Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.
Tartalmas év áll mögöttünk. Szerkesztőségünk Isten kegyelméből idén is folytathatta médiamissziós tevékenységét. Hálásak vagyunk ezért önkéntes médiamissziós munkatársainknak, ahogyan támogatóinknak is, akik anyagilag támogatták...
Az adventnek két különleges kulcsszava van: közelség és éberség. Jézus arra buzdít az evangéliumban, hogy virrasszunk, keressük az ő jelenlétét, vágyakozva. Mit ér az...
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (továbbiakban NEK) margóján itthon páran már felszólaltak azzal kapcsolatban, hogy a média miként bánt az eseménnyel. Általában az a...
A Katolikus.ma médiamissziós portál 2017. december 31-én, Szent Család vasárnapján indult civil kezdeményezésként, Exc. és Ft. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek áldásával. A médiamissziós közösség...
Az Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat mintájára nagyböjtben is napi elmélkedésekkel, videós lelkigyakorlattal várjuk olvasóinkat és lelkigyakorlatozni vágyókat a Katolikus.ma oldalon. Új évaddal folytatódik idén...
Ferenc pápa 2021. január 10-én kiadott SPIRITUS DOMINI nevezetű apostoli levele változást idéz elő az Egyházi Törvénykönyv 230. kánonjában, amely az akolitus és a...
Az Esztergomi Szeminárium néhány papnövendéke újabb karácsonyi videóval kíván áldott adventi készületet és karácsonyt. A két éve publikált, és nagy sikernek örvendező „Ecce, carissimi”...
Kedves Olvasónk! Két hét múlva kezdődik az adventi időszak. Nagy örömmel hívunk idén is, hogy adventben készüljünk együtt Megváltónk születésének ünnepére. A tavaly elkezdett...