Mindez túl drámainak, túl filmszerűnek tűnik, pedig igaz: egy kerekesszékben élő fiatalember, aki – bár nemesi családba született, de betegsége miatt megalázottnak érezte magát – elmegy a Lourdes-i barlanghoz elrejtett fegyverével és azzal a tervvel, hogy ott nyilvánosan véget vet az életének, ha nem következik be csodás gyógyulása. Aztán az utolsó pillanatban megkapja a lelki gyógyulás és a megtérés kegyelmét.
Ez Giovanni („Gian”) Battista Tomassi igaz története, aki megalapított egy – egész Olaszország területén működő – önkéntes egyesületet, amely Lourdes-ba és más kegyhelyekre szervez zarándokutakat betegek számára. Több, mint száz évvel megalapítása után az UNITALSI szervezet (olasz rövidítés: Nemzeti olasz egyesület a betegek Lourdes-ba és más nemzetközi kegyhelyekre történő szállítására) erősebb, mint valaha.
Tomassi élete és tervezett öngyilkossága
Tomassi Rómában született 1880. november 29-én, egy kisnemesi családban. Apja a Barberini család intézője volt, akik több pápát és herceget adtak a világnak. Ahogy az UNITALSI weboldalán olvasható, Tomassi már kiskorától kezdve súlyos ízületi gyulladástól szenvedett, amely visszafordíthatatlanul eltorzította a testét, és kerekes székbe kényszerítette. Mivel képtelen volt elfogadni a testi szenvedést, fellázadt Isten és az Egyház ellen.
22 éves volt, amikor 1903. szeptemberében azt kérte, hogy részt vehessen egy zarándokúton a Pireneusok lábánál fekvő lourdes-i Mária kegyhelyre. Azzal a feltett szándékkal tette ezt, hogy kesztyűt dob Istennek, aki – legalábbis Tomassi úgy gondolta – vagy felelős az állapotáért, vagy kegyetlen módon teljesen közömbös iránta. Úgy tervezte, hogy ha megérkezik a Massabielle barlang elé, ott – minden dühét kiáltva Isten ellen, aki miatt ilyen állapotban van –golyót repít magába. Istennek egyetlen esélyt adott, hogy megállítsa: ha meggyógyítja a betegségéből.
“Miasszonyunk győzött”
Amikor a barlanghoz ért, ahol Mária a Szeplőtelen Fogantatásnak nevezve magát megjelent a kis Bernadette-nek, valami megérintette Gian Battistát, amire nem számított az Örök Atyával való sakkjátszmájában: az önkéntesekre, akik a betegekről gondoskodnak, és akik nagy figyelmességgel, előzékenyen és óvatossággal segítenek nekik bejutni a barlangba.
Megrendítette az, amit ott megtapasztalt: annyira vigasztaló megkönnyebbülés volt látni, hogy teljesen idegenek is ugyanúgy szenvednek és elviselik ezt a szenvedést, és akikben testvéreire talált.
Az öngyilkossági szándéktól egy nagy jótékonysági programig
Bár eredetileg az volt a szándéka, hogy eldobja az életét, úgy döntött, inkább másoknak adja. Megszabadult a lőfegyvertől, mert a kezeit arra akarta használni, hogy új, különleges tervét megvalósítsa. Az UNITALSI weboldalon olvasható, mi történt:
(…) Visszatérésekor azt kérte, hogy beszélhessen a zarándoklat lelki vezetőjével, Radini Tedeschi püspökkel, akinek – miközben átnyújtotta neki a fegyvert – ezt mondta: „A Szűzanya győzött. Itt a fegyver, nincs rá többé szükségem. A Szűz meggyógyította a lelkemet.” Majd hozzátette: „Ha Lourdes jót tett nekem, jót fog tenni sok más beteg embernek is.”
Váratlan gyógyulás és a hála: megszületik az UNITALSI
Miasszonyunk győzött, ez igaz: Tomassi bizonyos értelemben valóban meggyógyult, olyan módon, amire a fizikai és egzisztenciális fájdalom szorításában, amely annyira feldühítette, nem is gondolt. Ez a fiatalember úgy érezte, meggyógyult szívében, és új alkotó kedve arra az elhatározásra vezette, hogy létrehoz egy szervezetet, amely segítsen másoknak, akik szintén szenvednek.
Egy leendő pápa jelenléte
Azok között, akik szemtanúi voltak rendkívüli változásának – egy olyan változásnak, amit csak a megtérés indíthat el – a püspökön kívül jelen volt egy fiatal pap Bergamóból, egy bizonyos Angelo Roncalli atya is: a leendő XXIII. János pápa. Gian Battista nekik jelentette be szilárd elhatározását: alapítani akar egy olyan szervezetet, amely segít, hogy a beteg zarándokok eljussanak Lourdes-ba: az UNITALSI-t.
Ha megnézzük a szervezet történetét, láthatjuk, milyen óriási fejlődésen ment keresztül azóta, és csak bámulunk, milyen kitűnő szolgáltatást nyújt, és milyen tökéletesen hű az alapítója céljaihoz, amit kitűzött magának, miután a kegyelem megérintette. Az önkéntesek százainak buzgó munkája: A legrászorultabbakat elsősorban Lourdes-ba, de más kegyhelyekre is kísérő önkéntesek, hordágyvivők, kísérők, szervezők százainak buzgó munkája „kétségkívül az olasz katolicizmus területén az egyik legszebb példája a jótékonykodásnak”, az UCCR szerint (Unione Cristiani Cattolici Razionali).
Az önkéntesek könyörületessége a szívek gyógyulásának egyik eszköze
Az önkéntesek, figyelmes gondoskodásukkal és könyörületes szolgálatukkal már Miasszonyunkat szolgálták, az ő kiváltságos eszközei voltak nagyszámú csodában, sok olyanban, ami Lourdes-ban lelki gyógyulásnak számít. Pontosan ennek a fajta kegyelemnek köszönhető, hogy Tomassi megítélése a saját életéről radikálisan megváltozott, és egy Istennel szembeszálló, kétségbeesett emberből az öröm és a remény tanúja lett.
A csoda nem bizonyíték, hanem egzisztenciális esemény
Ami Tomassit megváltoztatta, az nem egy érv volt, ami a beteg nemesifjú eszébe jutott a barlang előtt; hanem egy esemény volt, mint minden csoda, – egy találkozás az Istenivel, azzal, ami Istentől jön. Valójában arról számolt be, hogy hirtelen és egészen világosan olyan mély megkönnyebbülést érzett, amit azelőtt soha.
Az UCCR weboldal így írja le Tomassi megváltozását: „Ateistaként indult el az öngyilkosság szándékával, Lourdes-ból pedig megtértként tért haza, megbékélve önmagával, az Istennel és a betegségével.”
A kegyelem és az emberi intelligencia
Tomassi nem elégedett meg azzal, hogy hangoztassa a lelkesedését, ami megtérése pillanatában elárasztotta, hanem a legintelligensebb módon engedelmeskedett az isteni sugallatnak. Munkába kezdett, teljesen kihasználva a képességeit. Jó szándékból, belső indíttatásból sok jótékony cselekedet fakadhat, a legfontosabb azonban az, hogy valóban működjön, megálljon a saját lábán, legyen hatékony, jól átgondolt és jól kivitelezett.
Tomassi így cselekedett, gyakorlatiasan és jól szervezte meg azt az egyesületet, melynek ma több mint 70.000 tagja van, és amely több mint egy évszázada szolgálja zarándokok millióit, azokat állítva a középpontba, akik a leginkább szenvednek.
A lélek szabadsága valójában nem egyenlő az improvizálással vagy a hozzávetőlegességgel: pont ellenkezőleg.
Gian Battista Tomassi 1920. április 25-én halt meg, békében. 17 éven keresztül láthatta a számos önkéntes által megvalósuló csodát, a ma már híres fehér vonatokon, akik számtalan embert kísértek az Istennel és a Szűzanyával való találkozásra, amely gyakran lelki és néha testi gyógyuláshoz vezetett.
Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia
