fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

Az ajtó négy sarka – A sarkalatos erényekről (5. rész): Lelki erősség – bátorság

Közzétéve

Illusztráció - CopperMiner Photoshop alkotása

Sebestyén Péter atya Az ajtó négy sarka című sorozata elhangzott 2019. március 29-én, Csíkszeredában, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében.


(fortitudo, virtus)

A lelki erősség egyfajta stabil tartást, a személyiség önállóságát, magabiztosságát jelenti. Azt a készséget, hogy egyetlen (vész) helyzetben sem veszíti el önmagát és önuralmát. Irányítása alatt képes tartani gondolati-érzelmi-akarati megnyilvánulásait. Sokszor indokolatlan félelmek, frusztráltságok, mások véleménye, tapasztalatlanság, a cél nem ismerése, vagy a hit gyengesége bátortalanít el minket a következő lépés megtételétől. Az erős egyéniségekkel a mai manipuláló világ nem tud mit kezdeni. A hamis tolerancia, az engedékenység, a sokszínűség multikulti jelszava nem hat pozitívan az erkölcsi karakterre, hiszen folyton kérdőjelez, egyezkedik, vitába száll, és álságosan féligazságokkal ködösít, felszínesen kerüli a kockázatot. Az erkölcsi relativizmus teljesen ellentéte a lelki erősségnek. A sunyi embernek nem erőssége a lelki erősség, inkább annak hiányától szenved. És általában úgysem ússza meg, mert előbb-utóbb bőrét vásárra kell vinnie. Mert helyettünk senki nem dönt. Minden döntés választóvonal. Ha nem a jó mellett döntöttem, ha nem döntöttem a jó mellett – bűnt követtem el. Itt nincs helye maszatolásnak. A megalkuvás, a gyávaság is bűn. A túlságosan sokszor és könnyedén kompromisszumokba menekülés elmossa az erkölcsi jó és rossz közti határvonalat, és lassan már nemcsak a kisebbik rosszat kezdjük rendszeresen választani, hanem a nagyobb jó és a kisebbik jó közül is a kisebbik jó felé hajlunk.

A lelki erősség, amelyhez a bátorság társul, kitartóvá teszi az embert a jóért folytatott küzdelmében és a szenvedés elviselésében. A Szentírásban a lelki erősség az Isten erejébe és segítségébe vetett hit és remény gyümölcse. Krisztus erejében való részesedés. „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”– mondja szent Pál. Krisztus is legyőzte a kísértőt a pusztában, de ereje a kereszt győzelmében mutatkozott meg leginkább és a feltámadásban vált véglegessé.

A lelkileg erős ember állja sarat. A nehézségek közepette is kitart szilárd értékrendje mellett, még a próbatételek, sőt a halálfélelem közepette is. Ide valóban a hit ereje, a Krisztusba vetett mélységes bizalom szükséges. Már a mértéktartásban is van tartás, s ez még inkább nyilvánvaló a lelki erősségnél. Nem menekül el a tett színhelyéről, nem keres kiskapukat, nem vonja vissza adott ígéretét, nem bírálja felül kezdeti elhatározását, nem bírálja felül meghozott döntését az első zűrös helyzetben, nem hátrál ki a konfliktusból. Meg meri tenni az első lépést, és ki mer tartani. Nem a békülékenység jellemzi, hanem a civil kurázsi, amikor egy kilátástalan helyzetben is helyt kell állnia. Az erősség lelkével képes rá.

A lelki erősség első példái maguk az ősegyház vértanúi voltak. Inkább életüket adták, minthogy megtagadják Krisztust. Ez nem hetvenkedés, nem a sors rámenős kihívása magunk ellen, nem magamutogató, önjelölt sztárság, amely a világ dicsőségének babérjaira tör, hanem inkább belső erőfeszítés, amely adott helyzetben az igazságosságon keresztül érvényre juttatja a szeretet, a hit, a jó győzelmét. A lelki erősség is feltételezi a józanságot, a vitalitást, a dolgok, a helyzet helyes felbecsülését, a megfontoltságot, de ha kell, képes kockára tenni személyes, szubjektív biztonságát, egészségét. Nem halálszeretet, nem életmegvetés, nem is adrenalin túlfűtöttség, hanem inkább állhatatosság. A gonosz túlerejével szemben nem passzívan viselkedik, hanem kitart a jó mellett. Így bizonytalanítja a gonosz megfélemlítő támadását. Az életbe belefáradt közömbösség nem képes a bátorságra. Ez az erény a végsőket tartja szem előtt, – mondja Joseph Pieper. A bátor ember ezért türelmes. Képes kivárni a megfelelő pillanatot. „Úgy küldelek titeket mint bárányokat a farkasok közé”, mondja Urunk Jézus. És nem törődik bele sorsába, hanem küzd az igaztalanság, a jogsértés ellen. Belső szabadság jellemzi, ami pont tartásával képes megtörni támadója erejét.

A lelki erősség erénye felvértez arra, hogy ne futamodjunk meg a kihívások elől, ne adjuk fel az első alkalommal, amikor nekünk keresztbe tettek, hanem küzdünk tovább, Isten országának „jogaiért”.(Madách: „ember küzdj és bízva bízzál!”)

A lelki erősség nem természetes bátorság. Inkább egyfajta többlethelytállás, kitartás, amelyet kegyelemként kapunk, ha hűségesek maradunk. „Nem a saját kardjukkal hódították meg a földet; nem a saját karjuk szerezte a győzelmet; a te jobbod volt az, hatalmas karod; fényességes arcod, mert szeretted őket.”(44. Zsoltár)

A bátorság-lelki erősség erényével felvértezve ki tudsz, ki lehet, ki kell lépned a kényelmed biztonsági zónájából, kockára kell, hogy tedd néha közvetlen jólétedet, jó híredet, görcsös énhez kötöttségedet, beteges szorongásig fajuló biztonságvágyadat, be kell, hogy merészkedj ebbe a fájdalmas éjszakába – s ez már magában rejti az örök élet győzelmét is.(J.P) Csak az örök élet reménye a döntő. Aki már került igazán kritikus helyzetbe, és bátornak bizonyult, az már tudja, hogy mi a remény.

  • Lelkierő nélkül nincs bátorság.
  • De bátorságra vall-e az árulkodás vagy a feljelentés?
  •  Mihez kell több bátorság: meg-(ki) mondani, vagy titokban tartani?
  • Engedni vagy ellenállni a kísértésnek?
  • Szorult helyzetben megfutamodni, vagy kitartani? 
  • Miért erény a halált megvető hősiesség?
  • Mikor van szükség lélekjelenlétre?
  • Miért kell, vagy lehet-e kompromisszumot kötni erkölcsi kérdésekben?
  • A kis és nagy megalkuvások mennyiben tükrözik erkölcsi nagyságunkat?

Zárszó

Két megállapítással zárnék. Egyiket teológus írta le, a másikat egy hitoktató.

Nyíri Tamás: „Nem húzhatók Jézusra korának sémái: egyaránt provokálja a jobb és baloldalt, közelebb van Istenhez, mint a papok (a hivatásos közvetítők), a világtól függetlenebb, mint az aszkéták (az elidegenedés elleni törekvés nem okoz nála másféle elidegenedést), erkölcsösebb, mint a moralisták, bár nyomát sem találjuk nála a „rosszhiszeműségnek”, s forradalmibb a forradalmároknál; az ellenségszeretet parancsa (Mt 5,38) Összeroppantja a szemet szemért, fogat fogért ördögi körét. Nem az intézményes berendezkedést, hanem Isten akaratát tekinti a legfőbb és közvetlen erkölcsi normának…Jézusban teljesen fedi a gyakorlat az elméletet, a szeretet a szabadságot.”

Éva Petrik: „Mindig tiltani és parancsolni, vagy egészen elengedni a gyeplőt, igen kényelmes dolog. Lényegesen megerőltetőbb, ha a gyermek iránti szeretetből minden alkalommal külön döntjük el, hogy mit lehet tőlük elvárni, megkívánni, és mennyire kell következetesnek maradnunk. Lehet-e vajon itt-ott kivételt tenni, meglepetést készíteni, vagy éppen szemet hunyni egy kis hiba felett…? Isten a szeretet, de nem teljesíti minden kívánságunkat. Isten bíró, de nemcsak igazságosan ítél, hanem irgalmasan is. Hogyan higgyék ezt el gyermekeink és hogyan éljenek eszerint, ha nem tapasztalják mindezt odahaza?” „Biztos, hogy főleg a kisgyermekeket ellenőrizni kell…De arra, hogy magabiztos és önálló legyen, már korán lehetőséget kell nyújtani…Ha valakit komolyan veszünk, megbízunk benne és aggódunk is érte. – Isten mindent tud, de nem kém. Isten mindenható, de szabad akaratot ad az embernek” „Elvhűség és tolerancia nemcsak létezhet egyidejűleg, hanem feltételezik is egymást. Akinek nincsenek elvei, nem foglalhat állást másokkal szemben sem. Akiben nincs türelem, és mások véleményét meg sem hallgatja, azt a gyanút kelti, hogy attól fél, maga is elbukik”

Felhasznált források:

1. A Keresztény Szellemiség Lexikona, SZIT Bp. 1993.

2. Bolberitz Pál: Igazság vagy Szeretet? – Vasár- és ünnepnapi szentbeszédek a „C” liturgikus év szerint, SZIT Bp. 2010.

3. Joseph Pieper: A négy sarkalatos erény – XX. Századi Keresztény Gondolkodók 10. Vigília Bp. 1996.

4. Magyar Katolikus Lexikon III.Kötet ÉHI-GAR, Bp. SZIT, 1997.

5. Timothy Radclyffe: Vesd bele magad! – Élet a keresztség és a bérmálás kegyelmeiben, Vigília Bp. 2013.

6. Újra néven nevezzük – erények a közéletben, Az idők jelei – KÉSZ, MPEE, PBK kiadása, 2018.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tanítás

Polak érsek: Az Egyház nem szupermarket, de még csak nem is egy civil szervezet

Közzétéve

Szerző:

„Az Egyház nem szupermarket, de nem is csak egy civil szervezet vagy pusztán egy karitatív intézmény. Az Egyháznak küldetése van, mégpedig az, hogy az evangéliumot és Jézust hozza el nekünk. Ez az Egyház lényege és ez minden egyházi közösség lényege is” – hangzott el Wojciech Polaknak, Gniezno érsekének és Lengyelország prímásának az április 30-án, a szamocini Szűz Mária-plébánia felszentelésének századik évfordulóján tartott ünnepi prédikációjában, majd az érsek egyetértően idézte Ferenc pápa szavait: “Ha megtörténne az, hogy az Egyház nem hordozza Jézust, akkor halott egyház lenne, hiszen az Egyház végül is nem önmagáért él. Mindegy, hogy valaki kicsi, nagy, gyenge vagy erős, aki Jézust hordozza, olyannak kell lennie, mint Máriának, aki a szíve alatt hordozta Jézust, és aki az angyali üzenet után elment Erzsébethez. Mária a mi IGEN-ünk édesanyja ebben az Egyházban, ő a mi IGEN-ünk édesanyja ebben a közösségben. Az ő IGEN-jét nekünk az életünkkel kell megismételni.”

“Az Egyház az hely, ahol, mint Mária is, azt hallgatjuk, amit az Isten számunkra az eseményeken keresztül mondani akar.” – folytatta az érsek. – „Készen kell állnunk és akarnunk kell, hogy meghalljuk az Isten hangját, és elfogadjuk azt, amit az Isten a számunkra mond. Nyitottnak kell lennünk azokra a távlatokra, amelyeket ő mutat meg nekünk. Észre kell vennünk azokat az utakat, amelyeken vezetni akar minket. Az egyik ilyen út manapság kétségtelenül a testvériség és a szolidaritás útja, a jóság, az igazság és az igazságosság iránti vágy. Akik az életüket nem a testvéri önzetlenség jegyében élik, azoknak olyan az életük, mint a kapzsi kereskedőé, aki mindig azt mérlegeli, hogy ha ad valamit, mit kap érte cserébe.”

A Lengyel Püspöki Konferencia honlapján olvasható homíliában az érsek Stefan Wyszyński bíboros (1901-1981) szavait is felidézte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy „az evangélium és a kereszt nem pusztán egy emlékmű, az Egyház sem egy archívum, hanem jelenvaló élet. Ezért tartozunk mindannyian felelősséggel azért, hogy életünket az evangélium szellemében éljük, és hogy részt vegyünk az Egyház életében. Az evangéliumi szövegeket nem csak olvasmányként kellene használnunk, hanem a mindennapi életünket is az evangélium szavai szerint kellene élnünk.”

Fordította: Frick József
Forrás: Kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Tanítás

Krisztus feltámadása-e a történelem legjelentősebb eseménye?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Lancrey-Javal atya, a párizsi Könyörületes Szűz templom plébánosa magyarázza Húsvét vasárnapjának evangéliumát (Jn 20, 1-9). Krisztus feltámadása volt az az esemény, amely Isten szerető arcának felfedésével megváltoztatta az egész világot, de életünknek a Krisztussal való találkozás ad értelmet.

Egy nagyapa, sőt dédapa, akinek – hasonlóan a százhúsz éves Mózeshez – „szeme sem tört meg, frissessége megmaradt”, (MTörv 34, 7), a minap megkérdezte már felnőtt, 25-30 éves unokáitól, hogy mi volt az az esemény, amely (jelenleg) a leginkább kihatott az életükre? E megkeresztelt emberek közül egyikük sem válaszolta azt, hogy „a Feltámadás”, és ez bizony sajnálatos Húsvét napján. Mindnyájan a Covidot jelölték meg. Ugyanezt a kérdést tettem fel barátoknak a templom előtti téren. Két dologban állapodtak meg, egyforma hangsúllyal. Az egyik a New York-i ikertornyok elleni 2001. szeptember 11-i támadás. A látvány rémisztő és hihetetlen volt! Ugyan ki hitte volna, hogy a tornyoknak ütköző két repülőgép az összeomlásukat okozza? A másik, más módon megdöbbentő lökőhullám a mi amerikanizált európai generációink számára a berlini fal leomlása volt 1989. november 9-én.

A történelem során voltak még talán nagyobb visszhangot kiváltó események is: a jeruzsálemi templom két lerombolása: az első alkalommal Kr. e. 587-ben a babilóniaiak által, második alkalommal pedig Kr. u. 70-ben, amelynél már jelen voltak az első keresztények, akik visszaemlékeztek Jézusnak a templomot csodálókhoz intézett figyelmeztetésére:

„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.”

(Lk 21, 6)

E szavak vezetik be az evangéliumban azt az apokaliptikus beszédet, amelyben Jézus bejelenti visszajövetelét a dicsőségben:

„Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”

(Lk. 21, 36)

A Templom pusztulása elképzelhetetlen lelki megrázkódtatást okozott, annál is inkább, mivel az elsőt követte a babiloni fogság, míg a második után még ennél is szörnyűbb megpróbáltatás következett: Isten hallgatása. Egyetlen próféta sem szólt azóta Isten megbízásából, ami számunkra keresztények számára logikus, hiszen a Kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban valósult meg: Ő jelenti a Kinyilatkoztatás teljességét azzal, hogy feltámadt és felment a mennybe, ahol az Atya jobbján ül.

Hogyan lehetséges tehát az, hogy Krisztus feltámadását nem annak látjuk, ami valójában, hogy nem tűnik számunkra még a történelem legfontosabb eseményénél is nagyobb horderejű történésnek: olyan eseménynek, amely értelmet ad a történelemnek, olyan eseménynek, amely még ma is aktuális és amelyet megjelenítünk minden egyes szentmisén?  Valóban feltámadt! A Feltámadás által válaszolható meg az emberiségnek a saját identitására, eredetére és céljára vonatkozó három kérdése: Kik vagyunk? Honnan jövünk? Hová tartunk? Húsvét napja ezekre más módon ad sokkal biztosabb válaszokat, mint Paul Gauguin képe, amely többé-kevésbé ugyanezt a címet viseli, de módosított sorrendben, hogy megfeleljen a Szentháromságnak. „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová tartunk?” – ezt a címet adta Gauguin, aki tudta, hogy az Atyától jövünk, a Fiú testvérei vagyunk, és elfogadjuk a Lélek vezetését.

Kik vagyunk? Isten gyermekei, örökbefogadott fiai mindazok számára, akik hiszik, hogy Jézus Krisztus az Isten fia, az élet, teremtésünk és üdvösségünk szerzője. Honnan jövünk? A hazugság sötétségéből mindazok számára, akik látták a fényt, éppúgy, mint az a szent Mária Magdolna Húsvét napján, akit Jézus megszabadított démonjaitól. Hova tartunk? Az Atya házába, amelyhez Krisztus a kapu és az út. A Királyság kapuit annak a Krisztusnak a feltámadása és mennybemenetele nyitotta meg, aki a mennyország kulcsait, a bűnök megbocsátásának kulcsait egyházára bízta.

Találkozás Krisztussal

Krisztus feltámadása ad értelmet a történelemnek. Ez az esemény változtatta meg az egész világot azzal, hogy felfedte Krisztus szeretetének arcát, de életünk értelmét a Krisztussal való találkozás adja meg. Jézus az, akihez tanítványai eljönnek a sírhoz, ő az, az élő és feltámadt Jézus, aki megmutatja magát nekik, szenvedésének dicsőséges nyomait viselve. Kapcsolatunk Krisztussal szívünk tüze, Isten szeretetének tüze, amely lángol bennünk, mint az égő csipkebokor, anélkül, hogy felemésztene. „Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet.” (Iz 55, 1) „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11, 28)

Én vagyok a világ világossága, mondja Jézus. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.” (Mt 5, 14-15) El voltunk veszve. Krisztus eljött, hogy teljes valónkban feltárja nekünk emberségünket és életünk értelmét: élni Isten szeretetéből, isteni, örökkévaló és legszentebb Háromságában. Minden alkalommal, amikor keresztet rajzolunk magunkra, a szeretetnek ez a kiáltása lángol bennünk: feltámadt! Azért, hogy Isten szeretetének tüzéből élhessünk.

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Tanítás

Elitista nárcizmus – Korunk nagy betegsége

Közzétéve

Szerző:

Miért tűnik úgy, hogy politizálok? Mert valóban azt teszem. Úgy hívják ezt, hogy „működöm a rendszerben”. És a rendszer, amelytől országunk helyzete függ, az nagyrészt a politika. Ha a politika nem szól bele a hitembe, akkor majd én is távol tartom magam a politikától. Önök törvényessé akarják tenni a gyermekgyilkosságot? Akkor „Kezdődjék a műsor!”

Nos, ne értsenek félre. Természetesen Isten hatalma és mély hitünk az egyedüli hatalom, hogy legyőzzük a gonoszt. És én mindent megteszek, amit tudok, hogy szoros kapcsolatban maradjak Istennel, és mindent megteszek azért, hogy segítsek másoknak is ugyanígy tenni. IGEN, az imádsággal kell kezdenünk. De nem ám akármilyennel, hanem olyan imával, amely azt kiáltja Istennek: „Mi nagyon komolyan gondoljuk ezt!”

Nagy Szent Vazul így írt:

„Ha néha kértél és nem kaptál, az azért van, mert rosszul kértél, következetlenül, vagy túl könnyedén, vagy olyasmit kértél, ami nem lett volna neked jó, vagy azért, mert felhagytál a kéréssel.”

Ezért hiszek az Egyesült Államokban működő “Ima Hadtestben” és segédkezem annak vezetésében. Egyszerűen szólni kell Istenhez a lehető legnagyobb buzgósággal, hogy gyógyítsa meg országunkat (lásd Jónás és Ninive történetét).

Az imádságon kívül azonban van komoly „munka” itt a földön is, mégpedig a rendszeren belül. Számomra ez nem azt jelenti, hogy a választási irodákban dolgozom, vagy reklámtáblákat állítok. Számomra, úgy hiszem, azt jelenti, hogy kihívom a gonoszt, és mindent megteszek azért, hogy mindannyiunkat arra motiváljam, hogy „szavazzuk ki a gonoszt a hatalomból”.

Ezért akarok nagy erővel rávilágítani arra a legnagyobb gonoszságra, amellyel korunkban szembenézünk. Ez a gonosz minden gonoszak közül a legrégebbi, és a leginkább jellemző magára a Sátánra: a zavaros büszkeség, az önelégültség, vagy más szóval az elitista nárcizmus.

Elitista nárcizmus – önelégültség

Már kisgyermekkorban felfedezi az ember azt, amit én „játszótéri politikának” nevezek. Gyakran viccelődöm ezzel, amikor egy társadalmi eseményen csatlakozom a felnőttek egy csoportjához. Valami ilyesmit mondok: „a laza srácokkal akarok lógni”. Gyakorlatilag nincs olyan játszótér vagy iskolai aula, amely immunis lenne azoknak a fiataloknak a csoportjától, akik a „laza srácok” közé vágynak tartozni. És melyik gyermek ne tapasztalta volna meg egyszer-egyszer a kirekesztettség érzését, vagy azt, hogy kilóg a népszerűek csoportjából? Talán csak a népszerű gyerekek nem élték ezt át.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a „játszótéri politika” annyira mindennapi, hogy sokan már természetesnek veszik, valami olyasminek, mint az „erősebbek fennmaradása”. Ez a fajta kirekesztés azonban sokaknál neurózishoz vezet.

Ugorjunk a gyerekkorból a felnőttkorba. Mindannyian tudjuk, hogy ugyanaz a játszma zajlik a felnőttek körében is, mint ami a gyermekkorban kialakult – csak másképp hívjuk: „elitista nárcizmus”. Túl sokan akarnak a népszerűek, a „bennfentesek” csoportjába tartozni.

Az ALPF Medical Research honlapja az „elitista nárcizmust” így írja le:

„ … ezek az egyének hamis képet alakítanak ki magukról, olyat, amely még tovább erősíti amúgy is felsőbbrendű énképüket, nem pedig olyat, amely kompenzálná a komoly kisebbségi érzésüket. A félelmük nem az, hogy alkalmatlannak találják őket, hanem hogy átlagosnak. Sokan annyira lenézik a hétköznapi embereket, hogy az már a szadista ember személyiségjegyeire utal. Míg az elitista nárcisztikus személy azt is élvezi, ha a hatalmát fitogtathatja, durván és exhibicionista módon kérkedhet intellektuális képességeivel is, vagy a felhalmozott javaiból adódó előjogaival. Sokféleképpen lehet agresszív magabiztosságtól felfuvalkodni. Ezek az egyének a legnevesebb iskolákba és egyetemekre járnak, exkluzív klubok tagjai, és csak a saját társadalmi osztályukkal barátkoznak.”

Én „Kennedy-katolikusként” nőttem fel. Abban az időben ez azt jelentette, hogy együtt éltünk a „munkásosztállyal”, lojálisak voltunk az országgal, hűségesek voltunk vallásgyakorlásunkban, figyeltünk a körülöttük élők szükségleteire, különösen a szegényekére. Nem sokkal később úgy éreztem magam, mint a partra vetett hal. A Demokraták teljesen beleszerelmesedtek a „mi tudjuk, mi a legjobb mindenkinek” gondolatába, üldözték a háborúból visszatért katonákat, gonosznak állították be a rendőrséget: valami olyan szocializmust erőltettek, amelyben a „kormány a főnök”, és ahogy az évek múltak, észrevettem, hogyan manipulálják a szegényeket – főleg úgy, hogy teljes függőségben tartják őket – azért, hogy az elitista Demokraták hatalomban maradhassanak. Ez undorító!

Ez lassan átalakult az „öntelt elit ideológiájává”, amely kidobta a keresztény értékeket és az Alkotmányt, valahányszor csak ebből előnye származott. Igazságügyi ideológusok, akik „jobban tudják, mint mi, szánalmas kisemberek”, annyira „haladó” gondolkodásúak lettek, hogy elhitték, hogy haladnunk kell, és az elmúlt 49 évben 60 millió ártatlant meg kell ölnünk. Most pedig újra kell értelmeznünk a házasságot a civilizáció során először, sőt, felnőtt férfiak közösen használhatnák a mosdót kislányokkal. Mi pedig, a „köznép”, csak üljünk nyugodtan, és fogjuk be a szánkat, mert az elit „jobban tudja”, mert ők ugyebár „haladók”.

Ami nekik a „haladás”, azt mi „megtérésnek” nevezzük. A különbség annyi, hogy ők – elitista nárcizmusukban, önelégültségükben, magukat felsőbbrendűnek gondolva – túllépnek az Alkotmányon, sőt még Istenen is. Amikor mi „új életre emelkedünk”, meghajolunk Teremtőnk előtt… ezt hívjuk „megtérésnek”.

A Navarrai Biblia így kommentálja a Korintusiaknak írt első levelet:

„A lelki ember Isten kegyelméből újjászületett keresztény; a kegyelem növeli képességeit, hogy olyan tetteket hajtson végre, amelyek természetfölötti értékkel bírnak – a hit, a remény és a szeretet cselekedeteit. Az az ember, aki a kegyelem állapotában van, képes érzékelni az Isteni dolgokat, mert vele van a Lélek, a krisztusi értelem és a krisztusi magatartás „Nincs választásunk,” – tanítja Szent Josemaria Escriva – „csak két lehetséges módja van a földi életnek: vagy a természetfölötti szerint élünk, vagy úgy, ahogy az állatok. Ti és én csak Isten életét élhetjük, a természetfölöttit.” (Friends of God- Isten barátai) (Részlet a Church Militant Field Manual c. könyvből – Kézikönyv terepen dolgozó egyházi aktivistáknak)

A Sátán taktikája az, hogy belénk tölti a büszkeséget; ifjúkorunk játszótéri „nárcisztikus elitizmusát”. Vannak, akik képesek eljutni a „megtéréshez”, míg mások egész életen át beleragadnak ebbe a felsőbbrendű, fennhéjázó viselkedésbe.

Mindez pedig megfertőzte a valaha (jó értelemben vett) büszke „Kennedy katolikus” pártot. Ezt a harcot vívjuk ma. Ez a kígyó feje, amiért Miasszonyunkhoz könyörgünk, hogy eltapossa.

Írta: Richard Heilman atya
Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Roman Catholic Man

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű