fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Az Isten által felkínált boldogság soha nem csal meg – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Közzétéve

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa a boldogmondásokról szóló evangéliumi szakaszt elemezte Szent Lukács szerint. A hit azt jelenti, hogy teljesen az Úrra bízzuk magunkat, ledöntjük az evilági bálványokat. Akkor vagyunk boldogok, ha Istennel együtt a szegények, a szenvedők mellé állunk és nem követjük a gyors meggazdagodást ígérő szélhámosokat.

A valódi boldogságot nem a világ által felkínált bálványokban, a könnyű sikerekben találjuk meg, hanem ha a Jézus üzenetének megfelelően megosztjuk javainkat szükséget szenvedő testvéreinkkel – fejtette ki Ferenc pápa a vasárnapi evangéliumi szakaszt (vö. Lk 6,17.20-26) elemezve, amely Szent Lukács szerint mutatja be a boldogságokat.

Jézus megnyitja szemünket, hogy mi is az ő tekintetével lássuk a valóságot
A szöveg négy boldogságra és négy figyelmeztetésre tagolódik, ez utóbbiak a „jaj nektek” kifejezéssel. Ezekkel az erőteljes és mélyre hatoló szavakkal Jézus megnyitja szemünket, hogy az ő tekintetével lássunk, túl a látszatokon, túl a felszínen. Megtanít minket arra, hogy megkülönböztessük a hit helyzeteit.

Jézus ma is arra figyelmeztet, hogy ébredjünk fel az önzés veszélyes ámításából
Jézus boldogoknak nyilvánítja a szegényeket, az éhezőket, a szenvedőket, az üldözötteket; és figyelmezteti azokat, akik gazdagok, akik jóllakottak, akik nevetnek és akiket az emberek éljeneznek. Ennek a látszólag ellentmondásos boldogságnak az oka az, hogy Isten közel áll azokhoz, akik szenvednek és közbelép, hogy megszabadítsa őket rabszolgaságukból; Jézus már látja a boldogságot a negatív valóságon túl. És ez a „jaj nektek” ugyanúgy szól azokhoz is, akiknek ma jól megy a soruk, arra szolgál, hogy „felébressze” őket az önzés veszélyes ámításából és megnyissa őket a szeretet logikájának, amíg van idejük, hogy ezt megtegyék.

A bálványimádás minden kor valósága, bűn az első parancsolat ellen
A vasárnapi evangéliumi szakasz tehát arra szólít bennünket, hogy elgondolkozzunk hitünk mély értelmén, ami abban áll, hogy teljes bizalommal vagyunk az Úr iránt. Azt jelenti, hogy ledöntjük a világi bálványokat, hogy megnyissuk szívünket az élő és igaz Istennek; csak Ő adhatja meg létünknek azt az olyan nagyon vágyott és olyan nehezen elérhető teljességet. Sokan vannak napjainkban is azok, akik a boldogság osztogatóiként kínálják fel magukat: ígérnek gyors sikert, könnyen elérhető nagy nyereségeket, varázslatos megoldásokat minden problémára és így tovább. Itt könnyű elcsúszni, anélkül, hogy észrevennénk az első parancsolat ellen elkövetett bűnt, vagyis a bálványimádást, amikor Istent egy bálvánnyal helyettesítjük. A bálványimádás és a bálványok látszólag elmúlt időkhöz tartoznak, de valójában minden korban, ma is jelen lévő valóság! Sok szociológiai elemzésnél jobban ábrázolják korunk egyes magatartásait.

Ismerjük fel, hogy szükségünk van az Úrra
Ezért Jézus megnyitja szemünket a valóságra. A boldogságra kaptunk meghívást, arra, hogy boldogok legyünk és már most azokká válunk, amennyiben Isten mellé, Országa mellé állunk, amellé, ami nem mulandó, hanem az örök életre szól. Boldogok vagyunk, ha felismerjük, hogy szükségünk van Istenre. Ez nagyon fontos – hangsúlyozta a Szentatya. „Uram, szükségem van rád”. És boldogok vagyunk, ha Őhozzá hasonlóan és Ővele együtt a szegények, a szenvedők és az éhezők mellé állunk. Isten előtt mi is szegények, szenvedők, éhezők vagyunk. Képesekké válunk az örömre minden alkalommal, ha evilági javainkat nem bálványként kezeljünk, amelyeknek eladjuk lelkünket, hanem azokat megosztjuk testvéreinkkel. A vasárnapi liturgia ismét arra szólít bennünket, hogy szembesüljünk ezekkel a kérdésekkel és igazságot tegyünk szívünkben.

Csak az Úrban találhatjuk meg teljes boldogságunkat
Jézus nyolc boldogsága döntő üzenet, amely arra ösztönöz bennünket, hogy bizalmunkat ne az anyagi és mulandó dolgokba helyezzük, hogy a boldogságot keresve ne kövessük a szélhámosokat, – akik gyakran a halál árusai – , ne kövessük az illúzió mestereit. Nem kell őket követnünk, mert ők képtelenek arra, hogy boldogságot adjanak nekünk. Az Úr segít bennünket, hogy kinyissuk szemünket, hogy szert tegyünk a valóságba mélyebben behatoló tekintetre, hogy meggyógyuljunk a krónikus rövidlátásból, amellyel az evilági gondolkodás megfertőz minket. Paradox Szavával az Úr felráz bennünket, felismerteti velünk, hogy mi az, ami valóban gazdagít, jóllakottá tesz, örömet és méltóságot ad. Egyszóval az, ami valóban értelmet és teljességet ad életünknek.

Mária segítségével váljunk a csalhatatlan isteni boldogság tanúivá
Szűz Mária segítsen minket, hogy nyitott értelemmel és szívvel hallgassuk meg ezt az evangéliumi szakaszt, hogy gyümölcsöt hozzon életünkben és váljunk a soha meg nem csaló boldogság tanúivá, Istenévé, aki soha nem csal meg.

Vertse Márta – Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ferenc pápa

Isten őszinteségünket értékeli, hagyjuk a képmutatást! – Ferenc pápa szerdai katekézise

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Ne féljünk olykor megosztani az Úrral kételyeinket, haragunkat, Ő mindig gyöngéden meghallgat bennünket. A hideg szívvel mondott, képmutató szavak helyett válasszuk az őszinteséget, melyben sok idős ember példa lehet előttünk – buzdított katekézisében a pápa, immár tizedik alkalommal elmélkedve az öregkorról.

„Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! (…) Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. (…) Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.” (Jób 42,1-6.12.16)

A bibliai történetben az idős Jóbbal találkozunk, aki kitart a hitben, de tiltakozik az őt ért sok csapás miatt. Végül pedig Isten válaszol neki és fölfedi előtte arcát. Nem tapossa el, hanem gyöngéden felemeli őt. Előítéletek, közhelyek nélkül olvassuk el ezt a történetet, jót fog tenni nekünk: segít legyőzni a kísértést, hogy moralizálni kezdjünk, amikor csapások érnek minket. Jób valóban elveszített mindent, vagyont, családot, gyermeket, egészséget, és ott marad a barátaival beszélgetni. Isten megdicséri Jóbot, mert nem áll be a többi közé, aki azt hiszi, mindent tud Istenről, hanem nyitott marad, és valóban megérti a gyengédség misztériumát, mely hallgatása mögött rejlik. Isten mentsen minket a kegyes és öntelt képmutatástól, amivel Jóbot vigasztalják barátai, akik aztán végül ítélkeznek fölötte. Ez a moralizáló vallásosság, az előírások betartása miatt érzett beképzeltség farizeussá és képmutatóvá tesz – fűzte hozzá a Szentatya.

Ezzel szemben Jób helyesen cselekedett, amikor bár haragosan szólt Istenhez, nem volt hajlandó üldözőként tekinteni rá. Jutalomként Isten kétszeresen adja vissza Jóbnak elveszett vagyonát, miután megkéri, hogy imádkozzon gonosz barátaiért. A hit megtérésének fordulata, amikor Jób kifakad: Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen. (19,25-27) Gyönyörű ez a szakasz, Händel Messiás oratóriumának vége jut eszembe róla, amikor az Alleluja ünnepe után a szoprán lassan, békésen így énekel: Tudom, hogy él az én Megváltóm – mondta a pápa. Vagyis tudom, Istenem, hogy te nem üldözöl engem, hanem igazságot szolgáltatsz nekem. Ez az Isten feltámadásába vetett hit, amikor hiszünk Jézus Krisztusban és abban, hogy az Úr mindig vár minket és el fog jönni.

Jób könyvének példája drámaian és példaértékűen megmutatja azt, ami a való életben történik. Amikor egy személyt, családot vagy népet túl nagy súlyok gyötörnek, aránytalanul nagy próbatételeket kell kiállniuk az emberi lét kicsinységéhez és törékenységéhez mérten. Ezt úgy mondjuk: még az ág is húzza szegényt. Van sok ember, akinek látszólag túlzott és igazságtalan mennyiségű rosszat kell kiállnia. Mindannyian ismerünk ilyeneket. Egyfelől megdöbbent minket kiáltásuk, másfelől csodáljuk állhatatos hitüket és szeretetüket, mellyel csöndben kitartanak. Gondoljunk a súlyos fogyatékkal élő gyermekek szüleire, vagy azokra, akiket állandó betegség gyötör, vagy ilyen családtagot ápolnak. Ezeket a helyzeteket gyakran tovább nehezítik a szűkös anyagiak. A történelem bizonyos korszakaiban úgy tűnik, hogy összeadódnak ezek a csapások: ilyen volt az elmúlt években a Covid-járvány, és ilyen a most Ukrajnában zajló háború.

Az áldozatnak joga van a tiltakozáshoz, a gonosz misztériumával szemben. Ferenc pápa hozzátette: olykor jönnek hozzám emberek, akik elmondják, hogy tiltakoztak Istennél ügyes-bajos dolgaik miatt. Erre én azt válaszolom: Tudod, barátom, a tiltakozás is az imádság egy formája ilyenkor. Mint a gyermekek, akik tiltakoznak a szüleikkel szemben, hogy felhívják magukra a figyelmet, hogy foglalkozzanak velük. Ha van egy seb a szívedben, valamilyen fájdalom és úgy érzed, tiltakoznod kell ellene akár Istennel szemben is, ő meghallgat téged. Isten Atya, ő nem ijed meg tiltakozó imánktól. Megért minket. Légy szabad, imádkozz szabadon, ne zárd előítéletek börtönébe az imádat. Fohászkodj spontán, mint gyermek az apjához, aki mindent elmond neki, ami eszébe jut, mert ő megérti.

Isten csöndje, hallgatása a dráma pillanatában ezt jelenti. Hagyja, hogy Jób kifakadjon, tiltakozzon, Isten meghallgatja őt. Ezt a tiszteletet és gyöngédséget meg kellene tanulnunk tőle. És Istennek nem tetszenek a mi végeláthatatlan magyarázkodásaink, mint ahogy Jób barátai beszéltek. Ez a fajta vallásosság, ami szóval mindent megmagyaráz, miközben a szív hidegen marad. Ezt nem szereti Isten. Inkább választja Jób tiltakozását vagy hallgatását – hangsúlyozta Ferenc pápa. Jób hitvallása végül egy szinte misztikus tapasztalásra jut el: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.” (42,5) Hány emberrel történik ez, miután rossz élmények érték, hogy jobban megérti Istent. Időskorban ez a tanúságtétel még hitelesebb, mert az öregek már annyi mindent megértek életükben. Az esendőség, a veszteségek nőnek az idő előrehaladtával, megtapasztalják az emberi állhatatlanságot. A törvény, a tudomány, sőt a vallás emberei is olykor összekeverik az üldözőt az áldozattal, és őt hibáztatják fájdalmáért. Ez hiba! Tekintsünk az öregekre szeretettel, nézzük élettapasztalatukat. Tanuljuk meg tőlük, hogy Máriához hasonlóan egyesülve imádkozzunk, kitartóan várakozva Istenre. A hívők tekintete ez, mely a Feszületre szegeződik. Az idősek sokat szenvedtek, sokat tanultak életük során, de a végén meglelik ezt a szinte misztikus békét, mely az Istennel való találkozásból fakad, mint amikor Isten Fia a kereszten ráhagyatkozik Atyja akaratára.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Az életszentség mindennapi szeretetből áll – Ferenc pápa homíliája

Közzétéve

Szerző:

Húsvét ötödik vasárnapján, a szentté avatási szertartáson Ferenc pápa a krisztusi szeretetparancshoz fűzte gondolatait: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Elemezte Krisztus végrendeletének két összetevőjét: ahogyan Jézus szeret minket és ahogy mi szeretjük felebarátainkat. Ennek ismérve alapján tudjuk ugyanis megállapítani, hogy valóban Krisztus tanítványai vagyunk-e.

A pápa szentbeszédében a keresztény élet egyszerűségét hangsúlyozta, megjegyezve, hogy gyakran mi tesszük azt bonyolultabbá. Életünk sötét időszakaiban se feledjük el soha, hogy Isten szeret bennünket, mindnyájunkról van egy álma, amelyet nekünk kell örömmel megvalósítani. Az életszentség, amelyre mindannyian meghívást kaptunk a keresztség szentségében, felebarátaink szolgálatában, a mindennapi szeretetben, önátadásunkban nyilvánul meg – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

„Meghallgattuk Jézus néhány szavát, amelyeket övéire bíz, mielőtt elment ebből a világból az Atyához” – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Arra mutatott rá, hogy ezek a szavak meghatározzák, mit jelent kereszténynek lenni: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is” (Jn 13,34). Ez a végrendelet, amelyet Krisztus ránk hagyott, alapvető kritériuma annak, hogy tisztázzuk, valóban tanítványai vagyunk-e, vagy sem: ez a szeretet parancsolata – mondta a pápa, majd a parancsolat két lényeges elemét elemezte, amelyek a következők: Jézus irántunk való szeretete– „amint én szerettelek titeket” – és az a szeretet, amelyet Jézus kér tőlünk, hogy megéljük – „ti is úgy szeressétek egymást”.

Először az „amint én szerettelek titeket” szavakhoz fűzte gondolatait Ferenc pápa. Hogyan szeretett minket Jézus? A végsőkig, önmaga teljes átadásáig. Megrendítő, hogy ezeket a szavakat egy sötét éjszakán ejti ki, miközben a Cenákulumban, a felső teremben uralkodó légkör tele van érzelmekkel és aggodalmakkal: érzelmekkel, mert a Mester búcsúzni készül tanítványaitól, aggodalmakkal, mert bejelenti, hogy éppen egyikük árulja el őt. Elképzelhetjük, milyen fájdalom járta át Jézus lelkét, milyen sötétség sűrűsödött az apostolok szívében és milyen keserűséget éreztek, amikor látták, hogy Júdás, miután megkapta a Mester által számára bemártott falatot, kiment a teremből, hogy belépjen az árulás éjszakájába. És pontosan az árulás órájában Jézus megerősíti az övéi iránti szeretetét. Mert az élet sötétségeiben és viharaiban ez a lényeges: Isten szeret bennünket.

Ez a kijelentés álljon hivatásunk és hitünk megnyilvánulásainak középpontjában: „nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket” (1Jn 4,10) – idézett a pápa János apostol első leveléből. Ezt soha ne feledjük el. A középpontban nem a mi ügyességünk és a mi érdemeink állnak, hanem Isten feltétlen és ingyenes szeretete, amelyet nem érdemeltünk meg. Keresztény létünk kezdetén nem tanok és művek állnak, hanem a csodálkozás, amikor felfedezzük, hogy szeretnek minket, megelőzve bármilyen válaszunkat. Miközben a világ gyakran arról akar meggyőzni bennünket, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha eredményeket érünk el, az evangélium emlékeztet minket az élet igazságára: szeretve vagyunk, szeretnek minket. Ez a mi értékünk: szeretnek minket – szögezte le Ferenc pápa, majd idézte korunk egy lelkiségi mestere, Henri Jozef Machiel Nouwen holland katolikus pap, teológus, író szavait: „Mielőtt még bármilyen emberi lény látna bennünket, már látott minket Isten szerető szeme. Mielőtt még bárki hallana minket sírni vagy nevetni, Istenünk már meghallgatott bennünket, ő mindig figyelemmel hallgat minket. Mielőtt még valaki ezen a világon beszélne velünk, az örök szeretet hangja már szólt hozzánk” (H. Nouwen, Érezni, hogy szeretve vagyunk, Brescia 1997). Ő szeretett minket előbb, Ő várt ránk. Ő szeret bennünket továbbra is. Ez a mi identitásunk: Isten szeret minket. Ez a mi erőnk: Isten szeret minket – mondta nyomatékkal Ferenc pápa. 

Ez az igazság azt kívánja, hogy megváltoztassuk az életszentségről alkotott elképzelésünket. Olykor, túlságosan ragaszkodva saját erőfeszítéseinkhez, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre, az életszentségnek olyan eszményét hoztuk létre, amely túlságosan önmagunkon alapul, személyes hősiességünkön, azon a képességünkön, hogy lemondjunk, hogy feláldozzuk magunkat egy díj elnyerése céljából. Ez olykor az élet, az életszentség túlságosan pelagiánus felfogása. Így az életszentséget egy nehezen megközelíthető céllá változtattuk, elválasztottuk a mindennapi élettől, ahelyett, hogy kerestük volna és magunkhoz öleltük volna a mindennapi életben, az út porában, a konkrét élet küzdelmeiben és mint ahogy Ávilai Szent Teréz mondta nővértársainak: „a konyha fazekai között”. Jézus tanítványainak lenni és az életszentség útján járni mindenekelőtt azt jelenti, hogy hagyjuk átalakítani magunkat Isten szeretetének ereje által. Ne feledjük el Isten elsőbbségét önmagunkkal szemben, a Lélek megelőzi a testet, a kegyelem megelőzi a cselekedeteket – hangsúlyozta Ferenc pápa a szentté avatási szentmisén mondott homíliájában.

Fotó: CNA

Szentbeszédében kifejtette, hogy a szeretet, amit az Úrtól kapunk, az az erő, ami átalakítja életünket: kitágítja a szívet és készségessé tesz a szeretetre, majd rátért a második szempont elemzésére: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Ez az „úgy” – nem pusztán felszólítás arra, hogy kövessük Jézus szeretetét; azt jelenti, hogy csak azért tudunk szeretni mert Ő szeretett minket, mert szívünknek adja a saját Lelkét, az életszentség Lelkét, szeretetet, amely meggyógyít és átalakít bennünket. Ezért hozhatunk olyan döntéseket és tehetünk olyan gesztusokat minden helyzetben és minden testvérünkkel, amelyek a szeretetből fakadnak. Ahogy engem szeretnek, én is tudok úgy szeretni. Az én felebarátok iránti szeretetem mindig egyesül Jézus irántam való szeretetével. „Úgy”, ahogy Ő szeretett engem, úgy tudok én is szeretni. Olyan egyszerű a keresztény élet! – jegyezte meg a pápa, hozzátéve, hogy mi tesszük olyan sok mindennel bonyolultabbá, de olyan egyszerű!

És konkrétan mit jelent ennek a szeretetnek a megélése? – tette fel a kérdést a pápa. Mielőtt ránk hagyta volna ezt a parancsolatot, Jézus megmosta tanítványai lábát; miután kihirdette ezt a parancsot, feláldozta magát a keresztfán. Szeretni annyit jelent, mint szolgálni és életünket adni – foglalta össze Ferenc pápa. Szolgálni azt jelenti, hogy nem saját érdekeinket helyezzük előtérbe; megtisztítjuk, méregtelenítjük magunkat a kapzsiság és a versengés mérgeitől; küzdünk a közöny rákja és az önreferencia férge ellen, megosztjuk másokkal az Istentől kapott karizmákat és adományokat. Konkrétan azt jelenti, hogy feltesszük magunknak a kérdést: „mit teszek a többiekért?” és a mindennapokat a szolgálat lelkületének megfelelően, szeretettel és hangoskodás nélkül éljük meg, anélkül, hogy bármit is követelnénk.

Az életszentség jelentését elemezve a pápa kifejtette: életet adni nem pusztán azt jelenti, hogy felkínálunk valamit, mint például saját javainkból valamit mások számára, hanem azt, hogy önmagunkat adjuk. Ferenc pápa hozzáfűzte, hogy meg szokta kérdezni azoktól, akik tanácsot kérnek tőle, hogy adnak-e alamizsnát? „Igen, Atyám, adok alamizsnát a szegényeknek” – hangzik a válasz, de a pápa tovább kérdez. „És amikor alamizsnát adsz, megérinted-e a személy kezét, vagy csak odadobod az alamizsnát és utána megtörlöd a kezed?”. Ilyenkor elpirulnak és azt válaszolják, hogy „nem, nem érek hozzájuk”. „Amikor alamizsnát adsz, a szemébe nézel-e annak a személynek, akinek segítesz, vagy másfelé nézel?” – erre a kérdésre is nemleges a válasz: „Nem nézek rá”. Megérinteni és ránézni Krisztus testére, aki szenved testvéreinkben. Ez nagyon fontos – hangsúlyozta a pápa. Ez jelenti azt, hogy életünket adjuk. Az életszentség nem pár hősies gesztusból áll, hanem olyan sok mindennapi szeretetből. Ferenc pápa ekkor idézett az életszentségre szóló meghívás témájának szentelt, „Gaudete et exsultate” k. apostoli buzdításának 14. pontjából „Szerzetesnő vagy? Szerzetes vagy? Úgy légy szent, hogy örömmel éled meg önátadásodat. Házas ember vagy? Úgy légy szent, hogy szereted és gondozod a férjedet vagy a feleségedet, ahogyan Krisztus törődik az Egyházzal. Munkás ember vagy? Úgy légy szent, hogy becsülettel és szakértelemmel végzed a munkádat a testvérek szolgálatában. Szülő, nagymama vagy nagypapa vagy? Úgy légy szent, hogy türelemmel tanítod a kicsiket Jézus követésére”. Megszakítva az idézetet a pápa megjegyezte, hogy a téren sok hatalommal rendelkező személy van jelen, majd így folytatta: Felteszem nektek a kérdést: hatalom birtokában vagy?  „Úgy légy szent, hogy küzdesz a közjóért és lemondasz egyéni érdekeidről”. Ez az életszentség útja, ilyen egyszerű! Mindig lássuk meg Krisztust a többiekben! – buzdított rá Ferenc pápa.

Az evangéliumot és a testvéreket szolgálni, életünket felkínálni, anélkül, hogy viszonzásra számítanánk – ez egy titok: felkínálni anélkül, hogy viszonzást várnánk – anélkül, hogy világi dicsőségre törekednénk: erre kaptunk mi is meghívást – foglalta össze homíliájának tanítását Ferenc pápa. A mai napon szentté avatott útitársaink így élték meg az életszentséget: lelkesen vállalták hivatásukat – papként, szerzetesként, világi hívőként. Az evangéliumért éltek, páratlan örömet fedeztek fel és az Úr ragyogó tükörképei lettek a történelemben. Egy szentéletű férfi vagy egy szentéletű nő az Úr ragyogó tükörképe a történelemben.

Ferenc pápa végül a következő buzdítással fordult a Szent Péter teret megtöltő, a világ számos részéből érkezett hívősereghez: „Mi is próbáljuk meg: az életszentséghez vezető út nincs lezárva, egyetemes, mindannyiunknak szóló meghívás, a keresztséggel kezdődik. Próbáljuk meg mi is, mivel mindannyian az életszentségre, egyedi és megismételhetetlen életszentségre kaptunk meghívást. Az életszentség mindig eredeti – idézte a pápa a fiatalon elhunyt Boldog Carlo Acutis szavait: nincs fénymásolt életszentség, az enyém, a tiéd, mindannyiunk életszentsége eredeti. Egyedi és megismételhetetlen. Igen, az Úrnak mindannyiunk számára van egy szeretetterve, van egy álma a te életedről, az én életemről, mindannyiunk életéről. Mi mást mondhatnék nektek? – mondta közvetlen szavakkal Ferenc pápa, majd a következő szavakkal zárta homíliáját, utalással Isten mindnyájunkra vonatkozó álmára: Örömmel valósítsátok meg!”.

Forrás: Vatican News | Vertse Márta

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Adjunk teret a nagyszülőknek az unokák nevelésében – Ferenc pápa katekézise

Közzétéve

Szerző:

Az időskorról szóló katekézissorozatának 9. részében a pápa a bibliai Judit alakjáról elmélkedett. Az erkölcsi és lelki értékek öröksége fontos kincs, melyet az öregek utódaikra hagyhatnak. Fontos megtanulni az együtt élő generációk közös leckéjét: a gyengédség és a törékenység nem a hanyatlás jele, a fiatalok számára az emberséges jövő útja.

„Mikor ezek a napok elmúltak, mindenki hazament. Judit is visszatért Betuliába és birtokán maradt. Egész életében megbecsülték az egész országban. (…) Hírneve egyre nőtt, amint korban előrehaladt férje házában. Százöt évig élt. Szolgálóját fölszabadította (…) Halála előtt szétosztotta minden vagyonát férje, Manassze és a maga rokonsága között.”

Judit, a bibliai hősnő bátor tettével megvédte Izraelt ellenségeitől. A fiatal és erényes özvegy hitének, szépségének, ravaszságának köszönhetően megmenti városát, Betuliát és Júda népét Holofernesztől, az erőszakos ellenségtől, aki megvetette Istent. Megölte a diktátort, majd visszatért városába, ahol 105 éves koráig élte öregkorát. Őt is elérte az öregség, mint oly sok más embert: van, hogy dolgos élet után, vagy kalandos évek, talán nagy odaadással élt fiatalkor után. Nemcsak a reflektorfényben látható nagy eseményeknek vannak hősei, mint Judit, aki megölte a diktátort. Hősiesség az is, amikor kitartunk a szeretetben egy nehéz családi helyzetben, vagy egy fenyegetett közösségben.

Judit több, mint száz évet élt, ez különösen nagy áldás. De ma már nem olyan ritka, hogy valaki sokáig él a nyugdíjas korba lépve. A kérdés az, hogyan használjuk ki ezt az időt, ami nekünk adatott? Hogyan növekedhetünk tekintélyben, életszentségben, bölcsességben? A nyugdíjas évek távlata sokak számára a megérdemelt és vágyott pihenéssel esik egybe a fárasztó tevékenység után. De előfordul, hogy a munka vége aggodalom forrása lesz: Mit fogok kezdeni az életemmel, most, hogy kiüresedik belőle mindaz, ami eddig kitöltötte? A mindennapos munka emberi kapcsolatokat is jelent, a jó érzést, hogy megkeressük a betevőt, hogy szerepünk van, megbecsülnek minket. Persze ott van az örömteli és fáradságos feladat az unokákkal. Ma a nagyszülőknek nagy szerep jut a családban, hogy segítsenek fölnevelni az unokákat. Sajnos azonban egyre kevesebb gyerek születik, a szülők gyakran távolabb vannak, többet kell utazniuk, sem a munkahely, sem a lakóhely nem családbarát. Az is megesik, hogy nem szívesen engedik át a gyereknevelés területét a nagyszülőknek, csak, amikor feltétlenül szükségük van rájuk. A pápa egy iróniával tett kijelentést idézett: „a mai társadalmi-gazdasági helyzetben a nagyszülők fontosabbak lettek a nyugdíjuk miatt”.

Valójában az új igények a nevelési és szülői kapcsolatokban is megjelennek, ezért újra kell gondolni a nemzedékek közötti hagyományos szövetség modelljét. Vajon mi hajlandók vagyunk-e erre? Vagy csak az anyagi és gazdasági körülmények hatása alatt állunk? Az egymás mellett élő generációk ideje kitolódott. Megpróbáljuk-e együtt emberibbé, szeretettelibbé, igazságosabbá tenni a modern társadalmak új körülményeit? A nagyszülői hivatás fontos része támogatni gyerekeiket az unokák nevelésében. A kicsik megtanulják a gyöngédség erejét és tisztelni a törékenységet – ezek életre szóló leckék, melyeket legkönnyebben a nagyszülőktől sajátíthatnak el. A nagymamák, nagypapák pedig megtanulják, hogy a gyöngédség és a törékenység nem a hanyatlás jele. A fiatalok számára ezek az átmenetek teszik emberivé a jövőt.

Visszatérve a bibliai Judit történetére a pápa rámutatott: a korán megözvegyült asszony képes teljes és boldog életet élni, mert tudja, hogy véghez vitte a küldetést, amit az Úr rábízott. Számára ez az idő arra szolgál, hogy továbbadja az értékes örökséget a bölcsességről és a gyengédségről a családnak és a közösségnek. A jó öröksége ez, nem pusztán a javak öröksége. Amikor az örökségre gondolunk, gyakran a javak jutnak eszünkbe, nem pedig az a jó, amit öregkorára összegyűjtött és elültetett az ember, holott éppen az a legfőbb jó, amit örökül hagyhatunk magunk után – tette hozzá a pápa. Judit öregségében felszabadította kedves szolgálólányát, azt a személyt, aki vele volt élete sorsdöntő pillanatában is, amikor legyőzte a diktátort. Ez a figyelmes és emberi gesztus azt mutatja, hogy bár időskorban romlik a szem látása, a szív látása erősödik. Valóban: az Úr nemcsak a fiatalokra és az erősekre bízza a tálentumokat, hanem mindenkinek tartogat belőle, az öregeknek is. Közösségeinkben ügyesen kell merítenünk az idősek tehetségéből és karizmájából is, akik bár életkor szerint nyugdíjasok, érvényesíteni kell a bennük lakozó értékeket. Ehhez az ő kreatív részvételük is kell: adják át a fiataloknak a megszerzett tudást, tanácsokat, hallgassák meg őket, különös tekintettel a hátrányból indulókra, akik nem engedhetik meg maguknak a tanulást, vagy magányosak.

Judit fiatalon bátorságával kiérdemelte a közösség elismerését. Időskorára ezt a gyengédségével szerezte meg, mert szabadon engedte szolgáját. Nem búskomoran éli meg nyugdíjas évei ürességét, hanem ajándékokkal tölti ki az időt, amellyel Isten megajándékozta. Olvassuk el újra a bibliai Judit történetét, szeretném, ha minden nagymama ilyen lenne: bátor, bölcs, aki nem pénzt hagy unokáira, hanem bölcsességet – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű