Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Az emberiség felszámolása – szó szerint

Közzétéve

Fotó: Unsplash

Úgy tűnik, a fősodratú média végre kezdi észrevenni a földünket fenyegető igazi katasztrófát – na nem a klímaváltozást, a világjárványt, a túlnépesedést, hanem az „alulnépesedést”.

Demográfiai télnek nevezik, és ennek már jó ideje tudatában kellett volna lennünk. Valójában 2008-ban jött ki az a dokumentumfilm, amely először hívta fel a figyelmet a rohamosan csökkenő születésszámra.

A világ nem készült fel a megszületett gyermekek számának ilyen méretű csökkenésére, amelynek a kutatók szerint megdöbbentő hatása lesz a társadalomra.

A csökkenő termékenységi ráta azt jelenti, hogy a század végére szinte valamennyi országban fogy majd a népesség. És 23 nemzetnek, köztük Spanyolországnak és Japánnak a népessége 2100-ra várhatóan a felére csökken. A lakosság drámai módon elöregszik, annyian érik el a 80. életévüket, mint ahányan születnek.

Ennek a jelenségnek vannak fizikai okai is, mint például a férfiak spermaszámának rejtélyes csökkenése, de a kevesebb születés fő oka nyilvánvalóan az, hogy a nők a jobb oktatás és a jobb karrierlehetőségek következtében később vállalnak gyermeket, és egyre elérhetőbb mind a mesterséges fogamzásgátlás, mind az abortusz.

Mindaz a figyelmeztetés, amit VI. Pál pápa a mesterséges fogamzásgátlásról írt a Humanae Vitae-ben, igaz volt, de nem volt elég sokkoló. A mesterséges fogamzásgátlás és az abortusz a szó szoros értelmében az emberiség felszámolásához vezet.

Ahhoz, hogy a népesség megújulhasson és legalább azonos szinten maradjon, minden szülőképes korban lévő nőnek átlagosan 2,7 gyermeket kellene szülnie. Az 1950-es években ez a ráta 4,7 volt. A legtöbb fejlett országban a születési ráta az utóbbi 10 évben olyan mértékben esett, hogy nem elegendő a népesség létszámának megtartására. 2017-re a globális ráta 2,4-re csökkent, és a századfordulóra a tudósok 1,7-del számolnak.

Mi okozhatja még az alacsony születésszámot? A fiatalok nem döntenek a házasság és a gyermek mellett. Sőt, egyre többen úgy döntenek, hogy nem is szeretkeznek. Nem bajlódnak vele.

Miért van az, hogy a fiatal férfiak nem udvarolnak a fiatal nőknek, nem szeretkeznek, és nem ejtik őket teherbe?

Az okok bonyolultak, de az egyik ezek közül a modern feministák agresszivitása. A magas beosztásban lévő, karrierorientált nőket nem érdekli a házasság és a gyermek. Sok fiatal férfit meg ez a nőtípus nem érdekel, inkább feladják.

A születési ráta csökkenéséhez vezető másik ok a szexualitáshoz való eltorzult viszony, amit a pornográfia okoz. A londoni Daily Mail-ben megjelent egy cikk arról a kutatásról, amely a pornográfiának és az önkielégítésnek a férfi libidóra gyakorolt hatását vizsgálja. Röviden összefoglalva: a férfiak izgatóbbnak találják a pornográfiát, mint a valós szexuális életet, és könnyebbnek az önkielégítést, mint egy igazi kapcsolat kiépítését.

Szükségünk volt tudományos kutatókra ahhoz, hogy erre rájöjjünk?

Másképpen fogalmazva: a szexualitás modern, hedonista felfogása megöl bennünket.

Mit tartogat a jövő? A jövő a fiataloké, azoké, akik életerősek, energiával vannak tele, akik termékenyek.

Vagyis az ázsiaiaké és az afrikaiaké.

Írta: Dwight Longenecker atya

Fordította: Eiben Ingeborg

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű