Lépj kapcsolatba velünk

Aktuális

Ausztriában egyre többen hagyják el az egyházat

Közzétéve

Fotó: Fotolia.com/Ellica

A németországihoz hasonlóan az ausztriai egyházból kilépők száma is drasztikusan megemelkedett, ugyanakkor a vasárnapi misén is egyre kevesebben vesznek részt. A szakértők két okra vezetik vissza a jelenséget.

2019-ben Ausztriában az egyházat elhagyók száma a 2018. évihez képest 14,9%-kal emelkedett. A hivatalos statisztika szerint 2019-ben összesen 67.583 korábbi hívő lépett ki a katolikus egyházból, míg ezek száma 2018-ban 58.807 volt. Az osztrák püspökök és egyházmegyék szerdán tartott konferenciáján közzé tett statisztika szerint a kilépők száma, ami 2017-ben még csak 53.698 volt, az elmúlt évekhez viszonyítva is egyre emelkedik. Az egyházat 2019-ben elhagyók száma a különböző egyházmegyékben is különböző. A kilépések okai között a Gurk-Klagenfurt egyházmegyei pénzügyi botrány és a szexuális visszaélésről szóló viták feléledése is szerepel.

Az osztrák katolikusok száma az elmúlt évben kismértékben csökkent. Amíg az osztrák Katolikus püspöki konferencia 2018-as hivatalos statisztikája szerint Ausztriában még 5,05 millióan vallották magukat katolikusnak, addig a 2019. december 31-i statisztikai adatok szerint már csak 4,98 millió volt a hívők száma, ez pedig 1,35 százalékos csökkenésnek felel meg.

Az Osztrák Katolikus Püspöki Konferencia szerdán Bécsben közzétette a 2018-as pénzügyi eredményeket is. Az éves adatok szerint a befizetett egyházi adók összege enyhén emelkedett, így a mérleg összességében csaknem kiegyenlített lett. Az egyházmegyék bevételeinek nagy része a jövedelemadótól függő egyházi adóból származik. Az egyházi adókból származó bevétel 2018-ban nem egészen 474 millió Euró volt, ami az összes bevétel mintegy háromnegyedét teszi ki. 2017-ben az egyházi adóból származó bevétel 461 millió Euró volt. Az egyházközségek és lelkészségek kiadásai csaknem elérik a 416 millió Eurót, ami a teljes kiadások kb. 65 százalékának felel meg.

Az összes bevétel 634 millió Euró

A kilenc egyházmegye összes bevétele 2018-ban mintegy 634 millió Euró volt (2017-ben 609 Millió €), ezzel szemben a kiadások összege elérte a 639 millió Eurót (2017-ben 602 millió €). A 642 millió Eurós teljes költségvetés mellett a pénzügyi záróeredmény mintegy 4 millió Euró többlet lett. Az egyház nemzetiszocialista időkben elszenvedett sérelmeiért az állam mintegy 49 millió Euró kártérítést fizetett, ami a bevételek 8 százalékát tette ki. A bevételek 17 százaléka, 111 millió Euró ingatlanhasznosításból, bérbeadásból, különböző szolgáltatásokból, anyagi támogatásokból és egyéb bevételekből keletkezett.

A keresztelések száma a 2018-ban 47.312 volt, ami az előző évi 48.900-hoz képest kismértékű csökkenést jelent. A több évi statisztikát tekintve megállapíthatjuk azonban, hogy az összes keresztelések száma az évek során nagyjából állandó marad. A 2018-ban kötött egyházi esküvők száma magasabb, mint az azt megelőző évben, míg 2018-an 11.155 jegyespár fogadott örök hűséget az oltár előtt, addig ugyanezek száma 2017-ban csak 10.808 volt. 2018-ban 52.484 egyházi temetés volt, ami csekély visszaesést jelent a 2017. évi 53.846-hoz képest. Nagyot csökkent viszont a vasárnapi miselátogatók száma. A 2017-es úgynevezett számlálási napokon 545-571 ezer ember vett részt a misén, ezzel szemben 2018-ban a számuk már csak 502-554 ezer között mozgott.

Az Ausztriában szolgáló papok száma szintén tovább csökkent: a 2017-es 3.857-es számmal szemben 2018-ban már csak 3.783 pap állt az egyház szolgálatában. A statisztika szerint a plébániák száma nem csökkent, 2017-ben és 2018-ban is 4.289 plébánia szolgálta az egyházat és híveket. (tmg/KNA)

Forrás: Catholisch.de

Ezt a cikket Frick József önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Házasság hete a Katolikus.mán
Hírdetés

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű