Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Az alázat nem az, aminek a legtöbb ember gondolja

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Ne essünk abba a hibába, hogy félreértelmezzük az igazi alázatot.

Sokan az alázatot kétes értékű erénynek tarják, mivel gyakran azt értik rajta, hogy az ember állandóan megalázkodik, vagy mások előtt lebecsüli önmagát.

A félreértelmezett alázat veszélyes lehet, ha a Biblia szellemiségével, és a zsidó-keresztény hagyományokkal ellentétesen értelmezzük. Az alacsony önbecsülésű ember számára gyakran azt jelenti az alázat, hogy lenézően vagy agresszíven tekint önmagára. Sőt, akár a képmutatás egy formája is lehet, vagy jó kifogás, mentség a lustaságra, amikor szándékosan alábecsüljük magunkat. Így elkerüljük azt a nehézséget, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból, hiszen tagadjuk, hogy egyáltalán képesek vagyunk rá.

Ami nem az alázat

Az alázatot nem szabad összekeverni az alacsony önbecsüléssel, a félénkséggel, a kisebbségrendűség érzésével vagy önmagunk lealacsonyításával. Míg alázatosnak lenni annyit tesz, mint elismerni nehézségeinket, gyengeségeinket és korlátainkat, nem jelenti viszont azt, hogy dicsekednünk kell vele. Az alázat azt jelenti, hogy ragaszkodunk az igazsághoz, elfogadjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Az alázatosság nem önmagunk lealázásáról szól, hanem a valóságról, a realitásról. Sokan azt gondolják, hogy alázatosak, amikor a valóságban állandóan arról beszélnek, hogy milyen szerencsétlenek, másokhoz képest mennyivel rosszabb a helyzetük. Közben pedig csak magukkal vannak elfoglalva, és ez a kevélység egyik rejtett formája.

Az igazi alázat nem egyenlő azzal, hogy állandóan saját kicsinységünkre tekintünk, és magunkat másokhoz hasonlítjuk. Ezzel csak azt érjük el, hogy folyamatosan magunkkal foglalkozunk, és másokat csak fenyegetésként látunk. Az alázatos embereknek nem kell azt érezniük, hogy jobbak másoknál. Ugyanakkor nem kell állandóan alávetniük magukat mások akaratának, vagy hagyniuk, hogy elnyomják őket. Nekik egyszerűen alaposabb rálátásuk van a valóságra, amelyben jól érzékelik saját helyüket, anélkül, hogy azon kéne gondolkodniuk, kinek jobb, vagy rosszabb a helyzete. Az alázatosság erényére nem azért törekszünk, hogy elérjük a tökéletességet – ami gyakran túlzott büszkeséghez vezet – hanem hogy jobban megismerjük és elfogadjuk magunkat.

A jól ismert kifejezés, a „szerény véleményem szerint” nem más, mint jól palástolt büszkeség. Amikor a szerénység és az alázat szavakban nyilvánul meg, már nem alázat többé. Amikor valaki azt mondja, „én csak egy egyszerű ember vagyok”, akkor nem alázatos. Az alázatosság nem reklámozza magát, hanem csendben mutatkozik meg, csendben gyakorolják. Ha valaki alázatos, azt a környezete mondhatja róla, de senki nem állíthatja önmagáról, hogy „én alázatos vagyok”. Ezért van az, hogy az alázatos embert alig veszik észre, mert ő nem keresi a nyilvánosságot, nem hirdeti a „szerénységét”.

Az alázat hitelességet jelent

A modern pszichológia az alázatosság helyett inkább a hitelesség kifejezést használja. Ez utóbbi azt jelenti, hogy hűek vagyunk önmagunkhoz, és becsületesek vagyunk magunkkal és másokkal szemben. Az alázatosság a pszichológiai és lelki érettség és a belső szabadság jele. Nem különböző viselkedésmintákat kell magunkévá tennünk, hanem szerényen, alázatosan fordulni másokhoz. Az alázatosság megmutatkozik abban, ahogyan elfogadjuk és értékeljük önmagunkat.

A keresztény hagyomány szerint az alázatosság azt jelenti, hogy életünk középpontjába nem önmagunkat, hanem Istent állítjuk. Elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, nem körülöttünk forog a világ. Az ókori keresztény lelkiség mesterei megértették, hogy önmagunk bátor megismerése sokkal emberibbé tesz bennünket, tudatosítja kicsinységünket és korlátainkat anélkül, hogy másnak akarnánk látszani, mint amik vagyunk. Ahogy Szent Ágoston mondta, „Minden alázatod abban rejlik, hogy mennyire ismered önmagad”.

Az alázat azonban nem jelent beletörődést. Aranyszájú Szent János minden erények anyjának nevezte az alázatosságot. Ez az alapja és a gyökere mindennek, mert csak akkor lehetünk erényesebbek, ha előbb felismerjük és elfogadjuk, mely területeken vagyunk gyengék, hol kell fejlődnünk. Az alázatos ember szeretne jobbá válni, és meg is tudja tenni, mert nem hazudik sem önmagának, sem másoknak. Önmagához hűen él. Nem kevély, mert hajlandó felismerni a hibáit. Nem borúlátó, mert hiszi, hogy képes megváltozni az isteni kegyelem segítségével, hiszen Isten meghívta a szentségre. Aki nem fél attól, hogy elismerje a hibáit, az képes a fejlődésre és arra, hogy érettebbé váljék.

Ugyanakkor az igazán alázatos ember örül annak, ha másokkal jó dolog történik és az őket körülvevő szépségnek. Nincs kisebbségi komplexusa, nincs szüksége arra, hogy magát másokhoz hasonlítgassa. Az alázatos ember szabad: nincs szüksége állandó dicséretre, elismerésre, az erényei ünneplésére, mert tudja, hogy kicsoda és hogy vannak értékei.

Az igazi alázat ezért a magabiztosság, a bátorság és a szabadság forrása. Az alázatos ember nem kunyerál elismerést, és nem bátortalanodik el, ha azt nem kapja meg, mert a boldogsága nem függ mások véleményétől. Ezzel szemben a gőgös ember nagyon érzékeny a kritikára, könnyen megsértődik és elcsügged. Chesterton úgy tartotta, hogy az alázatosság természetes alapja a humor, mert azok, akik nevetni tudnak önmagukon, mentesek a gőgtől.

Az alázatos emberek jó hatással vannak másokra is

Az igazán alázatos és hitelesen élő ember mellett mások is kellemesen érzik magukat. Tudják, hogy nem kell úgy bánniuk vele, mint a hímes tojással, mert az alázatos ember nem épít védvonalakat, de nem is akaszkodik rá másokra. Az alázatos ember felismeri, ha hibát követett el. Képes bocsánatot kérni, segítséget kérni, és nyilvánosan elismerni a hibáját. Könnyű vele lenni, mert nem akarja a saját véleményét rátukmálni másokra, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy mindig igaza legyen. Nem fél a kritikától, mert nem kell a látszatot fenntartania. Az alázatos ember hálás, képes felismerni mások nagylelkűségét, és együttérző, tudja, hogyan legyen elnéző mások gyengeségeivel szemben.

Az igazi alázat nem tesz bennünket gyenge, tehetetlen, önmagunkat lebecsülő, igazi lehetőségeink kibontakoztatására képtelen emberekké. Nagyon távol áll ettől: emberibbé, szabadabbá, érettebbé, együttérzőbbé és hálásabbá tesz bennünket.

Forrás: Aleteia

Fordította: Eiben Ingeborg

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű