fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Nagyböjti ráhangoló (2021)

Az igazi kincsek helye – Nagyböjti ráhangoló

Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez?

A nap kihívása

Nézzük meg a Jóisten színe előtt életünknek a térképét. Rajzoljuk le, hogy hol vannak az igazán sötét zárkáink, melyeket az Ő kegyelmében, jelenlétének a fényében kattintsunk fel, és engedjük be a beáramló fényt, hogy ne a sötétségek lakjanak bennem, hanem az a fajta világosság, amit Jézus Krisztus a megváltói szeretetén keresztül elhozott számunkra.


Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel a Nagyböjti ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.


Sebestyén Ottó

1959-ben születtem Déván, a bukovinai-székely telepesek utódaként. Iskoláimat itt végeztem, majd  4 évet munkásként dolgoztam és esti líceumban érettségiztem. Érettségi után katonai szolgálatot végeztem és ezután elkezdtem Gyulafehérváron a szemináriumi életet. 1987-ben Dr. Jakab Antal püspök szentelt pappá. Első állomásom Brassó, ahol elsősorban az ifjúsággal való foglalkozásra szenteltem időmet és készségeimet. Aztán Sepsiszentgyörgy következett, ahol különösen a hitoktatás szépségében mélyültem el. 1992-ben Zernyest volt első plébánosi helyszínem, ahol a szórványban élő magyarság lelki és kulturális fölemelkedését próbáltam megvalósítani. Ezzel párhuzamosan egyetemista táborokat szerveztünk fiatal munkatársakkal a Királykő lábainál.  Feketehalomban ökumenikus templomot építettem és itt élhettem meg az ökumenizmus erejét és szépségét. Ezután Jezsuita Rendben próbáltam ki magamat. Ez a próbálkozásom azonban nem segítette személyiségem fejlődését és visszatértem az erdélyi Egyházmegyébe, a papi szolgálatra. Csíkszeredában egyetemi lelkészként működtem 3 évig, több éven keresztül a kárpátmedencei HÁLÓ Egyesület lelkészeként és az erdélyi Háló elnökeként dolgoztam. 2004 óta a romániai KALOT felnőttképzési szervezet elnöke vagyok és ennek az egyesületnek a keretében elsősorban a lelkigondozói képzés felelőseként dolgozok. 2011 óta a csíkzsögödi plebánia vezetésével vagyok megbízva, ahol az épületektől kezdve és a lelkek szolgálatáig próbálok átfogó munkát végezni munkatársaimmal együtt.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Lelkiség

Jézus tanítványainak kudarca a mi kudarcainkat visszhangozza hitben és szeretetben. „Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg....

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Reflexió

Olvasom, hogy a közeljövőben Jézusnak is lesz mesterséges intelligencia lenyomata. Miért is ne? Ahogy lehet online imádkozni, egy chatbot is beszélhet Isten nevében, úgy...