha két fiatal családot alapít, és életre szóló szeretetkapcsolatukat esküvel pecsételik meg. Persze emberi logikával az is magyarázható lenne, ha Jézus nem lép közbe: úgy kell nekik, ha egy ilyen fontos eseményt nem megfelelően, kellő odafigyeléssel és körültekintéssel készítenek elő. De itt jön a történet igazi üzenete: ha jó szándékkal, erőnkhöz képest mindent megteszünk, az előforduló tökéletlenségeket, hibákat maga Isten korrigálja és pótolja az ő végtelen, emberi értelmet felülmúló, leleményes szeretetével.

Biblikus szakemberek a részletekben is rejtett teológiát fedeznek fel: a násznagy az ószövetséget, a vőlegény az egyházat jelképezi. Jézus órája most csak az Atyával való belső konzultáció után nyilvánul meg, de az igazi óra majd a kereszten, a megváltás során érkezik el, amikor testével és vérével táplálja az új menyasszonyt, az egyházat.

Mária unszolása, asszonyi figyelmessége, közbenjárása sem mellékes. Az anya fia talányos válaszából már kihallja egy új, készülő csoda ígéretét. Az anyák, a nők szelíden, szeretettel és megérzéssel sokszor egy lépéssel a férfiak előtt járnak. Amikor fiuk, férjük hajthatatlan, akkor asszonyi leleménnyel, türelmesen mintegy előkészítik az ügyeket és „meglágyítják” a férfiak szívét. Tudnak olvasni a sorok között. De Mária elsősorban a hitben példakép: a fiával való párbeszéd homályán áthatolva, a szokatlan és váratlan visszautasításon túllépve cselekszik, és utasítást ad a szolgáknak: tegyétek meg, amit fiam mond! Akárcsak a különféle jelenésekben, ma is ezt kéri: tegyük meg, amit Jézus Krisztus tanít.

Jézus ma is átváltoztatja vizünket borrá. Átalakítja a tudattalant, felértékeli gyenge erőfeszítéseinket, átminősíti gyenge próbálkozásunkat. Sokszor kérjük, és jól is tesszük: Uram, segíts, mert fogytán életem bora. Csak hasznot akartam húzni ajándékaidból, pancsolt borral kínáltam testvéreimet, felhígítottam életemet… Elfogyott a türelmem, megszűnt a munkahelyem, nincs időm magamra és szeretteimre, nem elég a pénzem a számlákra, megkopott a lelkesedésem, kihunyt belőlem a szeretet, nem éri meg küzdeni és tenni a jót, hűségem odalett, megfogyatkozott önbizalmam, válságba jutott a hitem, a házasságom, egyszerűen nem állok hivatásom magaslatán: segíts!

Ilyenkor ne röstelljük asztalunkhoz ültetni és hellyel kínálni. Kérjük meg Máriát, hogy készítse elő a Jézussal való találkozást. Szóljon az ügyünkben, mentsen meg a kétségbeeséstől. Ha nem is értjük, mi miért és hogyan történik, merjük kimondani a ráhagyatkozás szavait: legyen meg a te akaratod. Akkor legnagyobb csodálatunkra átjárja életünket Isten túláradó szeretete.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Evangélium

A Szentháromság ősbemutatója – gondolatok Urunk megkeresztelkedésének ünnepére

Közzétéve

Fotó: Cathopic

1. Az Úr Szolgája (Iz 42, 1–4. 6–7)

A szenvedő szolgáról szóló jövendölést kezdettől fogva Krisztusra vonatkoztatta egyházunk.

2. Péter beszéde (ApCsel 10, 34–38)

Péter apostol nagyhatású missziós beszéde Kornéliusz százados házában a pogányoknak hirdetett egyetemes üdvösség hirdetésének klasszikus példája.

3. És amikor imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb…
(Lk 3, 15–16. 21–22)

Az elmúlt vasárnap, amikor a bölcsek látogatására emlékeztünk, még a kicsi Jézusról olvastunk. Egy hét alatt mintegy harminc évet „ugrunk” előre Jézus idejében. Ma már a felnőtt Jézust figyeljük, ahogyan küldetésére készül. Stílszerűen ezzel a vasárnappal zárjuk le a karácsonyi ünnepkört, és elkezdjük az évközi időt.

Akárcsak vízkereszt, Urunk megkeresztelkedésének ünnepe is teo­fá­nia: feltárulkozás, megjelenés. Amikor Isten megnyilvánul, betör a világba. A szentháromságos egy Isten kijelenti magát a Jordánnál. Jézus megkapja küldetését az Atyától a Szentlélekben, aki mint egy galamb, rászáll.

A mai olvasmányok mind örömről számolnak be. Isten halált legyőző ereje, szeretetének hatalma végre megnyilatkozik. Az Atya küldi Jézust, Lelkével elárasztja, szeretett Fiának nevezi, mert kedvét találja benne. Felvillan a Szentháromság isteni titka, bemutatkozik a világ előtt Isten fölsége és alázata.

Nekünk itt a Kárpát-medencében – ahol lépten-nyomon gyógy- és borvízforrásra bukkanunk, ahol nem kell megerőltetnünk magunkat, hogy eljussunk a legközelebbi gyógyfürdőig – fogalmunk sincs, mit jelent a keleti ember számára az az élmény, amikor több száz kilométeres tevegelés után, a homoktenger sivatagának fojtó melegében megmártózhat egy oázis tavában, vagy éppen a Jordán folyóban merülhet alá. Szent Lukács olvasói tudták, hogy a bűnbánati keresztség, a vízbe való lemerülés nemcsak tisztít, hanem gyógyít is.

Urunk Jézus magára veszi emberi természetünket, hogy ezzel a lemerüléssel meghaljunk a bűnnek, új életre szülessünk. Bár neki nincs bűne, magára veszi a halált, alámerül a Jordán vizébe, osztozik a bűnös ember sorsában, de egyszersmind megtisztítja, megváltja, újjáteremti. Az embert is, a vizet is. A víz gyógyító hatása, szentté tevő ereje mostantól a jézusi keresztségben is megmutatkozik, s egyúttal kiárad az Isten lelke, kegyelme. A galamb alakja – amely a teremtéskor a vizek felett lebegett, a vízözön után Noé bárkájába friss olajágat hozott, és az egyetlen áldozati madár – mint a remény és a béke szimbóluma, a láthatatlan Isten Lelkét érzékelteti.

Koronatanúnak pedig, akárcsak a keresztszülők s később a bérmaszülők, ott az Atya, aki küldetésre indítja, felkeni Fiát. Mennyei szózatával felhatalmazza, jóváhagyja, közhírré teszi: „te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”! Az evangélista szerint Péter apostol pünkösdkor ugyanezzel a ténnyel kezdi ünnepi beszédét: „Ti tudjátok… miként kente fel Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal”.
(Ap Csel 10, 37–38)

Ha rajtam múlna, születésnapként a kegyelmi újjászületés, a keresztség napját ünnepeltetném minden hívő testvéremmel. Ezt szoktam szorgalmazni a keresztelési oktatáson is. Hiszen Isten az élet forrása. Talán nem tudatosult még eléggé, mit jelent Krisztusban újjászületettnek lenni. Tudatunkat, érzésvilágunkat, zsigereinket is át kellene járnia ennek a csodának, ami akkor történt velünk. Az egyház imájára megnyílt az ég, és mindegyikünk fölött elhangzott: Te a fiam vagy, szeretett gyermekem, kedvellek, akarom, hogy élj és boldog légy! Ahogyan házszenteléskor is szenteltvizet használunk, az áldó imádság következtében megnyílik az ég, és Isten mintegy „saját hatáskörébe vonja” a hívő házát és családját.

Ma úgy mondanánk: lájkollak. Tetszik, ahogy gondolkodsz, azonos az ízlésünk, a világlátásunk. Isten számára mindenki vonzó, megnyerő. Ő kinyilvánította tetszését azzal, hogy életet adott, meghívott a vele való közösségre, és áldásával szüntelenül elhalmoz minket. Komolyan vesszük ezt az isteni „lájkolást”? Visszajelzünk neki? Mit teszünk azért, hogy kimutassuk, mi tényleg tetszésére akarunk lenni? Küldetésnek tekintjük azt az élethivatást, amelyre az Úr rendelt?

Keresztelésünk és bérmálásunk, az állandó imakapcsolat erre az isteni felkenésre emlékeztet. Ezért a mi tanúságtételünk sem magánügy, sem valamiféle viszonylagos, szubjektív lehetőség, hanem életre szóló feladat!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Evangélium

Epifánia: a bölcsek hódolata

Közzétéve

Fotó: Cathopic

1. A messiás országa (Iz 60, 1–6)

Az izajási jövendölés előrevetíti Isten egyetemes, minden népet átfogó szeretetét, amely Krisztusban nyilvánult meg.

2. Krisztus titka (Ef 3, 2–3a. 5–6)

Akárcsak a többi apostol húsvét után, utólag Pál is megkapta a személyes missziós küldetést. Ennek birtokában vállalja bátran a pogányok misszióját.

3. A napkeleti bölcsek (Mt 2, 1–12)

A Norvégiában nemrég elhunyt Teres Ágoston jezsuita, a vatikáni csillagvizsgáló tudósa, nagysikerű könyvében (Biblia és asztronómia) többek között azt is kimutatta, hogy Szent Máté evangélista leírása a napkeleti bölcsek megjelenéséről meglehetősen pontos információ. És habár a naptárreform miatt néhány évet csúszott Krisztus születésének betájolása, csillagászatilag is igazolható és vállalható a Betlehem fölött látott fényes csillag megjelenése: kb. Kr. e. 6-ban. Az evangéliumi beszámolón átjövő lelki üzenetnek azonban mélyebb rétegei vannak.

Nem sokkal karácsony után, különös látogatók érkeznek a gyermek Jézushoz. Az akkor ismert világ egy távolabbi pontjáról, Babilóniából, a mai Irán területéről. Fényes csillagot láttak napkeleten, és ez ösztönözte arra, hogy elinduljanak. Kiss Ulrich SJ írja: „a csillagászok, akik természettudományos alapon, az akkori tudás legjavát használva határozták meg előre az esemény időpontját és jelentőségét, olyan pontossággal, hogy több ezer mérföldes utazás után pont a legjobbkor érkeztek a helyszínre, híján voltak a spirituális forrásnak, a bibliai hagyománynak, ezért a helyszínen, lokális, regionális forrásból kellett kiegészíteniük tudásukat, hogy megtalálják, amit kerestek…” Úgy gondolták, hogyha az égen feltűnik egy különösen nagy fényességű csillag, a földiek között is kell születnie egy királynak.

Milyen különös, hogy ezeket a kereső, őszinte érdeklődő idegeneket olyanok igazítják útba, akiknek a Biblia csak egy porosodó, leírt betűhalmaz. Akik már nem hisznek a jövendölésekben. Pár napi járásnyira van tőlük, megszületett, de ők nem ismerik fel, mert nem akarnak hinni. Később ők a legnagyobb félreértők, sőt Krisztus ellenségeivé válnak. Ismerik az írást, de nem vonatkoztatják magukra. El sem indulnak a hit útján.

A bölcsek történetében találkozik a két divatos véglet: élményszerű, szubjektív vallásosság, és megmerevedett intézményi keret. Az intézmény mutat irányt a csillagát, élményét vesztett, igazságot kereső embereknek. Holott nem kellene szembenállnia egymással annak, ami egymáshoz van rendelve.

Manapság a számítógép magányában a keleti meditációs szabadság élményét is sokan keresik. Morzsákat szedegetnek, rákérdeznek kételyeikre, válasz után kutatnak. Félnek ugyan kockáztatni, nem akarnak megalázkodni, térdet hajtani, de a vágy a tiszta, szent, szép és igaz után ott buzog szívük mélyén.

Ugyanakkor a betlehemi csillag ma is ott van a ház fölött, ahol a kisded van. Ma is felragyog a jel, ma is jelzi az utat. Talán fel sem tűnt eddig, milyen pontosan, szépen vezetett életutunkon, hogy rátaláljunk. Nekünk is mutatja az irányt, hív a közösségbe, az egyházba, hogy elinduljunk a hit útján… Ehhez viszont vállalnunk kell a keresés, a személyes meggyőződés kockázatát. Kérdezzünk jó helyen, jókor, a hiteles tanuktól, az „illetékes szakemberektől”. Akkor is, ha éppen ők féltik hatalmukat. Téved, aki az élmény hatására felrúg minden tekintélyt, szabályt, intézményt, de az is, aki csak az intézménybe kapaszkodik, és kiürült, lelketlen hagyományokba burkolózik. Isten az események egymásba rendezésével alakítja az életünket. Ha a tudást élménnyé formáljuk, és beépítjük napi tennivalónkba, életmódunkba, akkor a betlehemi kisdedben nekünk is feltárul, megnyilvánul az Isten fia.

A történet végén sokat sejtet a rövid állítmány: más úton tértek haza… Az újszülött királlyal való találkozás megváltoztatta őket. Átalakultak, újjászülettek, megérte az út a fáradságot. Hallgattak a belső sugallatra, lelkiismeretükre. Rájöttek, hogy „információjukkal” segítenék Heródest, aki megsemmisítené a „rivális” királyt. A megtalált igazság nem képezte alku tárgyát. Emlékszünk, az átkosban sokan csak akkor kaptak útlevelet, ha aláírták, hogy hazajövet mindenről és mindenkiről jelentést írnak…

Vízkereszt a kinyilatkoztatás örömünnepe. Ahogy latin neve is jelzi: Epifania Domini – az Úr megjelenése. Isten megmutatkozik a világnak, kinyilvánítja magát mindenkinek, aki őt keresi.

Legyünk mi is ennek az örömnek a szóvivői!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű