Fouad Hassoun csodás módon menekült meg abban a merényletben, amely 1986. január 21-én történt Bejrút egyik keresztény negyedében. A merénylet húsz ember halálát okozta és vagy százan megsebesültek. Közel 34 évvel később, egy könyvben meséli el az azóta megtett hihetetlen lelki utat. „A megbocsátás elvezetett egy hatalmas szeretethez” – vallja az Aleteia-nak.
Úgy emlékszik rá, mintha tegnap történt volna. „Azt hittem, haldoklom, és kiabáltam: „Ya Aadra! Ya Aadra!”, vagyis: Ó, Szentséges Szűz, nem akarok meghalni!”.
1986. január 21-én vagyunk, Bejrútban, Libanon fővárosában. A 17 éves Fouad Hassoun éppen a reggelijét fejezi be nagymamája lakásában, ahol tanulmányai miatt tartózkodik. Kiváló orvostanhallgató, aki arról álmodik, hogy szemész lesz, és éppen indulni készül az egyetemre. De ezen a szép téli reggelen, „az utcánk vidám összevisszaságából, az erős dudaszóból hirtelen szokatlan zaj vált ki” – meséli «Megbocsátottam» című könyvében, amelyet október 23-án jelentetett meg a Mame kiadó.
Néhány másodperccel később az ablaknál álló Fouad Hassount teljes erővel mellbevágja egy heves robbanás. Az utca közepén egy terrorista éppen felrobbantott egy autóba rejtett bombát. Húsz ember vesztette életét, és további százan megsebesültek. Utolsó emlékképeiben Fouad arra emlékezik, hogy a Szentséges Szüzet hívja, akihez rendszeresen imádkozott, ahogyan a szülei – maronita keresztények – erre tanították.
Halottnak hitték, és elküldték a hullaházba
A teljesen vak, egyetlen végtagját mozgatni sem képes Fouad Hassount halottnak hitték és a hullaházba vitték. De az unokatestvére, aki bejárta az összes bejrúti kórházat, hogy megtalálja őt, észlelte, hogy megmozdult, és sikerül meggyőznie az orvosokat, hogy operálják meg.
Amikor felébredtem a kórházi ágyamon, már semmit sem láttam.
«Amikor felébredtem a kórházi ágyamon, már semmit sem láttam. Körbevettek a hozzátartozóim, akik a sorsomon siránkoztak» – meséli. Fouad, aki maga a „kész csoda”, ekkor még mindig abban reménykedett, hogy visszanyeri látását. Csak néhány hónappal később érti meg, hogy soha többé nem fog látni. «Óriási harag és gyűlölet ébredt bennem. Olyan volt, mintha egy új, hatalmas bomba robbant volna fel. Bosszút akartam állni és meg akartam ölni azt, aki a bombát elhelyezte».
Arra kérlek, szabadíts meg engem (…) Ez nagyon nehéz. Boldog akarok lenni.
A gyakorló katolikus Fouad Hassoun Franciaországban telepedik le, ahol megismerkedik Laëtitiával, leendő feleségével és négy gyermekének édesanyjával. Rálép a belső gyógyulás útjára. «Ismét Mária volt az, aki segített nekem, és akinek köszönhetően lehullott a hályog a szememről» – meséli könyvében. Egy este, amikor megtudta, hogy letartóztatták azt a férfit, aki a házuk oldalánál elhelyezte a bombát, újra meg újra egy részlet jutott az eszébe Szent János Evangéliumából: «Szeretsz engem?». «Igen Uram, szeretlek – válaszolja Fouad. – Kérlek, szabadíts meg engem most (…) Ez nagyon nehéz. Boldog akarok lenni».
Megvilágosodás egy apátsági visszavonulás során
1988-ban döntő lépést tesz: elvonul egy kis időre a Notre-Dame-des-Neiges apátságba, egy tipikus francia faluba, Ardèche megye szívében. «A mélyreható könyörgések végén azt éreztem magamban, hogy ’igen, meg akarok bocsátani’. Ez az út úgy nyílt meg előttem, mint egy hatalmas villanás. Napról napra láttam, éreztem, hogy növekszik bennem a megbocsátás» – meséli Fouad. Majd hozzáteszi : «A konfliktus immár nem volt életem része, és elkezdtem békés életet élni».
A kegyelemmel megérintett Fouad Hassoun arról vall, hogy a megbocsátás soha többé nem hagyta el. Sőt, elvezette őt «ehhez a hatalmas szeretethez»: «Az Úr nagyobb dologra hívott. Arra, hogy szeretetet érezzek az iránt az ember iránt, aki a legnagyobb rosszat tette velem és a szemem világát is elvette».
Forrás: Aleteia
Fordította: Hegedüs Katalin
