Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.
Pünkösd ünnepével váltózik a római misekönyv! Sokan hallották már, de még nem tapasztalták, sokan hallották és már tapasztalták, ugyanis több éves előkészítés után, számos...
Szétverték a két hete felavatott Béke Királynője szobrot a Bács-Kiskun vármegyei Dunavecse határában található körforgalomban. A szobrot Bese Gergő plébános kezdeményezésére, május 6-án Bábel...
Párkapcsolat, szerelem, szexualitás, házasság, gyerekek, család… Találjuk meg egymást! – a Katolikus.ma családos podcast műsora. Szinte évente elsőáldozás vagy bérmálás során felmerül a kérdés,...
Ferenc pápa 3 napos, 41. apostoli látogatásának utolsó napján, Jó pásztor vasárnapján (húsvét 4. vasárnapján) szentmisét mutatott be a Kossuth Lajos téren. A megtelt...
41. apostoli látogatásának második napján, szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tett a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. A budapesti Batthyány László Római Katolikus...
Meglepetés! Adventi és nagyböjti ráhangolóink után, számunkra öröm, hogy veled, kedves Olvasó, veletek, kedves társaink megoszthatjuk a hírt, hogy idéntől Pünkösdi ráhangolóval is készülünk....
Párkapcsolat, szerelem, szexualitás, házasság, gyerekek, család… Találjuk meg egymást! – ez a Katolikus.ma családos podcast műsora. „Van egy naiv modellünk a problémamegoldásról: van a...
Szent Péter utóda, Ferenc pápa információink szerint tavasszal látogathat Magyarországra hivatalos állami látogatás keretében. A több napos látogatás alkalmával Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és...
A Ferenc pápa által meghirdetett szinodalitásról szóló szinódus kontinentális szakaszának gyűlését, konferenciáját február 5 és 9. között tartották Prágában. Az eseményt az Europai Püspöki...