fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Lelkiség

Barsi Balázs OFM: „Advent reménye nélkül ez az élet őrült zuhanás a semmibe”

Fotó: Cathopic

A hitetlenség bűne a remény hiánya; maga a reménytelenség. Azt szoktuk mondani, hogy a bűn gyökere abban áll, hogy az ember olyan akar lenni, mint az Isten. Ez csak a bűn egyik oldala, mert amikor az „Istenné válás” nem sikerül, akkor elveszti reményét és kétségbeesik. Íme a bűn gyökerének a másik oldala.

Van rezignáció, elernyedés, levertség, amely a lelki halálba, a kárhozatba vezet. A reménytelenségből fakadó szomorúság, amely édeskés rothadás-szagával lassan áthat mindent.

A reménytelenség legtöbbször azokban a bűnökben mutatkozik meg, amelyeket mulasztással követünk el. Aranyszájú Szent János szerint pedig nem annyira a bűn dönt minket romlásba, mint inkább a reménytelenség, amely a bűnök gyökere. A középkor az acediát, a tristitiát a Szentlélek elleni bűnök közé sorolta.

Aki odáig jut, hogy végleg elveti a reményt azt állítva, hogy annak semmi alapja nincs, és csak az történik, aminek történnie kell, bezárja magát egy olyan világba, amely nem létezik, mert a létező világ vajúdik: Isten ígéreteitől terhes.

A „vallásos” reményvesztés szomorú, de van cinikus és közönséges arculata is.

Európa a XIX. és XX. században végigjárta a remény elleni bűnök poklait. A nagy prométheuszi időket beharangozó irodalom és filozófia felvirágzása után a XX. század közepére Prométheuszból Sziszifusz lett, és most, az ezredforduló előtt, a teljes reménytelenség férge rág az emberi lelkeken.

Mindkét véglet betegség, irrealitás és az ember pusztulását készíti elő. Egyedül a remény realista, vagyis csak az isteni ígéretekben remélő ember áll hozzá normálisan, józanul a valósághoz. Advent reménye nélkül ez az élet őrült zuhanás a semmibe.

A reményvesztett lélek olyan, mint a pók hálójába került légy, amelyet a pók már méreggel elbódított. A látszólagos nyugalom csak készülődés a légy felfalására.

Az ördög cinikus, reményvesztett angyal. Vianney Szent János szerint azzal biztatja a fiatalokat a vétkezésre, hogy van még idejük a bűnbánatra. Amikor pedig megöregszenek, azt súgja nekik: „Hogyan képzeled te, hogy ilyen bűnös élet után irgalmaz neked az Isten?” Így azután elvesztik reményüket és elkárhoznak.

Minden bűnben van valami súlyosabban mérgező anyag, mint maga a konkrét bűn. Ez nem más, mint a természetfeletti remény elhalása.

Ha Advent lelkülete teljesen kialszik a lélekben, akkor az a lélek örökre elveszett. Urunk Jézus mondja a balga szüzeknek: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket” (Mt, 25, 12).

[fr. dr. Barsi Balázs O.F.M.: Úrjövet. Adventi gondolatok. Bp., 1992, 26-27. p.]

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Lelkiség

Jézus tanítványainak kudarca a mi kudarcainkat visszhangozza hitben és szeretetben. „Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg....

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Reflexió

Olvasom, hogy a közeljövőben Jézusnak is lesz mesterséges intelligencia lenyomata. Miért is ne? Ahogy lehet online imádkozni, egy chatbot is beszélhet Isten nevében, úgy...