Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

Barron püspök: Sasnak teremtettek, nem tyúknak – elmélkedés a keresztségről

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Mi lenne, ha mindenki, aki szárnyalásra született, nem a földön kapirgálna?

Amikor még plébánosként szolgáltam, a kedvenc tevékenységeim közé tartoztak a keresztelések. Többesszámot használok, mert szinte soha nem csak egy, hanem többnyire tíz, tizenkét gyermeket kereszteltem meg. Általában a családok és barátok a Keresztes Szent Pál templom első padjaiban gyülekeztek vasárnap délután 2 óra körül. Köszöntöttem őket, és röviden összefoglaltam, mi fog történni, amit aztán elkerülhetetlenül a 12 síró kisbaba által keltett élénk hangzavar követett. Ugyancsak fel kellett emelnem a hangomat az imádságok és keresztelések során, de általános jókedv uralkodott a templomban.

Most, hogy püspök lettem, kevésbé van alkalmam keresztelni, és nagyon hiányzik.  Múlt héten azonban nagy örömömre szolgált, hogy Doug és Erica Cummins kislányát, Hazel Rose Cummins-ot fogadhattam az egyház tagjai közé. Doug társproducere a Word on Fire (Tüzes szavak) elnevezésű világméretű médiamissziónak Santa Barbarában.

Szeretném megosztani mindannyiukkal, hogy a szertartás során miről prédikáltam a COVID járvány miatt ezúttal a santa barbarai Szt. Rókus templom előtt összegyűlteknek. Megkérdeztem, hallották-e már Matthew Hoodnak, a Detroiti Érsekség papjának a történetét, aki, amikor megnézte a saját kereszteléséről készült videót, rájött, hogy érvénytelen a keresztsége.

A lelkész, aki a szertartást tartotta, nem a megfelelő szavakat használta, ennek következtében Hood atya nem lett az egyház tagja. Mindebből az következett, hogy érvénytelen volt az elsőáldozása, bérmálkozása, pappá szentelése is, hiszen ezek a szentségek mind csak érvényes keresztelés után szolgáltathatók ki. Miután mindez kiderült, a detroiti érsek kiszolgáltatta neki a szentségeket, és a fiatal Hood atya már papként működhetett.

Azt gondolhatják: „Fura történet, de jól végződik”. Valójában valami rendkívül fontosat üzen nekünk arról, mit vall az egyház a keresztségről. Hisszük, hogy a szentség kiszolgáltatása során a szavak és kézmozdulatok következtében valami történik. A keresztelés nem csupán egy új élet ünneplése, nem is csak imádság a gyermekért és a gyermek Istennek ajánlása. Ha csak ennyi lenne, Flannery O’Connor amerikai írónő után szabadon azt mondhatnánk, a csudába vele. Valójában a keresztelés annak a láthatatlan kegyelemnek a látható jele, mely a Jézus titokzatos testével való egyesülést hozza el. Megváltoztat egy objektív helyzetet, akár tudomásul vesszük, akár nem.

Mindezek után hangsúlyoztam, amit a keresztség szubjektív oldalának nevezhetünk. Mivel jó néhány fiatal is jelen volt, a közismert példázatot hoztam a sastojásról, amely kiesett a fészekből egy csapat tyúk közé. Amikor a sas kikelt, csak a tyúkok világát ismerte, ezért első éveit a földön kapirgálva töltötte, sosem tárta szét a szárnyait. Egy nap – folytattam – egy fenséges sas szállt felettük és meglátta lent magához hasonló társát, aki a földön úgy viselkedett, akár egy tyúk. „Mi a baj veled?”- kérdezte. „Nem tudod, ki vagy?” Aztán megtanította a sasfiókát, hogyan tárja szét szárnyait és szálljon a magasba.

Így van ez a spirituális életben is. Minden megkeresztelt személy, objektíven nézve, Isten gyermeke, és arra született, hogy szentté váljon. A baj csak az, hogy akik ezt az új személyiséget megkapják, azonnal megfeledkeznek róla, és átveszik mindazt, amit a világ hisz és csinál. Követjük, amit a televízió, a mozi, a közösségi média, a popsztárok és a világi ideológusok sugallnak, és pénzt, hatalmat, anyagi sikereket, hírnevet akarunk szerezni. Ezek a dolgok alapjában véve nem rosszak, de ha ezeket tartjuk a legértékesebbnek, és minden erőnkkel hajszoljuk őket, akkor olyanok vagyunk, mint a földön kapirgáló tyúkok. Erős közösségre van szükségünk – mondtam a Hazel keresztelésére összegyűlteknek – hogy ezt a kislányt emlékeztessék majd, ki is ő valójában. Nem ők tették őt Isten gyermekévé, Krisztus tette ezt a keresztségen keresztül. De megtaníthatják neki, hogy ne elégedjen meg valami szánalmas utánzatával annak, amire valójában teremtetett. Minden, amit tanítanak neki, minden, amire bátorítják, azt a nagyobb célt szolgálja, hogy szentté váljon.

Gyakran elgondolkodom azon, milyen lenne ez az ország, ha mindazok, akiket megkereszteltek (azt hiszem, az ország többsége), úgy élnének, ahogy Isten gyermekéhez illik. Mi lenne, ha mindenki, aki szárnyalásra termett, abbahagyná a kapirgálást? Igazi amerikai forradalom lenne. 

Forrás: Aleteia

Fordította: Eiben Ingeborg

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű