fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

“Az Úr arra hívott, hogy megszeressem azt, aki elvette a szemem világát”

A bejrúti merénylet óta vak Fouad Hassoun egy könyvben meséli el a megbocsátáshoz vezető utat

Közzétéve

Fotó: Timothée Dhellemmes / Aleteia

Fouad Hassoun csodás módon menekült meg abban a merényletben, amely 1986. január 21-én történt Bejrút egyik keresztény negyedében. A merénylet húsz ember halálát okozta és vagy százan megsebesültek. Közel 34 évvel később, egy könyvben meséli el az azóta megtett hihetetlen lelki utat. “A megbocsátás elvezetett egy hatalmas szeretethez” – vallja az Aleteia-nak.

Úgy emlékszik rá, mintha tegnap történt volna. „Azt hittem, haldoklom, és kiabáltam: „Ya Aadra! Ya Aadra!”, vagyis: Ó, Szentséges Szűz, nem akarok meghalni!”.

1986. január 21-én vagyunk, Bejrútban, Libanon fővárosában. A 17 éves Fouad Hassoun éppen a reggelijét fejezi be nagymamája lakásában, ahol tanulmányai miatt tartózkodik. Kiváló orvostanhallgató, aki arról álmodik, hogy szemész lesz, és éppen indulni készül az egyetemre. De ezen a szép téli reggelen, „az utcánk vidám összevisszaságából, az erős dudaszóból hirtelen szokatlan zaj vált ki” – meséli «Megbocsátottam» című könyvében, amelyet október 23-án jelentetett meg a Mame kiadó.

Néhány másodperccel később az ablaknál álló Fouad Hassount teljes erővel mellbevágja egy heves robbanás. Az utca közepén egy terrorista éppen felrobbantott egy autóba rejtett bombát. Húsz ember vesztette életét, és további százan megsebesültek. Utolsó emlékképeiben Fouad arra emlékezik, hogy a Szentséges Szüzet hívja, akihez rendszeresen imádkozott, ahogyan a szülei – maronita keresztények – erre tanították.

Halottnak hitték, és elküldték a hullaházba

A teljesen vak, egyetlen végtagját mozgatni sem képes Fouad Hassount halottnak hitték és a hullaházba vitték. De az unokatestvére, aki bejárta az összes bejrúti kórházat, hogy megtalálja őt, észlelte, hogy megmozdult, és sikerül meggyőznie az orvosokat, hogy operálják meg.

Amikor felébredtem a kórházi ágyamon, már semmit sem láttam.

«Amikor felébredtem a kórházi ágyamon, már semmit sem láttam. Körbevettek a hozzátartozóim, akik a sorsomon siránkoztak» – meséli. Fouad, aki maga a „kész csoda”, ekkor még mindig abban reménykedett, hogy visszanyeri látását. Csak néhány hónappal később érti meg, hogy soha többé nem fog látni. «Óriási harag és gyűlölet ébredt bennem. Olyan volt, mintha egy új, hatalmas bomba robbant volna fel. Bosszút akartam állni és meg akartam ölni azt, aki a bombát elhelyezte».

Arra kérlek, szabadíts meg engem (…) Ez nagyon nehéz. Boldog akarok lenni.

A gyakorló katolikus Fouad Hassoun Franciaországban telepedik le, ahol megismerkedik Laëtitiával, leendő feleségével és négy gyermekének édesanyjával. Rálép a belső gyógyulás útjára. «Ismét Mária volt az, aki segített nekem, és akinek köszönhetően lehullott a hályog a szememről» – meséli könyvében. Egy este, amikor megtudta, hogy letartóztatták azt a férfit, aki a házuk oldalánál elhelyezte a bombát, újra meg újra egy részlet jutott az eszébe Szent János Evangéliumából: «Szeretsz engem?». «Igen Uram, szeretlek – válaszolja Fouad. – Kérlek, szabadíts meg engem most (…) Ez nagyon nehéz. Boldog akarok lenni».

Megvilágosodás egy apátsági visszavonulás során

1988-ban döntő lépést tesz: elvonul egy kis időre a Notre-Dame-des-Neiges apátságba, egy tipikus francia faluba, Ardèche megye szívében. «A mélyreható könyörgések végén azt éreztem magamban, hogy ’igen, meg akarok bocsátani’. Ez az út úgy nyílt meg előttem, mint egy hatalmas villanás. Napról napra láttam, éreztem, hogy növekszik bennem a megbocsátás» – meséli Fouad. Majd hozzáteszi : «A konfliktus immár nem volt életem része, és elkezdtem békés életet élni».

A kegyelemmel megérintett Fouad Hassoun arról vall, hogy a megbocsátás soha többé nem hagyta el. Sőt, elvezette őt «ehhez a hatalmas szeretethez»: «Az Úr nagyobb dologra hívott. Arra, hogy szeretetet érezzek az iránt az ember iránt, aki a legnagyobb rosszat tette velem és a szemem világát is elvette».

Forrás: Aleteia

Fordította: Hegedüs Katalin

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lelkiség

Miért tesznek a szerzetesek szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat?

Közzétéve

Szerző:

Ferences nővérek - Fotó: Jill Copeland Photography

Ezek a fogadalmak nem csupán az áldozat vállalását jelentik, hanem az Istennek szentelt élet teljes elfogadását.

Amikor a férfiak és nők felvételt nyernek egy vallási közösségbe, jellemzően három alapvető fogadalmat tesznek: a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmát (ezeket másképpen “evangéliumi tanácsoknak” is nevezik).

Miért van ez így?

Ezeknek a fogadalmaknak az elsődleges hirdetője Assisi Szent Ferenc volt, aki ezt írta Regulájában: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban. Ferenc testvér engedelmességet és hódolatot ígér Honoriusz pápa úrnak és törvényes utódainak, valamint a római Szentegyháznak. A többi testvér pedig Ferenc testvérnek és utódainak tartozik engedelmességgel.”

Azóta sok más vallási közösség is követte ezt az utat, és hasonló fogadalmat tesz.

A fogadalmakra tökéletes magyarázatot kínál Szent II. János Pál pápa Vita Consecrata című apostoli buzdítása, amelynek részleteit dr. Diós István fordításában közöljük.

„(16.) A három elragadtatott tanítványhoz szól az Atya fölszólítása, hogy Krisztust hallgassák, belé vessék minden bizalmukat, s Őt tegyék életük középpontjává. Az égből jövő szóban új mélységet nyer az a meghívás, mellyel nyilvános működésének kezdetén maga Jézus hívta őket a követésre azáltal, hogy kiszakította a mindennapi életből, és maga mellé vette őket. A belső elkötelezettség e különös kegyelméből bontakozik ki az Istennek szentelt életben az evangéliumi tanácsok vállalásával a teljes önátadás lehetősége és igénye. Ez nem pusztán lemondás, hanem elsősorban a Krisztus-misztérium Egyházban megélt különleges elfogadása. […] Az Istennek szentelt személy ugyanis az evangéliumi tanácsok vállalásával nemcsak élete értelmét találja meg Krisztusban, hanem lehetőségei szerint azért is fáradozik, hogy kövesse „azt az életformát, melyet Isten Fia vállalt magára, amikor a világba lépett.

Szegénység

Az Istennek szentelt személy Krisztus szegénységének követésével megvallja Őt, mint Fiút, aki mindent az Atyától kap és a szeretetben mindent visszaad neki (vö. Jn 17,7.10);

Szüzesség

A szüzesség vállalásával magáévá teszi Krisztus szűzi szeretetét, és megvallja őt a világ előtt, mint az egyszülött Fiút, aki egy az Atyával (vö.Jn 10,30; 14,11);

Engedelmesség

A Fiú gyermeki engedelmességének misztériuma iránti elkötelezettséggel föláldozva a saját szabadságát, megvallja Őt mint a végtelenül szeretettet és szeretőt, azt, aki egyedül az Atya akaratának teljesítésében lelte kedvét (vö. Jn 4,34),kivel tökéletes egységben van, s kitől mindenben függ.”

Ez a három tanács gyakorlatilag bizonyos szabadságot ad a szerzetesnek vagy szerzetesnőnek, hogy kövesse és hirdesse Krisztust a világnak. Ha nincs semmiféle vagyona, akkor egy szegény szerzetes szabadon járhat bármerre a világban, elszakadhat minden világi vágytól, és a saját életével hirdetheti az evangéliumot.

A szüzességi fogadalom megtételével a szerzetes teljes figyelmét Istennek, az igazi “házastársnak” szentelheti. Ilyenformán előrevetíti a Mennyországot, ahol már nincs házasság, hanem mélységes egyesülés történik Istennel és egymással (vö. Mt 22, 30).

Az engedelmesség fogadalmát tevő az elöljáró cselekedeteiben Isten akaratát látja. Az elöljáró arra hivatott, hogy az isteni gondviselés eszköze legyen.

Az evangéliumi tanácsok gyönyörű ajándékot jelentenek a szerzetesek számára. Ennek az ajándéknak az a célja, hogy közelebb vigye őket Istenhez, és segítse őket abban, hogy hiteles tanúi legyenek az evangéliumnak.

Fordította: Solymosi Judit

Források: Aleteia, Kisebb Testvérek Regulája, Magyar Katolikus Egyház | VITA CONSECRATA

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Minden igazán rendben ment! – Film a segítséggel végrehajtott öngyilkosságról a mozikban

Közzétéve

Szerző:

Fotó: IMDB

François Ozon új filmje, a Tout s’est bien passé (Minden igazán rendben ment), amely szeptember 22-én került a francia mozikba, egy apa öngyilkosságát mutatja be, amihez a lánya nyújt neki segítséget. Az Aleteia cikkírója, Louis Daufresne számára ez a kétértelmű mű az “életről zengett ódának” állítja be magát, holott új kampányt hirdet az eutanázia mellett.

Vajon a szeretet bizonyítéka a segítséggel végrehajtott öngyilkosság? François Ozon szerint igen. Szeptember 22-én bemutatott filmje ezt a kérdést teszi fel, és főleg sugallni is kívánja a reá adandó választ. Sophie Marceau-nak, a franciák egyik kedvenc színésznőjének a nagy visszatérése a filmvászonra “ideológiai fájdalomcsillapítóként” szolgál ehhez a harcos szándékhoz. A Tout s’est bien passé az életről zengett ódának mutatja magát, miközben arról van szó, hogy az élet végét minél inkább siettessék, amit a törvény tilt. De vajon még meddig?

Segítséggel végrehajtott öngyilkosság

A film Emmanuèle Bernheim írónő könyvének (Gallimard, 2013) önéletrajzi jellegű adaptációja. Ozon számára a film elkészítése különleges munka volt: Emmanuèle Bernheim nemcsak valós személy volt, hanem közeli barátja is, regényíró és forgatókönyvíró, akivel a filmrendező több filmje készítése során is együttműködött, többek között a Swimming Pool (Úszómedence) és a Sous le Sable (A homok alatt) című filmeknél. 61 évesen, tüdőrákban halt meg, mielőtt még a mozivásznon elmesélhette volna a történetét. A Tout s’est bien passé egy posztumusz, két ember által írt mű benyomását kelti.

André Bernheim, Emmanuèle apja, a gazdag és híres műgyűjtő agyvérzést kapott, és 1963-ban, 85 éves korában halt meg. André Dussolier, a szerepet alakító 75 éves színész, rövidre nyírt ezüstös hajával, deformálódott arcával (amely a forgatás minden reggelén két óra sminkelést igényelt) eggyé olvad ennek a makacs, önző, sőt kegyetlen apának a lényével, aki elhagyta Parkinson-kóros feleségét (Charlotte Rampling játssza a filmben). A kórházi ágyhoz szögezve, minden erejével a lányát (Sophie Marceau) hívja és kéri, hogy segítsen neki meghalni.

Miért könyörög? “Meg akar halni, mert szereti az életet” – mondja François Ozon, és “nem akarja, hogy a betegség határozzon a halála felől” – teszi hozzá Sophie Marceau. Az egész mű ebbe a kétértelműségbe illeszkedik: megöllek, mert szeretlek, és mert te is ezt akarod. Végül egy svájci egyesületen keresztül Emmanuèle Bernheim és a nővére (Géraldine Pailhas alakításában) megszervezi a segítséggel véghezvitt öngyilkosságot, úgy is mondhatnánk: az apa meggyilkolását.

Kontroll a halál felett

Amikor François Ozon Sophie Marceau-val együtt meghívást kapott Yann Barthès televíziós műsorvezető műsorába, úgy vélekedett, hogy “az emberek 80%-a támogatja a méltósággal való halált”, de “a gondot az jelenti, hogy vannak különféle lobbik, különösen vallási lobbik, amelyek blokkolják a dolgokat“. Sajnálkozó hangon azt is hozzátette, hogy “még mindig katolikus országban élünk”.

Erre a mondatra senki sem „ugrott rá”. De mi is az a “méltóságteljes halál”? Milyen jelentést tulajdonítanak az emberek ennek a szónak? A fizikai szenvedés lerövidítéséről van szó? Vagy inkább arról, hogy valamiféle metafizikai teremtői mindenhatóságot élnek meg, az Utolsó, a Végső Szabadságot gyakorolják, ahogy az eutanázia támogatói mondják? Miután a fogamzásgátlás és az abortusz révén már lehetséges az élet kezdetének irányítása, most egy teljes nemzedék, a nagylétszámú baby-boomer nemzedék akarja ugyanezt tenni a halállal, amelyhez sebesen és nagy félelemmel közeledik, mert már nem hisz Istenben, hiszen soha nem élt át háborút, és soha nem csinált egyebet, mint fogyasztott.

François Ozon kimondja: az eutanázia már a következő öt évben megvalósul, hacsak “Zemmour [Éric Zemmour jobboldali francia író, újságíró – ford.] közbe nem lép, mert akkor nem megy át” (sic). A tavasz folyamán a republikánus képviselőcsoport néhány tagjának obstrukciója miatt elutasított Falorni-törvény, amelyet Olivier Falorni, ex-szocialista, radikális baloldali képviselő jegyez, és amely „jogot adna az élet végének szabad megválasztásához”, a következő ciklusban éppúgy sikeres lesz, mint François Hollande alatt a melegházasságra, Emmanuel Macron alatt pedig a mesterséges megtermékenyítésre vonatkozó törvény volt. Ozon meg van győződve erről, és igaza is van, mert az 1. cikkelyt, amely megteremtette “a halálhoz történő tevékeny orvosi segítségnyújtáshoz való jogot”, nagyon nagy többséggel fogadták el.

Korlátok nélkül a szabadság eltűnik

Milyen helyet kapnak majd a gyenge és kiszolgáltatott emberek ebben az új rendszerben, és milyen hatással lesz ez az orvoslásra? Ezzel a mindannyiunkat érintő kérdéssel viszont sem François Ozon, sem Sophie Marceau nem foglalkozik. Ami pedig a “vallási lobbit” illeti, ennek a kifejezésnek az a célja, hogy a milliárdnyi lelket számláló egyházat egy babonáihoz mereven ragaszkodó nyomásgyakorló csoporttá alacsonyítsa le. Ozon elismeri, hogy “katolikus nevelést” kapott, de az ember eltűnődik, vajon hova tűnt ez a neveltetés. Különben is, vajon katolikusnak kell lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy az alapvető tilalmak fontosak, mert strukturálnak és civilizálnak bennünket, és hogy korlátok nélkül a szabadság eltűnik? „Ha valaki arra kéri a lányát, hogy segítsen neki meghalni, az vajon szeretet vagy perverzitás?” Emmanuèle Bernheimnek a férje teszi fel ezt a kérdést.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Az őrangyalok ünnepe

Október másodika – igazán szokatlan ünnep az egyházi naptárban. Ezen a napon tisztelgünk az őrangyalok előtt.

Közzétéve

Szerző:

Fotó: HolyBlog

A liturgikus naptár szerint két napon ünnepelünk angyalokat. Az egyik szeptember 29-e, Szent Mihály, Gábriel és Rafael főangyalok (régiesen arkangyalok) ünnepe, a másik pedig az október 2-i nap. Az őrangyalok ünnepét azért vezették be, hogy kiegészítsék a néhány nappal korábban köszöntött Szent Mihály főangyal megünneplését. (Szeptember 29-e eredetileg csak Szent Mihály ünnepe volt, a középkorban sokáig parancsolt ünnep. Gábriel és Rafael ünnepeit máskor tartották. A három főangyal a második vatikáni zsinat után kapott közös ünnepnapot.)

Az őrangyalok ünnepe, sok más ünnephez hasonlóan, helyi ünnep volt, mielőtt bekerült a római naptárba. Az egyes egyházak legkorábbi kérvényei között, amelyek a helyi ünnepek általános ünneppé emelését kérték, találhatunk egy 1579-ben Cordovából érkezett kérést, amely az őrangyalok tiszteletére rendezett ünnep megtartására kért engedélyt. Az engedélyt V. Pál pápa adta meg 1608-ban. Eleinte szeptember első vasárnapjára esett, majd X. Pius intézkedésére a 20. század elején került a mai helyére. Ezt a napot a Catholic Encyclopedia szócikke szerint azért választották, mert Szent Mihály ünnepét követően ez volt az első „szabad” nap a kalendáriumban. Szeptember 30-án ugyanis Szent Jeromost, október 1-jén pedig Franciaország védőszentjét, Szent Remigiust ünnepelték.

Az Egyház tanítása szerint az őrangyalok személyek vagy közösségek védelmére rendelt angyalok, akik lelkünket vezetik és segítenek bennünket. Ők maguk Isten által teremtett test nélküli lelkek, akik örökre elkötelezték magukat Isten szeretete és szolgálata mellett. Nem istenek vagy istennők, nem imádjuk, de tisztelhetjük őket. Nem akadályozzák meg, hogy szabad akaratunkból bármit megcselekedjünk, és nem kényszerítenek bennünket erőszakkal semmire, legfeljebb megpróbálhatnak meggyőzni. Nem mindenhatók, de állandóan mellettünk vannak, segítenek imádkoznunk, velünk imádkoznak. Működjünk együtt velük, forduljunk hozzájuk, kérjük segítségüket, ha valamibe belekezdünk, imádjuk velük együtt Istent. Ha jót cselekszünk, óvón betakarják, védelmezik és tökéletesítik munkálkodásunkat.

Az angyalok kilenc karának más-más küldetése van. Az őrangyalok feladata, hogy itt a földön segítsenek bennünket. A Szentírás bővelkedik a rájuk történő hivatkozásokban, és számos egyházatya és teológus írt róluk. Szent Jeromos így tanított: „Olyan nagy a lélek méltósága, hogy születése után mindegyik védelmére Isten egy angyalt rendel.” Ugyanezzel a meggyőződéssel tanítja Szent Ágoston is: „Ha Isten az embereket annyira szerette, hogy saját Fiát e világra küldte érettük, akkor miért ne küldené el segítségükre angyalait is? Az angyalok nagy gondossággal és figyelmes buzgósággal állnak életünk minden percében és minden helyén segítségünkre.”

A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „az Egyház egész élete az angyalok titokzatos és hatalmas segítségét élvezi. Liturgiájában az Egyház az angyalokhoz társul, hogy velük együtt imádja a háromszor szent Istent … és néhány angyal emlékezetét külön is ünnepli (Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Ráfael és az Őrangyalok). Az emberi életet kezdetétől a halálig körülveszi őrségük és közbenjárásuk. Senki nem tagadja, hogy minden egyes hívő mellett áll egy angyal, mint valami pedagógus és az életet irányító pásztor.” (KEK 334-336)

Ne feledkezzünk meg arról, hogy gyermekeinket az őrangyalok szeretetére és tiszteletére tanítsuk. Bátorítsuk őket, hogy hozzájuk forduljanak segítségért és tudják, hogy őrangyaluk a leghűségesebb barátjuk itt a földön. Mutassunk példát azzal, hogy mi is hozzájuk fohászkodunk egy-egy nehezebb feladat, hosszabb utazás előtt. Tanítsuk meg a gyermekeknek a következő kis imádságokat:

Isten angyala, szent őrzőangyalom
Reád bízott engem az égi irgalom.
Világosíts, őrizz, vezérelj,
És kormányozz e napon.
Ámen.

Őrangyalom, szívből kérlek,
Bűntől, bajtól őrizzél meg!
Életemben légy vezérem,
Halálomkor állj mellettem!
Ámen.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű